Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)

2012-09-16 / 37. szám

14 41 2012. szeptember 16. KRÓNIKA Evangélikus Élet Elhunyt Dolinszky Árpád, a vajdasági magyar evangélikusok lelkészi vezetője ► Múlt vasárnap (szeptember 9- én) a 10 órai istentiszteleten jelentették be a szabadkai evan­gélikus gyülekezetnek, hogy gyülekezetük püspök-lelkésze, Th. mgr. Dolinszky Árpád rövid, súlyos betegség után szeptem­ber 7-én, pénteken elhunyt. Dolinszky Árpád 1949-ben született a felvidéki Sajógömörön. A pozsonyi Hittudományi Egyetemen magisztrált, majd 1976-ban a kötelező káplánvizs­ga és lelkésszé szentelés után gyüleke­zeti lelkészi szolgálatra kapott kineve­zést. Egy év lelkészi szolgálat után a Délvidékre költözött, ahol a kúlai, a nagybecskereki és a kikindai gyüleke­zetben végzett lelkészi szolgálatot. 1981-ben az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház espe­resévé nevezték ki, majd 1998-ban az ő vezetésével alakult vissza az Ágos­tai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában-Vajdaságban. A szerbiai egyház zsinatának püspök-el­nöke, 1998-tól szuperintendense volt. A kommunista időkben a szlovák evangélikus egyházba erőszakkal egyesített magyar evangélikus egyház önállóságáért szállt síkra, azután pe­dig az egyház intézményi-gyülekezeti HIRDETÉS_________________________________________________.________________________________________ Meghívó - férfikonferencia Foton Férfikonferenciát tartunk október 5-7. között, péntek déltől vasárnap dé­lig Foton, a Kántorképző Intézet épületében (2151 Fót, Berda József u. 3.). A programból: előadás a férfiak hitének kérdéseiről, a hit és termé­szettudomány kapcsolatáról, az iszlámról mint férfias vallásról, továb­bá áhítat, sport és kirándulás. Részvételi díj teljes ellátással 6800 forint. Rövidebb idejű részvételre is van lehetőség. Jelentkezni lehet a ferenc.kohary@lutheran.hu e-mail címen, illetve telefonon a 96/360-013-as vonalas vagy a 20/824-7122 egyházi mobil­számon. Mindenkit szeretettel várunk! erősítésén dolgozott. Dolinszky püs­pök a lelkipásztorkodáson túl a vaj­dasági magyar közélet egyik megha­tározó személyisége volt. Számos közéleti szerepvállalása mellett leg­fontosabb a vajdasági magyarság or­szágos kisebbségi önkormányzatá­ban, a Magyar Nemzeti Tanácsban való aktív részvétele. Dolinszky Árpád a keresztény ökumené harcosa volt: jó kapcsola­tot ápolt a szerb ortodox, a római ka­tolikus és a református egyházzal is. M Forrás: Religio, rs Istentiszteleti rend ♦ 2012. szeptember 16. Szentháromság ünnepe után 15. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Mt 6,24-34; Gál 5,25-6,10. Alapige: Péld 16,1-9. Énekek: 372., 331. Budavár, L, Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Johannes Erlbruch; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. dr. Agod Anett; Fébé, II., Hűvösvölgyi út 193. de. 9. (úrv.) Gertrud Heublein; Sarepta, II., Modori u. 6. de. 3/4 ír. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békás­­megyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv., összegyülekezés napja) dr. Béres Tamás; du. 2. (Ferencz Győző költő és Kincses Károly fotóművész beszélget Ted Hughes Promé­theusz a sziklán című kötetéről); Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10.; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; Deák tér, V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. rr. (úrv., kantátazenés istentisztelet) Smidéliusz Gábor; du. 6. Gerőfiné dr. Brebovszky Éva; Fasor, VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (angol nyelvű, úrv.) Scott Ryll; de. 11. (úrv.) Aradi András Péter; Józsefváros, VIII., Üllői út 24. de. fél 11. (úrv.) Románná Bolba Márta; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Románná Bolba Márta; Ferencváros, IX., Gát u. 2. (katolikus templom) de. 11. (úrv., énekes