Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)

2012-08-12 / 32. szám

Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2012. augusztus 12. » 7 Az énekeskönyv - a reformáció ajándéka Mineralógus és lutheránus lelkész Ackner Mihály János életének nyomában ^ Az Evangélikus Élet 2010/34-35. számában Ackner György lelkész és természettudós emlékezete címmel idéztük meg az erdélyi evangéli­kus prédikátor, tanár, természettudós életművét. Jelen írás a kiterjedt család kétségkívül legjelentősebb alakjának, az ő fiának, Ackner Mi­hály Jánosnak (Michael Johann) állít emléket, aki Ackner György má­sodik hitvesétől, Artzt Mária Erzsébettől született 1782. január 28-án a patinás erdélyi városban, Segesvárott. Az Erdélyből „népi német­ként” az ősök földjére visszakényszerült család leszármazottaitól ka­pott adatok alapján tudjuk, hogy Ackner Mihály János 1810. május 13- án vette nőül Libner Mária Magdolnát (1794-1870). Frigyükből tizen­két gyermek született. Az édesapja nyomdokaiba lépett tudós evan­gélikus lelkész százötven esztendeje, 1862. augusztus 12-én a szent­erzsébeti lelkészlakban hunyt el. ► „Énekeljetek az Úrnak új éneket, vígan énekelj az Úrnak, te egész föld! Mert Isten örvendező szívű­­ekké tett szeretett Fia által, akit odaadott érettünk, hogy meg­szabadítson a bűntől, haláltól és az ördögtől. Aki ezt valóban hi­szi, nem tehet mást, mint hogy erről vidáman, örvendező lélek­kel énekel és beszél, azért, hogy mások is meghallják, és ők is (Jé­zushoz) jöjjenek. (...) Ezért jól te­szik a könyvnyomtatók, hogy szorgalmasan nyomtatják a jó énekeket, és sokféle külső díszí­tés által is vonzóbbakká teszik azokat az emberek számára, hogy a hitnek erre az örömére buzdítsák őket, hogy szívesen énekeljenek!’ (Luther Márton) ■ Benkő Tímea Ma már általában minden evangéli­kus családban van énekeskönyv, vagy akár személyes tulajdonunknak is mondhatjuk családon belül Evan­gélikus énekeskönyvünk egy példá­nyát, melyhez különböző módon jutottunk. Van, aki konfirmációjakor kapta, másokat házasságkötésük al­kalmával ajándékozott meg vele a szertartást végző lelkész. Sokan va­gyunk, akik családi hagyatékként féltve őrizzük szüléink vagy nagyszü­­leink megkopott példányát. Igen, az énekeskönyv az evangéli­kus otthon elengedhetetlen tartozé­ka. Pár évvel ezelőtt vasárnap regge­lente még mindenki magával vitte az istentiszteletre sajátját. Ma már temp­lomaink padjain általában elegendő példány várja az istentiszteletre érke­zőket. És ezt is megszoktuk, pedig egy­kor nagy kincs volt egy-egy énekes­könyv. Arról pedig szinte teljesen el­felejtkeztünk, hogy az énekeskönyv a reformáció ajándéka, „találmánya” Az énekeskönyvek története a re­formációval, egészen pontosan az előreformáció időszakával kezdő­dik, amikor a cseh testvérek közös­sége megjelentette az első nyomta­tott énekeskönyvet (1505). A refor­máció előtt a gyülekezeti éneklés hát­térbe szorult a szertartást végző pa­pok és a liturgikus kórusok (scholák) énekszolgálata mellett. Azonban a reformátorok - így Luther Márton is - a hívek lelki nevelésében fontos eszköznek tekintették az éneket, másrészt nagyon lényegesnek tartot­ták, hogy a gyülekezet imádsággal és énekléssel kapcsolódjon be a liturgi­ába, ne csak külső szemlélője legyen. Luther nemcsak elvileg fogalmaz­ta meg ezt az akkor merész gondo­latot, hanem az énekszerzőket új énekek írására buzdította, és ő ma­ga is több ének szerzője. Ezek az új énekek előbb lapokra nyomtatva terjedtek az olvasni tudó lakosság körében, majd hamarosan — 1524 januárjában - Nürnbergben megjelent az első evangélikus énekes­könyv, zz Achtliederbuch, mely nyolc éneket tartalmazott. Közülük négy Luther-ének: Jer, örvendjünk, keresz­tyének; Bűnösök hozzád kiáltunk; Oh, Úristen, tekints hozzánk; Szívé­ben szól a balgatag. E kötet címlapja szerint az éneke­ket templomi éneklésre szánták, szö­vegük tartalma pedig Isten igéjéhez igazodva a Szentírás­ból vétetett. Ezt igazol­ja az a táblázat is, me­lyet az énekeskönyv három énekéhez csa­toltak, s amelyben az énekszövegek alapjául szolgáló bibliai idéze­teket tüntették fel. Ugyancsak 1524- ben jelent meg Wit­­tenbergben Johann Walternek, Luther munkatársának az