Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-10-14 / 41. szám
Evangélikus Élet élő víz 2012. október 14. »> 11 Amikor egyedül vagyunk HETI ÚTRAVALÓ Első európai utamat sosem fogom elfelejteni. A keresztény üzletemberek világtalálkozójára készültem, amelynek a németországi Rothenburg ob der Tauber volt a helyszíne. Úgy rendeztem, hogy egy héttel előbb el tudjak indulni, hogy Magyarországon, Budapesten csatlakozhassak a nagynénémhez és a nagybátyámhoz, mert ők tapasztalt utazók voltak. Mivel magyar származású vagyok, izgatottan vártam, hogy láthassam azt az országot, ahol a nagyszüleim születtek, mint ahogyan azt is, hogy rövid látogatást tegyek a németországi Giessenben, ahol én születtem, amikor apám az amerikai hadseregben szolgált. A repülőút az amerikai Georgia állambeli Atlantából rendben volt, de amikor Németországban, Stuttgartban landoltunk, a pilóta közölte, hogy a gép műszaki hiba miatt nem tudja folytatni az útját Budapestre. Az utasokat Frankfurtba vitték egy másik járathoz. Még sosem éreztem magam ilyen egyedül. Frankfurt felé a buszon hallgattam a németül beszélő embereket, de - be kell vallanom - egy kukkot sem értettem. Aggódtam, hogyan találom majd meg a budapesti járatot, és amiatt is, hogy honnan tudja meg a nagybátyám, ha megérkeztem Budapestre. Mit csinálok, ha nem lesz ott? Magyarul sem beszélek! Gondolhatják, milyen feszült voltam ezen az első tengerentúli utamon, de végül minden aggodalmam elpárolgott, mert az összes probléma megoldódott. Angolul beszélő utazókhoz csatlakoztam, időközben fény derült rá, hogy melyik légitársaság biztosítja számunkra a csatlakozást, s amikor megérkeztem Budapestre - bár a menetrendhez képest néhány órás csúszással -, az amerikai születésű, de magyarul is folyékonyan beszélő nagybátyám várt rám. Kedves olvasóm, átélt már valaha is hasonló helyzetet? Lehet, hogy nem utazás közben, hanem esetleg egy nagy projekt kellős közepén érezte magát elszigeteltnek, anélkül hogy bárkihez is segítségért fordulhatott volna. Lehet, hogy egyedül kellett megküzdenie valamilyen bonyolult magánéleti problémával: házassági gondokkal, gyermeke súlyos betegségével, hatalmas pénzügyi nehézségekkel vagy a munkáját érintő nagy krízissel. Hogy érezte akkor magát? Mit tudott csinálni ebben a helyzetben? Megtanultam, hogy a Biblia mit ajánl nekünk, mit tegyünk ezekben a „magunkra maradt” pillanatainkban: Sosem vagyunk igazán egyedül. Lehet, hogy sokezres tömegben teljesen elveszettnek érezzük magunkat. Lehet, hogy egyetlen ismerős arcot sem látunk, de Isten azt ígéri követőinek, hogy bárhová menjenek is, velük lesz: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mértén vagyok Istened! Megerősítlek, mégis segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak’.’ (Ézs 41,10) Isten sosem hagy el. Életünk folyamán néha - még a rémisztő pillanatokban is — elkerülhetetlenül bizonytalan helyzetbe kerülünk. Isten azonban megígéri, hogy gyermekeivel marad a körülményekre való tekintet nélkül. „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az Úr, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled.” (5MÓZ 31,6) Sosem tudunk megszökni Isten színe elől. Van egy mondás: „Futhatsz, de el nem rejtőzhetsz.” Isten elől sem! Eltévedhetünk egy hatalmas, ismeretlen város közepén, egyedül lehetünk egy szálloda szobájában, vagy túlterheltnek érezhetjük magunkat az íróasztalunknál, a munkahelyünkön - mindegy, hol