Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-08-12 / 32. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2012. augusztus 12. 15 M——Mil—1 Zöld olimpia ► Már a négy évvel ezelőtti pekingi olimpia beruházásainál is nagy hangsúlyt kapott a környezetvédelem: az összes felhasznált energia húsz százalékát megújuló energiaforrásból biztosították, egymillió fát ültettek el, óriásligetet építettek, gyárak százait állították le és költöztették el, és több tízezer háztartásban függesztették fel a széntüzelést. Mindezek azonban szinte csak látszólagos intézkedések voltak, hiszen Peking a világ egyik legszennyezettebb városa, és ezen a tényen a „zöld intézkedések” sem sokat változtattak. A londoni olimpia valószínűleg példaadó lesz - legalábbis környezetvédelmi szempontból. Londonban a jövő fontosabb, mint az olimpiai jelen: a londoni olimpiai építkezés során a fő cél a fenntartható fejlődés biztosítása volt. A zöld olimpia rendezését két szempont motiválta: egyrészt a sportlétesítmények hosszú távú használhatósága, másrészt pedig fontos volt, hogy a közösség érdekeit szolgálják az épületek. Egy East End-i, rozsdaövezeti, halott negyedet tisztítottak meg és varázsoltak kulturált, esztétikus élettérré: egy nyomornegyed rekultivációja révén London legnagyobb közparkja jött létre, amelyhez lakásokat, zöldövezeteket, munkahelyeket, közlekedést, infrastruktúrát teremtettek. A lakók visszakapják a korábban tájsebbé lett területeket, és ez fontos üzenetet is hordoz: az olimpiától - és általában a sporttól - nem idegen a környezetvédelem, a fenntarthatóság gondolata. Az építkezések során - nehezen ugyan, de - sikerült a vállalkozó cégeket meggyőzni arról, hogy az alapanyagok, az épületszerkezetek és a hulladék legalább felének a szállítását ne közúton végezzék, hanem a környezetet jobban kímélő vasúton, vízi úton uszállyal vagy más módon. Az olimpia végeztével a létesítmények megmaradnak, de új funkciókkal bővülnek: egyetem, közegészségügyi intézmények, iskola lesz belőlük némi átalakítás után. Az olimpiai falu házait lakásokká alakítják, a lebontott épületek elemeit pedig darabokban újrahasznosítják. A mindezek eredményeképpen kialakuló új közpark a város egy újabb tüdőlebenye lehet, amely csökkenti a kánikula hatásait, a szmogot, új élőhelyet jelent sok növény- és állatfajnak, az emberek számára pedig pihenőhelyet. Az építkezések mellett komoly kihívást jelentett a közlekedés környezetbarát megoldása. Az összes rendez-ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Sánta Anikó vény helyszínét metróval és busszal is meg lehet közelíteni. A nézőket pedig azzal próbálják a tömegközlekedés használatára ösztönözni, hogy az adott napra szóló belépővel az összes járművet díjmentesen vehetik igénybe a látogatók. A 2012-es olimpia ideje alatt gázüzemű autóbuszok közlekednek. Derűlátásra ad okot, hogy egyre több zöld kezdeményezést láthatunk a sport világában a rendezvények ökológiai lábnyomának kisebbítésére. A német labdarúgó-szövetség 2006-ban hívta életre a Green Goalt, hogy a világ legnépszerűbb sportágának közönségén keresztül terjessze a környezettudatos sport eszméjét. A bajnokságok során ugyanis több tízezer tonna szén-dioxid kerül a levegőbe. Ezt a hatalmas mennyiséget igyekeznek csökkenteni a megújuló energiák használatával, zöld beszerzéssel, az ételek csomagolóanyag nélküli és az italok újra felhasználható poharakban történő szervírozásával, a tömegközlekedés használatának népszerűsítésével, a szelektív hulladékgyűjtéssel. ■ s. A. Jézussal gyerektáborban EVÉL&LEVÉL Csapolva vagy palackozva? Szeretnék