Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-11-11 / 45. szám
Evangélikus Élet élő véz* -2012. november 11. » 11 A HÓNAP IGÉJE „Mi az élő Isten temploma vagyunk” (2/<or 6,16) Mi a közös egy múzeumban, egy orvosi rendelőben és egy gyógyszertárban? Mindegyikbe elcsöndesedve lépünk be. Valaha a templomba is így léptünk be. Mert az a legkülönlegesebb hely a világon. Noha Isten mindenütt jelen van, ott különösképpen is. És az emberek is el akarnak csendesedni, hogy meghallják az Úr szavát. Ma már nem mindenki imádkozik, amikor belép a templomba, nem csöndesedik el, nem fogja föl és nem érzi a „Szent” jelenlétét. Sokat fog jelenteni, ha újból úgy lépünk be a templomba, hogy „most az élő Isten színe elé jövök, aki szent, akitől bűnbocsánatot, tanácsot és békességet kaphatok". Az apostol azt hangsúlyozza, hogy a hívő ember is Isten temploma. Nem azt, hogy azzá kell lennie, hanem hogy az is. Még ha nem kellően vesszük is ezt figyelembe. A hívő ember nemcsak az Úr közelében van, hanem ott lakozik szívében az Úr. Nemcsak közel jön hozzá Isten, hanem belépett az életébe. Nem kívül van nála Isten, hanem belül. így lehet az Úr az erős vára. Mi következik ebből? Amit igénk mond: ne keverd az igazat a hamissal, ne engedd, hogy a külső zajok, kísértések és vágyak „zajossá” tegyék életedet, elvegyék szíved csendességét és békéjét. Mindig baj van abból, ha keveredik az igazság a hamissággal, a múlandó a múlhatatlannal, a földi a lelkivel. Természetesen van az életünknek e világi vetülete is, de a hívő ember számára az örökkévaló a döntő. Azaz Istenen és az ő igéjén tájékozódik. Az az abszolút mértéke. Ahhoz viszonyít minden egyebet. Mondhatjuk úgy is, hogy a lelki odabent van, a világi kívül. Nem egyenlő mértékben számít a kettő. Ez lenne az a „felemás iga” amitől a 14. vers is óv. Szívedben egyedül Jézus Krisztus legyen az Úr. A „templomban” másnak nincs jogos helye. Ott minden Istenre kell, hogy utaljon. Milyen szent kiváltság: az élő Isten temploma vagy (vagy ha még nem vagy az, lehetsz). Otthon van nálad az Úr, az ő szava és akarata a döntő, őt kérdezed meg minden dolgodban, mint a régi falitábla mondja: „Hát Jézus mit szól hozzá?” És akkor ő a szívedben megmutatja, hogy mi a helyes. És akkor tudsz másképp cselekedni, mint ahogyan eltervezted. Mert vezetett ember lehetsz. Ha pedig nem vezetett ember vagy, akkor „megvezetett” vagy. Mert azt hiszed, hogy Jézus nélkül szabad vagy. Hogy nem kell a csend, igeolvasás, imádság „odabent” hanem minden fölfelé tekintés, elcsendesedés nélkül nekieshetsz napi feladataidnak vagy tán épp a másik embernek. Ha pedig „templom” vagy, akkor lehet, hogy aki belép az életedbe, az is elcsendesedik. Mert megérzi, hogy szent hely és szent kör az, ahol áll. Az egyik oka annak, hogy tizenéves koromban elindultam az Úr útján, az volt, hogy a barátom egy olyan gyülekezetbe vitt el, ahol éreztem, hogy minden egészen más. Más volt a légkör. Ami felől később megértettem, hogy a Szentlélek jelenléte volt. Elkezdett vonzani a szent, a más, a máshol át nem élhető, meg nem tapasztalható. Az emberek hozzáállása is egész más volt: nyitottak voltak az újonnan érkező iránt is, és szeretetük különbözött attól, amit mi általában annak nevezünk. Nem egy emberi érzés volt, hanem a meg nem szolgált ráfigyelés, törődés. Ó, bárcsak ne önmagunknak mennénk a templomba! Az ige, Jézus iránti nyitottság mellett nyitottak lennénk a másik ott lévő régi tag vagy új látogató felé is! Ha jobban tudatosul bennünk, hogy az élő Isten, a feltámadott Jézus temploma vagyunk, akkor az is, aki a közelünkbe jön, megérzi az Úr jelenlétét, és az Úr elkezd munkálkodni az életében. És ő is a békesség, szeretet és a nyugodt szív embere lehet. Mától értékeld jobban, hogy az élő Isten temploma lehetsz, mert ő benned lakozik! ■ Széll Bulcsú Mindennapi kenyerünk Egy szép őszi vasárnap délután elhatároztuk, hogy - életünkben először - bográcsozunk kicsinyke udvarunkon. Nem tudtuk, hogyan kell; nem tudtuk, mi kell bele, de arra világosan emlékeztünk, hogy a padlásunkon lennie kell egy bográcsnak és állványnak is. Tíz éve feltettük a lomok közé, és ott is maradt. Mihelyst megszületett az ötlet, azonnal telefonáltunk a nagyszülőknek, hogy jöjjenek vacsorára, mert izgalmas lesz és kalandos! Nekiálltunk a készülődésnek. Megkerestem a bográcsot. Amikor a férjem meglátta a kezemben, azt Ámde mindez nem szegte a kedvünket. Elkezdtük. Egy kiló hús, fél kiló bab és mindenféle zöldség belefért a kis kotlánkba, de a víz kiszorult belőle! Nem baj, leves helyett főzelék lesz! A tűzgyújtásban is járatlanok voltunk, így ámulva néztük, hogyan ölelik körbe a felcsapó lángok a bográcskánkat. Sokszor nem is látszott az edény, csak a lángoszlop. Közben szürke füst borította a vidéket és iszonyatos szag. A rotyogó ételt