Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-02-26 / 8. szám
Evangélikus Élet élő víz-2012. február 26. *• 11 Házasság hete Érden A lefékezett idő ► Érden idén ötödik alkalommal rendezték meg február 11-19. között a házasság hete 2012 programsorozatot. Az Érdi Evangélikus Egyházközség ebben az évben először kapcsolódott be a szervezőmunkába. A közös cél az volt, hogy felhívják a figyelmet a házasság értékeire, bemutassák a válás következményeit, valamint hogy rámutassanak a gyermekek érdekeit figyelmen kívül hagyó válások okozta mellékhatásokra. Az Érdi Városi Galériában február 11- én tartott ünnepi megnyitón Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató arról beszélt, hogy a házasságok tartóssága nem elsősorban a házastársak közötti ésszerű együttműködésen, hanem a kettőjük közötti érzelmi kapcsolaton áll. A Roma házasság értékei címmel szervezett kerekasztal-beszélgetésen részt vevő három roma pár csak úgy, „cigány módra” házas, de már mindegyikük több mint húsz éve él együtt. A kevesebb válást, kapcsola-Labossa Péter evangélikus lelkész szerint nem a házasság van válságban, hanem az ember távolodott el Istentől. Izbéki Gábor újságíró azt hangsúlyozta, hogy a média csupán tükörképe a társadalmi folyamatoknak. A házasság előtt álló Mondi Mónika szociális munkás a minta és a deviancia közötti összefüggéseket taglalta, míg Acsay Judit tanítónő a vitapartnerek közös felelősségéről és a párbeszéd folytatásának szükségességéről beszélt. Az evangélikus gyülekezet egykori lelkésze, Ittzés István tartott előadást Krisztust. Hetvenkét évesen ki merte jelenteni: nem igaz az, hogy a fiatalkori szerelem idősebb korban szeretetté halványul. A párkapcsolatról, házasságról tartott középiskolai rendhagyó osztályfőnöki órák, a hit és a család összefüggéseiről, a beteg gyermeket nevelő szülők hitéről tartott előadások, a házasság világnapjának tiszteletére szervezett ökumenikus és gyülekezetépítő felekezeti vacsorák jelentős érdeklődés közepette zajlottak. Tavaly nyolcszáz fő körül volt a látogatók száma, az idén ezren, az online elérhető médialehetőségek révén mintegy öt-hatezren követhették figyelemmel az eseményeket. A házasság hete hivatalos záróeseményét február 18-án szervezték a ciszterci nővérek Regina Mundi apátságában. Az ökumenikus énekkar szolgálatával keretbe foglalt liturgiái Hol rontottuk el? címmel szervezett stúdióbeszélgetés résztvevői (balról jobbra: Izbéki Gábor újságíró, Mondi Mónika szociális munkás, Endresz Dóra riporter, Acsay Judit tanítónő, Lábossá Péter evangélikus lelkész) tűk tartósságát ők a nagy létszámú családban, a rokoni összefogásban, a klasszikus családmodellben (a férj dolgozik, az asszony otthon neveli a gyermekeket), a férji tekintélyelvűségben látják. Szerintük a cigány asszonyok többet is bírnak, alázatosabbak, elnézőbbek és megbocsátóbbak is, mint a „gádzsó feleségek”. Egy helyi tévéadás a házasságot övező negatív jelenségek kialakulásával kapcsolatos felelősség kérdését próbálta körbejárni. Vajon az otthon látott példák a rosszak, vagy a haveri körök eltérítő hatása nagy, az iskolában szorult-e háttérbe a nevelés, netán a hírhajhász sajtó befolyásolja rossz irányba az embereket, esetleg a túlságosan bezárkózó egyház tesz keveset? A különböző korosztályokat, családi állapotokat és nézőpontokat képviselő vitapartnerek véleménye alapvetően megoszlott. február 14-én A házasság mibenléte címmel. Az előadás tulajdonképpen vallomás volt, mert a lelkész ugyan általában beszélt a házasságról, de főként saját házasságának tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Krisztusról beszélt, de saját Krisztus-élményeit mondta el a közönségnek. A kitárulkozó parabola (példabeszéd) egy egész életút tengernyi tapasztalatát sűrítette az elhangzottakba. A lelkész többször feltett olyan kérdéseket, amelyeket minden gondolkodó ember feltesz önmagának - Mi a