Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-03-18 / 11. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2012. március 18. !► 9 Egy költő lelkészünk Száz éve született Sümegi István ► Szokták mondani - és igaz is -, hogy a lelkészi szolgálatban „a szószék a legmagasabb fok” Sümegi Istvánról szólva a lelkészi szolgálat mellett képzőművészeti tehetségét és verselő hajlamát emelhetjük ki - ezekről tanúskodnak a rokonság között szétszóródott grafikái, festményei és a 2008-ban örökösei által kiadott, Nem kell babér című verseskötete. Mindezek ékes bizonyítékai annak, hogy Sümegi István Istennek „talentumos” sőt bátran mondhatjuk, „többtalentumos” szolgája volt. 1912. március 7-én született Sopronban. Saját visszaemlékezése szerint kisparaszti családból származott, a család faluról került Sopronba. Édesapja rendőrfelügyelő-helyettes volt, 1946-ban halt meg. Önéletrajzában egy helyütt így ír szüleiről: „Nem tudnám megmondani, melyiküknek köszönhettem többet. Mindketten szorgalmas, végtelenül takarékos emberek, akiknek minden céljuk az, hogy kikerüljenek a szegénység fojtogatásából, s gyermekeiknek különb sorsot biztosítsanak, mint amilyen az övék. (...) De talán mégis édesanyámnak kell többet tulajdonítanom. Mert tőle kaptam azt a többletet, amely aztán életem későbbi alakulását befolyásolta, s lelkészi hivatásom megválasztása felé irányított. Az a lélek volt ő, s ma sem más, aki, akármennyi dolga, baja is volt a földiekkel, talán egy pillanatra sem feledkezett meg a mennyei Atya dolgairól sem. Élőn hívő, imádkozó, bibliás, boldogan éneklő gyermeke Istennek. Korán megsejtettem, hogy az lenne az élet legnagyobb öröme, ha engem is tulajdonába adhatna. Nem is csupán úgy, mint aki szintén gyermeke Istennek, hanem szolgája is!” Ennél nagyobb „örökséget” valóban alig lehet elképzelni. De édesapjáról ► Kevés olyan lelkipásztora volt (van)egyházunknak,aki tudományos szinten foglalkozott volna a kommunikáció elméletével. Az igazsághoz tartozik, hogy az 1906. december 24-én Csetneken (Gömör megye) született és húsz esztendővel ezelőtt meghalt Rezessy Zoltán is főként azt követően mélyítette el ismereteit e területen, miután szeretett hivatásából - idő előtt - nyugdíjazták. Rezessy Zoltán (édesapja Rezessy Béla kereskedő, édesanyja Németh Etelka; négy testvére volt) elemi iskoláit Rozsnyón és Pelsőcön végezte, majd a nagy múltú aszódi Ágostai Hitvallású Evangélikus Petőfi Reálgimnáziumba járt. 1926-ban érettségizett, és a soproni evangélikus teológiára iratkozott be. 1930- ban szentelték lelkésszé. Az 1930/31 és az 1932/33-as tanévben ugyanakkor mint bölcsészhallgató is lakója volt a Luther Otthonnak, amelynek lelkészeként rendszeresen tartott esti áhítatokat, és tevékenyen részt vett az ifjúság szabadidejének megszervezésében. Az 1933/34-es tanévtől a nyíregyházi Ágostai Hitvallású Evangélikus Kossuth Lajos Reálgimnáziumban tanárjelöltként dolgozott. 1936 szeptemberében Gusztáv Adolf egyházi ösztöndíjjal Lipcsébe utazott, ahol az 1936/37-es tanévben a hitoktatás módszertanáról hallgatott előadásokat és az egyetem újságtudományi intézetében folytatott tanulmányokat. Hazatérve Németországból megírta A Harmadik Birodalom politikai és társadalmi rajza és A Harmadik is melegen emlékezik meg, például az Édesapám című versében. A két fiú - István és a hat évvel fiatalabb József - a soproni egyházi elemi iskolában, majd a líceumban tanult. Itt Istvánt újabb, életre szóló hatás érte. „Boldogult Hetvényi Lajos vallástanárunk