Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-06-17 / 24. szám

2 -41 2012. június 17. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Örök és változatlan Isten, mennyei Atyánk! Gyermekeid közösségében könyörgünk mindnyájunkért, taníts bennünket egymásért imádkozni. Kérünk, térítsd magadhoz azokat, akik az önzés és saját jólétük útjait járják. Add, hogy egyházad népeként mindig úgy fogadjuk reményteli üze­netedet, mintha először hallanánk, hogy te minden embert üdvözíteni szeretnél. Nem szólhatna a szívünkből őszin­te hálaének, ha te nem kormányoz­nád az egész világot. Adj ezért mind­annyiunknak megújulást Jézus Krisz­tusban, az egész világ megváltójában. Adj bátorítást a holnapra. Segíts, hogy megújulva tudjunk helytállni munkában, tanulásban, újrakezdés­ben, betegségben és gyászban. Légy a munkájukat becsületesen és szor­galmasan végzők mellett. Adj kitar­tást azoknak az állás nélküli embe­reknek, akik nem élvezhetik a jó munka gyümölcsét, és küzdeniük kell a mindennapi megélhetésért. Kérünk, segítsd a tanulókat is, akik számadásra, vizsgákra készül­nek; azokat, akik már az idei tanév végéhez érkeztek, indítsd hálaadás­ra a kapott erőért és sokféle ajándé­kodért. Kérünk, Urunk, mindazo­kért, akik az elkövetkezendő időszak­ban lelkűk békéjét a testi pihenéssel ápolják. Óvd meg őket a tőled eltá­volító kísértésektől akkor is, amikor pihennek, ne hagyd, hogy ez az idő a veled való kapcsolat lazítása legyen. Imádkozunk azokért is, akik saját magukat tették istenükké, vagy más függőségbe kerültek. Támogasd sze­­reteteddel a szenvedélyektől szaba­dulni vágyókat, hiszen nálad mindig van új lehetőség, van menekülés az embert fogságban tartó bálványok­tól. Légy a betegekkel és a gyengék­kel, akik kiszolgáltatottá váltak, és nagy szükségük van arra a megerő­sítésre, hogy a te kegyelmed gyógyí­tó erejű. Urunk, kérünk, add meg az eny­hülést azoknak, akiket szerettük el­vesztésekor a hiányérzet és a gyász fájdalma gyötör. Légy mellettünk minden megpróbáltatásban, segíts el­fogadni a jó mellett a rosszat is.­Atya, Fiú, Szentlélek Isten! Csele­kedj velünk akaratod szerint, és tarts meg gyermekeid hívő közösségé­ben. Ámen. Az Evangélikus Élet 2005-2011. évi lap­számai PDF formá­tumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről. ‘Evangélikus Élei® T.varna _____ ^ 'I;“'*; Í'vjí ij'/'ii; • ; - ® a —Izf-9 SEMPER REFORMANDA SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP - JN 7,40-53 Megosztó ige A mai evangélium János evangélista beszámolóját tartalmazza Jézus ki­nyilatkoztatásigényű kijelentésének visszhangjáról. A helyszín Jeruzsá­lem, a templom udvara. A nyolc napon át tartó lombsátorünnepre nagy soka­ság gyűlt össze. Jézus a hét második fe­lében jelenik meg, és naponta tanít. Az utolsó napon mindenki megdöbbené­sére így kiált fel: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyékíAki hisz énben­­nem, ahogy az írás mondta, annak bel­sejéből élő víz folyamai ömtenek!” Az evangélista hozzáteszi: „Eztpedig a Lé­lekről mondta, akit a benne hívők fog­nak kapni, mert még nem adatott a Lé­lek, mivel Jézus még nem dicsőült meg.’ Ez az előzménye a kijelölt textus­nak. János ezután számol be arról, hogy „a sokaságból azok, akik hallot­ták ezt az igét, ezt mondták: »Való­ban ez a próféta.« Mások így szóltak: »A Krisztus ez.« Többen pedig ezt mondták rá: »Csak nem Galileából jön el a Krisztus?