Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-03-18 / 11. szám
8 -m 2012. március 18. PANORÁMA Evangélikus Élet NÉGY LELKES PORTRÉ Z J A Nyugtalan idők nagy formátumú lelkésze Kétszázötven éve született Hrabowszky György ► Úgy tudom, amikor a festőművész hozzálát egy kép megalkotásához, a háttér rajzával kezdi munkáját. Jó ezt személyekkel kapcsolatban is megtenni, hogy a háttérből aztán kidomborodjon az, akiről szó van. Hrabowszky György életéről szólva a háttérben a pusztulást látjuk. Tudjuk, hogy a török csapatok kivonulása az 1686-os évvel kezdődött. Sok térkép készült ekkoriban, és sok helyen ennyi volt rajtuk a régi falu helyén: desertum - pusztaság. Ezt a kort „második honalapításnak” is nevezik. Belsőleg, lelki téren sem mutatott jobbat a kép. Ez az „elnyomás” az „ellenreformáció” korszaka. A fő „csapásirány” a főurak rekatolizálása, a templomok elvétele, majd az 1670-es években a protestáns lelkészek és tanítók törvényszék elé idézése volt, egészen az ismert gályarabságig. Ebben az időszakban élt Hrabowszky György félelem nélkül - gyülekezeti lelkészként, egyházi vezetőként, a szeretetszolgálat egyik úttörőjeként. A (hrabovai és kiskotessói) Hrabovszkyak Trencsén megyéből származó, de több vármegyében is elterjedt birtokos család. Már a 18. század elején találkozunk a famíliával Gyöngyösön. Hrabovszky Sámuelt, György édesapját (1732-1796), téti, majd nemesdömölki lelkészt választotta meg a kerületi gyűlés dunántúli szuperintendensnek 1786. április 25-én. Első házasságából öt gyermeke született. Legidősebb fia, György kétszázötven évvel ezelőtt, 1762. március 8-án látta meg a napvilágot a Veszprém megyei - korabeli helyesírással - Homok-Bödögén. Mivel apját még ugyanabban az évben téti pappá választották, György is itt tanult 1773-ig. Akkor Sopronba ment, ahol tíz és fél évet töltött. Minden vágya az volt, hogy külföldön tanulhasson. Amíg a szükséges „kimehetési engedélyért” járt, 1784. január 7-én Uraj-Ujfalu meghívta tanítójának, úgy, hogy egyúttal viselje a lelkészi hivatalt is. E meghívásnak engedvén 1786-ig ott szolgált. (1781 után életre keltek azon a környéken is a gyülekezetek, később Uraiújfalu vette át a vezető szerepet.) 1784-ben, tehát Hrabowszky szolgálata idején épült az uraiújfalui templom. A szószék felett a következő felirat olvasható: „Midőn József császár királyunkká leve, Ez Isten sátora akkor itt helyet veve. A Krisztus igéje itten sok jót teve, közöttünk szentségi, köztünk Ő szent neve.” A vastagított betűk pedig az 1784- es évszámot adják ki. Két évvel később azonban megjött a várva várt útíevél, így az ifjú lelkész először Wittenbergnek, majd 1787. április 18- án Haliénak vette az irányt. Itt a következő esztendő végéig maradt. Külföldön hittani tanulmányai mellett az egyetemek könyvtárait bújta, magyar irodalmi műveket keresve. 1788-ban a palotai (ma Várpalota) gyülekezet meghívta lelkészének; 1795-ig szolgált itt. Közben az egyházak őt küldték képviselőjükként az 1791- es pesti zsinatra, ahol fontos beszédet tartott, ezzel megalapozva hírnevét. A palotai szolgálatot a kissomlói gyülekezet pásztorolása követte. 