Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-11-11 / 45. szám
4 41 201J2,» tiQvenfibp^ JA. KERESÍfUJTAK Evangélikus Élet Új ravatalozó Bócsán Két emberöltővel ezelőtt még háztól temettek. Aztán ahogy ebben a kis, Bács-Kiskun megyei községben is felgyorsult az élet, a temetőben ravatalozó épült dr.Dérer József orvos ösztönzésére. Ennek már több évtizede. Azóta Bocsa épült-szépült, és e téren is egyre erősebb lett az igény a modernizációra. Ehhez kaptak segítséget az Új Magyarország vidékfejlesztési programtól. November 2-án, halottak napján ravatalozót avattak a község temetőjében. Mivel a lakosság többsége római katolikus, így az ünnepség az ő templomukban vette kezdetét, ahol dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mondott misét. tatódott. A közel 180 négyzetméteres épület a réginek a felújítása és kibővítése nyomán született. Az összköltség nettó 25 millió forint volt, melyből a község önereje csupán nettó 5 millió forintot tett ki. Az épület mellé urnafal készült, valamint megújult a temető kerítése is. Az avatáson, illetve szentelésen az összes bócsai gyülekezet lelkésze megjelent. Az evangélikusság részéről Káposzta Lajos nyugalmazott esperes-lelkész tartott rövid beszédet, aki évtizedeken át gondozta a község néhány tucatnyi evangélikusságát. Assisi Szent Ferencet idézve a lehetetlennek tűnő vállalások megvalósulását emelte ki. Azt, hogy „Az ember attól ember, hogy megadja a végtisztességet halottainak” - hangzott a kulcsmondat. Szó esett még a virtualitás lélekromboló voltáról: arról, hogy ma már minden az interneten keresztül történik, lelkileg sokkal egészségtelenebb környezetben, míg korábban mindennel szembesültek a gyerekek otthon: a születéssel és a halállal egyaránt. Az ünnepség a ravatalozónál folynem mindig lehetséges minden szükséges dolgot elvégezni, mégis meg kell kísérelni, amit csak lehet. Szőke Tóth Mihály polgármester a munkálatokat végző mesterembereknek mondott köszönetét. „Boldog az az ember, aki a közösségért alkothat” - és tegyük hozzá: legyen boldog az a közösség, amely most ismét gazdagodott! ■ Ifj. Káposzta Lajos Katolikus ünnep evangélikus igehirdetővel Rendhagyó módon evangélikus igehirdetőt hívott jubileumi ünnepére a kaposvári római katolikus Szent Imre egyházközség. A templom századik születésnapjára szervezett, egész éven át zajló programsorozat november 3-án és 4-én tartott záróalkalmain Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke prédikált. A szombat esti alkalmat a helyi evangélikus énekkar szolgálata is gazdagította. Vasárnap délután pedig Balás Béla kaposvári megyés püspök tisztelte meg jelenlétével az eseményt, és vezette a szentmise liturgiáját. ■ Adámi M. km a felvétele evangelikus.hu Magyarországi Evangel Evangélikus Egyház FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! EVANGE LIKUSELET>H u Mozambiktól az Oltalomig Beszélgetés Dezanove Bartolomeu intézményvezetővel ► Az első fagyos éjszakák után meg sem próbálnék másról beszélgetni vele, mint a nyíregyházi hajléktalanok aktuális helyzetéről. No meg úgyse hagyná, hogy ne a nehéz sorsú emberek, a kínzó társadalmi problémák kerüljenek fókuszba, ha már a média érdeklődést mutat... De beszélgetésünk idején még aránylik az ősz, távolinak tűnik az évente menetrendszerűen érkező téli krízis, mikor a mindig mosolygós Dezanove Bartolomeu-t, a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat szakmai igazgatóját kérdezem. Ezúttal róla magáról szeretnék beszélgetni vele. Épp jókor! - örvendeztet meg a válasszal. Készül haza, most először azóta, hogy eljött... Ha akarná, se tudná titkolni, milyen örömben és izgalomban tartja a tervezett utazás. Tizenhárom éve tűnt fel Nyíregyházán, s valóban feltűnt: azóta is ő az egyetlen afrikai a város intézményeiben. Akkoriban még