«” A hallgatóságot megosztó ige a Szentlélek ígérete volt. Bár nem tar­tozik a ma felolvasott szakaszhoz, nem tekinthetünk el tőle. Nem ér­hetjük be azzal, hogy rosszallóan csóváljuk a fejünket azt hallva, ami Jézus kijelentése nyomán a templom­udvarban történik. Nem az a dol­gunk, hogy az akkori hallgatóság re­akcióján megbotránkozzunk. Csu­pán a magunk reakciójáról kell ma számot adnunk. Mit gondolunk és mit mondunk, amikor Jézusnak ezt a kijelentését halljuk: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az írás mondta, annak belsejéből élő vízfo­lyamai ömlenek!” A helyzetünk kedvezőbbnek tűnik az egykori hallgatókénál, hiszen mi már hallottunk a Szentlélekről. Hallottunk róla három hete is, amikor pünkösdöt ünnepeltük. És elmondjuk minden vasárnap az Apostoli hitvallásban: „Hiszek Szentiélekben...” Talán még idézni is tudjuk a Kis kátéból Luther eh­hez fűzött magyarázatát: „Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uram­ban hinni, sem Őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evan­gélium által, Ő világosított meg aján­dékaival, Ő szentelt meg és tartott meg az igaz hitben, ahogyan a földön élő egész egyházat is elhívja, gyűjti, meg­világosítja, megszenteli, és Jézus Krisz­tusnál megtartja az egy igaz hitben. Eb­ben az egyházban nekem és minden hí­vőnek naponként minden bűnt bőség­gel megbocsát, az ítélet napján engem és minden holtat feltámaszt, és nekem minden Krisztusban hívővel együtt örök életet ad. Ez így igaz!” Mi tehát hallottunk már a Szentlé­lekről, mégis előfordulhat, hogy ez az előnyünk hátránnyá lesz a jeruzsále­­mi templomudvar sokaságával szem­ben. Nekik nem volt elképzelésük a Szentlélek ajándékában való része­sülés módjáról. És ez előny az ő javuk­ra. Mert a Szentlélekről hallva nekünk óhatatlanul eszünkbe jut a jól ismert pünkösdi történet: a Szentlélek - tü­zes lángnyelvek alakját öltve - felülről száll le, és így tölti be az ápostolokat. És nem tudjuk függetleníteni ma­gunkat azoktól a történetektől sem, amelyeket Az apostolok cselekedeteiről írt könyvben olvasunk, amelyekben az apostolok kézrátétele nyomán töl­tötte be a Szentlélek a frissen megke­resztelteket. Talán eszünkbe jut a kon­firmáció alkalma is, amikor a lelkész a konfirmandusok fölé kiterjesztett kéz­zel könyörgött, hogy a Szendélek tölt­se be és erősítse meg őket a hitben. Ta­lán emlékezetünkbe villannak egy lel­készszentelő istentisztelet képei is, amikor a püspök a felszentelendő lel­kész fejére tette mindkét kezét. Mindez számunkra azt sugallja, hogy a Szentlélek kívülről jön, és ér­kezése külső tényezők - pünkösdi szélzúgás vagy apostoli kézrátétel - függvénye. Ha túlságosan ragaszko­dunk ehhez a gondolkodáshoz, akkor Jézus kinyilatkoztatásigényű felkiáltá­sa bennünket még könnyebben meg­botránkoztathat, mint a kortársait. „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” Jézus kijelentésé­ben nincs szó semmilyen külső ténye­zőről. Viszont szó van szomjúságról, amely belülről fakad. És szó van hitről, amely a szív belső bizalma. És végül szó van az „élő víz folyamairól” amint azok a Jézus által megelégített szom­jazó ember belsejéből törnek elő. Jézus ezzel a képpel azt fejezi ki, hogy a Szendélek nem külső feltételek teljesülése esetén és nem is a külvilág­ra nyíló ajtón át lép be az ember éle­tébe, hanem egy belső szomjúság nyomán, a Jézus iránt megnyilvánuló szívbeli belső bizalomra adott isteni vá­laszként, az ember belső világára nyí-A VASÁRNAP IGÉJE ló ajtón át tör be, és mintegy belső for­rásból fakadva ömlik, hogy belülről ki­felé töltse be az embert, és áradjon túl rajta a külső környezet felé. „Ha valaki szomjazik, jöjjön hoz­zám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az írás mondta, annak belsejé­ből élő víz folyamai ömlenek!” Hogy mennyire megosztó ige ez, arra akkor döbbenünk rá, ha