1800-ban a vadosfai gyűlésen allevéltárnokká választották, amely egyházmegyei tisztséget jelentett. Három év múlva, 1803. október 12-én visszatért Palotára, ahol az alsó-veszprémi egyházmegyének esperese, a komáromi és fejérvári egyházmegyének pedig „administratora lön”. Tizennégy év után azonban újabb költözés következett: 1817-ben Lajos-Komáromba ment. Itt is hunyt el 1825. április 12-én, hatvanhárom évesen. Jellemző volt rá, hogy mindenáron a három főbb felekezet közeledését igyekezett munkálni. így evangélikus lelkészként egyaránt írt a Fábián József református esperes által szerkesztett Prédikátori Tárházba - ez volt első magyar nyelvű protestáns folyóirat -, valamint az első magyar katolikus teológiai folyóiratba, az Egyházi Értekezések és Tudósításokba. Emellett szép számmal jelentek meg különböző témájú cikkei nemcsak egyéb hazai lapokban, de külföldi folyóiratokban is. Mondhatjuk, hogy életének szinte minden percét a hazai irodalom és a nemzet ügyének szentelte. Levelezett csaknem minden tudósunkkal, főpapokkal, hercegekkel és más főrangúakkal. Sokat fáradozott munkái kiadásának érdekében is, de emellett gyermekei nevelését és könyvtárának gyarapítását sem hanyagolta el: gyűjteménye kétezer kötetre rúgott. Nagyobb tudományos munkái sorában kiemelt helyen kell megemlítenünk a dunántúli lelkészek és tanítók első névtárát, amely 1806-ban Veszprémben jelent meg. Több írásmagyarázó és prédikációs kötetet is alkotott. Ezek között találjuk az 1789- ben Bécsben megjelent Evangyeliomos könyvet, melyben „a vasárnapok és a jeles innepekre rendelt evangyeliomi szakaszok magyaráztatnak”. Két évvel később ugyanott jelent meg az a „Hálaadó prédikáczio melyei kegyes királyunk II. Leopold megkoronáztatásának innepét ülte a palotai evangelika ekklezsia advent 1. vasárnapján”. Különös történeti és egyháztörténeti érdekesség „a gyilkosul megöletett XVI. Lajos franczia királyról tartott gyász beszéd, melyet quinquagesimae vasárnapján 1793. a szokott evangyéliumra Palotán mondott s az igaz hazafiságról szólló beszédeihez toldalékul adott”. Ez is Bécsben látott napvilágot 1815-ben. Több kéziratát őrzik a Magyar Nemzeti Múzeumban is. Hrabowszky György lelkészi szolgálatában az árvák is fontos szerepet kaptak. A gyermekvédelem kezdeteit hazánkban a teljes ellátást biztosító, bentlakásos iskolák, az úgynevezett alumniumok jelentik. Ezekbe elsősorban olyan szegény (árva) gyerekek kerülhettek, akik tanulni akartak. Nemescsóban, Palotán és Lajoskomáromban alapítottak evangélikus alumniumokat. A palotai intézet létrejöttét az árvák atyjának nevezett Szigeti Jenő 1793-as, nagylelkű adománya tette lehetővé. Az intézet szentelési istentiszteletének rendje, valamint az árvaiskola törvényei ma is a kezünkben vannak. Nyugtalan időkben nagy ívű élet: Hrabowszky György életében a hit, a tudás és a gyakorlat együtt volt. Az emlékezés legyen hitünk erősítésévé és tetté! ■ D. Keveházi László A kezdés és újrakezdés embere Száz éve született Szende Ernő ► „Minden kezdet nehéz!” Életben, lelld életben, egyházban egyaránt. Ez jutott eszembe, amikor Szende Ernő testvérünkről elgondolkoztam. A száz évvel ezelőtt született evangélikus lelkésznek ugyanis többször is a kezdés és a nehéz újrakezdés feladata jutott Istentől. Lajoskomáromban született 1912. március 8-án. Édesapja, Szende Ernő a település egyik tanítója volt. Az ő, illetve Macher (Mohär) Endre kezdeményezésére alakult meg 1908-ban a helység polgári