Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-06-24 / 25. szám
6 m 2012. június 24. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Az emberség napja Szobrot állítottak Mezőtúr egykori evangélikus lelkészének P Mezőtúr egykori evangélikus lelkészére, Botyánszky Jánosra (1894-1976) emlékezett a hálás utókor június 17-én, vasárnap, amikor leleplezték a templom mellett kialakított Botyánszky parkban a szobrát Az ünnepségre Az emberség napjának nevezett városi megemlékezés keretében került sor. A nagy tudású és bátor szívű lelkészre hálás szívvel emlékezik a helyi zsidó közösség is, ugyanis 1944. június 16-án a templom harangjának megkongatásával búcsúztatta az elhurcolt mezőtúri zsidókat. Magára vállalta a templomban tartott ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelyen Kocsik Mónika helyi lelkésznő liturgizált, és Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke prédikált. A kántorizálás szolgálatát Gyurasicslelkészre pedig Gáncs Péter püspök emlékezett. Az evangélikusok nevében Gáncs püspök, Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő, Kocsik Mónika, Juhász Sándorné gyülekezeti felügyelő és Mlinárcsek János gyülekezeti tag helyezett el koszorút a szobornál. A nap a zsidó emlékhelyen folytatódott megemlékezéssel, délután pedig a most már városi galériaként funkcionáló, százötven éves zsinagógáhazatérő csekély számú túlélő lelkigondozását, és héberül prédikált nekik. A templom belső falán tavaly emléktáblát helyeztek el a túlélők, illetve az áldozatok leszármazottai. A múlt vasárnapi rendezvénysorozat az evangélikus né Uherkovich Éva református lelkésznő vállalta. Az istentisztelet után leplezték le a parkban Győrf Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását. Ünnepi köszöntőt Herczeg Zsolt polgármester mondott, Botyánszky ban kiállításmegnyitóval zárult. A július 28-ig látogatható tárlaton Botyánszky János lelkész emlékkiállítása, illetve a tragikus sorsú zsidó művész, Ámos Imre alkotásai tekinthetők meg. ■ BO-ZSU A közösség és a civil összefogás jegyében Templomszentelési emlékünnep Csornán A sorrendben ötödik ilyen jellegű gyülekezeti napot négy helyi civil szervezet - Csorna Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete, a Borbarát Kör, a Szeretem Csornát Városvédő Egyesület és a Rábaközi íjászkor - jelenléte is színesítette, nem véletlenül. A csornai ben Tubán József lelkész kiemelte, hogy a hitre jutásnak egyetlen előfeltétele van: az, hogy felcsendüljön a Krisztust hirdető evangélium, akár egy rossz életű asszony ajkán is. Isten igéje ugyanis nem személyfüggő. Helyénvaló tehát, hogy ezen az ünnepen megemlékezzen a közösség az előttük jártakról: lelkészekről, presbiterekről - de sohasem az emberekre, hanem az általuk munkálkodó Krisztusra figyelve. Hiszen a templomot sem egyszerűen azért emelték az elődök, hogy otthonra találjon ez a közösség, hanem hogy legyen hol megszólalnia a Templomuk felszentelésének nyolcvankettedik évfordulójára emlékeztek június 10-én a csornai és kapuvári evangélikusok. A samáriai asszony történetének vége (Jn 4,39-42) alapján tartott igehirdetésé-Krisztusban kapott váltságot hirdető evangéliumnak. Az istentiszteletet követően - amelyet ezúttal keresztelő tett még ünnepélyesebbé - valóságos fesztiválhangulatban folytatódott az emlékünnep. Az egyházközség tagkorral alapozta meg a hangulatot a sokféle étellel megrakott asztalok mellett, illetve az egyházközség zenekara, a három esztendeje alakult Metamorfózis együttes. Kiemelt vendége volt a fesztiválnak Kátai Zoltán énekmondó. A színpadi produkciókkal párhuzamosan lehetőség nyílt a hagyományos magyar íjászat és fazekasmesterség kipróbálására is. jai mellett számtalan külső támogató segítségével megszervezett gyülekezeti napon a színpadon fellépett a csornai Tulipánt népzenei együttes, Remete László, aki nótacsoevangélikusok ugyanis tudatosan felvállalják városukban a civil összefogás ügyét, és létszámarányukat meghaladóan igyekeznek is részt venni az ilyen kezdeményezésekben. ■ T. J. Botyánszky János emlékezetére Medgyesegyházán született 1894. június 8-án. Édesapja Botyánszky János szűrszabómester, édesanyja Adamik Julianna, aki a család gondját viselte. Az elemit a medgyesegyházi állami izraelita iskolában végezte, kitűnő eredmény-nyel. Ezután Békéscsabán, az evangélikus Rudolf-főgimnáziumban érettségizett 1912-ben, szintén kiemelkedő eredménnyel. A gimnázium ajánlásával a pozsonyi teológiai akadémiára nyert felvételt, amelyet 1916- ban fejezett be. 1916-17- ben katonai betegápolóként dolgozott. 