Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-06-10 / 23. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2012. június io. *• 3 Aki vezető akar lenni, legyen mindenki szolgája Beiktatták a Dél-Pest Megyei Egyházmegye elnökségét ► Az Északi Egyházkerület legfiatalosabb egyházmegyéje elnökségének és tisztségviselőinek beiktatására került sor június 3-án Pilisen. A Dél- Pest Megyei Egyházmegyében - ahol a lelkészek átlagéletkora negyven év - ismét bizalmat kapott az elmúlt ciklus lelkészi és nem leikészí vezetője: Krámer György esperes és Bak Péter felügyelő. DEG: iskola Isten tenyerén W- Folytatás az 1. oldalról Az ünneplő gyülekezet végül a gimnázium dísztermébe vonul. Útközben megcsodálhat pár régi tablót néhány régi, talán ismerős arccal. Prőhle Gergely országos felügyelő mond köszöntőbeszédet, melyben a kontinuitásról és a felelősségvállalás fontosságáról szól. A gálaest előadói a közelmúltban végzett Deák téri diákok. Néhányan közülük a Zeneakadémián folytatták tanulmányaikat. Héja László klarinéton, Kráhling Dániel brácsán, Krizsán Kinga zongorán, Gion Zsuzsanna áriával, Illés Olivér verssel, Szabó Diána tánccal hirdeti a DEG magvetőinek sikeres munkáját. Szívüket-lelküket beleadják játékukba. Igen széles és színes a zenei paletta: Hándeltől egészen Debussyig. A fogadás nyitányaként egy egész iskolának elég tortát tolnak be a pincérek, majd érkezik a pezsgő is. Nagy komolyan koccintanak a meghatott, meggondolkoztatott vagy nosztalgiázó egybegyűltek - a DEG vezetőinek egészségére, a „csak így tovább”-ra. ■ Kinyik Anita Az esperesiktatásban Pintér Mihály espereshelyettes és Dechertné Ferenczy Erzsébet, az egyházmegyéhez legutóbb csatlakozó lelkész vett részt. Az istentiszteletet még ünnepélyesebbé tette, hogy három kórus - a maglódi és a pilisi gyülekezet énekkara, illetve az Izsóp együttes - tagjainak éneke is felcsendült. Igével dr. Fabiny Tamás püspök szolgált Róm 12,3-8 alapján. „Kell egy csapat” - idézte a legendás Régi idők focija című magyar film szállóigévé vált mondatát. „Ti ketten már csapat vagytok, de jó tudni, hogy mögöttetek van egy - hamarosan ugyancsak beiktatásra kerülő - tisztségviselőkből álló nagyobb csapat.” A gyülekezeti szolgálat úgy képzelhető el, hogy mindenki végzi a rábízott feladatot, azzal a tudattal, hogy az evangelizáció, a tam'tás és a hitébresztés elválaszthatatlanok egymástól. Az elöljáró - ahogyan Pál fogalmaz - elöl jár, kitapossa a kitaposatlan utat, kísérletezget, felelősséget vállal, és megbecsüli mind a munkatársait, mind pedig a rábízottakat. „Tudom, hogy sok tervetek van, de hiszem, hogy Istennek még több terve van veletek és az egyházmegye gyülekezeteivel” - hangoztatta az egyházkerület lelkészi vezetője. Az elnökségre a jelenlévő tizenöt Luther-kabátos lelkész adta áldását igével és a Confirma eléneklésével. Az ünnepi közgyűlés előtt az újonnan beiktatott esperes iktatta be az egyházmegye majd harminctagú tisztségviselői karát. Krámer György régi-új esperes székfoglalójában az aki vezető akar lenni, legyen mindenki szolgája bibliai gondolatra támaszkodva arra kereste a választ, hogy kicsoda az esperes. Nem seriff, aki akár hatalmával visszaélve is rendet teremt, hanem őrálló. Olyan őrálló, aki a jó rend előfeltételének a jól működő közösségeket tekinti, amelyeknek az érdekében figyel, és áll őrt. Olyan őrálló, aki az esküje utolsó mondatát szíwel-lélekkel magáénak tudja vallani: „Isten engem úgy segéljen!” Másrészről az esperes az a lelkész, aki az egyházmegye lelkészeinek és gyülekezeteinek közösségét vezeti. Szükséges, hogy a megjelenő feszültségeket idejében kezelje, hogy ne hátráltassák az evangélium hirdetésének feladatát. Bak Péter felügyelő kiemelte egyházunk Élő kövek egyháza címmel megjelent stratégiájának fontosságát, és többek között kijelentette: „A már jól kialakult és az egyházmegyére jellemző jó rend fenntartása mellett ennek a stratégiának a lehetőségeit, feladatait szeretném segíteni, megvalósulásukért együttműködni mindazokkal, akik szintén magukénak érzik ezeket.” A hálózatosság önkéntesség fenntarthatóság és hivatásszerűség azok a kulcsszavak, amelyek köré kellene építeni a következő ciklus programjainak, összejöveteleinek, feladatainak sorát. „Figyeljünk egymás gondolataira, és hordozzuk egymást imádságainkban” - zárta beszédét az újraválasztott felügyelő. ■ Horváth-Hegyi Áron Mérlegelünk Interjú Szemerei Jánossal, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökével ► Nem túlzás: szinte nincs olyan hét, hogy valaki ne vetné szemünkre a múlt év pünkösdjén - Ittzés János püspök nyugállományba vonulásával - „felfüggesztett” Égtájoló rovat folytatásának elmaradását. Nos, Szentháromság ünnepével újraindítottuk rovatunkat! Azzal a különbséggel, hogy egyházkerületeink lelkészi vezetőitől nem jegyzeteket várunk, hanem válaszokat - olvasóink kérdéseire. Az „első körben” azonban még mi kérdezzük püspökeinket... - A szerk.