Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-05-13 / 19. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2012. május 13. » 13 Határok nélküli testvériség Beszélgetés Gertrud Heublein nyugalmazott diakonissza főnökasszonnyal Kép és kerete Egy szemtanú könyve Isten építőmunkájáról ► Garádi Péter budaörsi gyülekezeti felügyelő érdekfeszítő könyvének első kiadása úgyszólván elfogyott, mielőtt ez az ismertetés megjelenhetett volna róla lapunkban. Ez ritka dolog, ezért különösen is figyelemmel kutathatjuk, mi ennek az oka. A szerző? A téma? A stílus? A vagy-vagy helyett mondjuk így: együtt mindhárom. És az a bizodalmas hit, amely az egész művön átsugárzik. * A száz évvel ezelőtt született költőt, a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület 1990-es újraindulása utáni első főnökasszonyát, Túrmezei Erzsébetet nemcsak itthon ismerték és szerették sokan, de külföldön is rengeteg tisztelője volt. Egyházunk és a Fébéegyesület reá emlékező napján, február 18-án Gertrud Heublein Bad Kreuznach-i nyugalmazott diakonissza főnökasszony is felidézte Erzsébet testvérrel kapcsolatos élményeit.- 1990-es újraindulása óta Ön is aktívan jelen van a Fébé életében, és már eddig is nagyon sokat tett a magyarországi diakonisszaegyesületért. Nemcsak a lelki támogatásra és a szervezőmunkára gondolok, hanem arra is, hogy az elmúlt két évtizedben például az Ön segítségével tudták bebútorozni az anyaház konyháját és ebédlőjét, felszerelni lifttel az épületet. De említhetném a budai, Maros utcai négyszobás lakást is, amely az Ön közreműködésével került a Fébé tulajdonába.- Mindig szívesen segítettem, nagyon szeretem az itteni testvéreket. Saját pénzemből nem engedhettem volna meg ezt az adakozást, hiszen diakonisszaként mi csak zsebpénzt kaptunk. De Németországban sok barátom van, akik örömmel ajánlották fel anyagi támogatásukat. 1996 óta tartok előadásokat Magyarországról, a magyar diakonisszákról, és ezek révén gyűlik össze az az adomány, amellyel segíteni tudjuk az itteni testvéri közösséget.- Mondana valamit az életéről?- Oberfrankban születtem, egyedüli gyermek voltam a családban. Édesapám elesett a háborúban. Érdekességként említem, hogy édesanyám 1912. február 12-én, azaz napra pontosan egy időben született Túrmezei Erzsébettel. Talán ezért is éreztem őt mindig is közel magamhoz. Tízéves voltam, amikor a Rajnavidékre, Essen környékére kerültem. Kereskedelmi iskolát végeztem, majd huszonegy évesen léptem be a diakonisszák közé Düsseldorf-Kaiserwerkben. Később részt vettem egy gyermekápoló tanfolyamon, és tanári diplomát is szereztem.- Tanított is? Április végén, egy szokatlan kánikulai napon vágott neki úti céljának a cinkotai gyülekezet frissen megválasztott presbitériuma, hogy csendesnap keretében gondolja át az elkövetkező hat év gyülekezeti teendőit. „Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta’.’ A kezdőáhítatot a 121. zsoltár alapján dr. Agod Anett hatodéves teológus tartotta. Az általa vezetett beszélgetés az egyházban vállalt közösségi szolgálat témáját járta körül. Előadásával Anett egyúttal egyik vizsgakötelezettségének is eleget tett. Az egyházi esztendőről és a keresztény szimbólumokról Wulfné- Igen. Általános és középiskolában, ötödiktől kilencedikig tanítottam németet, angolt, hittant és zenét.-De-ha jól tudom - Luther-kabátja is van...- Igen, bár ennek érdekes a története. Már húsz éve szolgáltam Bad Kreuznachban főnökasszonyként, és közben lelkészi feladatokat is elláttam: úrvacsorás istentiszteleteket tartottam, kereszteltem, temettem, eskettem, és hittant tanítottam. Az illetékes egyházvezetők döntöttek úgy, hogy lelkésszé ordinálnak; 1989-ben ezt meg is tették.- Az előbb már említettük Túrmezei Erzsébetet. Mikor ismerkedtek meg?