Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)

2012-11-11 / 45. szám

Evangélikus Élet élő véz* -2012. november 11. » 11 A HÓNAP IGÉJE „Mi az élő Isten temploma vagyunk” (2/<or 6,16) Mi a közös egy múzeumban, egy or­vosi rendelőben és egy gyógyszertár­ban? Mindegyikbe elcsöndesedve lépünk be. Valaha a templomba is így léptünk be. Mert az a legkülönlege­sebb hely a világon. Noha Isten min­denütt jelen van, ott különösképpen is. És az emberek is el akarnak csen­desedni, hogy meghallják az Úr sza­vát. Ma már nem mindenki imádkozik, amikor belép a templomba, nem csöndesedik el, nem fogja föl és nem érzi a „Szent” jelenlétét. Sokat fog je­lenteni, ha újból úgy lépünk be a templomba, hogy „most az élő Isten színe elé jövök, aki szent, akitől bűn­bocsánatot, tanácsot és békességet kaphatok". Az apostol azt hangsúlyozza, hogy a hívő ember is Isten temploma. Nem azt, hogy azzá kell lennie, ha­nem hogy az is. Még ha nem kellő­en vesszük is ezt figyelembe. A hívő ember nemcsak az Úr közelében van, hanem ott lakozik szívében az Úr. Nemcsak közel jön hozzá Isten, hanem belépett az életébe. Nem kí­vül van nála Isten, hanem belül. így lehet az Úr az erős vára. Mi következik ebből? Amit igénk mond: ne keverd az igazat a hamis­sal, ne engedd, hogy a külső zajok, kí­sértések és vágyak „zajossá” tegyék életedet, elvegyék szíved csendessé­gét és békéjét. Mindig baj van abból, ha keveredik az igazság a hamisság­gal, a múlandó a múlhatatlannal, a földi a lelkivel. Természetesen van az életünk­nek e világi vetülete is, de a hívő em­ber számára az örökkévaló a döntő. Azaz Istenen és az ő igéjén tájékozó­dik. Az az abszolút mértéke. Ahhoz viszonyít minden egyebet. Mondhat­juk úgy is, hogy a lelki odabent van, a világi kívül. Nem egyenlő mérték­ben számít a kettő. Ez lenne az a „fe­lemás iga” amitől a 14. vers is óv. Szí­vedben egyedül Jézus Krisztus legyen az Úr. A „templomban” másnak nincs jogos helye. Ott minden Isten­re kell, hogy utaljon. Milyen szent kiváltság: az élő Isten temploma vagy (vagy ha még nem vagy az, lehetsz). Otthon van nálad az Úr, az ő szava és akarata a döntő, őt kérdezed meg minden dolgodban, mint a régi falitábla mondja: „Hát Jé­zus mit szól hozzá?” És akkor ő a szí­vedben megmutatja, hogy mi a he­lyes. És akkor tudsz másképp csele­kedni, mint ahogyan eltervezted. Mert vezetett ember lehetsz. Ha pedig nem vezetett ember vagy, akkor „megvezetett” vagy. Mert azt hiszed, hogy Jézus nélkül szabad vagy. Hogy nem kell a csend, igeolva­sás, imádság „odabent” hanem min­den fölfelé tekintés, elcsendesedés nélkül nekieshetsz napi feladataidnak vagy tán épp a másik embernek. Ha pedig „templom” vagy, akkor lehet, hogy aki belép az életedbe, az is elcsendesedik. Mert megérzi, hogy szent hely és szent kör az, ahol áll. Az egyik oka annak, hogy tizenéves ko­romban elindultam az Úr útján, az volt, hogy a barátom egy olyan gyü­lekezetbe vitt el, ahol éreztem, hogy minden egészen más. Más volt a légkör. Ami felől később megértet­tem, hogy a Szentlélek jelenléte volt. Elkezdett vonzani a szent, a más, a máshol át nem élhető, meg nem ta­pasztalható. Az emberek hozzáállá­sa is egész más volt: nyitottak voltak az újonnan érkező iránt is, és szere­­tetük különbözött attól, amit mi ál­talában