Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-05-27 / 21. szám
„Pünkösd ünnepi liturgiája pedig mindenekelőtt attól a kísértéstől hivatott megóvni a gyülekezetei, hogy az istentisztelet emlékünneppé silányuljon, és a kétezer évvel ezelőtti pünkösdről való megemlékezésben merüljön ki.” Kell-e meder a Lélek áradásának? !► 2. oldal A témaválasztás indokolt volt, az interjú elkészült, alanya jóváhagyta. Hogy egynémely megnyilatkozással szerkesztőségünk munkatársai nem értenek egyet, nem ritka. Ám hogy ne értsék egy nyilatkozó - külön-külön amúgy értelmes mondatokból építkező - gondolatmenetét, arra még nem volt példa. Pihentebb olvasóink talán sikeresebbek lesznek... Interjú a Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend apátjával !► 13. oldal Új szívet adok nektek...! !► 2. oldal Kerületeink missziói napja !► 3-5. oldal Hálaünnep Sárszentlőrincen «► 5. oldal Nemzetiségi oldalak !► 8-10. oldal Az evangélium rövid összefoglalása 11. oldal Hogyan teljünk meg Szentlélekkel? !► 11. oldal PÜNKÖSD ÜNNEPE - JÓEL 3,1-2 Isten mindenkié? Mindenki Istené! Egy hete ünnepeltük egyházkerületeink legnagyobb tömegeket mozgósító találkozóját, a missziói napot, melynek idei mottója: „Küldetésben Isten családjában” Ez a téma jól kapcsolható az első pünkösd üzenetéhez, amikor megszületett Jeruzsálemben „Isten családja” az anyaszentegyház, az első gyülekezet. Pünkösd ünnepe ebben az évben az utolsó májusi vasárnapra esik, ami egyben gyermeknap is. Ez újabb kapcsolódási pontot jelent, hiszen éppen a pünkösdi Lélek tanít meg és szabadít fel minket arra, hogy gyermeki bizalommal „Abbának” Atyánknak szólítsuk a világmindenség Urát. Mindez lehetőséget kínál arra, hogy hidat verjünk a világi gyermeknap és Isten gyermekeinek ünnepe között. Az első pünkösdkor megszólaló jóeli prófécia fő témája az „Úr napjának” meghirdetése, amely nem egyenlő Isten ítéletével. A magyarázatos protestáns fordítás segít a helyes értelmezésben: „Az Úr napja az a nap, amelyet Isten maga határozott meg, hogy beavatkozzék a dolgok menetébe, és érvényt szerezzen akaratának.” Hisszük és reméljük, hogy Isten 2012 májusában is kész beavatkozni az életünkbe. Pontosan ebben rejlik pünkösd ünnepének izgalma: hogy amíg karácsony és húsvét csodája egyszeri és megismételhetetlen, addig pünkösddel úgy kell számolnunk, mint Isten visszatérő meglepetésével. Ilyen meglepetés volt a reformáció is, amelyet akár második pünkösdnek is tekinthetünk. Ugyanakkor jól tudjuk, hogy a Lélek szele fújt már 1517 előtt is, és az egyház története azóta is tele van ébredésekkel, megújulási törekvésekkel. Jó reménységgel számolhatunk ezek esélyével a 21. században is. A Péter apostol által az első pünkösdkor idézett jóeli textus, az egyház születésnapi igéje globális távlatokat nyit: „...kitöltőm majd lelkemet minden emberre’.’ Mindez nem egy templom vagy zsinagóga áhítatos csendjében hangzott fel, hanem a soknyelvű világváros, Jeruzsálem zajos forgatagában, igencsak vegyes, nemzetközi hallgatóság előtt. A kiáradó Lélek vihara elsöpörte a bábeli átkot: a pünkösdi kommunikációs forradalomban „mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni” (ApCsel 2,6). így valósul meg a jézusi missziói stratégia, amelyről az előző fejezetben olvashatunk: a tanúk szava a megkapott Szentlélek ereje által érthetően és befogadhatóan jut el a föld akkor ismert végső határairól érkezők szívéig. Vajon működik-e ez a csoda 21. századi világunkban, ahol sajnos gyakran éppen a globális örömüzenetet hordozó egyház szigetelődik el, és rejtőzik el a vastag templomfalak fedezéke mögé? Hogyan tudjuk ma megszólítani a tőlünk lelkileg talán