Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-04-22 / 16. szám
Evangélikus Élet élő víz 2012. április 22. 11 Magányosan imádkozni F. Bakker holland író 1980-ban megjelent, Imamegjelenési formák című könyvében érdeklődéssel olvastam a magányos imádkozásról írtakat. A Biblia olvasása során azt is megismertem, hogyan könyörgött a zsoltáros: „Forduljfelém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok” (Zsolt 25,16b) Megértettem, hogy magányosságom legfőbb oka az, hogy a bűneset óta mindnyájan Isten nélkül valók vagyunk, magányosan járjuk földi életünk útját, amelyen csak egyvalami biztos: a halál. Ez ellen pedig nincs mentségünk. De megtapasztaltam, hogy Isten kegyelméből másféle módon is egyedül lehetek vele: belső szobám magányában. Ez a legalkalmasabb helyem, ahol vele találkozhatom. Sokszor, amikor magamra maradok vele, kiöntöm szívem keserűségét, elmondom gondjaimat, kérem megbocsátó kegyelmét lelki életem megújításához. A vele való bensőséges találkozás mindig nagyon áldott. Általa a problémáimra feleletet kapok, s megújítja, megerősíti lelki életemet. Sajnos a magányos imádság ereje és fénye ma már nagyon elhomályosult. Ma is sokan imádkoznak, de fogalmuk sincs arról, milyen értékes az Isten és az ember közötti együttlét, Isten és az emberi lélek bensőséges közössége a magányos imádságban. A vele való közvetlen imaközösségben Isten és a bűnös ember egyedül van a belső szobában, és itt megismerheti az Istennel való titokzatos egyedüllét erejét. Elgondolkodtam, van-e ilyen helyem és időm magányos imádkozásra. Térdre kényszerít-e az Istennel való bensőséges találkozás? Rádöbbentem, hogy inkább csak nagy lelki szükségben vágyódom a vele való közvetlen együttlétre. Ám ha az imádságnak ez a formája nem rendszeres, nem tudok komoly lelki életet élni. Az imádkozás lelkünk lélegzetvétele. A lélek pedig élettelenné válik, elpusztul, ha nincs meg az Istennel való bensőséges kapcsolata az imádságban. Gyakran fájdalmas tapasztalatként jelentkezik ez. Ajtónkat be kell zárnunk magunk mögött, ezzel minden földi zajtól mentesen jöhet létre személyes, bensőséges kapcsolat Istennel, s ebben a helyzetben egyedül csak rá figyelünk. Sok függ ettől. A bezárt ajtók mögötti csendben vívjuk meg igazi harcainkat, itt tudunk igazán tusakodni Istennel, őszintén könyörögni hozzá, feltárni a legbensőségesebb titkainkat. Itt, az Isten trónusa előtt nem tudjuk visszatartani mondanivalónkat. Olyan közel kerülhetünk hozzá, mint sehol másutt. A mi Urunk jól ismeri az övéit, név szerint ismer bennünket. Ismeri könnyeinket, szívünk sóhajtásait, és itt meghallgatásra találnak az őszintén feltárt, akaratával egyező kéréseink. Úgy figyeli sóhajtásainkat, mintha az imádkozó csupán egyetlen gyermeke lenne ezen a világon. Krisztusunk példát adott a magányos imádkozásra is. Gyakorta ment el a hegyekbe imádkozni teljesen egyedül. Mennyivel inkább szükségünk van nekünk, bűnösöknek a belső szobára, hisz annyi mondanivalónk van, amelyet nem szívesen közölnénk bárkivel ezen a világon! Milyen jó az Úr előtt kitárni a szívünket! A képmutató imádkozok soha sincsenek igazán egyedül Istennel. Nekik így válaszol: „Sohasem ismertelek titeket” Az őszintén imádkozóknak pedig ezt mondja: „Atyádpedig aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked” (Mt 6,6b), mert ők nem az ismeretlen Istennel találkoznak, hanem a belső szoba Istenével. Szép számmal vannak, akik képtelenek az imádkozásra, de akadnak képmutató módon, megszokásból imádkozok is. A komolyan imádkozóknak