áldott lelkisége volt rám nagy hatással, határozottan kifejezte óhaját, hogy lelkésszé legyek, bár szívem egy kicsit a Képzőművészeti Főiskola felé is húzott, ellenkezés nélkül, sőt örömmel jelentkeztem a teológiára (ekkor még az Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karára)” - írja. 1934-ben kitűnő eredménnyel állta meg a teológiai végszigorlatot. Még abban az évben, július 22-én Székesfehérváron ordinálta Kapi Béla püspök. Az ifjú lelkész Sopronban maradt, mert abban az évben nyílt meg a városban a Líceumi Diákotthon, s ennek ő lett az első nevelő lelkésze egy tanévre. 1935. július í-jén Kaposvárra került Takács Béla lelkész mellé segédlelkésznek. De nem sokáig volt itt sem, mert 1936. december 6-án Szentantalfára küldték - szintén segédlelkésznek - Nagy Lajos lelkipásztor mellé. S amikor az esperes-lelkész nyugdíjba ment, Sümegi 1937. január í-jétől helyettes lelkészi, majd parókusi megbízást kapott ebben a gyülekezetben, amely a Dunántúl egyik jelentős közösségének számított. Szolgálati ideje alatt felújították a templomot, és az ifjúsági egyesület által adományozott keresztelőkút is ekkor került az istenházába. De Sümegi István ideje alatt kezdték el a zánkai filia gyülekezeti házának építését is, és a hazánkban pusztító háború ellenére 1946. november 24-én fel is avatták. Birodalom kultúrképe című kétkötetes munkáját. A debreceni egyetem a második kötetet elfogadta bölcsészdoktori munkának, így 1942. január 27-én doktorrá avatták. Közben 1939-ben házasságot kötött Pétery Mártával, házasságukból három gyermek született: Etelka, Miklós és Márta. Rezessy Zoltán 1942-ben megpályázta a Budapesti (Deák téri) Evangélikus Leánygimnázium tanári állását, és helyettes tanár, később rendes tanár lett. Elsősorban latint és történelmet, de hittant, gazdaságtant és bölcseletet is tanított. 1942. november 3-án katonai behívót kapott, a frontról 1943. augusztus 31-én tért vissza. Az 1944. április í-jei tanévzáró értekezleten bejelentették, hogy „Rezessy Zoltán tartalékos tábori lelkész az orosz harctéren tanúsított magatartásáért I. osztályú Tűzkeresztet kapott”. 1943-44-ben családját Kávára (Pest megye) költöztette az üres tanítói lakásba, ő Budapesten maradt. 1946. április 29-én a politikai rendőrség letartóztatta a Harmadik Birodalomról írt könyve miatt. Sorsa sokáig bizonytalan volt. A Népügyészség népellenes bűntett vádjával tartóztatta le, és 1946. május 20-ig tartotta előzetesben, de a nyomozást megszüntették, és bűncselekmény hiányában büntetlennek nyilvánították. Ennek ellenére az akkori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumból kiküldött igazoló-Versei között már korábban is feltűntek az „Annikához” írtak; 1937- ben - hét év udvarlást követően - Sopronban házasságot kötött Horváth Annával. Két gyermekük született, István és Pál. A lelkész örömmel és kiegyensúlyozott körülmények között végezte minden feladatát: a hitoktatást, bibliaórát, istentiszteletet, keresztelést, konfirmációt, esketést, temetést, családlátogatásokat, egyedi alkalmakat, konferenciákon és gyűléseken az alkalmi szolgálatokat, na meg a gyümölcsösben és veteményesben kapott munkáját. A pásztorolandó kör ekkor az anyagyülekezeten kívül Zánka, Monoszló, Balatoncsicsó, Ságpuszta volt - kerékpárral is viszonylag könnyen megközelíthető helyek. Szentantalfai szolgálatának idejére esett Sümegi István egyesztendős frontszolgálata. 