olvasóköre. A harmincas években ennek már hétszáz kötetes könyvtára, rádiója és háromszázötven tagja volt. Ebben a légkörben nőttek fel a Szende család gyermekei is: Ernő és Sándor - ők mindketten a lelkészi hivatást választották -, illetve három leány, akik postatiszti tanfolyamot végeztek. Szende Ernő tízéves volt, amikor elemi iskoláit bevégezve a bonyhádi evangélikus gimnáziumba került. Az érettségit követően - nyilván a család és a gimnázium hatására is - a soproni evangélikus teológiai akadémiára iratkozott be; 1935- ben fejezte be tanulmányait és indult lelkészi szolgálatára. Pályáját a váci gyülekezetben kezdte segédlelkészként, és a gyülekezeti szolgálat mellett börtönlelkész is volt. Itt azonban nem sokáig maradhatott, mert Soltvadkertre helyezték. 1935-ig Soltvadkert szórványa volt Kiskunhalas (két évvel később fiókegyházzá alakult). Szendét 1937-ben mint soltvadkerti segédlelkészt Halasra helyezték ki. Az ifjú lelkipásztor átvette a gyülekezet vezetését, és nagy ambícióval kezdte el munkáját. A hitélet és gyülekezet erősítése mellett még a templomépítés tervét is felvetette. A közösség erősödését bizonyítja, hogy 1942. január í-jével Halas önálló gyülekezetté vált a hozzá tartozó Kisszállás, Tompa és Kelebia evangélikusaival együtt. A halasi istentiszteleteket kezdetben a Szilády Áron Gimnázium dísztermében tartották, majd 1945 őszétől huszonhárom éven át a Jósika utca egyik épületében béreltek termet. Időközben a közösség parókia céljából megvásárolta a Szilády Áron utca 22. szám alatti épületet. (Az ebben kialakított, majd 1996-ban kibővített imaterem ad otthont ma is az istentiszteleteknek.) 1940-ben Szende Ernő már Szegeden volt. 1942. áprilisában tábori lelkészi szolgálatra hívták be. (Zárójelben jegyzem meg: meggyőződésem, hogy tábori lelkészeinkről még mindig nem emlékezünk meg méltóan.) Ő is megjárta az orosz frontot - Don-kanyar, Voronyezs -, sok-sok kilométert együtt gyalogolva a katonákkal, bátorítva, vigasztalva őket. (Leányai ezzel kapcsolatban megjegyezték, hogy a háborús „élményeiről" soha nem beszélt!) Közben 1943-ban házasságot kötött Klenner Lenkével, akivel 1985-ben bekövetkezett haláláig, negyvenkét évig példás, boldog házasságban élt. Három gyermeket kaptak az Úrtól, egy fiút és két leányt. A háború vihara Szendét katonáival együtt nyugatra sodorta, Németországban került amerikai hadifogságba. Feleségével - sok viszontagságon keresztülmenve - Ausztriában, egy menekülttáborban találkozott, 1946-ban jöhettek haza Magyarországra. Ezzel nagyon nehéz időszak vette kezdetét az életében; az újrakezdés lett a feladata Péteriben, ahol 1949- ben iktatták be. A helyi viszonyok megértéséhez tudni kell, hogy a gyömrői járásban 1945 tavaszán később hírhedtté vált események történtek: Mendén, Ecseren, Maglódon, Tápiósülyön, Tápiósápon, Péteriben, Úriban és Gyömrőn nem az oroszok végeztek ki jegyzőket, papokat, tanítókat, földműveseket, földbirtokosokat, irodatiszteket, hanem a helyi kommunista vezérkar, a rendőrség és az 1919-es direktórium volt tagjai vettek elégtételt a vélt sérelmekért. 