- A rendszerváltás után jöttem először Magyarországra, Erzsébet testvért azonban már korábbról ismertem; többször megfordult a németországi diakonisszaközösségekben. Már az 1989-es politikai fordulat előtt sokat gondolkodott azon, miként lehetne az itthoni lelki közösséget újra felépíteni. Ezért többször ellátogatott német anyaházakba, hogy ötleteket merítsen. Hitt a csodákban, és reménységgel bátorított mindenkit a hűvösvölgyi anyaház újraindulásakor fellépő nehézségek idején is. Istentől kapott erejéből, szeretetéből és odaszánásából mindent beleadott az újrakezdés tervébe. A megvalósításban mindvégig mellette állt Fabiny Tibor professzor, valamint a választmány minden tagja.-Afebruári 18-ai, budahegyvidéki emlékező napon Ön sok fényképet is levetített a közös alkalmakról. Milyennek ismerte meg Túrmezei Erzsébetet?- Számomra példakép volt. Emberként, diakonisszaként és főnökasszonyként egyaránt. Minden alkalom, amit együtt tölthettünk, különleges élményt jelentett a számomra. Neki mindig fontos volt a másik ember. Fidr. Kinczler Zsuzsanna nem csupán beszélt, hanem néhány, az ünnepkörökhöz kapcsolódó éneket meg is szólaltatott a presbitériummal. A „csapatépítő tréning” utolsó előadója Vető István lelkész volt, aki a címben szereplő kérdéssel tesztelte az gyeit az örömökre, és együtt imádkozott a bajban, bánatban lévőkkel. Szerteágazó kapcsolatait élete végéig gondosan ápolta. Németországban mintegy hetven (!) diakonissza-anyaházban ismerték és szerették. Kiterjedt levelezést folytatott a külföldi testvérekkel; én magam is sok levelét őrzöm. Versei, írásai pedig a szívéből jöttek.- Túrmezei Erzsébettel kapcsolatos számos emléke között van-e olyan, amelyik különösen is fontos az Ön számára?- Legemlékezetesebb talán az utolsó találkozásunk. 2000-ben hosszabb szabadságot töltöttem Magyarországon. Erzsébet testvér akkor már nagyon beteg és gyenge volt. Egy nap, amikor épp kijött a kórházból, üzent nekem, hogy szeretné, ha meglátogatnám a hűvösvölgyi anyaházban. Itt ült, a szobájában, ahol most is beszélgetünk, abban a piros fotelben, amelyet tőlem kapott. Nagyon megörült nekem, és az volt a kérése, hogy segítsek neki felvenni a diakonisszaruháját. Ez a „felöltöztetés" és az, ahogy akkor - halála előtt néhány nappal - együtt énekeltünk, imádkoztunk, mély nyomot hagyott bennem.-Amint az Evangélikus Életben is hírt adtunk róla, Görög Zoltánné, Hajnalka személyében újra van főnökasszonya a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesületnek. ..- Nagyon örülök, hogy Görög Hajnalka elfogadta a kinevezést. Húsvét vasárnapján dr. Fabiny Tamás diakóniáért felelős püspök iktatta be az anyaház kápolnájában. Az egész Fébé-közösség számára különleges alkalom volt ez, mert ismét egy olyan evangélikus - hívő és kompetens - személy került az anyaház és az egyesület élére, aki alkalmas arra, hogy Túrmezei Erzsébet főnökasszony örökségét tovább vigye. Biztos vagyok benne, hogy Isten segítségével jó gazdája lesz a rábízottaknak. Az új főnökasszonynak most elsősorban az a feladata és kötelessége, hogy - a Fébé-lelkésszel egyenrangú partnerként - a diakonisszák és az egyesület sorsát új jövő felé vezesse. Tudom, hogy a feladat nem könnyű, de a mi Urunk meg fogja adni számára azt az erőt és bölcsességet, amellyel ezt a szolgálatot az evangélium szellemében és a rábízott emberek érdekében végezni tudja. Isten kísérje őt Szendéikével és áldásával! ■ Boda Zsuzsa egybegyűltek problémamegoldó készségét. Bár a válaszadással többeknek akadtak nehézségei, az általa vezetett beszélgetés arra világított rá, hogy az első pillanatban bonyolultnak látszó feladatok közös akarattal, együtt gondolkodással könnyebben megoldhatók. Bár testben és szellemben elfáradva, de lélekben megerősödve és a jó együttműködésben bízva hagyták maguk mögött a presbiterek az Alberti Evangélikus Szeretetotthont (képünkön). Akit pedig érdekel a válasz a címben feltett kérdésre, látogasson el a cinkotai evangélikus gyülekezet honlapjára (http://cinkota.lutheran.hu/)! ■ Szász József, Szászné Gödör Katalin A Kép és kerete című kötet néhány hónapja jelent meg. Nem irodalmár és nem szakíró munkája, mégis olvasmányosan komoly könyv egy gyülekezet keletkezéséről és első éveiről. A budaörsi evangélikus gyülekezetről. A szerző Garádi Péter élete igen gazdag és élménydús. Aránylag fiatalon válaszolt az Úr hívására, és adta át neki