Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-06-03 / 22. szám
6 ■m 2012. június 3. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Akarni kell érteni egymást ► A Szlovákiai Evangélikus Egyház szervezésében tartottak nemzetközi konferenciát - kölönböző szakterületek szakembereinek részvételével - május 18-19-én a Kassa melletti Herlanyban. A siketvakok gondozásának kérdéseit középpontba állító tanácskozásra közel egy esztendeje, múlt év júniusában - a hivatalba lépésem utáni első munkanapon - kaptam a meghívást Milos Kiütik szlovák egyetemes püspöktől. Amikor személyes látogatását viszonoztam Pozsonyban, a meghívást nemcsak megismételte, de feleségemet - aki vak szakos tanár - előadásra is felkérte. A testvéri szeretet útja ► Hétszázötven kilométer. A bátyámnak, aki rendezvények, kiállítások szervezésével foglalkozik, és havonta kétszer utazik munkája miatt Európa nagyvárosaiba, nem nagy távolság. Nekem, aki már évek óta nem voltam külföldön, hihetetlenül hosszúnak tűnt a tizenhárom órás vonatát Josefsthalig. Ebben a németországi városban vehettem részt május elején azon a tíznapos európai ökumenikus konferencián, amelynek témája - idén - az imádság volt. A konferenciát festői környezetben, egy gyógyvizéről híres szállodában rendezték, melynek udvarán tör fel a híres Herliansky-gejzír! Bár ezt a Közép-Európában egyedülálló látványosságot nem sikerült működés közben megszemlélni, azok az élmények azonban, amelyeket a tanácskozáson átélhettünk, bőven kárpótoltak bennünket. A rendezvény apropóját az adta, illetve helyszínét az indokolta, hogy a közeli Cervenicában az evangélikus Feleségem jobbján Hosszú János egyház átvett egy siketvakokat gondozó otthont, és szeretné a lehető legjobban működtetni. A konferenciára szlovák, cseh és magyar szakembereket hívtak meg. Az előadók között voltak orvosok, terapeuták, pedagógusok és lelkészek. Megindító volt, ahogy eltűntek a nyelvek és a szakterületek közötti határok. Jól értették egymást, mert akarták egymást érteni. Együtt keresték az utat azokhoz az embertársainkhoz, akiknek kommunikációját a legnagyobb korlátok - a látás és a hallás hiánya - akadályozzák. Egymás hitéből, szakmai ismereteiből és tapasztalatából meríthettünk. Az orvosi előadások a betegségek okainak, lefolyásának ismertetésétől a lehetséges gyógymódok bemutatásáig terjedtek, beleértve az őssejtkutatások legújabb, ígéretes eredményeit. A terápiával foglalkozó szakemberek olyan mindennapi tapasztalatokat osztottak meg az egybegyűltekkel, amelyekkel más intézmények munkáját könnyíthetik. Átmentünk Cervenicába is, ahol az otthon vezetője, Milos Kollár mutatta be az épületet, a gondozottakat és az ott folyó munkát. Sajnos a konferencia lelkigondozással foglalkozó részén már nem tudtunk maradni, de bizonyos vagyok abban, hogy lesz még alkalom, amikor ezekről a tapasztalatokról is beszélgethetünk egymással. Nagy öröm volt számomra, hogy a meghívó Milos Klátik egyetemes püspök mellett találkozhattam az ottani keleti egyházkerület püspökével, Slavomír Sabollal is. Közösen elfogyasztott ebéd közben cserélhettük ki tapasztalatainkat egyházkerületeink mindennapos örömeiről és gondjairól. A konferencián egyházunk képviseletében részt vett feleségem, Szemereiné Szigethy Enikő és látássérült munkatársa, Hosszú János is. A tolmácsolásban Selmecziné Füzekova Diána szilsárkányi lelkésznő és Nagy Olivér alsószeli lelkész volt segítségünkre. ■ Szemerei János püspök A másfél hét alatt számtalan aspektusból ismerhettük meg a különböző felekezetek és nemzetek imádkozási szokásait. Tematikus napokon kerülhettünk közelebb az evangélikus, a református, a római katolikus és az ortodox tradíciókhoz. És nem csak az imákhoz. Énekeltük a fantasztikus korálokba fogalmazott evangélikus imádságokat, áhítatokon ismerkedtünk a református ige-imádság-éneklés hármas egységével, bencés szerzetesekkel énekeltük végig a vesperást. Pénteken ortodox böjttel ünnepeltük Krisztus nagypénteki áldozatát, hallgatással és csenddel a szombatot. Nagyszerű és igazi lelki felüdülés volt ez mind a negyven résztvevőnek, akik Európa tizennyolc országából érkeztek ugyan, de mind egy egyházból: az egyetemes keresztény egyházból. Különösen érdekes volt az egyazon felekezethez tartozó, de más-más nemzetből érkezett résztvevők imádságos hagyományaival való ismerkedés. Hogy miként hatja át lengyel evangélikus testvéreink életét a kisebbségi lét érzése, miközben 38 