- Püspöki programjának kulcsszava a bizalomépítés. Hogyan látja most - közel egyévnyi szolgálat elteltével - ezt a kérdést? Merrefelé billen a mérleg nyelve bizalom és bizalmatlanság között?- Az Evangélikus Élet újraindult Égtájoló rovatában a múlt héten Gáncs Péter elnök-püspök úr is a bizalom kérdését állította a középpontba. Örülök, hogy a rovat „újoncaként” ezt a fonalat vehetem fel. Nem tudunk róla eleget beszélni. Nem mindenkiben tudatosult még, hogy a világot szorongató válság alapvetően lelki eredetű, ami az ember bizalmi válságából következik. Ettől szenvednek az emberi kapcsolatok, a családok, a közösségek, de még a bankrendszer és a gazdasági élet is. Sajnos az egyház is. A Szentírás a legmélyebb, ősi okot az ember-isten kapcsolat ősi bizalmi válságában jelöli meg. Az egyház teológiai szóhasználata ezt a bűn fogalmával fejezi ki. A válságra Isten megoldást, feloldást készített Jézus Krisztusban. Az egyháznak nincs ennél fontosabb üzenete. Az evangélikus egyház neve is erre a jó hírre, Isten megoldására mutat. A mérleg nyelvének billenéséről általánosságban azt tudom mondani, hogy a Krisztussal szinkronba kerülő ember bizalomforrása és gyógyulásának esélye az, hogy Isten Jézusban bizalmat szavazott nekünk. A hitünkben és az egészséges evangélikus hagyományainkban való erősödésünk, eleink teológiai lényeglátásából való tanulásunk az egymás közötti viszonyainkat is gyógyíthatja. Annál is inkább, mert az egyházunkban folyó meddő viták, a közösségünket megosztó kérdések nem a hit lényegéről, hanem - evangélikus eleink szóhasználatával - adiaforonokról szólnak. Személyes meggyőződésem, hogy többet kell egymással beszélgetnünk. Testközelben, kulturált párbeszédben jobban megérthetjük egymást. A felszíni véleménykülönbség ellenére megtapasztalhatjuk, hogy a lényeges kérdésekben közös alapon állunk, összetartozunk. Az elmúlt hónapokban több olyan élményben is részem lehetett, amikor a félreértések és bizalmatlanságok fala ledőlt. Most is érzem annak a kedves, idős kollégának az ölelését, akivel az elmúlt években komoly vitáink voltak liturgiái kérdésekben. Egy ordinációs ünnepen engedélyt kért tőlem arra, hogy albában lehessen. Valami olyasmit mondtam, hogy a törvényes keretek ezt lehetővé teszik, nyugodtan vegye fel. Ő ezt mondta: „Nem gondoltam volna, hogy te ilyen megértő vagy...” Ha nem tudunk is mindig mindenben egyetérteni, egymás megértésére akkor is törekednünk kell! Nekünk, lelkészeknek különösképpen nagy a felelősségünk abban, hogy megértéssel és szeretettel forduljunk a ránk bízott gyülekezeti tagok felé. Hisz Urunk, Jézus Krisztus tanít bennünket erre. Ő a békéltetést úgy végzi, hogy elítéli a bűnt, ugyanakkor minket, bűnösöket szeret, és életét adja azért, hogy a bűntől megszabadítson minket.- Egy másik célja, amelyet megfogalmazott szélfoglalójában, az volt, hogy az egyházkerületében egy év alatt igyekszik mindazokat a lelkészeket meglátogatni, akiknek az otthonában még nem járt. Sikerül-e ezt június végére megvalósítani?- Be kell vallanom, hogy a sűrű püspöki programok mellett ez sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint előzetesen gondoltam. Az elmúlt tizenegy hónapban nyolcvankét lelkészt kerestem fel az otthonában, huszonkettőhöz pedig gyülekezetekben végzett szolgálatok kapcsán jutottam el. Az általam legjobban ismert somogy-zalaiak közül ebben a körben csak néhány helyre sikerült eljutnom. Júniusban még négy lelkészhez készülök, így teljesül az eredeti vállalásom. A lelkészekkel való találkozás, a személyes beszélgetések fontosságában ezek a látogatások csak megerősítettek. A látogatásokat folytatni fogom. Akikhez csak ünnepi alkalommal jutottam el, oda igyekszem mielőbb hétköznap visszatérni. Van, ahol a megkezdett beszélgetést folytatni kell, és jó lenne a nyugdíjas kollégákkal, éppen szolgálaton kívül lévő lelkészekkel is találkozni.