1945. május i-jén gyilkosság áldozata lett Csaba Gyula, Péteri evangélikus lelkésze is. (Erről a súlyos tényről évtizedekig beszélni sem lehetett. A hírhedtté vált gyömrői gyilkosságok áldozatai közé sorolják őt is.) Eltűnését követően püspöki megbízással Láng Péter Sándor lelkész került egy évre a gyülekezet élére. Miután a tragikus körülmények között eltűnt Csaba Gyula lelkészt az egyházi bíróság - az ügy kényes politikai háttere okán - hosszú huzavona után nyugdíjazta azzal az indokkal, hogy „szolgálatát ellátni nem tudja”, semmilyen hivatalos dokumentum róla nem lévén, 1948 októberében rendes lelkésszé választották Szende Ernőt, aki már 1946 szeptemberétől a péteri gyülekezetben szolgált - olvasható egy emlékezésben. Nem kis erő és Isten iránti bizalom kellett ahhoz, hogy Szende Ernő akkor és ott beálljon a lelkészét vesztett gyülekezet szolgálatába. Ám a közösség nem csak lelkészét vesztette el; a háború utolsó napjaiban hat héten keresztül a falu határában állt a front, s a harcok sok kárt okoztak a lakó- és az egyházi épületekben egyaránt. Amint lehetett, azonnal hozzáfogtak az épületek rendbehozatalához. Az államosítás idején a gyülekezet sem kerülhette el a sorsát - 1945-ben állami tulajdonba került mintegy száz magyar hold szántó és zöldségeskert (a ma is „Paptanyának” nevezett terület), egy jelentős szőlőspincével az Óhegy oldalában. Mindezek addig túlnyomó részben biztosították a helyi iskola és az egyházközség működésének anyagi feltételeit. 1948-ban pedig két iskolaépületet és három tanítólakást, illetve összességében közel kétezer négyszögöles lelkészi javadalmi földet - a temető és a parókia kivételével - államosítottak. Ugyanakkor rendeletileg megszüntették a kötelező egyházadót is, s ettől kezdve a gyülekezet életének anyagi alapját csak az önkéntesen vállalt egyházfenntartói járulékok, adományok jelentették, mint ahogyan ez ma is így van. A gyülekezet életében is újra kellett kezdeni szinte mindent. Valóságos építőmunka kezdődött a lelkész vezetésével. 1951-ben az egyházközség belülről korszerűsítette a lelkészlakást, majd 1952-ben a templom orgonájának felújítását végeztették el Zalánfy Aladár orgonaművész és orgonaépítő irányításával. Az 1950-es évek második felében a gyülekezet óriási munkába fogott: 1958-ban kívül, majd 1959-ben belül tatarozta a templomot. 1959-60-ban bekerítették a temetőt. Szende Ernő jól látta, hogy csak egy új parókia felépítésével kaphat majd új lelkészt az egyházközség, s lehet jövője a gyülekezetnek. 1971. augusztus 20-án kezdték kiásni az alapokat, és 1972. december 9-én vehette birtokba az új emeleti lakást a lelkészcsalád. A következő esztendőben készült el a parókia épületének földszintjén a gyülekezeti terem. Ettől kezdve telente végre fűtött helyen tarthatták az istentiszteleteket. Az építésben és a további felújításokban a helyi Rákóczi Termelőszövetkezet is sok segítséget nyújtott. A lelkész és családja tíz esztendeig lakhatott az új lakásban. A több évtizeden át zajló munkák közepette gyásza is volt a lelkészcsaládnak: 1968- ban fiukat, a tizenkilenc éves Ernőt hazahívta az Úr. Fájdalmas csapás volt ez, de Isten erőt adott az elhordozásához. A lelkész hosszú, harminchat évi szolgálat után 1982. augusztus 30-ával vonult nyugalomba, s családjával együtt Gyömrőre költözött. 1985 szomorú esztendeje volt a péteri gyülekezetnek és a községnek: hetvenhárom éves korában meghalt Szende Ernő. Nagy részvét mellett temették el a péteri temetőben, korán elköltözött fia mellé. ■ K.L.