házasság? Mi a szeretet? Mi az odaadás, a megbocsátás, az alázat szerepe, és mi ezekkel kapcsolatban a mai valóság? Elmúlik-e a szerelem? -, de most hiteles válaszok hangzottak a szószékről. Ittzés István vallomásának egyik fontos megállapítása volt, hogy felesége iránti őszinte érzései akkor teljesedtek ki, amikor szívébe fogadta kus alkalmat a védnöki szerepkört elvállaló dr. Aradszki András kereszténydemokrata országgyűlési képviselő köszöntője vezette be, majd Bíró László tábori püspök, a katolikus egyház családreferense beszélt a házasság hete ez évi mottójára - „Vágyni arra, ami a miénk” - építve a hitről, a házasságról és a családról. A házasság hete mozgalom ügyét hazánkban is elsősorban az egyházak vállalták fel. Részint azért, mert ez történelmi küldetésükből adódik, részint azért, mert talán az egyházak számára a legfájdalmasabb látni, mennyire nem becsüli a mai ember a házasságot, Isten ajándékát. Az érdi egyházközségek nem kampánynak tekintik ezt a kilenc napot, hanem ablaknak, amelyen át sokan betekinthetnek a lelkészek munkájának mindennapjaiba is. ■ Vizsy Ferenc Akiket elfelejtettek Donauvergessen szép nagyváros Baden-Württembergben. Sok derék evangélikus testvérünk él ebben a kevéssé ismert városban. Itt született a híres, 19. századi lutheránus diakónus-festő, Joachim Hohenzollern is. Épp a festő születésének századik évfordulóját ünnepelték a helyiek múlt szombaton. Kedves műsorral készültek a kerek évszám mián. A festő életművét bemutató monográfia és az Akvarellek című színes album megjelenését is erre a napra időzítették. Az ünnepségre hivatalos volt a kisváros minden fontos személye, még egy vonósnégyest is meghívtak. Sok gyönyörű ének és zene, vers és szavalat. És egy ilyen nevezetes napról természetesen úrvacsorái istentiszteleten illendő megemlékezni... Az orgona-előjáték csodálatos mestermunka volt, segített a távolról érkezett testvéreknek a ráhangolódásban. Picit hosszabb volt, mint máskor, de egy ilyen ünnepi alkalmon ez megengedhető. Sőt! Történt azonban, hogy a mezőváros lelkésze nagy igyekezetében egy kissé elszámolta magát. A program nyúlt, az idő haladt. A hegedűtrió türelmesen várt a megkésett fellépésre. A fent említett szép könyvek bemutatására sajnos már nem sok idő maradt, de azért Pritz testvér előreszaladt, és felmutatta a pompás kiadványokat. Természetesen a festő művei által ihletett énekek sem maradtak volna ki a világiakat is csalogató műsorból, de otthon felejtődtek. A két hegedűművész ekkorra már majdnem két órája várt, hogy egy szép duettel örvendeztethesse meg az egybegyűlteket. Ha itt lehetett volna Hohenzollern bácsi, biztosan elsírta volna magát. Ez a sok ember! Ez a rengeteg szervezés! Mindezt miatta! Valahogy így beszélt volna az ünnep végén: „Igazán nem kellett volna, hiszen csak Istent szerettem volna szolgálni a képeimmel..!’De ez puszta fantázia, hiszen a festő nem volt a szervezők között. Száz évig ritkán élnek az emberek. Esteledett. A falu lakói hazatértek. A hegedűszóló is elmaradt. ■ Károly. György Tamás „Az öregek koronája: az unokák, és a fiák ékessége: az atyák’.’ (Péld 17,6) Volt egy pillanat, amikor már nem integettem és nem néztem vissza, csak rohantam. Rutin lett és kötelesség. Nagyon sajnáltam, hogy csak napi tíz-húsz percem jut rájuk, de ebben a mókuskerékben néha még azt is csodának éreztem. A szüleim hamar meghaltak, ezért a nagyszülőknek én maradtam öreg napjaikra. Azokra a napokra, amikor az én életemben épp a legnagyobb intenzitással telnek-múlnak az évek. Isten rendelése szerint az öregek gondozása a következő generáció feladata, nálunk meg kiesett egy láncszem, így maradtam én, a lóti-futi percember. Mindennap reggel kilenckor felhívom nagyszüleimet telefonon, és valamikor a nap folyamán meglátogatom őket. Ha kilenc óra tíz perckor érnék hozzájuk, akkor is csörgetnem kell őket a megszokott időpontban, akár útközben