annak nevezünk. Nem egy emberi érzés volt, hanem a meg nem szolgált ráfigyelés, törődés. Ó, bárcsak ne önmagunknak men­nénk a templomba! Az ige, Jézus iránti nyitottság mellett nyitottak lennénk a másik ott lévő régi tag vagy új látogató felé is! Ha jobban tudatosul bennünk, hogy az élő Isten, a feltámadott Jézus temploma vagyunk, akkor az is, aki a közelünkbe jön, megérzi az Úr je­lenlétét, és az Úr elkezd munkálkod­ni az életében. És ő is a békesség, sze­retet és a nyugodt szív embere lehet. Mától értékeld jobban, hogy az élő Isten temploma lehetsz, mert ő ben­ned lakozik! ■ Széll Bulcsú Mindennapi kenyerünk Egy szép őszi vasárnap délután elha­tároztuk, hogy - életünkben először - bográcsozunk kicsinyke udvarun­kon. Nem tudtuk, hogyan kell; nem tudtuk, mi kell bele, de arra világosan emlékeztünk, hogy a padlásunkon lennie kell egy bográcsnak és áll­ványnak is. Tíz éve feltettük a lomok közé, és ott is maradt. Mihelyst megszületett az ötlet, azonnal telefonáltunk a nagyszülők­nek, hogy jöjjenek vacsorára, mert iz­galmas lesz és kalandos! Nekiálltunk a készülődésnek. Megkerestem a bográcsot. Amikor a férjem meglátta a kezemben, azt Ámde mindez nem szegte a ked­vünket. Elkezdtük. Egy kiló hús, fél kiló bab és mindenféle zöldség bele­fért a kis kotlánkba, de a víz kiszorult belőle! Nem baj, leves helyett főzelék lesz! A tűzgyújtásban is járatlanok voltunk, így ámulva néztük, hogyan ölelik körbe a felcsapó lángok a bog­­rácskánkat. Sokszor nem is látszott az edény, csak a lángoszlop. Közben szürke füst borította a vidéket és iszo­nyatos szag. A rotyogó ételt kevergetni kel­lett, és ezt csak úgy tudtuk megolda­ni, hogy szigetelőszalaggal összekö­töztem két fakanalat, hogy hosszabb sürögtek, forogtak, játszottak, majd egy teniszlabdával is dúsították a készülő vacsorát. Időközben pedig a sütőben felrobbant a süteményem... A káosz közepén kenyeret sütöt­tem a lányaimmal. Begyúrtuk, for­máztuk, keresztet rajzoltunk és még sütés előtt áldást kértünk rá. És áldás lett rajta! Olyan béke és nyugalom van egy kenyérben, hogy el sem le­het mondani! Kint lehet tűz, lehet füst, lehet süteményrobbanás, korom és hangzavar, de a kenyérben csend van és otthonmeleg. Természetesen tudok kenyeret is elégetni, elrontani, de ezen az estén mondta, hogy ez egy katonai bukó­sisak. Lemértem, három liter víz fért bele mindössze. Tíz éve na­gyobb volt! Összement? Vagy csak én emlékszem nagyobbra? legyen. Négy órát kellett a tűz mel­lett kuporognunk, utána napokig nem szabadultunk meg a füstszagtól. A gyerekek is segíteni szerettek vol­na mindenben. Hámoztak, pakoltak, a kenyér üzenet lett és csoda! Meg­osztottuk a nagyszülőkkel, és az asz­tali áldásnál, a gyertya mellett, meg­éltük a mindennapi illatát és varázsát. ■ Papp Andrea Fenyvesi Félix Lajos Őszi kolostor Öreg kolostor a vén sziklafal mellett. Két szerzetes söpri a novemberi arany falevelet, másik, meggörnyedt háttal a lehullt gallyat hordja a lobogó tűzre. Sovány arca, mint kódexek pergamenlapjai, nézi a hunyó Nap körül szálló madárrajt. Szótlan szorgoskodnak kint, azután imádkoznak a cella-csöndben odabent: jegyzik a hit ódon­szép szavait. Ikonon istenanya könnye pereg, fapadok nyikorognak a mélybarna homályban, kopott könyv nyílik, s tollat