reagálni az Evangélikus Élet Üzenet az Ararátról című rovatában 2012. július í-jén megjelent cikkre (Kodácsy-Simon Eszter: A folyóvíz jobb, mint az állóvíz!). A cikk egy részével teljesen egyetértek. Az üzletekben valóban rengeteg a műanyagba csomagolt élelmiszer: ásványvizek, üdítők, étolaj, tej stb., nem beszélve az iparban és a háztartásban használt vegyi anyagokról - festékek, hígítók, takarítószerek... Avval azonban, hogy a csapvíz jobb és olcsóbb, mint a palackozott ásványvíz, nem tudok egyetérteni! Évszázadokon át használt ásott kútjaink vizének kilencvenöt százaléka - a mezőgazdaságban az utóbbi évtizedekben elharapódzott nagyméretű kemizálás miatt - ivásra alkalmatlan! Az ivóvíznek nem volna szabad tartalmaznia sem vegyi anyagokat, sem fertőző mikroorganizmusokat, azaz eleget kellene tennie az érvényben lévő egészségügyi előírásoknak (ÁNTSZ-normatíváknak). Attól, hogy egy adott ivóvíz nagyjából megfelel a legáltalánosabb ÁNTSZ-normatíváknak, még nem biztos, hogy mindenki számára szomjoltó és üdítő! Senkit sem lehet arra kötelezni, hogy - „közérdekből” - csak csapvizet fogyasszon! A megvásárolt palackos ásványvizet általában igen hamar elfogyasztjuk, tehát nincs ideje megposhadni. Korábban az ásványvizeket, üdítőket, tejet és más folyékony élelmiszereket üvegpalackokban árusították, az üres üvegek visszaváltása, tisztítása azonban felettébb idő- és pénzigényes, manapság ezért használnak műanyag palackokat, zacskókat. A magam részéről szükség szerint továbbra is nyugodtan vásárolok műanyag palackos ásványvizet, és erről jó lelkiismerettel mást sem tudnék lebeszélni. Természetesen társadalmi érdek lenne, hogy az összegyűlt műanyag palackokat, zacskókat újrahasznosítsuk. Erre valóban törekedni kellene! Megjegyezni kívánom, hogy néhány fejlett ipari országban - például az USA-ban - már nem használnak műanyag szatyrokat, ezek helyett jobb minőségű papírszatyrokat rendszeresítettek, amelyeket könnyebb újrahasznosítani, és a tejet is üvegpalackokban vagy papírdobozokban forgalmazzák. Szabó László gyülekezeti munkatárs, nyugalmazott közegészségügyi-járványügyi felügyelő (Szolnok) Levél a Szélrózsa regisztrációsainak A találkozó után nagyon sok kritika érte a fonyódligeti 9. Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó regisztrációját - a Balaton-parti beszélgetésektől kezdve az Evangélikus Élet hasábjaiig. Épp ezért úgy gondolom, nem árt sokakkal megosztani azt a levelet, amelyet a Szélrózsa után pár nappal küldtem a regisztrációban részt vevő lányoknak. Egy gyülekezeti gyerektábor más, minta többi. Egyszerűen Jézus is beáll a csapatba: az énekekben, a játékokban, az imákban, a kézműves-foglalkozásokon, a pihenésben... jelen van. Nálunk jelen volt! Láttam a kislányom arcán, láttam a gyerekek szemében, a lelkészünk szolgálatában, a szülők, a segítők mozdulataiban, a nyári forróság mértéket parancsoló erejében; de még a vízben is, amellyel a tábor utolsó napján nyakon öntötték egymást az aprónépek. Ott volt az Úr ebben a keresztútban is. Utak találkoztak: éppen mi, éppen itt, éppen ekkor! Mindannyian. A hét témája Jézus csodái voltak. Majdnem harminc óvodás és kisiskolás hangolódott Istenre és egymásra öt délelőttön keresztül. A tábor végére - a bibliai történeteken átelmélkedve és átjátszva magunkat - rádöbbentem saját életem csodáira is. A találkozások titkaira. (A gyerekeket ha „töltjük”lelki táplálékkal, akkor egyenes arányban töltődnek a szülők is. Érthetetlen, titokzatos, pozitív töltöttségű lelki fizika!) Vasárnap még furcsán egyedül voltam. Csak a várakozás öröme volt a