távoliakat és idegeneket? A nehézségeket jól illusztrálja a következő, „falakon kívüli” kis epizód a közelmúltból. Egyik városi gyülekezetünk buzgó tagja távozásra szólította fel a templom lépcsőjén tanyázó idegeneket. A visszautasítás kissé pimasz, de erősen elgondolkoztató módon, valahogy így fogalmazódott meg: „Miért mennénk el? Isten mindenkié!” A „lépcsőfoglaló” ismeretlenek aligha gondolták, hogy provokatív „teológiai tételük” a jóeli prófécia és pünkösd fényében sajátos megvilágítást kap, és önvizsgálatra késztet. Isten valóban mindenkié! - ez pünkösd evangéliuma. De ez csak úgy igaz, ha át tudom helyezni a mondat súlypontját, és alázatosan felismerem, megvallom: minden és mindenki Istené! Akkor is, ha erről még nincsen tudomásuk... A jóeli ígéret szédítő távlatokat nyit: a Lélek áradását kiterjeszti a különböző nemekre, nemzedékekre, társadalmi osztályokra. Fiáknak és lányoknak, véneknek és ifjaknak, sőt szolgáknak és szolgálólányoknak is adatik a prófétai lélek. Ennek gyü-AZ ÜNNEP IGÉJE mölcseként nyílik meg a szemük új távlatok meglátására. így teljesedik be a jézusi ígéret: „A Pártfogó pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. ...és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek’.’ (Jn 14,26.16,13) Erről a csodáról vall Pál apostol is: „...nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: »Abbá, Atya!« Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkűnkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk!’ (Róm 8,15-16) így lehet pünkösd valóban Isten családjának ünnepe, amikor újra felfedezzük istengyermekségünk ajándékait. A jóeli prófécia pünkösdi betöltése egyben a malakiási jövendölés beteljesedése is: „Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz...” (Mai 3,24) Az Ószövetség utolsó mondata olyan csodálatos ígéret, amely Jézus Krisztusban lett igenné és ámenné. A pünkösdkor kiáradó és mindenki számára felkínált Lélek ugyanis róla tesz bizonyságot. Ne feledjük: pünkösd is, akárcsak az egyházi esztendő többi jeles napja, Krisztus-ünnep! ■ Gáncs Péter Imádkozzunk! Urunk, hálát adunk, hogy Lelked által elvezeted egykori és mai tanítványaidat a húsvéti értetlenségből és hitetlenségből a pünkösdi megértésre és hitre. Mutasd meg helyünket és küldetésünket egész világot átölelő családodban, az anyaszentegyházban. Ámen. Mindig pünkösd ■ Ribár János Vegyünk egy közismert bölcsességet, amelyet általában anyagi helyzetünkre nézve mondogatunk! Valaki szerény anyagi lehetőségeit így jellemezte: meghalni sok, élni kevés. Vajon mik a lehetőségeink a két pólus között? Annyi van a kezünkben, hogy nincsteleneknek ne nevezzük magunkat, de annyi nincs, hogy esetleg a megfelelő és kívánt mértékben gyarapodnánk. Annyink van, hogy éppen vegetálunk, de annyink nincs, hogy az életünket gazdagító meglepetésekkel ékesíthetnénk. Mit lehetne tenni egy ilyen helyzetben? De most nem a gazdasági helyzetünkről töprengünk, amelyre tehát ezt a lapidáris tételt alkalmazhatjuk- meghalni sok, élni kevés -, hanem a lelki helyzetünkről. Gyülekezeteink lelki helyzetéről. Ha a tárgyilagos, egyház-szociológiai adatokat nézzük, akkor mindenképpen azt mondhatjuk (mint a szerény anyagi helyzetre), hogy az élet nyomait felfedezhetjük kisebbnagyobb gyülekezeteinkben, de a hullafoltokat is. Vannak még istentiszteletek, perselypénzek, járulékok, szerény adományok, tehát a szürke élet zajlik, a mindennapi megélhetésre még úgy-ahogy futja, a rezsi talán nem marad kifizetetlen, és még a lelkész is felveheti kevéske fizetését - vagyis minden működik. Vagy ahol hiányos a gyülekezeti büdzsé, ott megpróbál besegíteni a központ, hogy pótolja a megélhetéshez