Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-10-14 / 41. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2012. október 14. » 9 LEL KÉSZ KONFERENCIA eg evangélikusaival; ebbe a gyümölcsöző együttműködésbe kapcsoltuk be a kilencvenes években az erdélyi Oltszakadátot és az észtországi Pärnut, ahol a mai érsek annak idején lelkészként és esperesként szolgált. Az éjszakába nyúló beszélgetés során nemcsak korábbi élményeinket eleveníthettük fel, de véleményt cserélhettünk arról is, miként lehet hitünket, evangélikusságunkat a liberalizmus és a konzervativizmus közötti kényes egyensúlyt megteremtve a szekularizálódó társadalomban megélni. A tudatosan vállalt konzervativizmus jelét ismerhettem meg a pärnui gyülekezetben. Itt Enn Auksman lelkész, esperes a liturgikus elemek bőséges tárházával - egyebek mellett latin szövegek és tabernákuvezett tallinni magyar étteremben találkoztunk közel húsz észtországi magyarral, köztük Haupt Erik nagykövettel és dr. Éger György tanácsossal. Az itt élő magyarok többsége Kárpátaljáról származik: a szovjet időkben magyarként ugyanis nemigen vették őket fel a kijevi egyetemre, ezért a birodalom távolabbi végén, Tartuban tanultak tovább. Korábbi egyházi találkozókról sokukkal már régi ismerősként köszönthettük egymást. Annika Laats észtországi lelkész - aki tolmácsként sokat tett a konferencia sikeréért - családjának számos tagja is itt volt. Mások mellett az ő édesanyja is boldogan számolt be arról, hogy a közelmúltban kapta meg a magyar állampolgárságot, hiszen 1943-ban a Magyar Királyság terüle-Teológiai relevancia Finnugor lelkészkonferencia. E két szó összepárosítása első hallásra olyan önkényesnek tűnik, minta prím házszám alatt lakó solymászok részére szervezett teadélután. Ha pedig tüzetesebben megvizsgáljuk a konferencia két attribútuma mögött elterülő eszmerendszereket, nemcsak az önkényesség hanem az ellentmondásossággyanúja is felmerül bennünk. A finnugor kultúrák képviselői és kutatói ugyanis kezdettől fogva a sokszínűség és tolerancia szóvivői voltak, ezzel szemben a kereszténység - legalábbis kolonialista missziós irányzata - hitbeli egységesítésre törekvéssel jellemezhető, ahol a kulturális és nyelvi különbségek inkább csak hátráltatják a munkát. Mi az, ami mégis összeköt minket, finnugor lelkészeket? - tették fel a kérdést a konferencia egyik kiscsoportos beszélgetésén. Felmerült a kényszerűen fogadott germán térítés vagy a fel nem tárt szocialista múlt öröksége. Ezek az ötletek azonban nem illenek egyformán minden finnugor népre; az előremutató közös jellemző inkább az, hogy nyelveink a beszélők számát tekintve a kisebbek közé tartoznak. A kicsinység a hatalomnélküliség áldásainak megtapasztalása lehetne az az élmény, amelynek egymást gazdagító megosztása teológiailag is relevánssá tehetné a finnugor lelkészkonferenciák összehívását. ■ Bence Áron Történelmi falak között Tartuban Tartu, „a magyarok városa” Tartu városát és a Tartui Egyetemet ezer szál fűzi a magyarokhoz. Az akkor még Tarbatu névre hallgató földvárat 1030-ban lerohanó és Jurjev néven „újraalapító” Bölcs Jaroszláv fejedelem leánya, Anasztázia I. András királyunk karján vonult be a magyar történelembe. Később Báthory István erdélyi fejedelem lengyel királysága révén Livónia (a mai Dél-Észtország és Lettország területe) és Magyarország egy birodalom részét képezhette. Báthory alapította meg 1538-ban a tartui jezsuita kollégiumot, mely a mai Tartui Egyetem elődje: II. Gusztáv Adolf svéd király 1632-ben már a kollégiumra alapozva hozhatta létre protestáns egyetemét, az Academia Gustavianát - az immár Dorpat névre hallgató városban. Az egyetemen a kezdeti időszakban tudomásunk szerint három erdélyi és egy felső-magyarországi evangélikus teológus tanult. Az 1919-től észt tanítási nyelvű intézményben Virányi Elemér személyében 1923-tól működött magyar lektor. 1930-ban Klebdsberg Kunó is ellátogatott a Tartui Egyetemre. Az 1930-as években virágzó ösztöndíjascsere alakult ki az intézmény és az Eötvös-kollégium között; teológusaink közül Matis István és Kajos János töltött hosszabb időt észt környezetben. Miután Észtország 1940. augusztus 8-án „önként” csatlakozott a Szovjetunióhoz, jelentősen leszűkültek a külföldi kapcsolattartás lehetőségei. Katonai repülőtere miatt Tartu zárt városnak számított, külföldi - köztük magyar - látogatók is csak néhány órát tölthettek itt. Ugyanakkor a szovjet korszak alatt jelentős számú kárpátaljai magyar diák tanult a Tartui Egyetemen, ahol a közös kisebbségi sorsnak köszönhetően kedvező fogadtatásra találtak. Anyai ágon ehhez a hagyományhoz kötődik a konferencián központi szerepet, egyben tolmácsszolgálatot is vállaló Annika Laats lelkésznő. A függetlenség helyreállítása (1991. augusztus 20.) óta ma már az ötödik magyar lektor működik a városban - Janurik Boglárkát a magyar lelkészcsoport kiváló idegenvezetőjeként ismerhettük meg. A