viszont azt kell alázattal megtanulniuk, hogy ők valójában nem is tudnak igazán imádkozni, mert a Lélek esedezik érettük. Szükséges ezért így imádkoznunk: „Uram, taníts minket imádkozni” Üdvösségünk felől sem lehetünk biztosak, ha nem ismerjük az imádság e magányos formáját, helyét és csendjét. Isten egyházának ereje az imádságban van. Gyengesége akkor mutatkozik meg, amikor tagjai nem érnék rá imádkozni. Az imádság nélküli élet pedig a kegyelemből való élet megvetése. Nem kegyelemből élünk? A lelki sötétségünk alapvető oka az imádság nélküli életünk. Az Isten előtti hallgatás megemésztheti a lelket. Ő azt mondja: „Öntsétek ki előttem a ti szíveteket” A mi Atyánk naponta megadja azt, amire éppen szükségünk van, de csak annyit. Ezért kell naponta vele imádságban találkoznunk. Mózes arca felragyogott, amikor Istennél volt, és vele találkozott, mindenki láthatta arcán ezt a fényt. Isten minden gyermekén felragyoghat ez a fényesség, az Isten világossága - ragyog-e a mi arcunk a Jézussal való találkozásunk után? ■ Szenczi László Kalandos istentisztelet Telnek-múlnak a napok, és sokszor azt vesszük észre, hogy a hétvégék is belesimulnak a hétköznapokba: mindig van valami iskolai, óvodai vagy munkahelyi „kikapcsoló”program. Ezek nagyon fontosak, de a legjobb a világot kikapcsolni és „jól érezni egymást” a családban. A hosszú hétvégén megpakoltuk kis autónkat a nagy családunkkal, és elrobogtunk Miskolc felé. A férjem itt töltötte az egyetemi éveit, így a pihenésbe nosztalgiázás is vegyült. Boldogan mutogattuk a gyerekeknek az élő emlékképeket: „Ebben a kollégiumban aludt apa”, „Itt vizsgázott filozófiából", „Itt evett”, „Ezen az úton futott”... Még otthon kinéztük a neten a diósgyőr-vasgyári evangélikus templomot, hogy vasárnap délelőtt oda menjünk el istentiszteletre, mielőtt majd hazaindulunk. A férjem azt mondta, hogy már sokszor látta a templomot, biztosan tudja, merre van, nem fogunk elkésni. Megtömtük a kocsit csomagokkal és gyerekekkel, majd leparkoltunk egy templom előtt, ami kicsit sem hasonlított az interneten böngészett képre. Gyanúsan sok ünneplő ruhás ember távolodott. A kisebbik baj volt az, hogy katolikus templom előtt álltunk; az aggasztóbbnak az tűnt, hogy befejeződött a mise. Egy ember jött már csak ki a kapun, tőle kértünk útbaigazítást. Két információ hangzottéi, egyik sem volt lelkesítő: nincs ma istentisztelet az evangélikus templomban, de odatalálunk könnyen, ha elindulunk jobbra, jobbra, balra, jobbra, balra, jobbra..., de ott sajnos behajtani tilos. Csatlakoztunk az égi navigációs rendszerhez: imádkoztunk. Ha szeretnéd, Uram, hogy eljussunk ma istentiszteletre, kérlek, segíts, mi nagyon szeretnénk! Elindultunk az autónk orra után jobbra és balra. Hihetetlennek tűnt, de megérkeztünk! Gyerekek kint, csomagok bent. Futás!... Zárva! Tényleg zárva a kapu! Nem volt időnk szomorkodni, mert az utcáról egy férfi kiabált felénk: „Hátul vannak” Hét perc kalandos késéssel benyitottunk az altemplomba, egy ismeretlen gyülekezet szent terébe. A szent tér varázsütésre szeretettérré változott! A testvérek előretoltak, -húztak, párnákat tettek alánk, mosolyogtak, énekeskönyvet tartottak mindegyikünk elé..., tárt karokkalfogadtak, beöleltek a gyülekezetbe! Pár másodperc alatt otthon voltunk! Életem végéig őrizni fogom a szívemben azt a képet, ahogy a villamosmegálló mellett elgurultunk, és a testvérek egy csokorban búcsút integettek. Lelki családra találtunk. Nem is gurultunk tovább, hanem hazarepültünk. ■ Papp Andrea Reményik Sándor Azt mondják Azt mondják, hogy fényt hintek szerte-szét- Én olyan sötétnek tudom magam. - Azt mondják, köszöntésem: békesség.