liturgia) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. dr. Blázy Árpád; de. fél 11. (úrv.) dr. Blázy Árpád; du. 6. (vespera) Gáncs Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Gáncs Tamás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál; negyed 12. (zenés istentisztelet) Keczkó Pál; Angyalföld, XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Grendorf Péter; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv., tanévnyitó) Tamásy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pest­újhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 73. (nagytemplom) de. 10. Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Vető István; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Vető István; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Nagyné Szeker Éva; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Nagyné Szeker Éva; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kovács Áron; Rákos­liget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Kovács Áron; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Deák László; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református temp­lom) de. 8. Deák László; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Éva; XIX., Hun­gária út 37. de. 8. Széli Éva; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sá­muel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Sorok­sár, Otthon Közösségi Ház, Szitás u. 112. du. 4. Győri János Sámuelné; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. (úrv.) dr. Lacknerné Puskás Sára. Összeállította: Boda Zsuzsa „A szegények papja akartam lenni” In memóriám Záborszky Csaba (1927-2012) 1927. február 16-án született Budapes­ten. Szülei Piliscsabán éltek, nevét is ennek köszönheti. Édesapja József főherceg uradalmának gazdatisztje­ként dolgozott. 1929-ben Alcsútra ke­rültek, itt kezdte a református elemi iskolában tanulmányait. 1945-ben érettségizett az esztergomi bencés gimnáziumban. Édesanyjának korai elvesztése (1942-ben) nagyon megrendítette. Gyászának feldolgozásában édesap­ja és bátyja mellett Molnár Gyula lel­kész volt nagy segítségére. Ő indítot­ta el a lelkészi pálya felé. Soproni teológiai tanulmányait édesapja betegsége és 1947-ben bekövetke­zett korai halála miatt egy időre félbe kellett szakítania. Záborszky Csabát 1951-ben a kis esztergomi templomban szentel­te lelkésszé Szabó József püspök. Szolgálatát is itt kezdte. Tizenkét községbe járt vonaton, busszal és kerékpáron igét hirdetni, hitokta­tást végezni. 1953-ban, lelkész­vizsgáját követően rövid ideig Óz­­don szolgált, majd a felsőpetényi gyülekezet hívta meg parókus­­nak. Ugyanebben az évben kötött házasságot a balassagyarmati templomban Demeter Évával, aki­vel példás szeretetben nevelték Éva lányukat és Csaba fiukat. 1956 októberében személyes tanúja volt az Almássy-kastélyban fogva tartott Mindszenty József bíbo­ros kiszabadításának. 1971-ben a szügyi gyülekezet hív­ta meg lelkészéül. Itteni szolgálatá­nak egyik nagy feladata és öröme volt a csesztvei templom építtetése; 1973- ban szentelték fel. Az akkori nehéz időkben - a hívek nem kis áldozat­­készségének és lelkészük szervező­­készségének köszönhetően - még megvalósult a mohorai és a szügyi templom belső felújítása, valamint a patvarci imaház felépítése is. Igehirdetői, lelkipásztori szolgála­tának központi gondolata volt Isten szeretetének továbbadása. Saját szemé­lyét, szolgálatát a „szegények papja­ként” határozta meg. Egyik legna­gyobb öröme volt, hogy egykori kon­firmandusai közül többen is a lelkészi pályán indultak el. Munkáját több egyházi és világi kitüntetéssel is elis­merték. Egyik méltatásában szépen fo­galmazták meg: „Záborszky Csaba lelkész úr élete és szolgálata azt bizo­nyítja, hogy az is tud egyházunkért ki­emelkedően sokat tenni, akit nem ki­emelt helyre rendelt Urunk." 