Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-08-19 / 33-34. szám
24 41 2012. augusztus 19-26. »PRESBITERI« Evangélikus Élet Gyülekezeti kirándulás ► A Mencshely-Nagyvázsony-Szentantalfa-Zánkai Társult Evangélikus Egyházközség kirándult - ez bizony nem médiaszenzáció. De „alulnézetből” másként fest a dolog. Amilyen hosszú a nevünk, olyan kicsinyek vagyunk: négy társ-, egy leánygyülekezet és tizenegy szórványközség aktív evangélikusai gyerekekkel, tanuló fiatalokkal együtt körülbelül kétszázhúszan. Kicsiny eklézsiáink Nagyvázsonytól a Nivegy-völgy aljáig gyöngyfüzérszerűen helyezkednek el, napi szinten nemigen találkozunk egymással. De él bennünk az összetartozás érzése és az az igény, hogy egy-egy ünnepi istentiszteleten vagy közgyűlésen túl is legyen módunk találkozásra, barátkozásra. Vannak ilyen alkalmak - mint például a tanévkezdő hittanversenyek vagy a hangversennyel egybekötött szeretetvendégségek, adventi teaestek -, de ezek közül egy-egy közös kirándulás bizonyos szempontból kiemelkedik. Idén június végén egy aütóbusznyian Győr felé indultunk Németh Szabolcs lelkészünk vezetésével. A szép, nagy kiterjedésű barokk városközpont, a mindenütt fel-feltűnő folyók szemet gyönyörködtető látványt nyújtottak. Első állomásunk a győri bazilika volt. Az évezredes - természetesen többször felújított -, hatalmas templom múltjáról és jelenéről részletes tájékoztatást kaptunk, megcsodáltuk gazdag barokk és neoromán díszítését, a Maulbertsch-festményeket, a „könnyező Mária-képet”. Tisztelettel és kegyelettel álltunk Szent László király hermájánál (melyet a legszebbnek tartanak Európában), Boldog Apor Vilmos püspök síremlékénél. Természetesen fő célunk az Insula Lutheranának, ezen belül is elsősorban a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalának és az Öregtemplomnak a megismerése volt. A püspöki hivatalt a házgondnok hölgy részletes magyarázatokkal szolgáló, kedves vezetése mellett tekintettük meg. Megszoktuk, hogy az egyházakkal kapcsolatos híres látnivalók legtöbbször sok évszázadosak, stílusuk általában a romántól a neobarokkig változik. így a hivatal modern épülete csodálkozással töltött el bennünket - ám méltóságteljes spiritualitást, bölcsességet, egyszerű emberséget tükröző belső tereiben és szép, gondozott kertjében áhítattal, de otthonosan néztünk szét. Az Öregtemplomot Pala Lászlóné mutatta be, akit rokoni szálak is fűznek a gyülekezethez. A hűvös, régi falak között felüdülve hallgattuk a türelmi rendelet idejében épült impozáns templom történetét, csodáltuk az áhítatot keltő, szép, de nem túldíszített templombelsőt, az oltárképet, mely Krisztus Gecsemánékerti éjszakáját ábrázolja (Orlay Petrich Soma alkotása). Az orgonát - mint az eddig látogatott helyeken is - lelkészünk megszólaltathatta, és kíséretével elénekeltük az „Erős vár...” kezdetű énekünket. Az épületegyüttes többi részét, az oktatási részt, „prédikátor uramék házát”, a diakonissza-anyaházat, a szeretetházat csak kívülről láttuk. Visszafelé Pannonhalma felé vettük az irányt. Itt a bencés apátságot, majd Zircen a ciszterci apátsági templomot néztük meg szakvezetés mellett. Egyházi, műemléki, történelmi látni- és tudnivalókkal feltöltekezve, társgyülekezetünk tagjaival barátságunkat szorosabbá fűzve, tágabb otthonunk, a Dunántúl egy részét alaposabban megismerve, jó hangulatban, szép emlékekkel értünk haza estére. Lassan kezdjük gyűjtögetni ötleteinket (és forintjainkat) a következő kirándulásra. ■ Taródy Istvánné dr. (Zánka) KÉPRIPORT 16. országos evangélikus gyermektábor HIRDETÉS Válogasson az első magyar platformfüggetlen online újságosstand kínálatából, olvasson számítógépen, táblagépen vagy okostelefononl DIGITALSTAND www.digitalstand.hu Olvassa az Evangélikus Elet digitális változatát! w.digitalstan kozzon hozzánk a Facebook Álláspályázat - fasori gimnázium A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium (1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21.) egyetemi végzettségű férfi testnevelő tanár jelentkezését várja. A pályázathoz csatolni kell:- önéletrajzot,- végzettséget igazoló okiratot, diplomamásolatot. Lelkészi ajánlás a pályázat elbírálásánál előnyt jelent. Csak a pályázatok alapján alkalmazásra elfogadott jelölteket hívjuk be beszélgetésre. A pályázatot kérjük augusztus 21-éig a hajdo.akos@gmail.com címre küldeni. Az állás elfoglalásának ideje: 2012. augusztus 27. Esküvői fényképezés Templomi és polgári esküvők, esküvői vacsorák fényképezését vállalom korrekt áron. Keresztény pároknak 50% kedvezmény az árból. Kérésre természetesen referenciákat mutatok. Gyorsasági garancia (két hét): mire az ifjú pár hazatér a nászútról, a képeket is megkapja, vagy ingyen volt a fotózás. Károly György Tamás y@kgyt.hu • 20/599-5758