magyarországi tudományegyetemekkel működik a kétoldalú ösztöndíjascsere, magam is ennek keretében válhattam annak idején tartui diákká. A konferencia nyomán felmerült a kapcsolatépítés örvendetes lehetősége a Tartui Egyetem Hittudományi Kara és az Evangélikus Hittudományi Egyetem között. Adja Isten, hogy egyházunkból is sokan megtapasztalhassák a Tartui Egyetem évszázados szellemi örökségének gazdagító élményeit! ■ Pap Kinga Marjatta lum felhasználásával - próbálja az egyháznak a világtól való különbözését bizonyítani. Előre elkészített igehirdetésemben én mindenesetre bőségesen idéztem Luther Mártont, egyebek mellett A keresztény ember szabadságáról című írása alapján. Az istentisztelet után sajnos nem volt mód arra, hogy a hívekkel kezet fogjak, a lelkész és családja viszont barátsággal fogadott. Kiderült, hogy kedvenc regényük az Egri csillagok, és házasságuk elején a férj hosszú fejezeteket olvasott fel ebből ifjú feleségének.... «* * * A végére hagytam az egyik legszebb élményt. A Tenkes kapitányáról elnetén, Munkácson született. Más azt mesélte örömmel, hogy végre nem a hontalanok szürke útlevelével kell utaznia. A társaság központja Bán István magyar tiszteletbeli konzul. Az október 12-én esedékes észt-magyar futballmeccsre utalva ezt mondta: „Mi, észtországi magyarok ezen csak győzhetünk.” Hazafelé a repülőtéren még vásárolhattunk a mi Túró Rudinkhoz feltűnően hasonló, ám kocka alakú, Kohuke nevű édességből, majd kicserélhettük tapasztalatainkat. A következő finnugor lelkésztalálkozó ugyan csak négy év múlva esedékes, ám addig is a kapcsolattartás sokféle formáját élhetjük meg. ■ Fabiny Tamás Seppo Häkkinen mikkeli finn püspök „Európa keresztyén gyökerei sorvadnak, a krízisek, forradalmi változások és a növekvő sikerkultusz feje tetejére fordítják az értékrendünket, megrázzák az alapjait és a tiszteletet a szentségek iránt. Nagy, életet hordozó, összefogó eszmét egyre nehezebb találni, ha ennek az előfeltételei még kiválónak tűnnek is” - fogalmazott a lelkészkonferencia nyitó istentiszteletének igehirdetésében Andres Pöder, az Észt Evangélikus- Lutheránus Egyház érseke. Az igei mottóra - „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” -alapozó előadások révén megismerhettük a testvéregyházak múltját, jelenét, jövőképét. A konferencia kulcsfogalma a misszió volt. „A misszió az egyház meghatározó lényege” - hangsúlyozta előadásában Adorjáni Dezső Zoltán (képünkön), a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke. ■ Tóth Zoltán felvétele Tábori lelkészt szemmel... A konferenciák történetében először fordult elő, hogy tábori lelkészeket is meghívtak. Az érintetteket magyar részről e sorok írója képviselte. Az észt, finn, magyar katonalelkészek számára hétvégére külön programot szervezett az észt tábori főlelkész, Taavi Laanepere. Az Észtország dombosabb, tavakkal tarkított déli részén települt Kuperjanov-zászlóalj laktanyája Vámban festői környezeti adottságait tekintve - az időszakos, obligátfegyverropogást leszámítva - minden további nélkülfelvenné a versenyt bármelyik jól menő nyugat-európai szanatóriummal: kristálytiszta levegő, ősfenyves, sportpályák és a legmodernebb technikával ellátott, felújított lakóépületek. Szombat délután itt került sor a sajátos katonalelkészi eszmecserére, melynek tárgya elsősorban tábori lelkészeink külmisszióban való együttműködése, valamint a harctéri sebesüléseik miatt leszerelt katonáknak nyújtandó lelkipásztori támogatás volt. Másnap reggel a természetjáró észt hagyományokat követve megtekintettük a Taeveskoja egyedülálló, hatalmas homokkőképződményeit, majd az együttlét méltó lezárásaként a pőlvai gyülekezetben közösen vettünk részt az ünnepi istentiszteleten. ■ Nánai László Endre evangélikus tábori lelkész Heikki Koivisto finn és Algur Kaerma észt lelkésszel májusban találkoztam Kemiben. Ott vetődött fel a gondolat, hogy a finnugor lelkészkonferencián is jó volna együtt lenni. Algur vendéglátóként jelen lehetett, a finnek szokás szerint jelentkezéssel egészítik ki a hivatalos küldöttség keretét - így Heikki is jelentkezhetett -, magyar viszonylatban azonban meghívással lehet a küldöttségbe kerülni. Ezért csodaként éltem meg, amikor Pap Kinga Marjatta révén a meghívás hozzám is elérkezett. Finn testvérgyülekezetünkkel rendszeresen találkozunk, Észtországban azonban most járhattam először. Ami eddig csak szavakon keresztül jutott el hozzám, azt most saját szememmel láthattam. Testvérgyülekezeti háromszögünk kitisztult ezáltal. Fontos tudni azt is, hogy amit ez a három gyülekezet egymásért tesz, az nem elszigetelt jelenség, hanem egyházaink egésze ebben a szeretetszövetségben él. Azon a vasárnapon, amelyen az észt gyülekezeteket látogattuk, idehaza az Efezusi levél egyik mondata hangzott a szószékekről: „Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben’.’ (Ef 4,16) Ezt éltük meg Észtországban. ■ Bencze András