az életét. Halgazdasági szakmérnökként nyolc évet töltött családjával Brazíliában. Itt, a külföldi és hívő ember bizonyos magányosságában még inkább megélték annak fontosságát, hogy az élő Istenbe kell és lehet kapaszkodni minden helyzetben. Igazán értékes lett számukra az úrvacsora lelki közössége is Krisztussal és a testvérekkel. Találtak egy élő hitű evangélikus gyülekezetei, amely példa és minta lett Garádi Péter későbbi itthoni szolgálatához. Hazatérve Budaörsre kerültek, ahol a szerző elhívást nyert a felügyelői (felvigyázói) szolgálatra. Ennek során nagyon jól tudta hasznosítani tapasztalatait és azt a bizonyosságot, hogy Isten mindig vele van a népével. A gyülekezet Nagyon szemléletesen tárul elénk a könyvben egy gyülekezet alakulása. Missziói területeken hallottunk ilyenről, az ősegyházban is sok gyülekezet támadt, ahogyan az Apostolok cselekedeteiről írt könyvben is olvashatunk róla - de hogy Magyarországon is: erről csak ritka esetben tudunk manapság az evangélikus egyházban. A könyv nagy értéke, hogy reményt ébreszt: mégis van ilyen! Nem kell a szórványokban lemondani a közösségről, és összevonásokkal, távolról végzett egy-egy lelkészi látogatással valahogy vegetálni hagyni. Keletkezhet új gyülekezet, és megerősödhet egy kicsiny szórvány is. Fogyó evangélikus egyházunknak ez nagy biztatás!, Érdekfeszítően tárja a kötet az olvasó elé, ahogyan a hívők egymásra találnak, ahogyan ott belül, a szívükben érzik Isten hívását és biztatását, ahogyan „azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van”. (Róm 8,28) A napi küzdelmekben az odaszánt életű lelkész és a felügyelő szorosan, testvéri közösségben együttműködik a nagy cél, a gyülekezet, az Úr ügye érdekében. „Imapárként” imádkoznak hetente együtt a gyülekezetért, Isten országáért, ébredésért, és támogatják egymást, ahogyan az Úr tisztogatja és erősíti őket. Egy alázatos, de szilárd lelkész és egy mindenre odaszánt felügyelő egymásra talált. És ebből a kis közösségből nőtt ki a nagyobb, a mára életképes, bizonyságtevő gyülekezet. Amely a város minden polgára számára világító jel a csodálatos Megváltóról. Elfogyott! Nem a gyülekezet, mint általában a mai világban, hanem a könyv. Mert általános értéke és biztatása van minden fogyó vagy ellankadó gyülekezet számára: van előre, van tovább, lehet ébredés, van megújulás. Van Élet. Mert feltámadott, élő Urunk van. Ezért fogyott el olyan hamar. Szükségünk volt erre a fölrázó könyvre, mert nagy szükségben van egyházunk. Meg kell értenünk, hogy a személyes átadott élet és misszió, odaszánt élet nélkül csak egy karitatív, jóléti szervezet leszünk a többi között. Márpedig az egyház minden szeretetmunkájának, tanítói szolgálatának csak akkor van értelme, ha a „keresztyén pluszt” is nyújtja. Mert a többit ugyanúgy - ha nem jobban - végzik mások. De örök segítséget csak az Úr adhat. A könyv címe is sokat mond: Kép és kerete. A keret a gyülekezet és az egyes ember, a „kép”, a tartalom és lényeg pedig Isten munkálkodása. Ahogyan ma is velünk van, tisztogat, erősít, vezet a földi célokban is az örök cél felé. Ha evangélikus gyülekezeteink és tagjaik túl tudnak tekinteni a kereten, akkor nagy biztatást és sok-sok példát találnak ebben a könyvben a maguk szolgálatához. Hogy egyre több gyülekezet egyre inkább bizonyságtevő és szeretetteli közösség lehessen, amelynek vonzása van a szükségben lévők és a „mindennel beteltek” számára is. Nagy biztatást kaptunk: nem szükségszerű, hogy elfogyjon a gyülekezeted, a türelmed, a reménységed. Lásd a példát, és a magatok lehetőségei szerint, de az Úrban való bizalommal te is munkálkodj közösségedért. Jó olvasást! ■ Széll Bulcsú Garádi Péter: Kép és kerete. Egy szemtanú beszámolója és vallomása Isten gyülekezetét teremtő, építő és fenntartó munkájáról. Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület, Budapest, 2012. Ára 2100 forint. Kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (1085 Budapest, Üllői út 24.) is. „Hogyan tegyünk be egy zsiráfot a hűtőbe?” Presbiteri csendesnap Albertiben (jarádi 'Véter %ép és kerete