1942. március 16- án vonult be a szombathelyi 35. honvéd gyalogezredhez tartalékos tábori tisztként. Ezzel az ezreddel áprilisban már az orosz harctéren volt, 1943. április 30-án szerelt le. bizottság - létszámcsökkentés címén - eltávolította tanári állásából, és elbocsátották a közszolgálatból. Ezután 1946. december í-jei hatállyal Kemény Lajos akkori budapesti esperes a kelenföldi evangélikus gyülekezet lelkészi állásába rendelte, ahol nyugdíjazásáig, 1975. január 1- jéig szolgált. 1946-tól segédlelkészként, 1953 novemberétől másodlelkészként dolgozott. A nehéz ötvenes években szerényen, hivatásához méltóan végezte munkáját, a kitelepített családokat gondozta: levelezett velük, pénzt küldött nekik. Igazi pásztori munkát végzett. A háború utáni években nagy csapás érte, 1948-ban meghalt a felesége. A három gyermek néhány évre a hűvösvölgyi Pax Gyermekotthonba került, ahol Sztehlo Gábor vette őket pártfogásába. Rezessy második fele1944. szeptember í-jén kezdte meg kővágóörsi lelkészi szolgálatát; itt három évtizedig szolgált a váratlanul elhunyt Novák Elek utódjaként. „A jobb anyagi körülményeknek hamar végük lett. A háború előtt túlzottan gazdag gyülekezet ma szegény, s szegény vele a lelkészi állás is. Ez sem lehet Isten akarata nélkül. Nem akarja, hogy csupán a lelkészi javadalom kössön ehhez a gyülekezethez, hanem a szolgálathoz való hűség. A hívek meleg szeretete minden anyagi veszteségért kárpótol. A szolgálat nagy és meglehetősen fárasztó. Az anyagyülekezeten kívül állandó gondozást igényel a filia (Balatonszepezd), különösen a fejlődő, templomépítő fiókgyülekezet, Révfülöp s a kiterjedt szórvány” - írta Sümegi István 1956 elején. Ekkor tűnődött el azon is, hogy miért vonja el esetleg a lelkészi szolgálattól az anyagi gondjaik miatt szükségessé vált otthoni munka. „Mindenesetre engedelmesen fogadok el Isten kezéből minden keresztet, és nem szűnök meg dicsérni kegyelmét” - szögezte le. Közben építtette a révfülöpi templomot és a badacsonytomaji imaházat is. De nem csak a kővágóörsieknek szolgált. „A gyülekezeten kívül ismételten szolgáltam evangélizációs alkalmakon, csendesnapokon, vallásos estéken, más gyülekezetben és konferenciázó helyeken. A volt zalai egyházmegyének több éven át lelkészegyesületi elnöke, majd főjegyzője voltam, de rám bízták az iskolavizsgálatot és a számvevőszék elnökségét is. A veszprémi egyházmegyének aljegyzője vagyok. Sok esetben szolgáltam a lelkészegyesületben (jelenleg Lelkészi Munkaközösség) előadásége 1956-ban Egyed Irma pedagógus lett, aki segített felnevelni a felnövekvő gyermekeket. Hosszú együttélésük során egymást támogatták a nehéz években. 1974 novemberében a gyülekezetben egy esti sorozatot szerveztek, ahol Rezessy Zoltán a gyülekezet történetét mutatta be. Egy besúgó jelentése nyomán Ottlyk püspök vizsgálatot indított, majd „korára való tekintettel" a lelkészt 1975. január í-jével nyugdíjazták. Nyugdíjas éveiben a közléstudomány témájával foglalkozott. Kapcsolatban állt a Magyar Tudományos Akadémiával és több egyetem kommunikációs szakembereivel. Tagja volt a Sajtótudományi Társaságnak, a londoni International Institute of Communicationsnek (1984-től egyéni tagként). Publikált folyóiratokban és más újságokban, így az Evangélikus Életben is. Budapesten, a János-kórházban halt meg 1992. március í-jén. Hamvai a kelenföldi templom kolumbáriumában nyugszanak. Tanártársa, dr. Martos Józsefné Sztrokay Piroska szeretettel emlékezik meg róla. Egymás mellett ültek a tanáriban, rendszeresen megbeszélték a latintanítás gondjait. Emlékeiben elevenen él Rezessy Zoltán ízes, palócos beszéde, kedves modora. A kelenföldi gyülekezetben még ma is sokan emlékeznek „Zoli bácsira” - mondta dr. Ráth Szabolcsné, Joli néni. „Derűs természetű, Istenben bísokkal, igehirdetéssel. Jelenleg tagja vagyok az egyházmegyei tanácsnak, de az Északi Egyházkerület Tanácsának is” - olvassuk 1956. április 16-án keltezett önéletrajzában. 