Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-06-10 / 23. szám
2 * 2012. június IO. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Istenünk, mennyei Atyánk! Könyörgünk hozzád, hogy olyanná tudjunk válni, amilyennek te látsz minket valójában. Add, hogy felismerjük és elhiggyük: eszközeid lehetünk ebben a földi életben. Te add meg, Urunk, hogy merjünk cselekedni, beszélni arról, ami igazán fontos. Könyörgünk, támogasd Lelkeddel azokat, akik bátran felvállalják, hogy az élet te magad vagy, Urunk. Könyörgünk azokért is a világban, akiket elbátortalanítottak az élet hullámai. Add, Urunk, hogy egyházadban, gyülekezeteinkben, családj ainkban, országunkban a megértés és az odafigyelés, a támogatás és a befogadás Lelke vezessen minket. Te tudod, Urunk, pontosan, hogy mennyire nélkülözhetetlen a valódi bizalom, az összetartás és a bátorítás az életünkben. Add, Urunk, hogy el tudjuk fogadni tőled, hogy hiányosságaink ellenére szeretsz minket. Merjük elfogadni, hogy tenyeredben tartasz minket. Merjük mi is úgy látni magunkat, hogy a te szereteted által valóban szerethetők vagyunk. Add, Istenünk, hogy úgy becsüljük magunkat és minden embertársunkat, ahogyan te becsülsz minket. Add, Urunk, hogy közösségeinkben ne csak szóval szeressünk, hanem időt, energiát és odafigyelést is tegyünk szavaink mellé. Könyörgünk, Istenünk, azokért a testvéreinkért, akik egyedül vannak, akik magányosak, bár közösségben élnek. Add, hogy megtalálják és észrevegyék magukban áldásodat. Te tégy minket igazi testvérekké. Add, hogy a veled való közösségben kinyíljon a szívünk a másik felé. Add, Urunk, hogy merjünk hinni és bízni a mellettünk élőkben. Te építs, Úristen, közöttünk hidat, és te rombold le bennünk a falakat, amelyek elválasztanak minket egymástól. Add meg nekünk, hogy úgy adjunk és úgy legyünk jelen az életben, hogy az élet maga legyen fontos, ne a mi személyes érdekeink. Te légy balzsam a megtört szívekre, te légy jó szó a megtört és fásult életek számára. Kérünk, minket is használj fel, és indíts útnak a másik felé. Hallgass meg minket, Istenünk, mikor némán kiáltunk hozzád, hogy mi is meghalljuk azt, amit ki sem mondanak. Tégy minket éberré, elevenné és áldássá mindenki számára. Te áldd meg életünket, lépéseinket, szándékunkat és tetteinket. Te add, hogy benned a mindent betöltő szeretetben éljük életünket. Hallgass meg minket, Úristen. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Szívesebben láttam volna, hogy könyveim egytől egyig megíratlanul maradnak, vagy legalább feledésbe merülnek. Ennek többek között az az oka, hogy elborzaszt a történelmi példa. Hiszen jól tudom, mi hasznát látta az egyház, hogy a Szentíráson kívül és a mellett tengersok könyvet és könyvtárat gyűjtöttek rakásra, ráadásul csak úgy válogatás nélkül halmozták egymásra az egyházatyák, a zsinatok és egyéb tanítók mindenféle írásait.” M Luther Márton: Német előszó (Csepregi Zoltán fordítása) SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAP - JN 4,39-42 Bűzlő életek A VASÁRNAP IGÉJE Mindenki ismeri a samáriai asszonyról szóló történetet. Jézus áthaladva Samárián szóba elegyedik egy asszonnyal, aki délben magányosan megy vízért. A beszélgetés kissé akadozó, ugyanis a nő látszólag nem akarja megérteni, amit Jézus mond neki. Folyton másra tereli a szót, de végül látja, hogy nincs menekvés. Ekkor viszont meghatottan éli át, hogy ez a találkozás, melyben egy rabbi lehajolt hozzá, a romlott életű nőhöz, róla szól, ebben ő a fontos. Talán nem is pontosan tudja, hogy segít mindaz rajta, amit hall, de boldoggá teszi, hogy itt most valaki, aki ráadásul nem is hétköznapi próféta vagy tanító, vele törődik. Ezzel a nagyszerű élménnyel szalad be a faluba, hogy riassza az ott lakókat. * # # Aljosa Karamazov végtelenül rajongott a sztarecért. Nem csupán járásában támogatta az öreg mestert, hanem csüggött szavain, leste tanításait. Odaadása miatt a környezetében levő emberek szinte biztosak voltak abban, hogy Aljosa egy napon belép a szerzetesek közé. Ebben a szent életében mélyen elütött családtagjaitól. Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényében ezt a feszültséget teszi műve egyik hajtóerejévé. A sztarec tanítása megalapozta Aljosa hitét. Csakhogy egy napon a sztarec meghalt. * * * Nagyon furcsa dolog történik ott, abban a samáriai faluban. A történelmi beszámolókból úgy tudjuk, hogy a samáriaiak ellenségesen viselkedtek a zsidókkal, különösen azokkal, akik Jeruzsálembe tartó zarándokok voltak. A szálláskérőket elutasították. Egy másik helyen az evangéliumban is olvasunk arról, hogy Jézus hiába próbál bekéredzkedni éjszakára, nem engedik be. Most valami egészen mást hallunk. A falubeliek kimennek, beszélgetnek a zarándok rabbival, utána behívják, sőt arra kérik, hogy maradjon náluk, és így Jézus két napot ott is tölt. Ez egyedülálló. * * * Zoszima sztarecet a szerzetesi szabályok szerint ravatalozták fel. Már életében is tömegek keresték őt fel tanácsaiért, sokan csupán az áldásáért tettek meg hosszú utat, most azonban igazi csodára vártak. A hagyomány szerint ugyanis az igazán nagy sztarecek halálakor történhettek különleges jelek, és most mindenki erre várt. Maga Aljosa is reménykedett. Egy ilyen eseménnyel, mely a szent ember életének koronája lehetett volna, egyben Isten is igazolhatta volna az ő sztarecét. A szerzetesek felváltva olvasták az evangéliumot. Ekkor azonban szörnyű dolog történt. A tömeg mély várakozása, sőt hite ellenére a holttest bomlani kezdett, és átható hullaszagot kezdett árasztani. Zoszima ellenségei gúnyolódtak, az emberek mélyen csalódtak. Aljosa is kiment a kolostorból. Ezen a napon teljesen mássá lett az élete. * * * Az asszony kikerül a figyelem középpontjából. Az evangélium szempontjából lehet, hogy szép az, amit mondanak neki - „ Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője” -, de őt elszomorítja. Végre valaki kész volt hozzászólni az ő sorsához, érdekelte az ő története, előtte nem lehetett elrejtőzni, de most olyan, mintha mindez hiába lett volna, nem is ő volt a fontos, hanem a falu. Az ő élete pedig tovább bűzlik, megmarad magányossága, kirekesztettsége, megvetettsége. Mit segít rajta az az élő víz, amelyről Jézus beszélt, ha a sorsa ugyanaz marad, mint eddig? Az evangélium elbeszélése nem is bátorít arra, hogy számára ennél több jut. Mint ahogy a mi életünk is így válhat jelentéktelenné. Beszélhetünk, olvashatunk, érthetünk örökkévaló szavakat, de mindez kiemel-e hétköz - napiságunkból, egyszerű világunkból? Csoda helyett csak a bűz marad. Ugyanabban a faluban, ugyanazok között az emberek között, ugyanazokban a helyzetekben. * * * Vajon sztarece bűzlő holtteste el tudta venni Aljosa hitét? Tényleg csupán ezen az emberen állt minden kegyessége, és csalódottsága tönkre tudta tenni addigi odaadó keresztyénségét? Valóban ennyire mesterének személye tartotta csupán Jézus mellett? Dosztojevszkij nem tagadja ennek a csalódottságnak a drámaiságát. Hiszen Aljosa egészen fiatal ember még. Ennél azonban végül több történik. Amikor imádott sztarece meghal, Aljosa egyszerre észreveszi a körülötte levő embereket. Eddig teljes szeretetével az öreg szerzetest tisztelte, most azonban meglátja testvéreit és mindazokat, akiket szeretnie lehet. Aljosa ezen a napon nő fel. így lesz számára ez a bűzlő tetem megvilágosodássá. * * * Valamit mégis jegyezzünk meg, tényleg csak halkan. A jánosi történetnek valami miatt ez maradt a címe: Jézus és a samáriai asszony. És ebben a leírásban örök időkre ott marad az ő találkozásuk. Emberek sokaságának jelentett sokat az, amit az asszony érzéseiről megtudhatunk, de még inkább, amit a vele való beszélgetésben Jézus megmutat magáról. Talán mégsem maradt annyira lényegtelen. Az az élő víz mégiscsak fel tudott fakadni. Ha pedig az asszony élete ennyire tud Jézus felé irányítatni minket, akkor sorsának többi része akár el is tűnhetne. Ha az életünkön keresztül ennyire meg tudna mutatkozni Jézus, akkor az életünk többi része akár el is tűnhetne. Mert lehet, hogy elbomlik a testünk, de az örök élet forrása jó illatúan szól Istenről. ■ Koczor Tamás Lakásszentelő - evangélikus módra?! ^ Az elmúlt héten a parókiaszentelésről olvashattak rovatunk hűséges kísérői. De vajon kiváltságos hely-e a lelkészlakás minden más családi otthonhoz képest? Szó sincs róla. Mivel azonban a lelkész otthona - akarva-akaratlan - „közterület” a gyülekezet közösségéhez tartozik, más módon vesszük használatba, mint egy családi otthont. Ugyanakkor minden emberi hajlék Isten gyermekeinek lakhelye, ezért a keresztény ember igényli, kérheti azt, hogy hálaadással és áldásért való könyörgéssel vehesse birtokba. Nem valamiféle mágikus lakásszentelésről lehet szó tehát, hanem arról, hogy a hívő tudatosan szeretné megélni élete minden napján az Isten közelségét, áldását, gondviselő