Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-08 / 1. szám
Evangélikus Élet MELLÉKLET 2012. január 8. !► 9 Finnugor nyelvrokonaink Minden néphez utat táró Isten „Isten hozott, drága rokon!” - köszöntött finn házigazdám egy öleléssel, amikor Tamperében részt vettem egy ifjúsági táborban. Ez volt az első és nagyon meghatározó élményem finn nyelvrokonainknál. Innentől kezdve mindig nagy szeretettel gondoltam rájuk, és büszke voltam, hogy ilyen „rokonaim" vannak. A későbbiekben kiderült, hogy ez a rokonság szélesebb, mint gondoltam. Addig csupán tankönyvekből ismertem finnugor nyelvrokonainkat, de ezután egy kicsit közelebb éreztem magam hozzájuk. A nyelvrokonság témájával igazán azonban most kezdtem foglalkozni, amikor megkértek, hogy gyűjtsék anyagot egy finnugor missziós konferenciára. A következőkben pár mondatban összefoglalom, mit találtam. Az uráli nyelvcsalád finnugor ágába tartozó nyelveket beszélő népek között a legnagyobb lélekszámú a magyar, a finn, az észt - egyúttal e három bír saját államisággal -, illetve a mordvin. Jó néhány, ezeknél kisebb lélekszámú finnugor nép - például a komi-zürjén, komi-permják, udmurt, mari, inkeri finn, karjalai, vepsze, de az említett mordvin is - él az Oroszországi Föderáció területén többféle formációban (önálló köztársaságban, önálló autonóm körzetben vagy szétszórtan). Finnugor nyelvet beszélnek továbbá a négy államban - Oroszországban, Finnországban, Norvégiában, Svédországban - élő számik (nálunk ismertebb nevükön lappok), illetve a Lettországban élő lívek is. (Érdemes megemlíteni, hogy a magyar nyelvnek az uráli nyelvcsalád másik, úgynevezett szamojéd ágába tartozó nyelvek - nyenyec, enyec, nganaszan, szölkup - is rokonai.) A magyar legközelebbi rokon nyelvei a hanti és a manysi - a magyarral együtt ezek az úgynevezett ugor nyelvek beszélőik ugyancsak Oroszországban, az Ob folyó középső és alsó folyása mentén, a Hanti-Manysi Autonóm Körzetben élnek. Ma is hagyományos életmódot folytatnak (réntenyésztés, halászat, vadászat, bogyógyűjtés), miközben a technikai civilizáció adta eszközöket is használják, például a motoros szánt, motoros fűrészt, motorcsónakot, mobiltelefont és internetet. Gyermekeik, fiataljaik közül sokan bentlakásos iskolákban tanulnak, ez viszont hozzájárul az anyanyelvvesztéshez, hiszen az oktatás nyelve az orosz. Sajnos általánosságban elmondható, hogy a kisebb finnugor népek hagyományos életmódjának nem kedveztek a 20. század történelmi-politikai viszonyai, gazdasági folyamatai - a kultúraváltás elkerülhetetlennek látszik. Több negatív tendencia tapasztalható egyidejűleg: lélekszámúk jellemzően csökken, gyors ütemű az anyanyelvvesztés, az asszimiláció, egészségügyi mutatóik rosszak. Ugyanakkor például a hantik körében végzett kutatások azt mutatják, hogy az elmúlt két-három generáció életmódváltozásai ellenére a hanti kultúra alapvonásai tovább élnek, nem veszett ki hiedelemviláguk, meséik, mondáik, tehát még megvan a hanti népben az a tudás, az a kulturális potenciál, amely a negatív tendenciák ellenére segíthet elkerülni a teljes asszimilációt. Finnugor szempontból jó hír az is, hogy a 2010-es népszámlálás adatai szerint Mordóviában nőtt a mordvinok száma és aránya is, illetve a Hanti-Manysi Autonóm Körzetben is gyarapodtak a velünk nyelvrokon őslakosok. A Szovjetunió felbomlása után (1991) lendületet vettek a kisebb finnugor népek nemzeti mozgalmai. Mivel az orosz hatóságok ezt nem nézték jó szemmel, a nemzeti mozgalmak sok esetben kulturális és vallási színezetet öltöttek, és elhatárolódtak a helyi keresztény (pravoszláv) egyháztól. így a protestáns misszióknak is nagyon nehéz volt megszólítani őket, mert számukra a kereszténység egyenlő a pravoszláv vallással és az orosz irányítással. A gyors politikai gazdasági, társadalmi változásokkal problémák is együtt jártak-járnak: alkoholizmus, nihüizmus, családon belüli erőszak, bűnözés. Nyelvrokonainknak is szükségük van arra a világosságra, amelyet számunkra Jézus Krisztus hozott