az önkormányzat fenntartásában működött a hajléktalanellátás, de miután feladat-átvállalási szerződéssel ez a tevékenység egyházi kézbe került, a szervezet élére kiírt vezetői pályázat nyomán a szociológia, szociálpolitika és szociális munkás szakon is diplomázott „Berci" - ahogyan a városban ismerik - lett a szakmai igazgató. Mély nyomot hagyott bennem egy akkori beszélgetésünk, mert addig nem tűnt fel, ami neki rögtön: Nyíregyháza központi tere körül nagyjából egyenlő távolságra minden történelmi egyháznak van temploma, s egyik se nagyobb, mint a másik... Messziről, Mozambikból kell érkezni, hogy ilyesmit meglásson az ember. Lelkesen mesél most a hazájáról, sosem hallott városneveket sorol, Namacata, Queliname, Mocuba, Beira, ahol élt, tanult, főleg kémiát a római katolikus gimnáziumban, majd a fővárosban, a maputói egyetem előkészítőjében. Valósággal ragyog az arca, nem áll ellent a feltoluló emlékeknek, beszél a feltörekvő kereskedőcsaládról, hat testvéréről, a korai önállósodásról, a világ megismerésének vágyáról, amely végül is külföldre hozta. Mikor Budapestre jött egyetemi előkészítőre, majd onnan a Debreceni Egyetemre, még vegyésznek készült, de másfél évnyi laborgyakorlat elég volt, hogy rájöjjön: nem a lombikok között, kutatva, fehér köpenyben képzeli el az életét. Kapóra jött az egyetemen éppen frissiben induló szociológia szak, könnyű volt megfogadni az akkori rektor emberséges tanácsát: ne vegye személyes kudarcnak a tévedést, korrigáljon.- Akkor olyasmit kezdtem tanulni, ami az egész világ értelmezését lehetővé teszi - vált át afrikai emlékei felidézéséről a magyarországiakra. - Ahhoz, hogy a társadalom működését megérthesse az ember, jól kell ismernie a történelmét. Az európai történelem nagyon izgalmas! A fejlődő országokból érkező emberek általában kíváncsibbak a fejlett világ társadalmára, mint fordítva. Büszkeséget éreztem, hogy olyan kulturális kincs birtokába kerülök, ami közelebb visz a fejlődés mozgatóinak megértéséhez. Mitől lettek ezek ilyenek, mi befolyásolta a gondolkodásmódjukat, ami vitte őket előre... Érti, amit mondok? - kapja fel a hangját, s a bólintástól megnyugodva folytatja:- Ezt most nagyon érdekes volt újra megvizsgálni, amikor nemrég Ausztriában voltunk: mitől mások az osztrákok, mint a magyarok? Azt kell gondolnunk, hogy valamilyen társadalmi törésnek kellett lennie, ami másfelé terelte az embereket...- Mondjon példát, kérem, miben mások!- Például a külföldhöz, a külföldiekhez való viszonyulásban.- Most a bőre színére gondol?-Nem csak! Hanem arra, hogy ha más nyelven beszél, ha valamilyen nemzeti viselete van... olyan civilizáltak az osztrákok, hogy náluk ez egyáltalán nem téma...-... természetesnek veszik...- ...nem tulajdonítanak neki semmiféle jelentőséget, akár szuahéli nyelven is kérdezhetek, nem találnak benne semmi különöset... Szociológusként Berci a vasfüggöny emlegetését lehetséges magyarázatnak fogadja el, de arra, hogy hozzátegyen még valamit, nem adok neki esélyt, mert eszembe jutnak a pirézek. Néhány éve, egy közvélemény kutatás során ezt a kitalált, nem létező népet is elutasította a magyarok jelentős hányada. Berci azonban a rendszerváltozás évében, 1989-ben érkezett Magyarországra, az akkori fogadtatásáról kérdezem inkább:- Akkor a magyarok nagyon elfogadók voltak, és őszintén voltak elfogadók. Meg tudom ítélni, mert már elég érett voltam. Szerencsésnek érzem magam, hogy ide kerültem, ebbe az országba. Engem azóta csak magyarok segítettek, és álltak mellém döntő helyzetekben önzetlenül. De tény, nem lehetett nem észrevenni, hogy hét-tíz év elteltével megváltozott valami. A fiatalok körében kezdődött: éreztetni akarták, ha valaki jövevény, akár csak azzal, amit kérdeztek... Valami olyan megfontolásból, hogy vagány vagyok, szabad vagyok, miért