szeretetét. A Liturgikus könyv második kötetében ezért külön rend van arra az esetre, ha a család keresztény módon szeretné belakni új (vagy megújult) otthonát. Már a megáldás liturgiáját bevezető rubrika tájékoztatást ad az esemény lényegéről: „Az ember lakása nem olyan, mint egy állati menedékhely, mely csak azt a célt szolgálja, hogy védje az időjárás viszontagságai és az éjszaka ellen, ápolja utódait; hanem olyan, amelyben az ember a személyes élet örömeit átéli, az övéi és tulajdona védettségében élvezheti" (Dietrich Bonhoeffer). Az otthon az emberi lét élettere, kezünk munkájának gyümölcse, egyben Isten áldása. Ezért használatbavételekor - mint az élet minden fontos eseményénél - igével és imádsággal szenteljük meg a helyet. Hisszük, hogy a keresztény ember otthona Isten hajlékává, templommá válhat. A rövid rend közös énekléssel kezdődik. Több ének közül választhatunk: Mily boldog ház, hol befogadtak téged... (EÉ 481); Áldjad, én lelkem, a dicsőség örök Királyát! (EÉ 57); Adjunk hálát az Úrnak... (EÉ 336) A köszöntés a családfő feladata: „Kedves vendégeink, kedves testvéreink! Hálával és örömmel hívtunk meg benneteket ebbe az otthonba, hogy az itt élőkkel, szeretteinkkel (barátainkkal) együtt örüljünk, együtt adjunk hálát.” Mivel ez az alkalom is - sajátos célú és formájú - istentisztelet, a lelkész a köszöntést követően az Atya, Fiú, Szentlélek nevében kezdi szolgálatát. A bevezető imádság után két bibliai olvasmány következik. Az első Péter apostol első leveléből való: „...megízleltétek, hogy jóságos az Úr. Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt »kiválasztott és drága«; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által’.’ (2,3-5) A második, az evangélium a Hegyi beszédből való, jól ismert szakasz: a házát homokra, illetve a házát sziklára építő emberről. A személyre szóló („családra szóló”) igehirdetés után az egyik családtag könyörög áldásért saját szavakkal vagy a következő imádsággal: „Urunk Istenünk, köszönjük neked az új házat/lakást. Áldj meg minket, hogy otthonunk legyen, benne békességet, nyugalmat találjunk, és szeretetben éljünk. Köszönjük neked az idáig vezető utat, köszönjük, hogy megáldottad igyekezetünket, fáradozásainkat. Legyen áldásod a hétköznapokon és az ünnepnapokon, minden órán és eseményen, amelyet e falak közt átélhetünk. Légy jelen ebben az otthonban, szenteld meg nap mint nap hajlékunkat. Tiéd legyen a dicséret és dicsőség mindörökkön-örökké. Ámen.” A lelkész ezután áldásra emeli a kezét, a jelenlévők felé fordul, és ezt mondja: „Az Úr áldja meg ezt a hajlékot, hogy otthont adjon a benne lakóknak. Az Úr áldjon meg mindenkit, aki ide belép, hogy itt nyugalmat, békességet és szeretetet találjon. Titeket, akik itt laktok, áldjon meg a mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek!" Ezt követi az áldás jelének átadása. A lelkész Isten jelenlétének maradandó (látható) jeleként átnyújthat, esetleg a falra akaszthat egy keresztet, vagy átadhat egy családi Bibliát, majd a jelenlévők együtt énekelhetnek hálaadó éneket. Lehet, hogy sokan a katolikus lakás-RÉGI-ÚJ LITURGIKUS l SAROK szentelő evangélikus formáját látják kibontakozni ebben az áhítatformában. Ha csupán ez lenne a rend készítőinek szándéka, akkor is figyelemre méltó lenne egy olyan országban, ahol az emberek túlnyomó része (s a protestánsok java része) felekezetileg vegyes házasságban él. Itt azonban többről van szó. Arról, hogy ősi lutheránus hagyomány az, ha az élet minden eseményét egységben látjuk és összekötjük hitünk gyakorlatával. Ha mára már - sajnálatos módon - nem természetes az evangélikus családokban, hogy mindennap családi áhítatra gyűlnek össze, akkor legalább az élet legfontosabb eseményeinél, fordulópontjainál szólaljon meg az ige, és váljék Isten szavára figyelő, áldását befogadó közösséggé a család. A földi otthon akkor is múlandó, ha „hosszú távra” építjük-szépítjük. Kosztolányi szavaival: „...ha összeomlik, gyom virít alóla / s nem sejti senki róla, / hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.” (Hajnali részegség) Amíg azonban a kövek otthonként szolgálnak, hadd legyen a lakás az áldás helye. Ezért hangzik a hálaadás és az áldáskérés a használatbavétel idején. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) ‘Evang* Az Evangélikus Élet 2005-2011. évi lapszámai PDF s k Kv;^sf formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről.