1984-ben vonult nyugdíjba. Átmenetileg Révfülöpön élt, majd Zalaegerszegre költözött. 1991. szeptember 4-én hunyt el. Balogh András lelkész temetési igehirdetésében szeptember 15-én így vallott: „Sümegi István lelkész testvérem nem szolgált a zalaegerszegi szószéken betegsége miatt. És mégis, ennek ellenére is úgy érzem: egy zalaegerszegi szolgatársamat veszítettem el. Igaz, hogy szóval nem prédikált Zalaegerszegen, de prédikált az élete! Mert ha egy idős, szolgálatában hűséges lelkész le tud ülni alázattal, igeéhesen és a kolléga iránti őszinte szeretettel egy nála sokkal fiatalabb és tapasztalatlanabb lelkész szószéke alá, akkor ez erőteljesebben prédikál mindenkinek a gyülekezetben.” Sümegi István valóban kegyelemből, megbocsátásból és megbocsátásban élt. Hitvallása, igehirdetései és versei tanúsítják ezt, különösen egyik- e lapszámunk 11. oldalán közölt - verse, melynek címe éppen 2012 vezérigéje, azé az évé, amelyben a költő lelkész születésének századik évfordulójára emlékezünk. Verseit, melyeket ritka szép kézírással vetett papírra, a kötetben témák szerint csoportosítva találja az olvasó. A fejezetcímek is beszédesek: Békesség boldogság - Szerelmes versek; Az igazi csend a lélek csendje - A lélek bolyongása; Az én imádságom- Istenes versek; Egy élet mesél - Családversek. S valóban: a fejezetekben a versek jól illeszkednek a címekhez. Igaz, hogy Sümegi István a gondolatait nem öltöztette kegyes ruhába, ám őszintén beszélt, és verseiben is az Istent kereste - ahogyan egy lelkész költőhöz illik. ■ D. Keveházi László zó, egyedül Krisztusban reménykedő, rendíthetetlen, igazi evangélikus embernek ismertük meg. Jellegzetes palócos kiejtése még most is a fülemben cseng. Tanárosan prédikált. Magyarázataiban gyakran humoros volt, tréfás megjegyzésekkel tarkította a sokszor nehezen érthető tanításokat. Talán nem sokan tudják, hogy a farkasréti református-evangélikus kápolna nagy keresztjét a finn testvérektől kaptuk. Zoli bácsi vállára vette a keresztet, és gyalogszerrel vitte fel a Németvölgyi útra.” Etelka lánya emlékeiben elevenen él édesapja alakja: „Bármikor fordulhattunk hozzá segítségért, ha a tanulásban szükségünk volt rá. Készségesen elmagyarázta, amit nem tudtunk. Gondolkodni tanított meg bennünket. Nevelésében az egyenes jellemű, becsületes ember kialakítása volt a cél. Nagyon szeretett olvasni. Állandóan könyvekkel vette magát körül. Csak értékes könyveket olvasott. Mivel jól tudott németül, ezen a nyelven is olvasott. Szeretett zongorázni, főleg/. S. Bachot játszott. Szívesen hallgatta a rádiót is. Munkáját gondosan végezte, precíz volt mindenben.” Bence Imre kelenföldi lelkész egy beszélgetésben a következőket mondta róla: „A másodlelkészekről sem szabad megfeledkezni. Odakerülésem idején (egyébként már 1953- tól, a nehéz időket végigélve) Rezessy Zoltán látta el ezt a szolgálatot. ...újra megerősödött a gyülekezet lelki és anyagi tekintetben egyaránt. A »reakciós gyülekezet« megállapítással szemben mások olyan »oázis«-nak tartották Kelenföldet, ahol igazi közösség van.” ■ ZOMBORYNÉ BAZSÓ ROZÁLIA Pásztor, tanár, kutató Dr. Rezessy Zoltán emlékezete
