Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-09-02 / 35. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET Még egyszer igen Agod Anett és László Virgil ordinációja Szegeden „Erre hívattatok Győri Gábor Dávid avatása Pestszen. ► Egyházunk lelkészei mintegy negyedének lelkész házastársa van, és ez az arány inkább nő, mint csökken - általában kétévente tanúi lehetünk újabb lelkész házaspár szentelésének. Dr. Agod Anettés dr. László Virgil immár második alkalommal állhatott meg együtt oltár előtt közös életük jeles eseményén: tavaly augusztusban a debreceni evangélikus templomban ifjú párként, idén augusztus 25-én pedig a szegedi evangélikus templomban ifjú lelkészként. A házasfelek közötti „erőviszonyok” esetükben egészségesnek mondhatók: tudniillik Debrecen Virgil, Szeged pedig Anett szülővárosa. A kettős ünnep szépen megmozgatta kis országunk evangélikusságának Dunán inneni felét: a küldő gyülekezeteken kívül azoknak az egyházközségeknek - Budavárnak és Cinkotának - a tagjai is tiszteletüket tették a csongrádi megyeszékhelyen, ahol az ifjú lelkészek a hatodévüket töltötték. Az alkalom további sajátossága volt, hogy az Északi Egyházkerület püspöke, dr. Fabiny Tamás (aki a napokban ünnepli ordinációjának harmincadik évfordulóját) kivételesen egyházkerülete határain túl végezhette a dupla lelkészszentelést - mellesleg éppen ott, ahol lelkészi szolgálata kezdetekor pár hónapot helyettesként töltött el. A püspök igehirdetésében a lelkészjelöltek által közösen választott ige (Gál 2,20) alapján szólt: „Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” Fabiny Tamás először a formai, majd a tartalmi hasonlóságok alapján vont párhuzamot az egy évvel ezelőtti esküvő és a lelkészszentelés között: népes gyülekezetben, családok, barátok jelenlétében, rekkenő hőségben, nem hétköznapi ruhában egyszer csak elhangzik az igen, kezdetét veszi az élethossziglan kötött kapcsolat, és megszólal az Isten áldását közvetítő püspöki szó. Ha a „Szereted-e a melletted állót?” és a „Szereted-e Krisztust és az ő egyházát?” kérdésre válaszul adott igenek valóban őszinték és szívből jövők, akkor azokba egy életen át lehet kapaszkodni - akár a házasság, akár a szolgálat nehéz szakaszaiban. !► Folytatás az 5. oldalon ► Államalapításunk ünnepe előtt két nappal szentelte lelkésszé őri Gábor Dávidot a pestszentlőrinci-pestszentimrei gyülekezetben Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke. Az ünnepi liturgiában az édesapa, Győri Gábor és dr. Korányi András helyi lelkészek működtek közre. Az igehirdetés alapigéjéül szolgáló textust maga az ordinált lelkész választotta Péter első leveléből: „Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek!’ (1 Pt 2, Gáncs Péter prédikációjában Jézus Krisztus „példátlan” példaadására irányította a figyelmet. Jézus főpapi hivatásában jó pásztorként terelgeti, legelteti, őrzi az övéit, az életét is odaszánva értük. A lelkipásztor elhívatása arra szól, hogy pásztor legyen. A püspök megemlített néhány olyan „korszerű” kísértést, amely a lelkészt hivatásának lényegétől, a pásztorságtól, a pásztorolástól tartja távol. Nem töltheti ki a felszentelt lelkipászi2l) tor életét a „menedzserlelkészség”, amelyben a szüntelen szervezés, intézmények alapítása, pályázás, aktív közéleti szerepvállalás kerül előtérbe a pásztori munka végzése helyett. Úgyszintén kísértést jelent olyan „tudós pappá” válni, aki a tudomány művelésébe menekül, egyre magasabb fokra fejlődik, és közben kivész szívéből „a jó pásztor lelkülete és indulata”. A gyülekezetnek nem „villanypásztorra” van szüksége, aki a technika vívmányait használva mobiltelefonon és Facebookon kommunikál a rábízottakkal. Hanem olyanra, „akinek a szemébe lehet nézni, akinek van füle, és meghallja, ha valakinek gondja, kérdése van, akinek bele lehet kapaszkodni a kezébe...” - szólította meg az igehirdető Győri Gábor Dávidot. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha mi is így tekintünk az életét odaadó jó pásztorra, ha ő az erőforrásunk. Jézus egyedülálló példáját kell követni, mely ma is követhető, nyitott szívvel és szemmel - mutatott rá az egyházkerület lelkészi vezetője. I* Folytatás az 5. oldalon Romániáda Aki válaszol: Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke- A nyár derekán a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke és tanácsosa nyílt levélben hívta fel „hittestvéreink és minden jóakaratú ember”figyelmét a Romániában zajló antidemokratikus történésekre. Az EvÉlet augusztus 5-i számában is közölt levél a református egyház sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumának „visszaállamosítása" elleni tiltakozásra szólít, ám afelől sem hagy kétséget, hogy a jogtipró eset precedensértékű lehet... Mi háta valódi olvasata a „kollégiumi botránynak”?- A Mikó-ügy, a református kollégium körül kialakult politikai ízű botrány hátterében tulajdonképpen az áll, hogy az állam nem tekinti a református egyházat a Mikó-kollégium (épületegyüttes) jogutódjának. Arra az álláspontra helyezkedik ugyanis, hogy a kollégium az államosítás előtt mint önálló jogi személy működött - igaz, hogy az egyház igazgatása és joghatósága alatt, de a telekkönyvi kivonatban nem az országos egyház megnevezése szerepel tulajdonosként, hanem a református Székely Mikó Kollégium. Bár az ingatlant visszaszolgáltatták az egyháznak, sőt felsőbírósági határozat is elismeri e döntés jogosságát, mégis 2007-ben - egy újabb „jó magyar” feljelentés alapján - újra perbe fogták a visszaszolgáltatási bizottság tagjait, és vitatták magát a visszaadás jogosságát. Ez évben letöltendő börtönbüntetésre ítélték a bizottság két magyar nemzetiségű tagját azzal az indokkal, hogy a közadakozásból épült iskola a román állam, illetve a város tulajdona, a vádlottak pedig megkárosították az államot a visszaszolgáltatással. Emellett egy tollvonással visszaállamosították az épületet, a református egyházat pedig óriási kártérítés megfizetésére kötelezték. Részben hasonló igazságtalanságot éltünk át mi is - az evangélikus egyház - a brassói régi felekezeti iskolánkkal kapcsolatban. 1930-1935 között felépítettünk egy iskolát (elemit és gimnáziumot) Brassóban, kizárólag egyházi finanszírozással, közadakozásból. Az épületet 1948-ban államosították, 1958 és 1961 között hozzáépítettek egy szárnyat, amelyet egyébként szintén a híveinknek kellett közmunkával felépíteniük - ez volt a tipikus kommunista robot. Miután 2009-ben határozat született az iskola visszaadásáról - melynek jogosságát dokumentumokkal bizonyítani tudtuk -, 2010-ben kiürítették, tönkretették, szétverték az épületet, és 2011. május 5-én úgy adták vissza bírói határozattal, hogy kártérítést kell fizetnünk az 1961-ben elkészült iskolaszámyért. Ez is mutatja, hogy nem jogőrzés, igazságszolgáltatás, hanem szerintünk jogorzás folyik. Az a politikai érdek, hogy a kisebbségi intézmények, szervezetek, egyházak ne épüljenek, ne fejlődjenek, hanem inkább leépüljenek és megsemmisüljenek. Félő, hogy egy ilyen ítélet precedenst teremthet. Könnyen megtörténhet, hogy ezek után minden iskolára, amely önálló jogi személyként működött - még ha a nevében benne van is az, hogy református, evangélikus, unitárius, római katolikus -, egész nyugodtan azt lehet mondani, hogy nem az egyházé. A jogi személy annak idején megszűnt, az iskola így az államé, városé, bárkié, csak éppen nem az egyházé. Románia gyakorlatilag kettős mércét alkalmaz. Miközben az ortodox egyház olyan ingadanok, földek, erdők ■■■■■■■■■■■■■■I birtokába jut, amelyeknek sohasem volt a tulajdonosa, amelyekkel soha nem rendelkezett (például hoteleket, régi pártszékházakat, belvárosi épületeket kapnak meg olyan helyeken, ahol nem rendelkeztek épülettel; nem beszélve a hathatós anyagi támogatásról), addig más egyházak nemhogy nem részesülnek megfelelő támogatásban, hanem még azt is el akarják venni tőlük, ami a jogos