Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-11-18 / 46. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2012. november 18. 3 Százéves lutheránus katedrális ► A megemlékező istentisztelet mellett orgonahangversennyel és gyülekezettörténeti kiállítással ünnepelték meg a vadosfaiak november 10-én, szombaton templomuk felszentelésének századik évfordulóját. Az igehirdetés szolgálatát Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke végezte. A liturgiában Gabnai Sándor, a Soproni Egyházmegye esperese és Mihácsi Lajos, az egyházközség jelenlegi helyettes lelkésze segédkezett. A jubileumi ünnepség - az egykori templomszentelési alkalomhoz hasonlóan - keresztelővel vette kezdetét. Mihácsi Lajos Jn 3,16 alapján tartott rövid prédikációjában arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a hálaadó ünnepek nem a falakba beépített kövekről, hanem mindig az életről szólnak. Szemerei János a meghívón szereplő igét (Józs 5,15) magyarázva elmondta: a templom nem a liturgiától, nem a püspöki áldástól lesz szent, hanem attól, hogy Isten megtiszteli a jelenlétével. A püspök hozzátette: „Isten az, aki a dolgokat a helyükre teszi. Aki kísért, őrzött bennünket. Aki az örök értékek felé irányítja a figyelmünket.” Ezek után a közgyűlésen - amelyet a gyülekezet énekkarának szolgálata vezetett be - dr. Kiss Jenő nyelvészprofesszor adott áttekintést az egyházközség történetéről. Vadosfa kiemelt szerepet töltött be az evangélikusság történetében, hiszen kiválasztott, artikuláris hely volt száz éven át. Emiatt kapta a „rábaközi lutheránus katedrális” nevet. Az idén százéves épület már a második temploma a településnek. Az elsőt 1911-ben le kellett bontani, mivel életveszélyessé vált. A professzor a következő szavakkal zárta áttekintését: „A megemlékezés sosem a múltnak szól. Mindig a jelennek, hogy segítsen a jövőt alakítani. Jelentősége abban a példában rejlik, amelyet eleink hagytak ránk: hogy nehéz időkben is lehetséges megőrizni a hitet, a reményt, a hűséget.” Mihácsi Lajos a jubileumra időzített felújításról tájékoztatta a templomot megtöltő hallgatóságot, és megköszönte a kapott segítséget és támogatást. Köszöntőt mondott Mészáros Tamás kerületi felügyelő, dr. Gimesi Szabolcs soproni egyházmegyei felügyelő és Pőcze István nemeskéri lelkész. Az ünnepi istentisztelet folytatásaként került sor az orgonahangversenyre. A templom hangszerét dr. Wagner Szilárd soproni iskolalelkész szólaltatta meg. Mihácsi Lajos ezután megnyitotta az Istennek szentelt falak között kialakított, a gyülekezet történetét bemutató kiállítást, amely egész évben látogatható lesz. Végül az ünneplők népes serege, amelyet a zord időjárás sem tántorított el, a szabadban felállított sátor alatt élvezhette a vadosfai közösség vendégszeretetét. ■ Adámi Mária Bokortanyák között Istent dicsérve Hetvenéves a kálmánházi templom ► Amint 1942 novemberében, idén november 10-én is Zsid 10,38-39 alapján hangzott Isten igéje a dél-szabolcsi, Nyíregyházától alig tizenöt kilométerre lévő település, Kálmánháza evangélikus templomának szószékéről: „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk!’ Az épület felszentelésének hetvenedik évfordulójára ünnepi istentisztelettel emlékezett a gyülekezet. Fabiny Tamás püspök igehirdetésében hangsúlyozta: a hit útján való meghátrálásnak sokkal végzetesebb a következménye, mint a hétköznapi élet meghátrálásainak. Az ember sokszor inkább megfutamodik, és inába száll a bátorsága, ha nehézséggel találkozik. Isten igéje nem erre tanít. „Ne csak a nagy elődökre, Lutherre vagy Túróczyra tekintsetek - hangzott a püspöki felszólítás -, hanem minden lelkészre, felügyelőre, presbiterre, gondnokra és gyülekezeti munkásra, akik a szűkös időkben is végezték a rájuk bízott missziót!” Az ünnepi liturgiában Zsarnai Krisztián esperes, körzeti lelkész, illetve a szolgálatát ötvenhét éve Kálmánházán elkezdő Lábossá László