el — ezt elhívott és kitartó misszionáriusok közvetíthetik számukra. Lehet, hogy minket nem fognak úgy fogadni, mint engem a finn testvérek, mégis az a feladatunk, hogy Krisztushoz vezessük őket, hogy örömmel köszönthessük valamennyiüket: „Isten hozott, drága rokon, a Krisztus országában!” ■ Trifán Krisztina Jó hírrel jött afrikai vendég Emlékkép a nyári külmissziós konferenciáról A piliscsabai evangélikus missziói otthonban barátaim azzal a hírrel fogadtak, hogy az afrikai vendég, René Mwamba Sumaili, a Kongói Evangélikus Egyház elnök-püspöke már megérkezett. Készültem a vele való találkozásra, vágytam, hogy kezébe adhassam szerény ajándékomat, a hazai gyümölcsökkel megrakott kis kosarat. Hamarosan alkalom is kínálkozott arra, hogy megismerhessem, és beszélgethessek vele. Örömmel fogadta kis adományomat. Csak később tudtam meg, hogy az ovális formájú gyümölcsöskosár azokra a halászhajókra emlékeztette, amelyeket finn keresztények ajándékoztak a közösségüknek. Gyülekezetük tagjai ugyanis halászatból tartják fenn magukat, a piacon eladott halakért kapott bevételből pedig a diákjaik tanulmányait támogatják. Ebben talán épp az apostolok példáját követik, akik szintén halászatból éltek. A püspök a Tanganyika-tó környékén él, Kelet-Kongóban, amely hosszú ideig volt háborús terület. Bár a küzdelmeknek már vége, sajnos még mindig gondot okoznak azok a lázadók, akik erőszakkal akarják megszerezni Kongó ásványkincseit. Sokat szenvedett tőlük a helyi lakosság, a testi- lelki sebek lassan gyógyulnak. Ezért is jelentős segítség az EKME évenként érkező adománya, amelyet százötven árva diák iskoláztatására fordíthatnak. Amikor megkérdeztem a püspök urat, hogy milyen csodát élt át a háborúban, elmondta: Isten különleges oltalmaként élte meg, hogy sohasem fogták el a lázadók. A mennyei Atyára hallgatott, aki így bátorít: „Ne féljetek!” Tudta, ha nem fél a lázadóktól, nem fogják bántani őt. Miután kezet fogtunk, megmutatta püspöki aranygyűrűjét, amelyből három kereszt mintázata domborodik ki. Az ékszer ábrázolása Jézus halálára és feltámadására utal. A püspök ezt tartja szolgálata lényegének: bizonyságot tenni arról a Krisztusról, aki a Golgota hegyén mindent elvégzett üdvösségünkért. ■ Láng Edit ► Ezekben a napokban zárul a 2012-es Aliansz-imahét, amelyre minden esztendőben január első hetében kerül sor. A Magyar Evangéliumi Szövetség azonban nem csupán imaközösségbe várja a különböző keresztény felekezetek híveit, hanem közös szolgálatra is hív. Ezért hívta létre többek között a külmissziói hálózatát, amelynek munkájába az EKME is bekapcsolódott. így kapott felkérést egyesületünk lelkészi elnöke arra, hogy részt vegyen a Világosságot a népeknek missziói szervezet által 2011. november 11-13. között rendezett finnugor konferencián Stockholmban. Itt nyílt módja arra, hogy nyelvrokonaink közül kettőt jobban megismerhessen. Diana Csernobrovkina udmurt nemzetiségű. Sokáig nem ismerte anyanyelvét, hiszen a szovjet időkben büntetés járt azért, ha valaki nem oroszul beszélt. Szülei otthon sem mertek udmurtul megszólalni. Diana most már ismer néhány kifejezést az anyanyelvén. Például azt, hogy „shumpoton” ami örömet jelent. Hattagú együttesük is ezt a nevet viseli, hiszen arról a boldogságról akarnak szólni dalaikban, amelyet Krisztusban élhet át a hívő ember. Diana szeme csillog, amikor a szolgálataikról szól. Az Izsevszk környéki falvakat járják évek óta, koncerteznek, hogy anyanyelvükön, saját népi hangszereikkel kísérve tegyenek bizonyságot Jézus szabadító erejéről. Azon a vidéken sokak élete teljesen kilátástalan. Munkalehetőség alig akad, a nyomorúságot a legtöbben úgy próbálják felejteni, hogy alkoholmámorba menekülnek. Diana édesapja is ilyen ember volt. „Szinte sosem volt józan” - emlékezik vissza a lány a megtérése előtti évekre. Egyik alkalommal annyira berúgott, hogy az árokban aludt el. Csak rövid ideig feküdt ott, de az ottani időjárási viszonyok között ez is elég volt arra, hogy a jobb karja teljesen