vagyunk: Isten azt ígéri, ott lesz velünk. „Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy.” (Zsolt 139.7-8) ■ Robert J. Tamasy Forrás: Monday Manna És a szívem is elhagyott engem... Gyűlölet, önvizsgálat, találat, megoldás. Különös úton vezetett engem az Úr. Csak mostanában értek meg eseményeket, de biztos, hogy ezeken kívül is van még olyan történet, amelyet egyszer át kell értelmeznem. Csak megérjem azt az időt, amikor kigyógyulok vétkeim sebeiből. Csodálatos érzés, ha felszakad a gyűlölet betokosodott kelevénye, és kitisztul a seb. Átéltem. Elmondom, hogy történt. A háború előtt, még óvodáskoromban sokszor és sokat álltam sorban. Édesanyám helyett vártam a kenyérre, a tejre. Ő a kistestvéremet gondozta, nekem meg semmi más dolgom nem volt, mint állni a sorban. Hallgattam a felnőttek beszédét. Legtöbbször az előttünk álló háborúval foglalkoztak, és az orosz katonák barbár cselekedeteivel ré- iff misztgették egymást. Olyan dolgokról meséltek, amelyeket nem értettem ugyan, de félelmet gerjesztettek bennem is. Abban az időben úgyis mindentől féltünk. Aztán elvitték apukámat katonának, és a „felszabadító” orosz katonák más vágányra terelték a vonatát. Apám meg sem állt a Fekete-tengerig, majd a bakui olajmezőkön kötött ki. Négy és fél évig tartották fogva. A semmiért. Közben kisebb lett az országunk, és a nagymamáknál nyaraló unokatestvéreim hirtelen másik országba kerültek. Életjel sem érkezett felőlük. Az édesanyák az őrület határán szenvedtek. Közeli rokonaim. Láttam a gyötrelmüket. Apuka nélkül, állás és fizetés hiányában az éhhalál szélére sodródtunk. Akkora terhet jelentett a gondozásunk, hogy anyuka majdnem belerokkant. És visszatért a háború előtti kép. Orosz katonák. Először féltem a hírektől, aztán az ostromtól, majd a hiányok szították bennem a gyűlöletet. Nem volt különös bűnbánatom miatta, más is így érzett irántuk. Talán soha nem gyógyultam volna ki ebből a lelki kínból, de Isten olyan úton vezetett, amelyiken egyszer elhagyott engem a szívem. A pártállam kiemelkedő iskolájában kaptam munkát, és amikor megszűnt a speciális orosz iskola, a növendékek és az anyanyelvi tanárok a mi iskolánkba kerültek. Érdekes megfigyeléseim voltak. Nehezen tudtam beszélni velük, de az életük - bár minden jóban részük lehetett - mégis sajnálatot ébresztett bennem. Senki nem szerette őket. Nem volt társaságuk. A rokonaik szörnyű nélkülözésben éltek, nem győztek csomagot küldeni nekik. Legtöbbjük hamarosan egyedül maradt, elvált asszony lett, és csak azért nem utaztak vissza a családjukhoz, mert nem lett volna, aki anyagilag segíti őket. Tanév végén senkitől nem kaptak egy szál virágot sem. Amikor megosztottam velük az én tengernyi csokromat, sírva köszönték meg. Elgondolkodtam a gyűlöletemen, de még ragaszkodtam hozzá. Az édesapámért. A rokonaimért. A saját nyomorúságos gyermekkoromért. Valamelyik első osztályomban egy fél kezére béna kislányt kaptam. Agyvérzéssel született. Az édesapja szeretete és gondoskodása megható pillanatokat szerzett mindennapi munkám során. Amikor megnéztem a gyermek adatait, láttam, hogy a szülei orosz katonák. Az 56-os szabadságharc leverésére érkeztek hazánkba... Nagy kérdések álltak előttem. Szeretem-e a tündéri gyermeket, vagy magára hagyom? Megbüntetem-e ezt a szerencsétlen családot, vagy megadok nekik minden segítséget a gyermek fejlődéséhez? Mi lesz a szívemben élő gyűlölettel? A tanév tele volt könnyes, megható