- Az év legnagyobb eseménye a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben a missziói nap volt, amelyre május 19-én Tatabányán került sor. Milyen élményeket, tapasztalatokat adott az alkalom a szervezési feladatok, téma, találkozások tekintetében?- Az előkészület sok munkával járt, fárasztó is volt, mégis azt éltük meg, hogy a befektetett energiánál sokkal többet kaptunk mi, szervezők is. Igazi áttörés történt, hiszen lényegesen nagyobb közösség jött össze, mint korábban bármikor. Nem lehetünk eléggé hálásak, hogy olyan sokan megmozdultak. Kerületünk újraindulása óta ez a missziói nap volt a legtöbb embert elérő alkalmunk. Ezúton is szeretnék köszönetét mondani a szervezésben munkálkodóknak! A házigazda tatabányai gyülekezet önkéntesei remek munkát végeztek, minden felmerülő problémát ügyesen kezeltek, megoldottak. A regisztrációk szerint több mint kilencszázötvenen voltunk együtt, mégis minden szépen, ünnepélyesen, pontosan zajlott. Jó légkörű, komoly, erőt adó alkalom volt. Megélhettük, hogy mi, dunántúli evangélikusok valóban egy nagy család tagjai vagyunk. Remélem, mindenki jól érti, de két rétegnek különösen is örültünk. Örültünk a gyerekekkel érkező családoknak, valamint a sok gyülekezeti tisztségviselőnek és a presbitereknek. A rengeteg visszajelzés közül azoknak örültem a leginkább, amelyek áttételesen érkeztek. Többen is voltak, akik szerettek volna eljönni, de valami miatt nem tudtak, a részvevőktől pedig sok jót hallottak... Reméljük, hogy Isten családjában lesznek még örömteli találkozások!- Melyek a legfontosabb aktualitások az idén a kerület életében?- Idén több jubileumot is ünnepel a kerületünk. 1612-ben, négyszáz éve hunyt el Beythe István dunántúli szuperintendens, aki szolgálata idején helvét irányba mozdult el. Evangélikus eleink őt is, és a hivatalát is tiszteletben tartva haláláig nem választottak helyette utódot. Halálát követően a dunántúli reformátusok és evangélikusok már külön szuperintendenst választottak. Református testvéreink innen számolják önálló kerületük történetét, és ennek nyomán ünnepük idén annak négyszázadik születésnapját. 1812-ben, kétszáz éve is jelentős változás volt kerületünkben: akkor hunyt el Nagy István szuperintendens, aki Sárszentlőrincről vezette kerületünket. Nevéhez fűződik az első magyar nyelvű evangélikus konfirmációs káté kiadása. Szolgálata nyomán új énekeskönyv és - Torkos András fordításában - az Újtestamentum került, több más könyv mellett, az emberek kezébe. 1806- ban ő vezette be az egyházkerületi jegyzőkönyvek magyar nyelvű vezetését. Payr Sándor Nagy Istvánt „jólelkű” püspökként jellemzi. Emléke legyen áldott! Utódja az a Kis János lett, aki lelkészi és egyházvezetői szolgálata mellett irodalmi munkássága révén az egyetemes magyar kultúrának is kiemelkedő személyisége. A közelmúlt jeles jubileumai között egy tizenötödik évfordulót is meg kell említeni. 1997. február 22- én határozott akkori zsinatunk kerületünk újraindításáról. Erről az eseményről •kerületünk gyülekezetei-ÉGTÁJOLÓ ben február 26-án közös imádságban emlékeztünk meg.- Hogyan élte meg Püspök úr az elmúlt időszakot, amelyet „bejáratos” püspökként töltött?- Unalomra nem panaszkodhatott!... Az első esztendő alapozó év volt. Rengeteg találkozás - gyülekezetekkel, lelkészekkel, intézményekkel, a testvéregyházak és a társadalmi élet vezetőivel - és persze tanulás, ismerkedés a feladatokkal. Az első hónapokban kiemelt médiaérdeklődés is kísért, volt olyan nap, hogy három-négy interjút kértek tőlem. A szolgálatok száma is nagyon magas volt. A „bejáratos” idő nehézségei közé tartozott az is, hogy a kerületi apparátusban még nem sikerült kialakítani az optimális feladatmegosztást. Például nem volt olyan alkalmazottunk, aki a gépkocsivezetésben segíteni tudott volna. Alkalmilag kerületi elnöktársam, Szabó György felügyelő úr segített, akinek hálás vagyok ezért. A bejáratos évet nehezebbé tette családunk kényszerű kétlakisága is, de ez az időszak hamarosan lezárul. A sok feladat között rohant az idő. Folyamatos versenyfutásban voltunk. Közben viszont azt éltem meg, hogy sokan imádságukban hordoznak, Valaki pedig a kezében tart. ■ A. M. Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