nyugalmazott lelkipásztor is részt vett. Szinte minden korosztály képviselői szolgáltak az ünnepi istentiszteleten: a nyíregyházi énekkar Kovács László Attila lelkész vezényletével, Megyer Márta harmóniummal kísért énekkel, Márföldi Bíborka szólóénekkel, a kálmánházi óvodások és iskolások versekkel, énekkel, valamint a jubileumra készülő kiadványból vett részletekkel. Az ünnepi közgyűlés a múlt felidézésével kezdődött. Zsamai Krisztián rövid filmjében idős egyháztagok elevenítették fel személyes élményeiken keresztül a templomépítés és a kezdeti évek eseményeit. A bemutatott archív felvételek, térképek és dokumentumok is mind arról tanúskodtak, hogy a közösség büszkén és hálával kapaszkodik elődeik hitébe és örökségébe. Figyelemre méltó, hogy a negyvenes években további két dél-szabolcsi templom is épült: Borbányán és Nyírszőlősön. A múlt szombaton zsúfolásig megtelt kálmánházi hajlék - a kétórás ünnepséget végigülő kétszáz és végigálló félszáz hívő - pedig azt üzeni, hogy a helyi evangélikusságnak nemcsak hálaadásra indító múltja, de élő jelene és reményteljes jövője is van. ■ HHÁ A kommunikáció útvesztői Beszélgetés Szemerei Jánossal, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökével- A hétköznapi életben, de az egyházban is sokszor az az érzése az embernek, hogy elbeszélünk egymás mellett. Milyen tapasztalatai vannak Püspök úrnak ezzel kapcsolatban?- Azért van ilyen érzésünk, mert sok esetben tényleg elbeszélünk egymás mellett! A jelenséget „süketek párbeszédének” szoktuk mondani. Remélem, senkit nem botránkoztat meg, ha tréfás illusztrációul a jól ismert és sokat idézett süket csónakosra és ismerősére utalok, akik valahogy így beszélgetnek: „Jó napot!” „Csónakot foltozok.” „Hogy van a kedves felesége?” „Kilyukadt a feneke.” Beszélni beszélnek, de nem beszélgetnek. Egyikük hallásának hiánya olyan falat emel közéjük, ami ellehetetleníti a párbeszédet. Ez az akadály aztán két különálló világba zárja be őket. Döbbenetes, hogy halláskárosodás vagy más érzékszervi probléma nélkül is keletkeznek láthatatlan falak, amelyek nehezítik vagy akadályozzák az embereket egymás megértésében. Ezt a jelenséget pedig az emberi élet minden területén megfigyelhetjük. Nem ritka, hogy még a családon belül sem értik egymást. Egymást örömmel választó szerelmesek, házaspárok beszélnek el egymás mellett, több évtizedes barátságok dőlnek romba a közöttük épülő falak miatt... Egymás megértésének hiányára sajnos az egyházban is fájóan sok példát lehet hozni, a gyülekezeti szinttől az országos egyházig. Hányszor voltunk tanúi ennek például a Fraternet levelezőlistán, de még a hivatalos egyházi sajtó nyilvánossága előtt is! Az ember-ember kapcsolat mellett az ember-isten kapcsolatban is rendszeresen félreértések falai képződnek. A Bibliában sok helyen találunk példákat arra is, hogy Jézust sem tudják megérteni. „Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek őt megkérdezni..!’ (Mk 9,32) „Ők azonban semmit sem fogtak fel ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették mega mondottakat(Lk 18,34) A meg nem értettség Jézusnak is nehéz! „Meddig leszek még veletek, meddig szenvedlek még titeket?” (Mk 9,19)- Mi lehet ennek a kommunikációs zavarnak az oka?- Sokféle ok van. Lehetnek külső és belső okok. A külső okokon nemcsak az érzékelés fizikai problémái miatt előálló zavarokat értem, hanem a nyelvi, kulturális különbözőségeket is. Képzettségbeli hiány is akadályozhat valakit abban, hogy a másik érveit megértse. Jó felfedezni Pál apostolnál a szándékot, hogy mennyire törekedett a megértésre. A görögnek göröggé, a zsidónak zsidóvá akar lenni (lKor 9,20), hogy némelyeket megnyerjen... Milyen felemelő - és ma nekünk is útbaigazító - az a reformátori elv, hogy igyekeztek koruk emberének nyelvén megszólalni. A szentírási üzenetet és az istentiszteletet is az emberek anyanyelvére fordították. Bátrak és bölcsek voltak abban