szükséges anyagiakat. De ez nem élő élet. Ez csak olyan „tetszélet" Mert úgy látszik, nemcsak tetszhalál van, de sajnos van tetszélet is. Látszatélet, látszathitélet. Úgy tetszik, hogy élet, de a valóságban nem tetszik, mert felszínes. Néhányan még kinyitják a templomajtót vasárnaponként, nagy ünnepeken talán többen. Tehát ha az anyagiak még úgyahogy rendezhetők is, bizony sokkal nagyobb gond a lelki élet. A gyülekezeti lelki élet. Hangzik az örömhír a szószékről lelkesen, pontosan megfogalmazva, hitből fakadó meggyőződéssel, és a templompad magányában rezzenéstelen arcok - csekély számban. Mintha a szószékről nem is hangozna el semmi. Rezzenéstelen arcok, mozdulatlan, fád lelkek. A lélekbúvár bölcsek szerint azonban azt kell felfedezni és meglátni, ami még van, mint ahogy a pohár sem félig üres, hanem félig tele van. Annak kell örülni, hogy még mindig nyílnak a templomajtók vasárnaponként, hogy még olykor - ritkán- esküvőkre is sor kerül, és valamivel gyakrabban keresztelőkre. Annak kell örülni, hogy mindig vannak, akik odatérdelnek az Úr oltárához, hogy magukhoz vegyék az Úr Jézus szent és drága testét, az oltáriszentséget bűneik bocsánatára. Kell is annak örülni, hogy még mindig vannak, akik kinyitják a pénztárcájukat, és járulékot, adományt adnak az egyház céljaira. Vannak, vagyunk, élünk, csak majdhogynem a szakadék szélén. Ezért állítom, hogy végső lehetőségünk a pünkösd. Hogy az, ami még mindig van, sugárzó életté váljon. Végső lehetőségünk, hogy Isten Szentlelke kiáradjon gyülekezeti éle-Lesz még ébredés, amikor a lelki életnek nemcsak halvány jelei lesznek egy-egy fáradt gyülekezeti alkalmon, hanem lesznek lelkes imaközösségek, bibliaórák, megrendült úrvacsorázások, és lesznek ki nem hagyott alkalmak. tünkbe, hogy legyen lelki feltámadás. Hogy legyenek Isten igéjét éhező és szomjazó lelkek, akik sugárzó örömmel mennek el a templomból a hétköznapok küzdelmei közé, tudván, hogy nem egyedül küzdünk az élet sűrű valóságában, hanem van nekünk egy gondviselő Istenünk, aki megbocsátó szeretettel rendezte az üdvösségünk kérdését, hogy mi Isten országának polgárai vagyunk. Az üdvösség örökösei. Ezért derűsek, vidámak, békések, és ennek az öröme fejeződik ki gyülekezeti életünk kibontakozó sokszínűségében. Pünkösd pedig úgy lehet, hogy árad a Lélek a szívünkbe, amikor az evangéliumi igét hallgatjuk, befogadjuk, megszívleljük, és indulunk a misszió életre hívó valósága szerint a jó üzenettel mások felé. S akkor kibontakozna a lelki élet lelkesítő megvalósulása a gyülekezetekben. Jézustól tanultam és ezért vallom, hogy Isten felhozza a napját jókra és rosszakra egyaránt, és hasonlóképpen ajándékozza meg az emberiséget termékenyítő esővel; de ugyanígy nem hiszem, hogy zsugori módon fukar lenne a mi Urunk a pünkösdi Lélek áradásával. Sőt felettébb sugározza felénk az ő Szentleikét jókra és gonoszokra, hogy a jók még sugárzóbban vallják meg hitüket, és a gonoszok se maradjanak a lelkűk megkeseredett állapotában, hogy sokkal inkább az élhető élet valóságában legyen része mindenkinek, előbb itt, a földi küzdelmeink közepette, azután pedig a végső boldogságban, Isten gyönyörűséges országában. Lesz még ébredés, amikor a lelki életnek nemcsak halvány jelei lesznek egy-egy fáradt gyülekezeti alkalmon, hanem lesznek lelkes imaközösségek, bibliaórák, megrendült úrvacsorázások bűnvallással és bűnbánattal, és lesznek ki nem hagyott alkalmak. Mert rádöbbenünk, hogy ahol az élet igéje hangzik, ott van az élet és az örök élet éltető forrása. Végső lehetőségünk a pünkösd. Garancia is van rá: Jézus Krisztus! A szerző evangélikus lelkész, a Nyugat-békési Egyházmegye esperese