tulajdonuk volt. Egykori tulajdonunknak csak a töredékét kaptuk eddig vissza, és nem is fogjuk visszakapni csak a töredékét, mivel „lyukak” vannak a jogban, s a jogalkalmazó kénye-kedve szerint csűri-csavarja a jogszabályokat. A református egyházat testvérünknek tekintjük - azt is mondhatnánk, hogy ikertestvérünk méghozzá olyanfajta sziámi ikerség van közöttünk, hogy ha az egyiket fájdalom éri, akkor ezt a másik is mélyen átérzi. Éppen ezért a Mikó-ügyben teljes mellszélességgel kívánunk kiállni testvéreink mellett. És habár József Attila így vélekedik: „Mért legyek én tisztességes? / Kiterítenek úgyis! / Mért ne legyek tisztességes! / Kiterítenek úgyis” mi azt mondjuk, hogy a küzdelemnek, az igazság iránti igénynek van létjogosultsága. A küzdelmeknek pedig van eredményük, és mi ebben hiszünk. Hisszük azt, hogy a történelem Ura, a mindenható Isten kegyelméből ezek a kérdések meg fognak oldódni.- Számos forrásból értesülhettünk arról, hogy a belpolitikai helyzet Romániában instabillá vált az utóbbi hónapokban, de mindeddig úgy tudtuk, hogy a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház a rendszerváltás óta viszonylag konstruktív kapcsolatokat tudottápolni mindenkori politikai, társadalmi partnereivel. Egy ilyen változékony hatalmi erőtérben elvileg fel is értékelődhetne az egyházak tevékenysége, akár a politikai élet szereplőinek szemében is. Jelen körülmények között milyen esélyeik, reményeik lehetnek a kisebbségi (nemzetiségi) egyházaknak?- A romániai belpolitikában kétségtelenül nagy az instabilitás. De ez nem a megszokott román-magyar konfliktus, hanem belső hatalmi harc a hatalmon lévő és az ellenzéki pártok között. Köztudott, hogy Romániának végül is az ellenzéki párt által támogatott államelnöke van. A kormányzó baloldali párt pedig a hatalmi harcban felfüggesztette és igyekszik véglegesen leváltani Traian Básescu államfőt. Az nem elsősorban magyar kisebbségi ügy, hanem a román belpolitikai demokrácia fokmérője, hogy a különböző politikai pártok milyen törvényes vagy törvénytelen eszközökkel törekszenek céljaikat megvalósítani. Ami az egyház és a politikum viszonyát illeti - nevezetesen az evangélikus egyház és a politika viszonyát -, úgy tudjuk értelmezni, ha kettéválasztjuk a kérdést. Egyrészt természetes, hogy a magyar érdekképviseletekhez konstruktív-kritikai attitűddel viszonyulunk: partnerek tudtunk lenni minden olyan kérdésben, amely a magyar kisebbséget, a demokráciát, valamint az emberi jogokat érinti. Ez viszont nem mondható el a román pártok vonatkozásában, amelyekkel szinte semmiféle kapcsolatunk nincs, mivel ők egyáltalán nem tartanak igényt működő kapcsolatra. Mi elsősorban a magyar érdekképviseleteken keresztül érintkeztünk (vagy csak nagyon hivatalosan) a mindenkori román kormánnyal, amely nem elsősorban a magyar egyházakat, hanem a magyar érdek-képviseleti ÉGTÁJOLÓ szervezeteket tekinti partnernek. Ezért aztán itt is kettősség érezhető: míg a román ortodox egyház kiemelt partnere az államnak és a mindenkori kormányzó pártoknak, addig ez nem mondható el a kisebbségi egyházakról. Úgy gondolom, belőlünk nem hiányzik a készség, azonban egy házassághoz két félre van szükség. Azt viszont nem érezzük a román pártok részéről, hogy keresnék velünk a kapcsolatot, sőt azt látjuk, hogy bizonyos mértékig el is zárkóznak a közvetlen dialógus elől. Mi csak „élvezői" voltunk azoknak a rossz vagy jó törvényeknek, amelyeket ránk vonatkozva hozott meg a román parlament. Hogy az egyházak tevékenysége felértékelődik-e ebben a változó hatalmi erőtérben? Valószínűleg igen, hiszen amikor bizonyos fokú instabilitás van a társadalomban, olyankor ezzel szemben az egyház az aktuálpolitikai káosz markáns kontrasztját tudja megjeleníteni, ugyanis ilyenkor a társadalom az egyházban véli felfedezni a nyugalom és a stabilitás szigetét. ■ Adorjáni Dezső Zoltán Adorjáni Dezső Zoltán püspök Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