szívemben, hogy másnap kezdődik a tábor - és egy kis szívmélyi, önsajnáló, elmerengő, gyomorszorító, imádságra indító, Istent kérdezgető szomorúság borongott körül. Van két gyermekkori jó barátnőm, akik mindketten rájöttek arra, hogy a legjobb feltöltődés kimenekülni a világból: minden kapcsolatot megszakítva csak a családnak élni. A saját keresztútjaikat, találkozásaikat hátrahagyták - minden szereplővel együtt. Én is ott maradtam. Azon töprengtem, hogy most jó nekik vagy nem jó nekik ez. Igazuk van, vagy nincs?Nem tudtam ezekre a kérdésekre választ adni, csak hiányoznak. Úgy éreztem, hogy gyökereimnek két ága leszakadt. Másnap sántikáló lélekkel indultam neki a lányommal a templomig vezető útnak. Minden hiányom örömben sokszorozódott, minden találkozás új gyökereket font körém. Nem kértem, nem akartam, nem gondoltam, .„de így lett! Lehet, hogy néha hangos volt; lehet, hogy kicsit elkóricált, felmászott, másra figyelt, próbált vízen járni, vizet önteni - de az egész gyermektábori közösség lelki családdá válhatott. A gyerekek, a felnőttek és Jézus tábora. Örömben és kegyelemből!Nem nekem - hanem egymásnak mindannyian! Kenyérszaporítás, testvérgyarapítás, szeretetszaporítás... ■ Papp Andrea Búcsú testvérünktől, dr. Koczor Miklóstól Budahegyvidéki templomunkban július 16-án istentisztelet keretében adtunk hálát jó barátunk, testvérünk életéért, akit 84 éves korában hívott magához Istenünk. Templomunkban családja és budahegyvidéki gyülekezetünk tagjai mellett egyházunk számos lelkésze és híve, valamint Miklós egykori kollégái vettek részt a búcsúztatón, ahol Keczkó Pál hirdette Isten igéjét. Dr. Koczor Miklós Pápán született, iskoláit Celldömölkön és Szombathelyen végezte. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát, később műszaki doktorátust. És bár édesapja MÁV-főfelügyelő volt, ő maga pedig vasúti közlekedési gépészmérnök, szívesen beszélt úgy magukról: „Vasutasok vagyunk.” Fiatalon kapcsolódott be az evangélikus evangélizáció mozgalmaiba. Hamarosan már nem csupán hallgatóként, hanem igehirdetőként is szolgált. Egy pesterzsébeti szolgálata alkalmával ismerkedett meg Ruttkay-Míklián Ilonával, akit ötvennégy évvel ezelőtt feleségül vett. Boldog házasságukból három fiúgyermek született, akik közül Zoltán gépészmérnök, Tamás és György lelkész lett. Mérnöki pályáját műegyetemi tanársegédként kezdte, majd az 56-os forradalmi bizottságban való részvételéért politikai büntetésként vasúti külszolgálatba helyezték Nagykanizsára. Később a budapesti MÁV Tervezőintézet gépész tervezője, majd osztályvezetője lett. Nyugdíjba vonulásáig vasúti létesítmények egész sora került ki a keze alól. Életében nagyon fontos szerepet játszott egyházunk. Szíwel-lélekkel volt budahegyvidéki. Ebben az elkötelezettségében örömmel vállalta a megpróbáltatásokat a gyülekezet életének egykori nehéz évei alatt is. Nem lelkészi munkatársként, presbiterként több mint fél évszázadon keresztül vezette kedd esténként a gyülekezeti bibliaórákat. Haláláig figyelemmel- kísérte az egyház különböző törekvéseit, sokakkal tartott kapcsolatot, és sokan figyeltek oda sajátos egyházszemléletére. 