2012. szeptember 3-án hajnal­ban, életének nyolcvanötödik évében otthonában, felesége és gyermekei gondoskodó szerete­­tétől körülvéve, türelemmel viselt, súlyos betegség után adta vissza lelkét Teremtőjének. Utolsó, ne­hezen kimondott szavaival is egymás szeretetére intette a kö­rülötte lévőket. A balassagyarmati temetőben ravatala körül szeptember 7-én, péntek délután az ország sok he­lyéről érkezett, nagyszámú gyü­lekezetnek dr. Fabiny Tamás püs­pök ApCsel 3,6 alapján hirdette Isten vigasztaló szavait: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked..!’ ■ (B. I.) Hármas ünnep Terényben ► Augusztus 25-én hármas ünnepet ültek a Nógrád megyei Terény községben. A hagyományos falu­nap keretében idén itt tartották meg Bér-Bokor-Terény Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatai­nak találkozóját, egybekötve a „Terényi helyi védelem alatt álló épületek homlokzatfelújítása” című európai uniós pályázat zá­róünnepségével. Az ünnepsorozat a Hunnia Csipke­múzeumban vette kezdetét, ahol Mészáros László, az Európai Mező­­gazdasági Vidékfejlesztési Alap Nóg­rád Megyei Kirendeltségének veze­tője mondott ünnepi köszöntőt. Ezt követően Brozsó Edit polgármester asszony köszönte meg mindenkinek többéves alázatos munkáját, különö­sen is elődjének, Fáy Dánielnek, aki építészként szívügyének tekin­tette a régi házak megóvását, felújí­tását és új funkcióval való ellátását, így jöhetett létre a szlovák tájház, amelynek anyagát a vízelvezetési munkálatok elhúzódása miatt az ünnepnapon sajnos még nem lehe­tett megtekinteni. Faluszerte megismerkedhettek azonban az érdeklődők a palóc ven­dégház ételreceptjeivel, a cukorgyár­tás rejtelmeivel, valamint megtekint­hették a palóc házak külső nyeregke­mencéjét, a palóc ősök népviseletét, berendezési tárgyait és használati eszközeit. A kézművesházban a szö­vés, nemezelés, csuha-, gyékény- és kosárfonás régi mesterségeinek fogá­sait próbálhatták meg elsajátítani. Eközben a legkisebbeknek játszóház kötötte le a figyelmét, de lovas kocsi­kázást is szerveztek a számukra. Nem maradhatott el a muzsika házából a hegedű- és a furulyaszó. Ugyanitt Te­rény növény és állatvilágát Antman Mira fotói mutatták be. Miután a vendégek a sok látniva­lóval elteltek, és a nyárutói hőségben is jól elfáradtak, jólesett hűsölni az evangélikus gyülekezeti házban, ahol a többi vendéggel együtt Brozsó Zsu­zsa helyi elnök köszöntötte Bér- Bokor Szlovák Nemzetiségi Önkor­mányzatának - terített asztalokhoz telepedett - képviselőit... (Eközben az általános iskolában sütemények és saláták zsűrizése zajlott.) Ebéd után ökumenikus istentisz­telettel vette kezdetét a szintén tar­talmas délután Vagyóczky József he­lyi plébános, Fűke Szabolcs és Gu­lácsiné Fabulya Hilda evangélikus lelkész szolgálatával. E sorok írója - úgy is, mint a Magyarországi Evan­gélikus Egyház Országos Szlovák Lelkészi Szolgálatának vezetője - szlovák nyelven buzdított az Isten­nel és egymással való kapcsolat ápolására, a szeretet és a békesség eggyé kovácsoló kötelékének meg­erősítésére. Az istentisztelet után ismét a pol­gármester köszöntötte a vendégeket és a falu lakosságát. A helyi gyerme­kekből alakult Csak Te kórus koncert­je és a Kalácska népdalkor műsora után a terényi születésű Varga Pál ve­hetett át díszpolgári címet. (Eközben a legkisebbek a művelődési házban a Hüvelyk Matyi című bábjátékot néz­hették meg a rozsnyói Meseszínház előadásában.) A sütemény- és salátaverseny ered­ményhirdetését követően a vendégek és a falu lakói a finom gulyást elfo­gyasztása után megkóstolhatták a nyertes „költeményeket”. Vacsora után Zsuzsa Mihály béri származású énekes szórakoztatta a közönséget. A tartalmas, eseményekben gazdag na­pot éjfélig tartó mulatság, bál zárta. ■ Gulácsiné Fabulya Hilda A SZERZŐ FELVÉTELE

Next

/
Oldalképek
Tartalom