kevergetni kellett, és ezt csak úgy tudtuk megoldani, hogy szigetelőszalaggal összekötöztem két fakanalat, hogy hosszabb sürögtek, forogtak, játszottak, majd egy teniszlabdával is dúsították a készülő vacsorát. Időközben pedig a sütőben felrobbant a süteményem... A káosz közepén kenyeret sütöttem a lányaimmal. Begyúrtuk, formáztuk, keresztet rajzoltunk és még sütés előtt áldást kértünk rá. És áldás lett rajta! Olyan béke és nyugalom van egy kenyérben, hogy el sem lehet mondani! Kint lehet tűz, lehet füst, lehet süteményrobbanás, korom és hangzavar, de a kenyérben csend van és otthonmeleg. Természetesen tudok kenyeret is elégetni, elrontani, de ezen az estén mondta, hogy ez egy katonai bukósisak. Lemértem, három liter víz fért bele mindössze. Tíz éve nagyobb volt! Összement? Vagy csak én emlékszem nagyobbra? legyen. Négy órát kellett a tűz mellett kuporognunk, utána napokig nem szabadultunk meg a füstszagtól. A gyerekek is segíteni szerettek volna mindenben. Hámoztak, pakoltak, a kenyér üzenet lett és csoda! Megosztottuk a nagyszülőkkel, és az asztali áldásnál, a gyertya mellett, megéltük a mindennapi illatát és varázsát. ■ Papp Andrea Fenyvesi Félix Lajos Őszi kolostor Öreg kolostor a vén sziklafal mellett. Két szerzetes söpri a novemberi arany falevelet, másik, meggörnyedt háttal a lehullt gallyat hordja a lobogó tűzre. Sovány arca, mint kódexek pergamenlapjai, nézi a hunyó Nap körül szálló madárrajt. Szótlan szorgoskodnak kint, azután imádkoznak a cella-csöndben odabent: jegyzik a hit ódonszép szavait. Ikonon istenanya könnye pereg, fapadok nyikorognak a mélybarna homályban, kopott könyv nyílik, s tollat mártanak fekete tintába a gyertyafényben. Újra a kert, az ösvény, döngve bezárul a tölgykapu az alkonyaiban. Az idei ősz egyik első hóembere... HETI ÚTRAVALÓ „íme, most van a kegyelem ideje! íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2) Szentháromság ünnepe után az utolsó előttit megelőző héten az Útmutató reggeli s heti igéi az ítélet előtt, kegyelem alatt élő keresztyéneknek adnak tanítást az utolsó időkről. Heti igénk jó híre e próféciára épül: „A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján megsegítlek." (Ézs 49,8a) Elkezdődött a visszaszámlálás az egyházi év végén; halál, feltámadás, ítélet s örök élet vár Isten gyermekeire. Oda kell állanunk Isten ítélőszéke elé! „Bizony, bizony, mondom tinéktek: mind, aki megtartja az én beszédemet, az halált nem lát örökké." (GyLK 702) Mégis csak „mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki elvegye jutalmát aszerint, amit a testben cselekedett: vagy jót, vagy rosszat.” (2Kor 5,10; LK) Mert az Isten őt élők és holtak Bírájává tette. De mikor jön el Isten országa? Jézusban elérkezett, s „az Isten országa közöttetek van!” És mikor jön vissza Jézus? Nem előre kiszámíthatóan és nem titokban; mert miként a villámlás mindenhol látható, „egyszerre villan fel és fénylik, úgy jön el az Emberfia is az ő napján’.’ (Lk 17,21.24). Pál figyelmeztet: a hitben erősek ne ítéljék meg az erőtleneket, mert „akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Mert Krisztus azért halt meg és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék’.’ (Róm 14,8.9) Az üldözött keresztyének imanapján - amely reformátorunk névnapja is, ám őt „csak” kiátkozták - Urunk e szava bátorítson: „Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak’.’ (Jn 15,20) Isten országának titkáról a magvető példázatában szólt Jézus. A mag, Isten igéje pazarlóan hull, s nemcsak jó földbe! „Akinek van füle a hallásra, hallja!” (Mk 4,9) Az Emberfia eljövetelét megelőzi a nagy megpróbáltatás ideje. „Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot’.’ A christianusoknak vállalniuk kell akár a vértanúságot is Urukért; „mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül”. (Mk 13,10.13) Ez utolsó időkben ti a „különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív. - Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!’ (Zsid 13,9.8) Antikrisztus támad, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus! „Aki vallja a Fiút, azé az Atya is. - Az az ígéret pedig amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet’.’ (íjn 2,23.25) A Gecsemáné-kertben egyedül gyötrődött, virrasztóit, imádkozott Jézus, s ezt kéri minden követőjétől is: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen’.’ (Mt 26,41) Az Emberfia visszajöveteléről így tanít: „Azt a napot senki sem tudja, csak az Atya. - Vigyázzatok, legyetek ébren. - Mindenkinek mondom: Vigyázzatok!” ( Mk 13,32.33.37) Dr. Luther szerint: „Az a legjobb készenlét az ítéletnapra, ha valaki bűn nélküli életre vágyik. Krisztus azt mondja, hogy az ő eljövetele megváltás." - „Örök Felség, / Ha vár minket az ítélet, / Légy kegyelmes, kérünk téged.” (EÉ 524,1) ■ Garai András