is, hogy az akkoriban szívesen énekelt népszerű világi slágerek - akár kocsmadalok - dallamára is írtak lelki énekeket. A külső okok közé sorolom azokat az akadályokat is, amelyek az alkati különbözőségeink miatt nehezítik közöttünk a megértést. Mivel minden ember egy kicsit más, nem pontosan egyformán működünk. Amikor azt gondoljuk, hogy egy bizonyos helyzetben a másik is ugyanazt látja, érzi és gondolja, mint mi, az könnyen félreértésekhez vezet. Gary Chapman amerikai házassági tanácsadó és családiélet-szakértő a nagy sikerű, magyarul is több kiadásban megjelent, Egymásra hangolva című könyvében öt szeretetnyelvről beszél. Rávilágít arra, hogy a legszorosabb emberi együttélésben félreértések melegágya, hogy a szeretet többcsatornás valóság. Gyakran előfordul, hogy valaki azért nem érzi a másik ember szeretetét, mert más csatornán várja társa szeretetének megnyilvánulását. Például a feleség ajándékkal próbál kedveskedni, de a férje ezt nem szeretetnek, hanem, mondjuk, felelőtlen pazarlásnak veszi. Félreérti. A férj ezzel szemben abban várná felesége szeretetét, ha társa több időt és figyelmet szánna rá... Olyan ez, mint az étkezés. Ha az étrend egyoldalú, akkor a szükségesnél nagyobb kalóriabevitel ellenére is éhes maradhat az ember. A szervezet üzen, hogy valami hiányzik. A kérdés, hogy megértjük-e, hogy a hiány mit üzen. A belső okok azok, amelyek a mi belső érzékelésünk zavaraiból fakadnak. Ezek is sokfélék lehetnek. Jézus a feltámadása után az emmausi úton együtt megy övéivel, beszélgetnek is, de a tanítványok nem képesek őt felismerni. „Látásukat azonban valami akadályozta, és nem ismertékfel’.’ (Lk 24,16) Jól illusztrálja ez a történet azt, hogy a lélek gyásza és a fájdalma is bezárhat. Az emberek kommunikációjában az érzelmek komoly falakat építhetnek az egyes személyek közé. Az előítéletek kifordult logikáját is ismerjük. Ilyen esetekben attól fagy le a párbeszéd, hogy nem a témára, hanem az előre megítélt emberre terelődik a szó. „Még ez beszél...” A pszichológia projekciónak, kivetítésnek mondja azt, amikor az ember a saját gyengeségét, hibáját vetíti egy másik emberre. Kommunikációs defekthez vezethet az is, amikor valakit nem azért ítélnek el, amit mondott vagy képvisel, hanem azért, amit éppen az ítélkezők vetítettek rá... Egyik jogász barátom a bíróságokon megfigyelt kommunikációs zsákutcát így fogalmazta meg: „Érdek ellen nincsen érv...” Ellenérdekelt félként tényleg nehezebb közös nevezőt találni. Személyesen tapasztaltam meg, hogy falak épülhetnek csalódásokból, félelmekből vagy akár irigységből is.- Hogyan találhatunk kiutat az útvesztőből? Hogyan törekedhetünk egymás megértésére? — A kommunikációs zavarok egyfajta betegségnek tekinthetők. Vannak enyhébbek és súlyosabbak, gyógyíthatók és gyógyíthatatlannak tűnők. Amit megtehetünk, hogy a bennünk lévő falat, falakat igyekszünk lebontani. Nem könnyű meglátni, pláne belátni, hogy a hiba a mi készülékünkben van. Könnyebb a másikat felelőssé tenni. ÉGTÁJOLÓ A saját döntéseinkre, szavainkra, üzeneteinkre, de a felénk megfogalmazódó kritikákra is őszinte nyitottsággal kell figyelni. Még az is előfordulhat, hogy valamiben nem nekünk van igazunk. Ha egyre többen - esetleg mindenki - szembejönnek a sztrádán, akkor érdemes feltenni a kérdést: nem én tévedtem el véletlenül? Persze az is lehet, hogy a hiba tényleg a másik oldalon van. Ilyenkor kisebb a mozgástér. A süket csónakos példája jól illusztrálja, hogy két ember között egy fal is elég ahhoz, hogy ne értsék egymást... A megértésre való empatikus törekvés azonban még ilyen esetekben is kimozdíthat a holtpontról. A másik embernek éreznie kell, hogy a nézetkülönbség ellenére szeretettel fordulunk felé. A rendezésre pedig nekünk, keresztyéneknek csodálatos eszközeink vannak: a megbocsátás és a bocsánatkérés. ■ EÉ Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület HORVÁTH-HEGYI ÁRON FELVÉTELE
