Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-09-23 / 38. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2012. szeptember 23. » 5 A pünkösdiek helye a társadalomban Magyar világkongresszus Békésen ► Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára is felszólalt a Magyar Evangéliumi-Pünkösdi Világszövetség második konferenciáján, melyet szeptember 14-15-én rendeztek meg Békésen. A találkozóra még az Amerikai Egyesült Államokból és Ausztráliából is érkeztek vendégek a Békés megyei kisvárosba, összesen négyszáznál is többen. A Magyar Evangéliumi-Pünkösdi Világszövetség 2009-ben Budapesten azzal a céllal alakult meg, hogy hitbeli és lelki közösségként tömörítse a szerte a világban élő magyar nyelvű pünkösdi keresztyéneket, segítse nyelvük és hitük megtartását, illetve az evangélium terjedését a magyarság körében — ismertette a konferencia sajtótájékoztatóján Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház, egyben a Magyar Evangéliumi-Pünkösdi Világszövetség elnöke. A szervezet nyitókonferenciáját két évvel ezelőtt Aradon tartották a megújulás jegyében. Első magyarországi találkozójuk témája a pünkösdiek társadalmi szerepvállalása volt. Előadásokon és kisebb körökben folytatott beszélgetéseken próbálták körüljárni, hogyan tölthetik be feladatukat, elhívásukat a magyarság körében és a világ keresztényeinek tengerében. Ehhez egy Mózes második könyvében olvasható igét választottak kiindulópontnak: „Ki vagyok én?” (2MÓZ 3,11) A konferencián beszámoltak munkájukról a határon túli pünkösdi közösségek képviselői is. Csontos József, a Romániai Magyar Pünkösdi Hitközség elnöke elmondta, hogy mintegy negyven gyülekezetben közel kétezer magyar nyelvű hívő között folytatják szolgálatukat. Bíró Pál a Teljes Evangéliumi Magyar Gyülekezetek Nemzetközi Szövetségének elnökeként az észak-amerikaiak körében végez szolgálatot: egymástól óriási távolságokra pásztorolja a mintegy tucatnyi egyesült államokbeli és kanadai gyülekezetben a híveket. Szóba került továbbá a vajdasági és a felvidéki területeken végzett munka, valamint kiderült, hogy az alig százéves pünkösdi mozgalom külmissziót is folytat: néhány misszionáriusuk Afrikában dolgozik. Elsősorban Kongót tekintik célterületnek, ahol segélyezési és orvosi munkát végeznek, iskolákat tartanak fenn. A pünkösdi egyház Magyarországon az elmúlt néhány évben lett intézményfenntartó; társadalmilag jelentős karitatív szolgálatot is folytat, mások mellett a mélyszegénységben élők és a romák közötti munkájával - mindezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere emelte ki a világkongresszust köszöntő levelében. A levelet azon a nagyszabású istentiszteleten olvasták fel, amelyen Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára is szót kért. Az evangélikus lelkész a tanácskozás igei alapjához kapcsolódóan (Ki vagyok én? Kik vagyunk mi?) arról fejtette ki gondolatait, hogy amint a MEÖT szimbóluma, a háborgó vízen haladó vitorlás üzeni, a magukat Istenhez tartozónak vallók, a keresztények azok - egyháztagságtól függetlenül -, akik egyazon vitorláson, ugyanazon a viharos tengeren haladnak. ■ Sz. K. Másfél száz éves az alsósági templom ^ Temploma felszentelésének százötvenedik jubileumát és a hetvenöt éves orgona megújulását ünnepelte szeptember 15-én, szombaton délelőtt a celldömölk-alsósági evangélikus gyülekezet. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Kerekes Csaba helyi lelkész és Rostáné Piri Magda Vas megyei esperes működött közre. A felújított hangszert dr. Finta Gergely orgonaművész szólaltatta meg. Isten szeretetéért adunk hálát, amelynek eszközei az orgona és a templom - mondta Zsolt 103,11-12 alapján tartott prédikációjában Szemerei János püspök. „Minden mérhető eltörpül amellett, ahogyan Isten szeret minket. Arra a lépésre szánta magát, hogy meglátogatja teremtményeit. Történelmünkbe lépett Jézus Krisztusban, aki emberi kereteink, léptékeink közé hozta Isten mérhetetlen szeretetét” - fogalmazott az egyházkerület lelkészi vezetője. Az istentiszteletet követő közgyűlésen leleplezték az évfordulót megörökítő emléktáblát, majd Kerekes Csaba lelkész ismertette a templom történetét, illetve az orgonafelújítás folyamatát. Köszöntőt mondott - többek között - Mórotz Zsolt, a Vasi Egyházmegye felügyelője, Fehér László polgármester, valamint