is ne tenném, ha megtehetem, nem kell törődnöm vele, ha bántok valakit... Dezanove Bartolomeu a vegyészetiéi elvesztegetett szemesztereket gyorsan pótolta, az 1993-ban meghozott döntést követően négy év múlva három diplomával a zsebében lépett ki az egyetem kapuján. Még diákként munkatapasztalatokat szerzett a debreceni szociális irodán, aztán szaktudását a Roma Polgárjogi Alapítványnál kamatoztatta, majd a Szegényeket Támogató Alapítványnak dolgozott, a családok átmeneti otthonában. A hajléktalanellátással már Nyíregyházán ismerkedett meg, a szerelem hozta ide, a szomszéd várba. Hozzáértése, a szegények iránti elkötelezettsége bizonyosan kellett ahhoz az imponáló fejlődéshez, amelyet az Oltalom Szeretetszolgálat megtett az ezredforduló óta. Kinevezésének évében, 2000-ben tizenhét munkatársa volt az intézménynek - ma ötvenhármán dolgoznak a szabolcsi megyeszékhely legreménytelenebb helyzetű lakóiért. Már nem csak „hajléktalanszálló” van, de nappali melegedő, népkonyha, szenvedélybetegek nappali részlege, idősek otthona, éjjeli menedékhely, átmeneti szálló külön az egyedülállóknak, a családoknak átmeneti otthon, és nemrég avatták fel a nyolcadik telephelyet Olcsván: a családkohéziós központot.- Dicsérendő a szakmai gondolkodásmódja annak, aki szétválasztotta itt a városban a korábbi mamutintézményt, amely a családsegítéstől a hajléktalanellátásig minden szociális feladatért felelt - állapítja meg interjúalanyom. - És még ennél is jobban azé, aki felismerte, hogy ezt nem az önkormányzatra kell bízni, hanem teret kell engedni a civil szervezeteknek és az egyházaknak, és közel kell vinni azokhoz, akikért ez a tevékenység van. A három nagy döntés után már könnyű volt dolgozni! Mivel jól ismerjük az ellátottakat, a problémáikat, már csak olyan terveket kellett készíteni, amelyek az ellátást helyzetbe hozták. Előtte hiába ismertük a szükségleteket, nem tudtunk cselekedni. Ja, és mindig meg kell küzdeni a gazdaságos fenntartás kihívásaival. Berci tehát a szociális munkás és a közgazdász szemével néz, a szociológus agyával gondolkodik, és csapatával mindig újabb és újabb pályázatokat készít, megoldásokat dolgoz ki, hogy könnyebb legyen a rászorulók élete.- Otthon, Mozambikban lenne munkája, ismerik ott az Ön szakmáját?- Mozambik az apartheid rendszer bukása, ‘93 óta fantasztikusan fejlődik: amikor eljöttem, egy egyetem volt az országban, most hét van, közülük öt egyházi, és van szociálismunkás-képzés is. Lehet, hogy fogok is ott majd előadást tartani!- És miért várt huszonkét évet a visszatéréssel?- Nem kell misztifikálni, kizárólag anyagi okai vannak. Egy személynek az oda-vissza útja háromszázezer forintba kerül, és mi négyen vagyunk. Erre most lett lehetőség. De tudtam, hogy ez egy adósság a gyerekeimmel szemben. Az identitástudatuk csak akkor lehet teljes, ha abban a távoli országban megismerhetik az apai rokonaikat. Ha látják, hogy ők kikre hasonlítanak, kiknek a génjeit hordozzák. Az Oltalom Szeretetszolgálat szakmai igazgatója szerencsésnek érzi magát, hogy '89-ben rátalált Magyarországra, de mikor arról kérdezem, jó helyen van-e, lelassít és lehalkul, megválogatja a szavakat, pedig jól bánik a magyar nyelvvel:- Ahogyan nőnek a lányaim, elgondolkodom ezen. Az eddigi neveltetésükből az következik, hogy egyetemre mennek, ez nem is kérdés. De ha nem mehetnek, mert anyagilag nem tudom támogatni őket, az csapás, kiheverhetetlen törés a gyerekeknek, és kudarc az egész családnak. Ez nagyon nehéz! Nekem pedig milyen egyszerű volt egykor: azt éreztem, hogy azzá válhatok, amivé akarok, csak gürizni kell! Éjszakáztam péknél, nyomdában, gumigyárban, hogy pénzem legyen az egyetemre, és az volt a teljes szabadság, mert világos volt, mit kell tenni a célom eléréséért. Most nem lehet álmodozni... ■ Veszprémi Erzsébet
