Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-29 / 4. szám
„Ha nem hallgatnak rád, akkor nem tudtál rajtuk „Az is tény, hogy a Bibliát olvasni és érteni akarók ré„Élményszerű, szabad és em-Teremtés és természettudomány W 6. oldal segíteni, de a magad lelkét megmentetted. Ilyen széről időről időre igény mutatkozik arra, hogy az anyaberközpontú istentiszteletről Gyógyító álom !► 7. oldal értelemben az egyház felelőssége oszthatatlan, ha nyelv változása nyomán a magyarra fordított Szentírás Luther és a wittenbergi refor-Hibajelentés 11. oldal kétirányú is.” szövegét hozzáigazítsák az adott kor nyelvállapotához.” mátorok hallani sem akartak.” Hódít a Tízparancsolat ^ 13. oldal Győri találkozás Ittzés János Az újonnan revideált Az istentisztelet evangéliuma Böhm-emléktábla Kolozsvárott !► 14. oldal nyugalmazott püspökkel 5. oldal Károli-Bibliáról W- 7. oldal 1*- 10. oldal In memóriám vitéz Magassy Sándor 1^ 15. oldal Oratórium és laboratórium ^ A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium nevét idén még hiába keresnénk a száz legjobb magyarországi középiskola között. Mint lapunk múlt heti száma is hírül adta, e rangsorba az evangélikus középiskolák közül csak a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium, a soproni líceum, illetve a bonyhádi gimnázium és kollégium fért be, a 29., a 76., illetve a 83. helyre. Ám hogy az 1904-től 1952-ig működő, majd 1989-ben az első hazai protestáns oktatási intézményként újraindított Fasorban „gőzerővel” folynak a munkálatok annak érdekében, hogy méltó legyen „régi jó híréhez” annak bizonysága az is, hogy január 20-án hivatalosan is átadtak két modernizált - a természettudományos képzés céljára átalakított - tantermet. A beruházást pályázati támogatás tette lehetővé - az elnyert mintegy 290 millió forint a legnagyobb összeg, amelyhez a Magyarországi Evangélikus Egyház eddig pályázati úton jutott... Két emléktáblát avatott fel január 20- án a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Gáncs Péter: az egykori tanárét, Levius Ernőét (képünkön) és a ma is élő tudós öregdiákét, Liptai Györgyét. Pontosabban az emléktáblákkal jelölt tantermeket, amelyek a Természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban című TÁMOP-pályázat elnyerése révén, nem kevesebb mint 290 millió forint támogatásból alakulhattak át modern, interaktív laboratóriumokká. Folytatás a 3. oldalon A lerakott fegyver Születésének 100. évfordulóján emlékeztek Kendek Györgyre Kelenföldén Tanít az Úr tanítani ■ Papp Andrea Tanár vagyok. Ez az egyik hivatásom, a hitvesi és az anyai mellett. Ez a „tanárság” nem bír annyi evidenciával, amennyit én beleálmodtam a pályakezdéskor. Az egyetemen, magyar és filozófia szakon megszereztem az átadható tudást, és hatalmas lelkesedéssel indultam el a pályámon: tanítani fogok! De az Úr a legnagyobb tanító, és nem adta ilyen könnyen. Az elmúlt tizen-egynéhány évre visszanézve látom, hogy minden kudarc és öröm, harc és kiengesztelődés egy lelki fejlődés állomásai voltak, egy olyan út stációi, amelyre pályakezdőként gondolni sem mertem... Az egyetemi évek alatt gyűjtögettem a tudomány kincseit, amelyeket elvihetek majd a gyerekeknek: József Attila, Szent Ágoston, metaforák, predikatív szerkezetek, a felvilágosodás dialektikája... éveken át csak erre készültem! Vakon hittem, hogy a tanítványaim állnak majd a terem előtt, tudásszomjtól elgyötörtén, és nézik, hogy jövök-e már. Nem nézték, nem vártak... de odaértem, és tanítani kezdtem. És jött a sorsfordító felismerés! Nemcsak az a fontos, hogy mit adok át, hanem az is, hogyan! Új eszme kezdett el lángolni a képzeletbeli zászlómon évekig: tanítani a legnagyobb kincs! Módszereket kerestem az empátián és reformpedagógiákon innen és túl... De ez még mindig az egomból jövő tévedés volt, bár hangzatos volt és hiteles. A legnagyobb kudarc akkor ért, amikor filozófiát kellett oktatnom egy testnevelés szakos osztálynak. A tudomány maga senkit nem érdekelt, a tanításom sem fogta meg őket. Kézzel-lábbal próbáltam megértetni velük, hogy én bármit megtanítok, akár magyar érettségi tételeket is kidolgozhatunk az órákon, csak engedjenek tanítani, mert ez a hivatásom, ez az életem! Soha nem felejtem el: az egyik suhanc fél lábra állt, és ugatott... én meg feljelentettem magam, és helyettesítő tanárt kértem magam helyett. Életem egyik legnagyobb kudarca volt... És jött a sorsfordító felismerés! A tanítványok nem az átadható