mártanak fekete tintába a gyertya­fényben. Újra a kert, az ösvény, döngve bezárul a tölgykapu az alkonyaiban. Az idei ősz egyik első hóembere... HETI ÚTRAVALÓ „íme, most van a kegyelem ideje! íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2) Szentháromság ünnepe után az utol­só előttit megelőző héten az Útmu­tató reggeli s heti igéi az ítélet előtt, kegyelem alatt élő keresztyéneknek adnak tanítást az utolsó időkről. Heti igénk jó híre e próféciára épül: „A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás nap­ján megsegítlek." (Ézs 49,8a) Elkezdődött a visszaszámlálás az egyházi év vé­gén; halál, feltámadás, ítélet s örök élet vár Isten gyermekeire. Oda kell ál­­lanunk Isten ítélőszéke elé! „Bizony, bizony, mondom tinéktek: mind, aki meg­tartja az én beszédemet, az halált nem lát örökké." (GyLK 702) Mégis csak „mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy min­denki elvegye jutalmát aszerint, amit a testben cselekedett: vagy jót, vagy rosszat.” (2Kor 5,10; LK) Mert az Isten őt élők és holtak Bírájává tette. De mi­kor jön el Isten országa? Jézusban elérkezett, s „az Isten országa közöttetek van!” És mikor jön vissza Jézus? Nem előre kiszámíthatóan és nem titokban; mert miként a villámlás mindenhol látható, „egyszerre villan fel és fénylik, úgy jön el az Emberfia is az ő napján’.’ (Lk 17,21.24). Pál figyelmeztet: a hit­ben erősek ne ítéljék meg az erőtleneket, mert „akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Mert Krisztus azért halt meg és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék’.’ (Róm 14,8.9) Az üldözött keresztyé­nek imanapján - amely reformátorunk névnapja is, ám őt „csak” kiátkoz­ták - Urunk e szava bátorítson: „Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha en­gem üldöztek, titeket is üldözni fognak’.’ (Jn 15,20) Isten országának titkáról a magvető példázatában szólt Jézus. A mag, Isten igéje pazarlóan hull, s nem­csak jó földbe! „Akinek van füle a hallásra, hallja!” (Mk 4,9) Az Emberfia el­jövetelét megelőzi a nagy megpróbáltatás ideje. „Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot’.’ A christianusoknak vállalniuk kell akár a vértanúságot is Urukért; „mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül”. (Mk 13,10.13) Ez utolsó időkben ti a „kü­lönféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív. - Jézus Krisztus tegnap, ma és mind­örökké ugyanaz!’ (Zsid 13,9.8) Antikrisztus támad, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus! „Aki vallja a Fiút, azé az Atya is. - Az az ígéret pedig amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet’.’ (íjn 2,23.25) A Gecsemáné-kertben egye­dül gyötrődött, virrasztóit, imádkozott Jézus, s ezt kéri minden követőjétől is: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen’.’ (Mt 26,41) Az Emberfia visszajöveteléről így tanít: „Azt a napot senki sem tudja, csak az Atya. - Vigyázzatok, legyetek ébren. - Min­denkinek mondom: Vigyázzatok!” ( Mk 13,32.33.37) Dr. Luther szerint: „Az a legjobb készenlét az ítéletnapra, ha valaki bűn nélküli életre vágyik. Krisz­tus azt mondja, hogy az ő eljövetele megváltás." - „Örök Felség, / Ha vár min­ket az ítélet, / Légy kegyelmes, kérünk téged.” (EÉ 524,1) ■ Garai András

Next

/
Oldalképek
Tartalom