millió honfitársukkal együtt ők is nemzetük keresztény többségéhez tartoznak. Miként éli meg mindennapjait a missziós helyzetben lévő anglikán lelkész egy dél-angliai kisvárosban, hogyan él egy valdens lelkész az olasz katolikus tengerben vagy az a fiatal észt pásztor, akinek templomát korábban évtizedekig tornateremként használták. Rengeteg felfedezés, rengeteg új információ, sok benyomás - és mindez nem könyvekből, internetes cikkekből, hanem első kézből, kedves, szeretetre méltó és közvetlen testvérektől. Ez az, amit átéltem a németországi konferencián: megtapasztalni a krisztusi testvériség összetartó, integráló, békítő erejét. Talán az egyik legizgalmasabb felfedezésben már az utazás előtt részem volt. Amikor a meghívót átnéztem, észrevettem, hogy bár Magyarországról csupán két résztvevőt várnak (a református, illetve az evangélikus egyházból), a kurzuson mégis öten leszünk magyarok, illetve még ketten lehetnek - nevük alapján - magyar származásúak. Nagy lehetőség volt velük közösen tartani áhítatot és imádkozni azért, hogy a sokat szenvedett Kárpát-medencében mindenki úgy élhesse meg nemzeti és vallási identitását, hogy ezért senki se bántsa, és ő se bántson másokat. Különösen sokat jelentett megismerkedni a Romániában, Szlovákiában élő magyarokkal - köztük Székely Levente tatrangi evangélikus lelkésszel -, akik szintén nem akarnak mást, mint megélni a fent említett testvériséget. Megható volt látni és hallani, amikor esténként románok, szlovákok, magyarok, szerbek, ukránok az egy Jézus Krisztusról beszélgetnek egymással, majd a beszélgetés után mindenki a másik anyanyelvén kíván jó éjszakát. Hétszázötven kilométer. Bátyámnak, aki rendezvények, kiállítások szervezésével foglalkozik, és havonta kétszer utazik munkája miatt Európa nagyvárosaiba, nem nagy távolság. Számomra az örökkévalóságig tartó... Mind vonattal, mind szellemiekben. * # * Hazatérve a Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetése körüli hírek fogadnak. Ennek kapcsán az Országgyűlés elnöke, Kövér László - egyebek mellett - így fogalmaz: „Győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek.” Nekem két ige jut eszembe: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet’.’ (íjn 4,18) „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét’.’ (2Tim 1,7) E két ige alapján annyit biztosan tudok, hogy a testvéri szeretet és a félelemkeltés nemcsak hogy egészen távol esnek egymástól, hanem egymást kizáró dolgok. Hálát adok Istennek, hogy Németországban megélhettem, hogy az egyetlen út - nemcsak az egyházban, hanem az egész Kárpát-medencében - a testvéri szeretet útja. Hamarosan itt van június negyediké. Sokan készülnek már rá (az iskolákban is) fekete brokátokkal, gyászindulókkal. Sok helyen az országban - borítékolom - uszítással. Nem lenne jobb gyásznap helyett tényleg az összetartozást és végre a békés együttélés lehetőségét ünnepelni? ■ Simon Attila aszódi iskolalelkész Közösen tartott áhítat Székely Leventével (jobbra) Lelkészkörök országos találkozója Szegeden ► Immár kilencedik alkalommal rendezték meg találkozójukat május 24- én azok az ökumenikus szellemiségű lelkészkörök, amelyeknek tagjai az év egyéb napjain is rendszeres testvéri együttlétekben élik meg a hit nyitottságát. A káposztásmegyeri volt az első ökumenikus közösség, amely 2004-ben meghívta az ország különböző településein egymással közösséget ápoló lelkészköröket. 2010-ben újra ők voltak a vendéglátók. Gödöllő ugyancsak két ízben volt házigazda. Kecskemét, Szolnok, illetve Gyömrő egy-egy alkalommal vállalta a vendéglátó szerepét. Szegeden 2007-ben először a katolikus ház adott helyet a találkozónak, idén pedig a Szegedi Baptista Gyülekezet nyitotta meg imaházát az egész napos rendezvény előtt. Szinte valamennyi lelkészkor képviseltette magát, több mint száz fő részvételével. Az Egyház a városért címet viselő együttlét témája az egyházak társadalmi felelősségvállalása volt. A találkozó moderátora Kereskényiné Nemes Lívia református lelkész és dr. Kiss Imre, a szeged-csanádi római katolikus püspök általános helynöke, plébános volt, aki egyébként a rendezvény előkészítését és lebonyolítását is kézben tartotta. A házigazda Balogh Barnabás baptista lelkipásztor köszöntőjével és imádságával kezdődött a program. Gyulay Endre nyugalmazott katolikus püspök a 133. zsoltár szavaival vezette fel megnyitóbeszédét: „Ó, mily szép és gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek’.’ Utalt a kezdeti bezárkózás időszakára, amikor az egyházak programszerűen távol tartották magukat és híveiket egymástól. Hangsúlyozta a mostani, testvéri kapcsolatok gazdagító lehetőségét, felhívva a figyelmet a szolgálat felelősségének tudatosítására. A püspöki bevezető után dr. Kereskényi Sándor református lelkipásztor tartott előadást. „Egyetlen keresztyén közösség sem mondhatja el magáról, hogy az ő felekezetének tanítását követő, templomaiban összegyülekező híveire gondolt Jézus, amikor azt mondta: »Ti vagytok a föld sója.« Nem. A föld sója az a tanítványi közösség, amely... az Úrra figyelt. Nem egymásra, hanem együtt - az Úrra. Az egyes kis sószemcsék önmagukban semmit nem érnek. Nekünk, kis lelkész sószemcséknek össze kell állnunk egy sódarabbá!" - hívta fel a figyelmet. Tóth Pál római katolikus tanár, az Új Város című folyóirat szerkesztője a kölcsönösség kultúrájáról beszélt, azt keresve, hogyan járulhatunk hozzá a közjóhoz, hogyan lehet az egyház hatékonyabb módon jelen a tár-. sadalomban. Kifejtette: a keresztény egyházaknak egy új közéleti szerep betöltésében kell nyilvánvalóvá tenniük az evangéliumban rejlő erőt, amely a társadalom számára szükséges polgári erényeket - becsületesség, kitartás, kölcsönösség, együttműködés - juttatja érvényre, hiteles keresztények, hiteles állampolgárok munkálkodásán keresztül. Az elhangzott előadásokat korreferátumok követték. Példák hangoztak el arra nézve, hogyan érvényesül a társadalmi felelősségvállalás keresztyén szellemiségű vállalkozásokban. Tari Sándor, a Fokoláre Mozgalom egyik elkötelezett tagja egy építési projekt kapcsán hívta fel a figyelmet arra a veszélyre, hogy a pénz és az időnként adódó, jónak látszó ajánlatok és lehetőségek sokszor át akarják venni a lelki vezetés, az imádságban megérlelődött igei látás helyét. Kereskényiné Nemes Lívia református lelkész ismertette a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által szervezett, Szeged különböző iskolai és egyházi helyszínein magvalósított TIÉD (Tradicionális és innovatív értékek dialógusban) programot, amelynek keretében előadások, kerekasztal-beszélgetések, iskolai és kulturális, valamint gyülekezeti rendezvények zajlottak a teremtés megóvása és a fenntarthatóság témakörében. „Hiszünk a szeretetben” a mottója annak a gazdacsoportnak, amelyet Dobó László mezőgazdasággal foglalkozó őstermelő mutatott be a találkozón. Az ötven-hatvan fős közösség rendszeres találkozókat tart, amelyeknek lelki és szakmai része egyaránt van. Bibliára épülő gondolkodásukkal a vevőt nem csupán vásárlóként, hanem felebarátként tartják számon, minőséget, korrekt üzleti partnerséget nyújtva számára. A keresztyén lelkiség a szaktanácsadásban, gépek kölcsönadásában és az egymást segítő, önzetlen figyelmességben is megnyilvánul. így összegzik igyekezetüket: „Útkeresés Isten felé és a felebarát felé”. Pauk János gabonakutató szakember felszólalásában szorgalmazta a keresztyén arculat markánsabb megjelenítését a társadalomban. Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy a sajtó alkalmanként bántó módon, rosszindulatúan mutatja be az egyházat. Dányi Zoltán református lelkész, a Magyarországi Református Egyház Házasság- és Családsegítő Szolgálatának vezetője a házasság hete rendezvénysorozat megvalósult programjait ismertette. Kiemelten, értékként említette ennek a programnak az ökumenikus jellegét, valamint a színes kulturális, irodalmi és zenei blokkok mellett azokat a bizonyságtételeket, amelyeket harminc-negyven éves közös útra visszatekintő házaspárok tettek, személyes életpéldájukon keresztül bemutatva a keresztyén házasság értékeit. Ehhez kapcsolódóan színes, vidám hangulatú beszámoló is elhangzott a házasság hete szegedi programjairól. A plenáris ülések után kiscsoportokban folytatódott a program. Mindenkinek lehetősége volt arra, hogy megossza a testvérekkel, amit az előadásokon kapott, illetve a kifelé irányuló szolgálat már működő gyakorlatáról és annak fejlsztési lehetőségeiről, esetleges új útjairól is szót ejtettek. A programajánlók sorában a Reménységfesztiválra és a Genfest 2012 nemzetközi ifjúsági találkozóra hívogattak a szervezők. A lelkészkörök országos találkozóján a közös éneklést Cserháti Sándor evangélikus lelkész és Baloghné Kovács Magdolna zenetanár vezette. Zárszót és összegzést Kiss Imre mondott, majd a találkozó e sorok írójának imádságával zárult. ■ Sztupkai Mihály metodista lelkész