1921-ben, miután erkölcsi és tudományos minőségét megvizsgálták, a püspök engedélyével a szentesi ágostai hitvallású evangélikus egyházhoz vezényelték segédlelkésznek. 1933-ban feleségül vette Pass Lenkét. Egyetlen gyermekük - akit mindig „Apróskának” nevezett - 1934. augusztus 18-án született. A Mezőtúri Evangélikus Egyházközségtől Wikkert Lajos esperes Szentesre szeretett volna távozni. 1934 januárjában kérvényezte, hogy engedélyezzék távozását, és a helyébe Botyánszky János segédlelkészt nevezzék ki. A presbitérium ezt az ajánlást elfogadta. A beiktató ünnepségre 1934. március 11-én került sor. Botyánszky János folytatta elődje szervező- és közéleti munkáját. Az egyházközség megerősítésére kezdeményezte a „Tulakörösi” evangélikus iskola megépítését, amelyet 1937-ben ünnepélyes keretek között adtak át. A város közéletébe is hamar bekapcsolódott. Több társadalmi szervezet és egyesület tagja volt. Jó kapcsolatokat épített ki a helyi egyházi vezetőkkel. Előadásokat szervezett, karitatív tevékenységet folytatott. Számos írása, irodalmi értekezése jelent meg a helyi újságokban, több tanulmánya kapcsolódik a város történetéhez. Tevékenyen segítette a Törő Pál Múzeumbarátok Szakkör munkáját. Aktív és széles körű levelezést folytatott Tamkó Sirató Károllyal, Csabai Wagner Józseffel és az egyház tudós személyiségeivel. Kiváló rajzkészséggel rendelkezett. Kiemelkedő nyelvtudása volt; tudott héberül, szlovákul, latinul, görögül és oroszul. A hitéből és lelkiismeretéből fakadóan belső késztetést érzett arra, hogy a fajüldöző téboly által súlyos szenvedésekre ítéltek iránti szolidaritását kifejezze azzal, hogy 1944. június 16-án megkongassa az evangélikus templom harangját. ■ Szabó András, a Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület elnöke (Részletek a Mezőtúr és Vidéke városi közéleti lap 2012. június 15-i számából) ► Botyánszky János evangélikus lelkész szobrát közadakozásból állíttatta Mezőtúr Város Önkormányzata, a Mezőtúri Evangélikus Egyházközség, Mezőtúr Művészeti Közalapítványa és az egykori zsidó közösség tagjainak leszármazottai. Az elkészítésére Győrfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművészt kérték fel, aki munkadíját adományként ajánlotta fel a nemes célra. A mezőtúri, harmincéves művésztelep vezetőjét, résztvevőjét - aki nem mellesleg karcagi református presbiter - kérdeztük a június 17-én felavatott szoborral kapcsolatban. A felkéréssel tavaly decemberben kerestek meg, így elég szűk volt a határidő. A mezőtúri reformátusok adományozták a szobor vörösmárvány oszlopait. Bár eredetileg más anyagban gondolkodtunk, amikor megláttam ezeket a temetőben lévő, használaton kívüli, százéves sírkereteket, tudtam, ezeket a köveket szeretném „újraéleszteni" Restauráltuk, felfényeztük, ragasztottuk, így lett belőlük a közel három méter magas oszlop, illetve a talapzat. Az emlékmű tetejére a félrevert harangot terveztem, rajta azzal a bizonyos, 1944. június 16-i dátummal, amikor Botyánszky lelkész úr félreverte a templom harangját, amint a város zsidó embereit a halálba vitték. Nem véletlenül írtam a harang alá: Az igazak és bátrak emlékére. Ugyanis emlékeznünk kell azokra a bátor emberekre, akik a történelem viharos időszakaiban saját szerény eszközeikkel ugyan, de mertek cselekedni. Ők az életüket tették kockára embertársaikért, nekünk pedig méltóképpen kell rájuk emlékeznünk. Az oszlopra Botyánszky Jánosnak azt az ötvenéves kora körüli arcmását öntöttem, ahogy abban az időben kinézett. A testtartása is a haranghúzás mozdulatát idézi. Azt gondolom, hogy az evangélikus egyház területén a városi önkormányzat által kialakított park és a benne most felállított szobor méltó módon illeszkedik abba a sorba, amellyel őseink emlékét igyekszünk őrizni itt, Mezőtúron és számos más helyén az országnak. Nekem kun gyökereim vannak, és ehhez híven vallom: fontos, hogy visszamenjünk a múlt értékeihez, őseink példájából erőt merítve pedig szüntelenül megújuljunk.