élménnyel. Az édesapa gyengéd szeretete, a kislány kedvessége, a hálás anyuka tört szavú köszöneté mind olvasztotta a szívemet. Megszerettem a kislányt, tiszteltem az édesapát, és nagyon sajnáltam őket. A bizonyítványosztás idején a boldogtalan édesapa az összegyűlt szülők előtt letérdelve köszönte meg a kislány igyekezetét. Ott álltunk némán, nem tudtam volna kiejteni egyetlen szót sem. Befelé folyt a könnyem. Akkor elhagyott engem a szívem. Megtanultam szeretni azokat, akik megérdemelték, akik parancsot teljesítettek, akik szintén vesztesek lettek, és lehet, hogy nagyobb kárt szenvedtek, mint én. Mélyen belenéztem a szívem régi, elsárgult emlékkönyvébe, elszégyelltem magam. Istenhez fordultam: tudna-e még szeretni engem, aki annyi embertől vontam meg a megbecsülésemet, aki megfosztottam őket emberi méltóságuktól, bár nem is ismertem személyesen őket? Isten erre a pillanatra várt. Ezért a percért helyezett abba az iskolába. Ezért a kislányért kellett megtanulnom tanítani. Isten útjai kiszámíthatatlanok, és szeretete végtelen. Még irántam is. Meg akart szabadítani a tőle idegen, számomra vétkes indulatoktól. Önvizsgálat. Hála az örökkévaló szeretetnek, hogy elvezet a megbánás útjára, és leolvasztja szívünkről a gyűlölködés jegét. Uram, add, hogy így legyen! ■ Frittmann Magda „Gyógyíts meg Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg akkor megszabadulok.” (Jer 17,14) Szentháromság ünnepe után a 19. héten az Útmutató reggeli s heti igéi az áldott orvos példáját elénk tárva bátorítanak: járjunk elhívásunkhoz méltóan a munkában, mert Jézus is mind ez ideig munkálkodik (lásd Jn 5,17). Isten Fia Atyja akaratát beteljesítette e világban, tanított és gyógyított: „Mert én, az Úr, vagyok a te gyógyítód’.’ (2MÓZ 15,26) S én ezt megtapasztalva - a heti igét folytatva - „csak téged dicsérlek”. Mert: „Jó az Úr, örökké tart az ő kegyelme és hűsége nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 100,5; LK) „Boldog az az ember, kinek az Úr nem rója fel bűnét, és kinek lelkében semmi álnokság nincsen.” (GyLK 692) Jézus Isten, így neki van hatalma bűnöket megbocsátani a földön; ezért igéjével így gyógyította meg a bénát, akit leleményes hittel tettek elé: „Fiam, megbocsáttattak a bűneid’.’ Az pedig, engedelmeskedve az Emberfia szavának, „felkelt, azonnalfelvette az ágyát, és kiment”. (Mk 2,5.12) S akik már átélték az Úr igéjének testet-lelket gyógyító erejét, felöltözik „űz új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett” (Ef 4,24). A vak Bartimeus kitartó, bátor hite - „Dávid Fia, könyörülj rajtam!” - Jézus látásához, követéséhez vezetett. „Menj el, a hited megtartott téged’.’ (Mk 10,48.52) Ő a leprás kérésében is meglátja a kételkedés nélküli hitet: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem’.’ Gyógyító érintése és igéje - „Akarom, tisztulj meg!” - hatására „azonnal letisztult róla a lepra”. (Lk 5,12.13) A bölcs prédikátor a földi élet végét szemléletes képekkel ábrázolja:,Végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az aranypohár... A por visszatér a földbe..., a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta’.’ (Préd 12,6-7) Jézus a tizenkettőre ugyanazt a szolgálatot bízta, amit ő végzett (lásd Mt 4,23). „A tanítványok pedig hirdették az embereknek, hogy térjenek meg; sok beteget meggyógyítottak’.’ (Mk 6,12-13) Ám az Isten Fiz „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. ...szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne!” (Mt 27,42) Az őt gúnyolok és gyalázók nem értették az írásokat: „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg!’ (Ézs 53,5) Lisztrában egy születésétől fogva sánta lábú ember „hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt: »Állj a lábaidra egyenesen!« Ekkor az talpra ugrott, és járt’.’ És Pál hirdethette a pogányoknak az evangéliumot: „térjetek meg az élő Istenhez”. (ApCsel 14,9-10.15) Összegzésként Luther így kérdez és felel: „Miért is engedi Isten a szenvedést az ő szeretteire? Azért, hogy megóvja őket az elbizakodottságtól; hogy példaképül használhassa őket; hogy megtalálják Krisztust, és nála maradjanak.” Mondhatod: „A te gyógyító szent kezed / Orvosolta fájdalmam, // Nem adtál át a halálnak, // Én Uram, üdvösségem, / Jézus, én reménységem!” (EÉ 373.3-5) ■ Garai András Konferenciameghívó Az Evangélikus Országos Múzeum szeretettel meghívja a Reformáció és nők év programja keretében megrendezendő, „Áldott vagy te az asszonyok között” - Mária és az evangélikusok Magyarországon című tudományos konferenciára. A konferencia helyszíne: Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Gyülekezet tanácsterme (Budapest V. kér., Deák tér 4.). Időpontja: október 16., kedd, 9.30-18.00. HIRDETÉS________________________________________________________________________________________ Zuglói zenés esték - „Klasszikus versenyművek” Szeretettel várunk minden érdeklődőt október 28-án, vasárnap 18 órára a budapest-zuglói evangélikus templomba a Zuglói zenés esték sorozat harmadik évadának nyitóalkalmára. A koncerten Ella Dániel oboaművész, Kovács Gergely és Benyus János kürtművészek lesznek a szólisták, közreműködik a zuglói Continuo kamarazenekar. A koncerten hallható lesz Bach: A-dúr oboa d’amore versenye, Mozart: Esz-dúr kürtversenye és Haydn: Esz-dúr kettősversenye. A belépés díjtalan, adományaikat a sorozat fenntartására szívesen fogadjuk! Pályázati felhívás - logótervezés A Győri Evangélikus Egyházközség pályázatot hirdet a Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény lógójának megtervezésére. A pályázaton bárki részt vehet, aki betöltötte 16. életévét, s kedvet érez magában a megmérettetésre. A munkákat szabad kézzel és számítógéppel is el lehet készíteni, elbírálásra azonban csak papíralapon nyújthatók be. A pártatlanság biztosítása érdekében kérjük a munkákat jeligével ellátni s a személyes adatokat külön, lezárt borítékban elhelyezni. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy előnyt élveznek azok az indulók, akik munkájukkal utalnak akár a névadóra, akár a gyűjtemény identitására vagy funkciójára (levéltár, könyvtár és muzeális tárgyak őrzőhelye). A pályamunkákat a gyülekezet tisztviselői által kiválasztott szakmai zsűri értékeli. Megfelelő számú pályamű érkezése esetén a beérkezett művekből kiállítást szervezünk a győri öt templom fesztivál keretein belül. Díjazás: I. díj: 30 000 Ft ♦ II. díj: 15 000 Ft • III. díj: 5000 Ft. A pályázók a pályázaton való részvételükkel automatikusan elfogadják, hogy a beérkezett pályaművek felhasználásával kapcsolatosan jogi követeléssel a későbbiek során nem élhetnek, azokat a pályázatot kiíró egyházközség szabadon felhasználhatja. Beküldési határidő: november 16. (péntek). Postacím: Győri Evangélikus Egyházközség, 9025 Győr, Petőfi tér 2. A borítékra kérjük ráírni: Logópályázat, Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény.