énekeskönyve (Geistlich Gesangbüch­lein), amely egyben elsőként közölt többszólamú kottákat, s amelyhez Luther maga írt előszót. Ugyanebben az évben látott napvilágot - egyszer­re két kiadónál - az Erfurti Enchiri­dion című énekeskönyv, mely már ti­zennyolc Luther-éneket közölt. A 16. században gyors egymás­utánban jelentek meg különféle éne­keskönyvek, és fokozatosan kialakult a mára sajátosan evangélikus énekes­könyvként ismert forma: a gyüleke­zeti énekek mellett megtaláljuk ben­ne a családi áhítathoz segítséget nyújtó szövegeket (áhítatok menetét, imádságokat), Luther Kis kátéját és a hitvallásokat is. A magyar evangélikusok első éne­keskönyve Gálszécsi István nevé­hez fűződik. Több 16. századi énekes­könyv mellett azonban a legjelentő­sebb az Ács Mihály által szerkesztett Zengedező mennyei kar (Lőcse, 1696), majd annak sok énekkel, a százötven genfi zsoltárral és külön­böző - nagyhéten énekelt - tételek­kel (Kyrie Puerorum, Passió, Jeremi­ás siralma) bővített és átdogozott ki­adása, az Új zengedező mennyei kar (Lőcse, 1743), amely a 19. századig használatban volt. Az énekeskönyveket elsősorban is­tentiszteleti használatra, gyülekezeti éneklésre szánták. Gyakorlati hasz­nuk azonban túlmutat az istentiszte­leten: segítséget nyújtanak a keresz­tények számára ahhoz, hogy a gyü­lekezeti istentiszteleti alkalmakon kívül is énekelhessenek, imádkozhas­sanak, s így épüljenek lelkileg a min­dennapokban, örömben vagy bánat idején, a családi körben vagy magá­nyosan. Ha eddig talán nem így használtuk saját énekeskönyvünket, érdemes ki­próbálni: vegyük elő hétköznap is, ol­vassunk el, imádkozzunk el belőle egy imádságot, olvassunk, dúdoljunk, énekeljünk el egy éneket, és meglátjuk, milyen sajátos mó­don erősödünk ezál­tal lelkiekben. Az iskolákban ele­ink a Szentírás és a káté mellett az éne­keket is tanították a gyermekeknek, így a vasárnapi istentisz­teleten a gyermekek kórusa vezethette a gyülekezeti éneket. A gyermekek felnőve maguk is vi­gasztalást és bátorítást meríthettek a kívülről ismert, lélekből zengett gyülekezeti énekekből. Ma sincs ez másként azok életé­ben, akik felekezeti iskolában vagy gyülekezeti hitoktatás alkalmával tanulták az énekeskönyv énekeit, s olykor ma is kezükbe veszik. De gondoljunk Isten iránti hálával arra is, hogy ami ma természetes - hogy akár többféle énekeskönyvünk is van (gyülekezeti, ifjúsági stb.) -, az hit­valló eleink tudatos munkája révén vált lehetségessé: az énekeskönyv a reformáció ajándéka. A szerző evangélikus lelkész, a Kolozs­vári Protestáns Teológiai Intézet ta­nársegédje Forrás: Evangélikus Harangszó - a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház lapja, 2012. augusztus Ackner Mihály János személyében valódi polihisztort tisztelhetünk. Természettudományos vénája min­den kétséget kizáróan édesapai örökség, és halálát követően meg­örökölte természettudományos kéz­iratait is. A Magyar írók élete és munkái, zz Allgemeine Deutsche Biographie és az Österreichisches Biographisches Lexikon 1815-1950 egyaránt alapos és részletes életrajzot közöl róla. Innen tudjuk, hogy már sikeres tanulmá­nyai sejtették a később kiteljesedő életpályát. A gimnáziumot Segesváron vé­gezte, a bölcsészetet Nagyszebenben tanulta, teológiai képzettségét Wit­­tenbergben szerezte, Göttingenben filozófiát, történelmet, régészetet, fi­lológiát, sőt orvostudományt és anatómiát hallgatott. Iskoláinak be­fejezése után bejárta Európát: meg­fordult Berlinben, Hamburgban, a Rajna-melléken, Párizsban, Svájcban és Itáliában. Mindezt a mesebéli vándorlegények példájára gyalog­szerrel, barátjával-iskolatársával, a később szintén lutheránus lelkész­ként szolgáló Severinus János And­rással teljesítve. Állomáshelyein a régészeti emlékeket tanulmányoz­ta, útközben a természet csodáit szívta magába. Hazatértét követően a nagyszebe­ni gimnáziumban vállalt állást, filo­lógiát és régészetet oktatott. Utóbb lutheránus hitszónok és a városi rajziskola igazgatója. Másfél évtized múltával elhagyta Szebent, és Szent­­erzsébet - amely ma Nagyszeben külső városrésze - lelkészeként kö­zel fél évszázadon át szolgálta a szász kisközség német ajkú híveit. Tanári munkája és egyházi szol­gálata