Vető István, a gyülekezet korábbi parókusa. ■ AM Látogatóként járnak vissza a menekülttáborba Továbbadni a kapott szeretetet ► „Amikor mi ott voltunk a menekülttáborban, ha lett volna valaki, aki bejön, és mond néhány bátorító szót, az evangéliumot, akkor abban az összetört állapotunkban nagyon befogadóak lettünk volna. Hiszem, hogy megragadott volna minket. Mindig erre gondolok, amikor odamegyünk a mostani menekülteknek beszélni Istenről, a megváltásról” - mondta el Sötét László, aki hét évvel ezelőtt a vajdasági Szabadkáról a magyarverések elől menekült családjával Magyarországra, és most evangélistaként végez szolgálatot. Abban az időben a Sötét család sorsa bejárta a magyarországi sajtót. Emlékeztetőül: kisebbik fiukat többször megverték, és számos esetben érte őket olyan fenyegetés, szidalmazás, végül tettleges bántalmazás, hogy nem láttak más lehetőséget, mint mindenüket hátrahagyva átlépni a határt és átjönni az anyaországba a bizonytalanabb, de feltehetően békésebb életbe. Különös méltányosságból soron kívül kaptak menekültstátust, de ezzel együtt is több mint fél évet töltöttek el a békéscsabai befogadóállomáson, várva sorsuk alakulását. Ügyükben Sólyom László akkori köztársasági elnök is közbenjárt. A menekülttáborból csakhamar a Békés megyei Békésen találták magukat, mert a helyi önkormányzat egy kis házat adott nekik használatba. Később onnan el kellett költözniük, de jelenleg is ugyanebben a kisvárosban, egy önkormányzati tömblakásban élnek. Az eltelt évek alatt körülményeik radikálisan megváltoztak, számos új ismeretséget kötöttek; velük együtt menekült két gyermekük is felnőtt és megházasodott már, de a változás sokkal jobban lemérhető a szellemiségükben. Sötét László, a felesége, Szlavica, a lányuk, Klementina és a fiuk, Denisz fokozatosan kapcsolódott be az egyik helyi gyülekezet életébe, és alakította át addigi gondolkodását az élet értelméről, a világról és az abban elfoglalt helyükről. Isten titka, miként törte át ezekben a sokat átélt és szenvedett emberekben a keményszívűséget, a dacot, a félelmet és a tartózkodást, de tény, hogy ez megtörtént. Sorsuk minden értelemben rendeződött. Mostanság apa és fia is egy missziónál végez szolgálatot, hirdeti Isten igéjét. Különösen nagy elhívást éreznek azok iránt, akik hozzájuk hasonlóan nehéz élethelyzetből keresnek kiutat. Cigány közösségekben, börtönben, kórházban, határon túli magyaroknak beszélnek Isten szeretetéről. Újra és újra mint valami mágnes vonzza őket vissza a békéscsabai befogadóállomás, annak ellenére, hogy az emlékeik vegyesek. Mégis azt vallják, hogy oda kell menniük, beszélniük kell a mai menekülteknek, a sokfelől érkező és sorsukra szorongva váró kiszolgáltatottaknak arról, hogy az élet nekik is tartogathat jót. Ahogy az ő példájuk is mutatja: Istennel minden megváltozhat. A korábban sokat aggodalmaskodó család másképpen nézi a jelent és a jövőt.- Jelenleg úgy éljük az életünket, ahogyan a Biblia tanítja: hogy ne legyen gondunk a jövőnk felől. Vannak terveink, szeretnénk majd egy saját ingadant, ahol öregkorunkban fogadhatjuk a gyerekeinket, unokáinkat. Vágyunk, hogy a gyerekek maradjanak Isten közelében, hiszen erről döntöttek már - mondta el az Evangélikus Életnek a házi szociális segítségnyújtásban dolgozó Sötét Szlavica. ■ Szegfű Katalin Rémálomból „mennyország” Sötét László mindkét nagyapja magyar állampolgár volt, magyar katonaként harcoltak az első világháborúban. Aztán jött Trianon, és egy idegen országban idegen ország állampolgáraként találták magukat. Sötét Szlavicának az édesanyja szintén magyar, édesapja román és bolgár ősök leszármazottja, aki elszerbesedett, és ebben a szellemben nevelte gyermekeit Óbecsén. Szabadkán a délszláv háború borította fel a nemzetiségi viszonyokat, és lett a magyarság a fokozódó indulatok céltáblája. A Sötét család fellépéséig nem volt, aki a nyilvánosság előtt beszélt volna a magyarverésekről, ők törték meg a csendet. Ma már magyar állampolgárként gond nélkül látogathat haza a házaspár nagyobbik fiukhoz és unokájukhoz, akik nem jöttek át Magyarországra, és egykori családi házukhoz, melyet önkényesen foglalt el egy szerb család. Sötéték múltjuk rossz emlékeit maguk mögött hagyták, de a legfontosabb, hogy egy tökéletesen megelégedett, példásan szerető és szolgáló keresztény család életét élik.