elfagyjon. A kórházban meg tudták ugyan menteni az amputálástól, de ezt a lebénult kezét soha többé nem tudta már használni. Miután teljesen munkaképtelen lett, még inkább depresszióba esett, és még keményebben ivott. De egyik délután - ő sem tudja, hogyan - elkeveredett egy evangélizációs alkalomra. Ott hallott először Jézusról és arról, hogy ő gyógyító. Amikor az igehirdető felkínálta, hogy együtt imádkozik azokkal, akik Krisztushoz szeretnének tartozni, Diana apja is előrement. A bűneitől, nyomorúságos élete terheitől szabadult ott meg azokban a percekben. De - szó szerint - egy csodát is átélhetett: lebénult karjába erő költözött, újra tudta mozgatni. A család élete így változott meg. Férje gyógyulását látva az édesanya is hitre jutott, majd Diana és a húga is. A Shumpoton együttes csillogó szemű énekese még ezt fűzte hozzá élettörténetükhöz: „Engem mégsem a csoda győzött meg Krisztus hatalmáról, hanem az, ahogyan megváltozott az apám élete. Ez nem a test, hanem a lélek gyógyulása volt, szabadulás.” Borisz Ruszkalamovot hosszú ideig árulónak tartották hanti falujában. Nagy vétket követett el azzal, hogy elfogadta megváltójául az „oroszok Istenét” Mai napig úgy vélekednek ugyanis a népcsoport tagjai, hogy a kereszténység egyenlő a pravoszláv vallással. A hantik viszont nem követhetnek mást, csak őseik sámán hitvilágát. Borisz tehát megtagadta az elődöket, és elárulta népét. Tovább rontott a helyzeten az a tény, hogy nagyapja és apja is sámánok (varázslók) voltak. E tisztség ugyanis családon belül öröklődik..., Boriszra tehát a faluban mindenki úgy tekintett, mint sámánra. Ez persze nem tartotta vissza őt sem az alkoholizálástól. Sőt éppen a részegségbe menekült démonai, az őt kínzó gondolatok elől. Félelmei mellett leginkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy egyáltalán mi célja van az ember életének. Olvasni nagyon szeretett, de egyetlen elé kerülő könyvben sem talált a lét értelmére vonatkozó kielégítő választ. Míg fel nem fedezte a „könyvek könyvét” a Szentírást, amelynek tanulmányozásával azóta sem bír betelni. Előtte azonban drámai módon kellett találkoznia Krisztus erejével... Sorkatonai szolgálatát letöltve néhány éve már ismét a faluban élt, halászatból tartotta fenn magát. A peresztrojkát követően a Szovjetunióban is kicsit szabadabban szolgálhattak már a keresztény felekezetek, így náluk is megjelent néhány evangélizátor. A falu közepén állítottak fel egy sátrat, ide hívták esténként az embereket. Borisz igazából nem is tudja, miért ment el az alkalmukra. Leginkább pedig azt nem érti, egyáltalán hogyan juthatott el a tudatáig az igehirdetés üzenete, hiszen teljesen részegen állított be az istentiszteletre. Az alkalom végén mégis késztetést érzett arra, hogy a prédikátorral beszélgessen. De valaki megragadta a karját, és visszatartotta. A falubeli vajákos asszony volt az, aki hisztérikusan kiabált: „Nem mehetsz oda, te sámán vagy. Megátkozlak, ha engedsz a papnak.” Ekkor a prédikátor az asszony felé fordult, és intette, ne szálljon szembe Isten erejével. De a nő tovább ordítozott. Nagy volt a zűrzavar. Borisz még hallotta, hogy a pap ezt is mondja a nőnek: „Ne állj ellen, mert Isten ítéletét vonod magadra, és meghalsz.” Borisz csak másnap délután értesült arról a balesetről, amely reggel történt, és a falubelieket érthető módon nagyon megrázta. A vajákos asszony figyelmetlen volt, elgázolta egy teherautó, szörnyethalt. Borisz is megrendült, szívét mégsem a félelem töltötte be, hanem - számára is érthetetlen módon - olyan érzés, mintha súlyos láncok estek volna le róla. Szabad lett félelmeitől, kínzó kérdéseitől. Felismerte az igazi erőt, és átadta magát annak a Krisztusnak, akié minden hatalom mennyen és földön. Beiratkozott egy bibliaiskolába. Szolgálata nyomán alakult egy gyülekezet - abban a hanti faluban, ahol egykor vállalta Krisztusért, hogy árulónak tartsák. ■ B. Pintér Márta A SZERZŐ FELVÉTELEI ssziói Egyesület melléklete y V A mellékletet szerkesztette: B. Pintér Márta