1986-ban tizennyolc társával - közöttük Zoltán fiával - együtt kezdeményezője és aláírója volt a Testvéri szó című, ma már egyháztörténeti jelentőségű iratnak, mely egyházunkban a rendszerváltást elindította. Az egyházi megújulás fontos része volt az 1991-es zsinat összehívása, melyen zsinati gazdának választották. Családja nagy szeretettel vette körül. Unokái és dédunokái sok örömöt szereztek számára. Ünnepek alkalmával boldog pátriárkaként gyűjtötte össze a nagycsaládot. Míg fiatalabb korában barátaival a gyermekeivel egykorú ifjúságot nevelték, később feleségével együtt unokáinak a zebegényi nyaralásokat tette örök élménnyé. Ereje lassan elfogyott. Otthonában, miközben felesége a kezét fogta, egyetlen sóhajtással tért haza Urához. A feltámadás reménységébe vetett hittel gondolunk szeretett testvérünk, dr. Koczor Miklós életére. Kézdy Pál (Budapest) Kedves szélrózsás regisztrációsok! Szeretném, ha tudnátok, mennyire becsültelek benneteket azért, mert - látva a számítógépes rendszer csődjét, a meleget, a haragvó embertömeget, a makrancoskodó nyomtatót - kitartottatok, és végigcsináltátok azokat az órákat a köszönet legkisebb esélye nélkül. Tény, hogy az én bokám is lerobbant az álldogálásban, de az másnapra rendbe jött. Biztosan sikerül majd kiértékelni, mi miért nem sikerült úgy, ahogyan megálmodtátok, ez nem az én tisztem, de azt hiszem, abban a helyzetben, amelyben voltatok, egy átlagember: a) üvöltözni kezd; b) sírógörcsöt kap; c) otthagyja az egészet. Ti nem ezt tettétek, és ezért hála illet titeket. A Szélrózsa pedig jó volt, és ti nem sokat láttatok belőle. Vagyis azért vállaltátok a stresszt, a dühös arcokat, hogy ti magatok ne is részesüljetek a csodából... Szeretettel: Egy szélrózsás résztvevő (Teljes név és cím a szerkesztőségben) Hála és köszönet A közelmúltban utolért engem is a szörnyű kór, amelytől szinte minden ember fél, retteg. Amikor az orvos a diagnózist közli, talán nem is tudja, hogy a páciens lelkében milyen vihart kavar. Persze ha tudja, az sem változtat a tényeken. Fel kellett dolgoznom, és döntenem kellett: vállalom-e a nagy, komplikált műtétet annak minden rizikójával és számtalan negatív következményével, vagy kivárom, hogy a betegség hogyan hatalmasodik el rajtam. A döntésig öt nap telt el, óriási lelki tusával, félelemmel és bizonytalansággal. Már ez idő alatt is éreztem a támaszt az evangélikus testvérek részéről; elsősorban Szabó Vilmos és neje, Piri Zsuzsanna álltak határozottan mellettem. És természetesen a többiek is; ki-ki a maga módján próbált erőt, biztatást és gondoskodást nyújtani számomra. Végül a műtét mellett döntöttem. Az operációt követően nagyon nehéz heteket éltem át. Ahhoz, hogy az egészet kibírjam, a saját hitem, Istenbe vetett rendíthetetlen bizalmam és családom szeretete segített. Ami miatt tollat ragadtam, az a következő: a családom és én magam a hitünkkel talán kevesek lettünk volna a gyógyuláshoz. De hatalmas erőt éreztem magam mögött, amely a testvérektől áradt felém. Az imájuk, a szeretetük, az együttérzésük elősegítette, hogy az Úr rám figyeljen, és elindítson a gyógyulás útján. Mindenki biztatott, táplálta bennem a reményt. Krisztának, Zsókának és a többieknek is nagyon köszönöm! Ám ki kell emelnem Szabóné Piri Zsuzsannát, áld különleges empátiakészséggel, energiát és időt nem kímélve, sokszor éjszakába nyúlóan velem volt. Imájával és figyelmével megnyugtató segítséget és erőt tudott adni. Nehéz méltó szavakat találni köszönetem kifejezéséhez, de azt mindenképpen szeretném elmondani, hogy hálás vagyok az Úrnak, hogy tagja lehetek ennek a közösségnek - a zalaegerszegi evangélikus gyülekezetnek! Földesiné Roth Erzsébet (Zalaegerszeg) Lapunk múlt heti számának - találós kérdésként tálalt - címlapfotóját Medgyesi Péter készítette, aki a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ vendégeként örökítette meg az egyedülálló szülők és gyermekeik konferenciáján részt vevő fiatalok egy csoportjának balatoni „élményfürdőzését” A fotón tehát a déli part látszik - a tó északi partjáról.