azt a kérdést tesszük fel, hogy miről ismerhető fel a Szent­lélek jelenléte az ember életében. Nem könnyű elfogadni Jézus válaszát, hogy ami az ember belsejéből kifelé árad, az mutatja meg, ki lakik benne: Isten Lelke vagy a gonoszság lelke. Mert amennyire igaz, hogy nem az szennyezi be az embert, ami a száján bemegy, hanem ami a szájából kijön (Mt 15,11), annyira igaz az is, hogy az ember megszentelődését is mindenek­előtt az jelzi, ami a száján kijön. Jézus száján - aki telve volt Szent­lélekkel, és maga volt az élet forrása - soha nem jött ki átok vagy gyűlöletbe­széd. Ő áldotta átkozóit, és imádkozott kínzóiért és gyilkosaiért. Ez jellemzi azokat is, akiknek ő oltja a szomját. Ők azok, és csak ők, akik Jézus mértéke szerint keresztények és apostolok. A vi­lág, a társadalom mértéke szerint egé­szen más ismertetőjegyei vannak a ke­reszténységnek és az apostolságnak. És gyakran az egyház is más mértéket kö­vet. De Jézus csak a maga mértékét is­meri, és a magukat kereszténynek val­lókat is aszerint fogja egykor bal, illet­ve jobb oldalára állítani. Mert ebben az értelemben is megosztó ige ez. ■ Véghelyi Antal Óvoda és iskola megáldása ► Aktuális a téma: mint lapunk is megírta, egyházunk mostanában több oktatási intézményt is átvett. Új óvodák, iskolák indulnak. Közben min­dig ott a kérdés szívünk mélyén: azzal, hogy megtörténik a táblacsere, va­jon evangélikus lesz-e az intézmény, s ha igen, mitől? A nem könnyű kér­désre úgy lehet jól (vagy legalábbis részben) válaszolni, ha figyelünk az indulásra, a működésre és a célra. Amikor a Liturgikus könyv második kötetét lapozgatjuk, a kezdetekhez kapunk segítséget: az első, ünnepé­lyes alkalomhoz, az útnak induláshoz és az ahhoz való áldáshoz. (Az el­ső kötetben találhatunk több olyan liturgiát, amely a működés idejére szól: évnyitó, évzáró, iskolai áhítat, istentisztelet - de jelen sorozatunka má­sodik kötetet hivatott bemutatni.) Az új egyházi óvoda vagy iskola meg­­áldását az egyházkerület püspöke vagy megbízottja végzi. Az ünnepség temp­lomi istentisztelettel kezdődik, majd a résztvevők az új létesítmény elé vonul­nak, és itt kerül sor a kapunyitásra és az új intézmény birtokba vételére. A megáldás tehát a megszokott is­tentiszteleti formában kezdődik. Ha kü­lönleges ünnep is, be kell tagolódnia az egyház liturgikus életébe, mutatva ez­zel is az „egy szükséges dolgot” hogy Is­tennel találkozzunk hallható és látha­tó igéjében: a hirdetett igében és a szentségben, vele beszélgetésbe ele­gyedjünk, s a vele való kapcsolat való­sággá tegye a megváltás személyre szóló ajándékát. Az istentisztelet minden egyes ele­mét itt nem emeljük ki, csupán azokat a pontokat, ahol karakteresen jelenik meg a gyermekek személye, az egyház értük viselt felelőssége és ennek a szolgálatnak bibliai-teológiai alapja. A Kyrie a gyermekek biblikus pozí­cióját rajzolja elénk Krisztus velük va­ló kapcsolata nyomán: „Úr Jézus Krisz­tus, aki magad köré gyűjtőd a gyerme­keket, Uram, irgalmazz! Úr Jézus Krisztus, aki örömmel fogadod a gyer­mekek dicséretét, Krisztus, kegyel­mezz! Úr Jézus Krisztus, aki a gyerme­keket országod örökösének mond­tad, Uram, irgalmazz!” Az evangélium a gyermekek és Jé­zus találkozását írja le úgy, hogy szá­munkra az egykori találkozás következ­ményei is érthetővé válnak: „Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük ál­lította, és ezt mondta: »Bizony; mon­dom néktek, ha meg nem tértek, és olya­nok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kis­gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. (...) Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek mege kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik min­denkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.«” (Mt 18,2-5.10) Az óvoda/iskola megáldását beveze­tő imádság az igazi értékekért könyö­rög, amelyek a Szentlélek irányításával és munkája nyomán születhetnek meg: „Szentlelked vezesse az itt tanítókat, hogy igaz tudományra, jó erkölcsre, benned való hitre tanítsák a rájuk bí­zottakat, és mindenkor szeretetben viseljék gondjukat; a tanulókat pedig áldd meg szorgalommal, és add, hogy gyermekeidhez méltó közösség épül­jön közöttük szeretetben." Óvoda ese­tében az áldás előtti imádság így hang­zik: „Pásztori szeretettel vezesd az óvónőket, hogy szeretettel és hűséggel viseljék gondját a rájuk bízottaknak; a kisgyermekek pedig testben és lélekben gyarapodjanak szüleik örömére és a te neved dicsőségére, egyszülött Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké.” Kiemelendő az általános könyörgő imádság sajátos lelkületével. A kulcs­átadás, a megáldás ismert, már bemu­tatott rendje és szövege helyett hadd álljon itt ennek a Lélek-hívó imádság­nak a tömörített szövege. „Mindenható, örök Isten! Hálát adunk, hogy megerősíted hitünket, megvigasztalod szívünket, és minden képzeletet meghaladó módon teljesí­ted kéréseinket. Jöjj, Szentlélek Isten! Tolts be erőddel és újíts meg minket, amikor ezért az új iskoláért/óvodáért hálát adunk! Jöjj, életnek Lelke, tölts be mindnyájunkat! Jöjj, Szentlélek Isten! Szenteld meg elménket és értelmünket, és vezess el minket minden igazságra! Jöjj, bölcsességnek Lelke, tölts be mindnyájunkat! Jöjj, Szendélek Isten! Teremts köztünk egyetértést, és erő­sítsd meg a szeretet kötelékét, hogy Is­tennek tetsző legyen minden szó, mely új iskolánkban/óvodánkban elhangzik. Jöjj, egység és szeretet Lelke, tölts be mindnyájunkat! Jöjj, Szendélek Isten! Töltsd be de­rűddel ezt az iskolát/óvodát, tedd benne örömtelivé a munkát és a tanu­lást. Jöjj, örömnek Lelke, tölts be mindnyájunkat! Urunk és Istenünk! Áraszd ki Lelkedet, hogy késszé tegyen az engedelmességre, megtartson a hű­ségben, és bátorságot adjon hitünk megvallására az Úr Jézus Krisztus ál­tal, aki veled és a Szentíélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké.” ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK „Ezért őszintén figyelmeztetem azt, aki ezt az új, javított Bibliát akár ma­gának, akár egy könyvtárnak akarja beszerezni, ügyeljen, hol veszi meg és mifélét, és válassza azt a kiadást, me­lyet a mieink javítottak ki, és itt jele­nik meg! Mert nem remélem, hogy az életben még egyszer át tudnám néz­ni a Bibliát. S ha élnék is még addig, már túlontúl gyenge vagyok ehhez a feladathoz. Azt is kérem, hogy ki-ki vegye tekintetbe: valószínűleg nem mindenki veszi olyan komolyan a Bibliát, mint mi itt, Wittenbergben, akiknek elsőként adatott meg a kegye­lem, hogy Isten igéjét ismét hamisítat­lanul és tisztán hozzuk napvilágra. Re­méljük, hogy utódaink a későbbi ki­adásokban ugyanilyen lelkiismerete­sen járnak el, hogy munkánk maku­­ládan és csorbítadan maradjon. Mi is ilyen híven és gazdagon tártuk föl és adtuk át minden kereszténynek, kap­zsiság, haszonlesés és nyerészkedés nélkül (ezzel Krisztusban dicsekedhe­tünk). És hogy eközben mit izzadtunk, szorgoskodtunk és kísérleteztünk, azt nem ismeri más, mint akitől eze­ket az adományokat kaptuk, és aki ve­lünk, méltatlan, nyomorult, szegény eszközökkel ezt a művet létrehozta. Egyedül övé legyen a dicsőség, dicsé­ret és hála mindörökké, ámen!” M Luther Márton: Előszók az ószövetségi Szentírás könyveihez (Csepregi Zoltán fordítása)

Next

/
Oldalképek
Tartalom