tudásra kíváncsiak csak, és nem érdekli őket, hogy én szeretek és akarok tanítani. Metaforák és disztichonok helyett szeretetre és elfogadásra vágynak. Nem a „konformizmusról” kérdeztek bővebben, amelyre előző éjjel órákat készültem, hanem a szünetben odajött hozzám egy kislány, hogy mit tegyen, ha tizennégy évesen kisbabája lesz. Segítsek! Álltam, és csak néztem a lányt. Abban a pillanatban sok év szemlélete és gondolatvilága átfordult bennem, és új meghívást kaptam. Hiszek abban, hogy folyamatosan tanulni és fejlődni kell, de minden pedagógiai eszközön és módszeren túl megtapasztaltam, hogy Isten szabadító ereje és szeretete nélkül semmi vagyok! Nem az átadható tudás, nem a tanítás maga, hanem a mögötte lévő emberi csodák, örömök, fájdalmak a fontosak. Nem tanítani, hanem okosan-bölcsen tanítva-vezetve szeretni kell a gyerekeket. Nem Platánt szeretem, nem egy projektmunkát, hanem a tanítványaimat! Ezt az eszmét már nem én írtam fel, nem én termeltem ki a gondolataimból, hanem az Úr tanított meg tanítani. így nem tud már kifogni rajtam egy szakmunkásosztály vagy egy filozófia ellen beoltott matematikuscsoport sem! így kerek a világ. Ezen az úton járok, és úton vagyok... ^ „Hogy nem bolondult ebbe bele?! Hogy nem lett vigasztalhatatlanul megkeseredett?! Hogy élte túl?!” - kérdezte prédikációjában az unoka, majd folytatta: „A bosszúvágyból, az elszenvedett igazságtalanság miatti méltatlankodásból csak a halál születhetett volna...” Kelenföldön, az evangélikus egyházközség templomában Kendeh Györgyre (1912-2000) emlékezett múlt vasárnap a gyülekezet, néhai lelkésze születésének századik évfordulóján. Ajtó az egységre Kendeh György 1912. január 22-én született a felvidéki Késmárkon. Édesapja szintén lelkész volt, és e hivatást választotta fia és unokája is. A családból többen munkatársai ma is az egyháznak, közülük négyen lelkészként szolgáltak a múlt vasárnapi hálaadó istentiszteleten. A vízkereszt ünnepe utáni 3. vasárnapon most ugyanúgy zsúfolásig megtelt a kelenföldi hajlék, mint ötvenöt éve, 1956. október 21-én. Akitor Kendeh Györgynek a rehabilitációját követő első prédikációját hallgatta az ünneplő gyülekezet, most pedig keresztyén életútjának egészéért adtak hálát az egybegyűltek. Szolgálatáért, amely itt Kelenföldön kétszer is végleg megszakadni látszott: 1950 márciusával, illetve az 1961. október 31-én történt újabb eltávolításával, hogy azután a gyülekezet - időközben nyugalmazott -papja 1989. október 22-én ismét a Bocskai úti templom szószékére állhasson... A megemlékezés istentisztelettel kezdődött, melyen Kendeh K. Péter prédikált. A Luther Kiadót igazgató lelkész maga is hangsúllyal utalt nagyapja kelenföldi szolgálatára: „Közöttünk vannak azok, akik - talán ugyanabban a padban ülve, mint Kendeh K. Péter most — szinte pontosan ötvenöt éve hallhatták, ahogy a nagypapa felolvassa: »Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.«” Folytatás a 3. oldalon „Szentlélek, jöjj, lobogó láng” - énekelték a fiatalok január 22-én a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa székházának gyülekezeti termében, ahol az egység szimbolikus jeleként minden résztvevő meggyújtott egy-egy mécsest, majd elhelyezte a szószék előtt. A fények végig világítottak az ökumenikus imahetet lezáró ifjúsági istentisztelet alatt” - tudósít a Parókia.hu, miként úgyszólván valamennyi keresztény felekezet internetes honlapján beszámolók tucatja dokumentálja a Krisztus-hívők egységéért 1908 óta megtartott ökumenikus imahét idei magyarországi alkalmait... A világszerte január 15-22. között megtartott imanyolcad tanulmányi anyagát erre az évre - a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács és az Egyházak Világtanácsa Hit és Egyházszervezet Bizottságának felkérésére - egy lengyelországi ökumenikus munkacsoport dolgozta ki íKor 15,51 alapján:„...mindnyájan el fogunk változni”. Bár hivatalos kimutatás nem készült, az EvÉlet „tájékozódása” szerint valószínűsíthető, hogy hazánkban minden korábbinál több helyszínen és nagyobb létszámmal zajlottak az ökumenikus együttlétek. Mindezt talán híven érzékelteti három evangélikus egyházkerületünk püspöki titkárának beszámolója lapunk 4. oldalán. Mert igaz ugyan, hogy püspökeink programját „protokolláris megfontolások is igazgathatták” ám hogy az Úristen színe előtt nincsenek „alsóbb szintek” arról olvasóink ugyancsak találhatnak írásokat az Evangélikus Élet e heti számában. Is. ■ TPK