- S be nyugtalan vagyok, be nyugtalan! - Azt mondják, dalom ír és enyhülés, És több, mint szépség: jócselekedet.- Bennem dúl a magamra-ismerés, S meaculpázva verem mellemet. - Azt mondják, aki találkozik vélem, Hogy tőlem ő kapott ajándékot.- S én tehetetlen, sajgó kínnal érzem, Hogy mindenkinek adósa vagyok. - Ó, Barátaim, ha egy fénysugár Lelketekig hullt, át a lelkemen: Nem enyém az a fény, csak bennem jár. Istennek köszönjétek, - ne nekem! Aty Ön 1%-áftól őxÁxui tanuMudnaJí Támogassa adója 1%-ával a Magyarországi Evangélikus Egyház oktatási intézményeit. ".«Jove* Qü3S_ Qfeavom www.evangellkus.hu HETI ÚTRAVALÓ Krisztus mondja: „Én vagyok a jó pásztor. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik” (Jn 10,11.27-28) Húsvét ünnepe után a második héten az Útmutató reggeli és heti igéiben a főpásztor s az általa pásztorolt gyülekezet képe tárul elénk: az Úr Jézus jó pásztorként a halálból örök életre vezeti nyáját. „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” (GyLK 683) És nem félek, mert ő velem van, jósága és szeretete kísér egész életemben. Misericordia Domini- „...az Úr szeretetével tele van a föld” (Zsolt 33,5) „Krisztus meghalt mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,15; LK) Ezt előre kijelentette: „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet... és én életemet adom a juhokért” Senki sem ragadhat ki minket a Fiú és az Atya kezéből, mert: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,14.15.30) Luther örömmel vallja: „Én a Krisztus kedves báránya vagyok. Jó pásztor ő, vállára vesz, s nékem csak engednem kell, hogy hordozzon. Míg meg nem tagadom, addig nem veszhetem el!” Nagypénteken Isten Báránya „bűneinket maga vitte fel testében a fára... az ő sebei által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, minta tévelygő juhok, de most megtértetek telketek pásztorához és gondviselőjéhez” (íPt 2,24-25; lásd Ézs 53,5.6) Mózes az utódjáért könyörög: „Az Úr... rendeljen egy férfit a közösség élére... hogy ne legyen olyan..., mint a pásztor nélkül való nyáj” S Isten parancsára „rátette a kezét, és beiktatta tisztébe” Józsuét. (4MÓZ 27,16.17.23) Pál apostolként szereti gyülekezeteit, s szívhez szólóan ír: „...az evangélium által én vagyok a ti atyátok a Krisztus jézusban. Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim’.’ (íKor 4,15-16) S másutt hozzáfűzi: „és az Úréi”, mert „a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét”. (iThessz 1,6) Ez volt Jézus utolsó kívánsága: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál..” (Jn 17,24) Az élő Krisztus élő gyülekezetébe mindenkor hív, küld Isten „némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy (velük) felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére”, így „növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus”. (Ef 4,11-12.15) Az Olajfák hegyén ő előre figyelmeztette tanítványait: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.” (Mt 26,31-32) A mi jó pásztorunk ma is „előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját”. (Jn 10,4) Ezt nem értették. S mi jól értjük e kizárólagosságot közlő kijelentést? „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam’.’ (Jn 14,6) „Megy a pásztor hazafelé a gyöngykapun át. / Juha vagyok: követem a pásztor lábnyomát. (...) Jézus nyomán örök égi fénybe visz az út.” (EÉ 542,3) ■ Garai András evangelikuselet.hu