is, hiszen várják a hívásomat. És várnak engem: ülnek a konyhácskájukban, és már reggel bekészítik a kávémat, hogy mihelyst belépek, lefőzhessék. Három kilométerre laknak tőlünk, ezért a kerékpáromon vagy a rolleremen töltött „menetidő” mellett van, amikor csak tíz percet tudok maradni: egy kávélefőzésnyi és -kortyintásnyi időt! Nagyszüleim várakozása és az én időhiányom kezdett egymásnak feszülni és kölcsönös fájdalommá válni, de sokáig nem találtam rá megoldást. A válasz kalandosan érkezett: nemcsak álmokban és angyalokkal tud üzenni az Úr! Egyik színjátszó csoportomnak azt a feladatot adtam, hogy a „rohanó időről” improvizáljanak. A gyakorlat végén el kellett játszaniuk ugyanazt a jelenetet, csak lassítva. A lassítás drámai konvenció, de a mindennapi életben is drámaisággal bír. Kipróbáltam! Működik! Megtanultam lelassítani és ezáltal tartalommal megtölteni a tíz-húsz perceket. Ha lassabban veszem le a cipőmet..., ha lassabban húzom fel..., ha addig integetek, amíg látom őket az ajtó előtt..., akkor úgy érzem, hogy ott voltam, velük voltam, együtt voltunk, együtt vagyunk! Nem percekben mérhető egy találkozás öröme. „Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öreg embert’.’ (3MÓZ 19,32a) ■ Papp Andrea HETI ÚTRAVALÓ „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa’.’ (íjn 3,8b) Böjt első hetében az Útmutató reggeli s heti igéi a sátán legyőzőjét állítják elénk, aki szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozatul, és a kereszten legyőzte a bűn, a halál, az ördög hatalmát. Az elénk kerülő böjti bátorító beszédek közös célja: próbatételekben a hitünk erősítése. „Jézus is megkísértetett és szenvedett, ezért segíthet azokon, akik megkísértetnek.” (Zsid 2,18; LK) S az Úristen így bátorít: Invocavit! „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején!” (Zsolt 50,15; s ez a közvetlen „zöldszáma”) „Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele vagyok a háborúságban, kiragadom onnan és megdicsőítem.” (GyLK 729,13) Megkeresztelkedése után „elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög". Háromszor így próbálkozott: „Ha Isten Fia vagy...’’ De Isten Fia Isten igéjével utasította vissza ajánlatait: „Meg van írva..!’ (Mt 4) Luther vallomása is bátorító: „Mikor az ördög megkísért, szívemet azzal vigasztalom, hitemet azzal erősítem, hogy ismerem azt, aki az ördögöt legyőzte, és aki nékem mindenkor segítség és vigasztalás. Isten éppen azért ad hitet, hogy tudjam: Krisztus legyőzte értem az ördögöt!” S mi is tudhatjuk: olyan főpapunk van, „aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk!’ (Zsid 4,15-16) János figyelmeztetése ez: „Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket... Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét!’ (íjn 3,7a.10) Jób példája is bátorítson; ő kiállta a hit próbáját, s „így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!” (Jób 1,21) Pál erősít s bátorít: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt elfogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni’.’ (íKor 10,13) Jakab böjti javaslatai: „Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek... Alázzátok meg magatokat az Úr előtt!’ {Jak 4,7.10) Nemcsak a zsidóké ez az irgalmas és hű főpapról szóló kijelentés: Jézus engesztelést szerzett a nép bűneiért, „...hogy halála által megsemmisítse... az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.” (Zsid 2,14-15) János látta, miként kezdődik Krisztus ezeréves uralma. Egy angyal „megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, megkötözte ezer esztendőre, levetette a mélységbe, bezárta”. Ekkor Jézus vértanúi „életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig... Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak..!’ (Jel 20,2-4.6) „Kik itt neved dicsérik, / Részük nem lesz halál, / Örök életre nékik / Hajlékod nyitva áll.” (EÉ 514,4) Halleluja! ■ Garai András