mellett - minden szabad ide­jét erre áldozva - régész, matema­tikus, asztronómus, geológus, mine­ralógus, paleontológus volt egy sze­mélyben. Kezdetben főképp a mate­matika és az asztronómia vonzotta. Berethalomban néptanítóként csil­lagászatot és földmérést oktatott. Bejárta szülőföldjét, Erdélyt, a Kár­pátok bérceit, és gazdag ásványtani, őslénytani és régészeti leletekkel tért vissza. Tudományos céllal Bécs­­be, Triesztbe és Velencébe is elláto­gatott. Az Új idők lexikona zz 1855-ben megjelent, Mineralogie Siebenbür­gens mit geognostischen Andeutun­gen című munkáját az Erdély ásvá­nyairól szóló egyik alapműként említi. A neves tudós, a Kossuth-dí­­jas mineralógus, Koch Sándor A magyar ásványtan történetében azt írja: „A könyv valóban lelkiismere­tes munka gyümölcse. Tulajdon­képpen ásványtan; a szerző Weiss rendszerét követve pontos leírását adja az ismert ásványfajoknak, te­kintet nélkül arra, hogy előfordul­nak-e Erdélyben, vagy sem, azon­ban különösen behatóan tárgyalja az erdélyi ásványok előfordulási viszonyait (lelőhely, paragenezis). A művet, mely számos régebbi szer­ző téves állítását cáfolja meg, a ké­sőbbi kutatók, különösen, akik Er­dély ásványtopográfiájával foglal­koztak, sokáig forrásmunkaként használták.” ■ Rezsabek Nándor A képzelet szárnyán Kilencven éve született Reich Károly Európai hírű a magyar grafika. A mesterek puszta felsorolá­sa is hosszúra nyúlik: a varázs­latos kezű Szalay Lajos, az utánozhatatlan Szász Endre, a töprengő Kass János, a ko­moly és tréfás Gyulai Líviusz, a népdalgyökerű Csohány Kál­mán, a folyton megújuló Szán­tó Piroska, a játékos Gross Arnold... A Balatonszemesen szüle­tett Reich Károly (1922. au­gusztus 8. -1988. január 7.) is páratlan tudással és könnyed­séggel készítette rajzait. A hétköznapi csodákat örökí­tette meg. A görög mitológi­át, annak derűjét és nyugal­mát. A karcsú fiúkat, izmos férfiakat, a tengerparti fényben sétáló, kecses léptű nőket, vá­­!l rakozó mezítelen szépsége- I két. Vihar tépte fákat, indázó növényeket, erős lovakat, ma­darakat. Olykor a kőasztalra il­latozó gyümölcstálat rajzolt, az asztal mellé nádszékeket, abban a reményben, hogy is­meretlen látogatók rátalálnak ajándékára. Reich törékeny békéjébe a drámaiság is belefért. Radnó­ti vérrel átitatott versvilágát sötét lapokon ábrázolta, közü­lük is kiemelkedik a Hetedik ecloga összegzése. És a többi­ek: Petőfi Sándor, Arany Lász­ló, Móra Ferenc, Benedek Elek, Zelk Zoltán, Devecseri Gábor műveinek ihletett illusztráci­ói. Külön kiemelve Kormos István gyerekregényét: Mese Vackorról. Sok-sok nemzedék elmondhatja magáról: ezen nevelődött és eszmélt rá a vi­lágra, az örömre, a fájdalom­ra, az élet reményére. ■ Rajzainak régi szép albumá­hoz rövid előszót írt: „Már na­pok óta nem jön az a madár, a deres reggelek örömet hozó­ja. Hiába terített a párkány morzsával, magokkal. A vi­gasztalás reményével várom, neki való jóval, s hogy vissza nem tér, a képzelet szárnyán kezemre szállatom. így segít rajzolni.” A képzelet röpítette terem­tő kezét. Szeretetbe ágyazott gondolatait ezért tudta lát­hatóvá tenni. Megtölteni lap­jait harmóniával, élethittel és napfényes békességgel. Ha élne a mindentudó mes­terember, a könyv szerelmese, most lenne kilencvenéves. Fá­radhatatlan ujjai közt a ceru­za, a toll, a fémtű, a tusba mártott ecset szülni tudó esz­közzé válna. És nem változna ars poeticája: keresni és láza­san teremteni - ez a művész feladata. Gyógyítani a lélek sebeit. És ami a legnehezebb: szüntelenül megajándékozni a legkisebbeket. Életműve nagyobb részét a gyerekkönyv-illusztrációk al­kotják. Kezdve az ábécé betű­ivel, a számokkal, í-től 10-ig, s mindez tüneményes alakok­kal elbeszélve. Finom vonalú, lírai világ Reich Károlyé. Embervallo­más és -formálás, természet­építés; felröppenő madarai a reményt és békességet hozzák. Mindannyiunknak. A megemlékezések közül kiemelkedik a szemesi em­lékház fölújítása; a Koller Ga­léria őszi kiállítása; a MOM Kulturális Központ kedves gesztusa: kis galériát nevezett el az örökifjú mesterről, és nagyon szép, értő válogatást mutat be legismertebb grafikai lapjaiból. ■ Fenyvesi Félix Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom