Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-03-11 / 10. szám
io 4i 2012. március ii. FÓKUSZ Evangélikus Élet Böhm Károly és helye a magyar filozófiai kultúrában ► Tavaly volt Böhm Károly halálának századik évfordulója. A 2011 augusztusában Kolozsváron rendezett hetedik hungarológiai kongresszus keretében az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság külön szekciót szentelt a nagy hatású magyar filozófus munkásságának, idén január 21-én pedig leleplezték emléktábláját - Kolozsi Tibor szobrászművész alkotását - a kolozsvári evangélikus-lutheránus püspökség udvarán. Az emléktábla-avatást a magyar kultúra napja alkalmából a templomban tartott ökumenikus istentisztelet és ünnepi műsor előzte meg. Ennek keretében hangzott el dr. Egyed Péter filozófus, kolozsvári egyetemi tanár előadása Böhm Károlyról. Az alábbiakban az előadás szerkesztett változatát közöljük. Böhm Károly 1846. szeptember 17-én született Besztercebányán. Apja Böhm Gottlieb német (szász) kovácsmester és állatgyógyász, édesanyja a nemesi származású Zsufay Anna. Az igen karakteres, evangélikus vallású és magyar tudatú család nyelve a német volt. Böhm Károly összes egykori pajtása, játszótársa, később barátai mind emlegették a Böhm Gottlieb házában uralkodó példás rendet, a vonzó békességet, amely a munkálkodás, szorgalom, jámborság, egyetértés megingathatatlan, szilárd alapján nyugodott. Ebben a légkörben fejlődött, nemesedett, acélosodott a hatodik gyerekként született kis Károly Gusztáv, aki azonban édesanyját már hároméves korában elvesztette, és édesapjának második felesége, Meczky Zsuzsanna és nővérei, Cecília, majd Teréz viseltek rá gondot. * * * 1852 és 1854 között a besztercebányai osztatlan evangélikus népiskolában, majd 1854-től 1862-ig az akkor reáliskolai profilú, igen jó hírnevű besztercebányai evangélikus gimnáziumban tanult. A latint és a görögöt igen szerette, franciát is tanult, miközben anyanyelve, mint említettem, a német volt. Besztercebányán - nem egészen egy év alatt - megtanult magyarul. 1862 és 1865 között a pozsonyi evangélikus líceum eminens, ösztöndíjas tanulója volt. Ekkoriban német nyelvű költeményeket szerzett Rosenauer Károly hatására, és részt vett az akkoriban igen fergeteges pozsonyi diákéletben. Ennek következtében egészsége erősen megromlott. 1863. augusztus 10-én meghalt szeretett édesatyja. Líceumi tanárai közül meg kell említenünk Emericzy Lajos és Frecska Lajos nevét (előbbi filozófia-, utóbbi vallástanára volt). Böhm azonban nemigen volt velük megelégedve, ezért egyre erőteljesebben fordult magánstúdiumai felé: lefordította az Odüsszeia VI. énekét, saját Homérosz-, Curtius-, valamint Vergilius-kutatásokat folytatott, szerbül és - kevésbé sikeresen - angolul tanult. A magyar irodalom jelesei közül leginkább Vörösmarty munkásságában mélyült el. A legnagyobb hatást Lessing drámai művei tették rá, de igen behatóan foglalkozott Goethe, Shakespeare és Schiller költészetével és esztétikai nézeteivel is. Itt kell megjegyeznem, hogy ekkor formálódtak ki Böhmnek azok a gondolatai, amelyek keresztyén hitét jellemezték, tudniillik hogy kizárólag a kinyilatkoztatás mélységi elfogadásából és felfogásából származhat Jézus áldozatának a megértése és követése, ez szolgál a hit alapjául, és nem fogadható el olyan teológia, amely nem ebből indul ki. És ezzel a kérdéssel a filozófiának is szembe kell néznie: erről szól a klasszikus német filozófia nagy alkotójának, Schellingnek az 1841-42-es álláspontja, amelyet a kinyilatkoztatás filozófiájának nevezett el. * * * Böhm Károly 1864-ben írt, reánk maradt költeményei között találunk két allegóriát Verzweiflung und Rettung (Kétségbeesés és menekülés) és Sturm und Frieden (Vihar és béke) címmel. A kettő tulajdonképpen egy, mert a második az elsőnek rövidített átdolgozása. Tárgya: egy kétségbeesett ifjú öngyilkosságra szánja el magát, de megjelenik a Szerelem istennője, megmenti őt, és az ifjú most már tovább akar élni. Ebben a szerelem hatalmát allegorizálta, mely az egész emberiséget fenntartja. A boldog szerelem jótékony hatással van az emberiségre, mert megnemesíti az emberek érzésvilágát, hiszen a szerelem az élet legszebb oldalait mutatja meg, s olyan új világba vezet, amelyben megfogamzik a szép és a jó, az igaz és a nemes dolog. A költeményt az 1865. június 15-én rendezett iskolai ünnepélyen maga szavalta el, és nagy hatást ért el vele. A közönség hatalmas tapssal fejezte ki elismerését, míg a tanárok sorban kezet fogtak vele, és melegen üdvözölték. Másnap még a helyi lapok, a Pressburger Zeitung és a Wanderer is megemlékeztek róla. Különösen ez utóbbi lap szólt nagy elismeréssel Böhm költői alkotásáról. írásai között két eposzra is akadunk: az egyik a Hermann der Cherusker, a másik a Das Opfer címet viseli. Az elsőnek a tárgyát Böhm Tacitus annaleseiből vette, ahol Hermann-nak a leveretését olvasta, és megalkotta az ellenképét: Hermann győzelmét a teutoburgi erdőben. Ez a költemény nem tisztán epikai mű, sok benne a lírai elem. Inkább hősi (héroszi) ódának lehetne nevezni. A szerző szeme előtt Horatius Aquila című ódája lebegett, amelyben rikítóan sok az eposzi vonás, szinte egészen elnyomják a líraiakat. (Megjelent az Aurora 1865. november havi számában.) * * * 1865-ben Böhn beiratkozott a pozsonyi teológiai fakultásra, és itt fordult erőteljesen a filozófia felé. Herbart metafizikáját, majd Kant műveit, közülük is elsősorban A tiszta ész kritikáját tanulmányozta - akkor még nem tudta egész mélységében megérteni -, Schopenhauerrel ismerkedett, illetve Hegellel és Feuerbachhal, miközben továbbra is kitartott kedves Lessingje mellett. A teológia önképzőkörének vezető szereplője volt, aki rendkívül kritikusnak bizonyult társai munkáival kapcsolatban. Ekkoriban fogalmazta meg Naplójában híres szavait: „Teljesen a filozófiának szentelem magam. De látom, hogy ez a mező egy végtelen mező, ahol már a leghatalmasabb erők küzdöttek, amelyek előtt az én erőm porba süllyed. És úgy szeretnék én nagyot alkotni. Dolgozni akarok. Legyen Magyarországnak is egy önálló filozófiai rendszere, amelynek eddig még hiányát érzi. Óh, ezek a tervek, amelyek lelkem előtt oly gyakran fel-felmerülnek, oly csábítóak, oly erőszakkal húznak, hogy nem vagyok képes nekik ellentállni. Nekem kell Magyarországon a filozófiát új irányba terelnem, általam kell új korszakba lépnie. Ezt el kell érnem, kerüljön bármibe, vagy meg kell halnom.’’ És valóban ennek a programnak szentelte az életét! Böhm Károlynak ezek a szavai Apáczai Csere Jánoséira rímelnek, aki híres enciklopédiájának előszavában azt a célt tűzte ki maga elé, hogy magyar nyelven közölje a magyarokkal az összes tudományt, közöttük a filozófiát, mert ha ezt nem teszi meg, és nem állít akadémiákat - ahogyan egy másik híres, programadó írásában megfogalmazta -, akkor ugyanabban a sárban fog fenteregni a magyarság, amelyben Ázsiából való kijövetele óta volt. Háromszáz év nem volt elég ahhoz, hogy a magyar nyelvű filozófiai gondolkodás felvirágozhasson - ez a gondolkodó fők felismerése nyomán a magyar művelődés egyik legnagyobb problémájává vált, önisme réti kérdéssé, az önbecsülés kérdésévé. A német filozófusok egyik legnagyobbika, Georg Wilhelm Friedrich Hegel ugyanis a 19. század elején megfogalmazta, hogy a filozófia a kultúra kvintesszenciája, lényege, ugyanakkor az autonóm gondolkodás eszköze és esélye. Böhm Károly a kolozsvári egyetemen (akkori nevén a Ferenc József Királyi Magyar Tudományegyetemen) tartott székfoglalójában 1896. március 8-án - a Magyarországon immár kibontakozott részletes tudományos munkára utalva - a következőt mondta: „Kétségbe essünk-é ezen részletes munkával szemben a filozófia egységesítő munkája felett? Bizonyára kishitűség lenne elhinni, hogy ez a filozófia életképtelenségének a jele. Sőt éppen ebből merítem a reményt arra, hogy a filozófia, amelyet mi még nem bírtunk nemzeti alakban megvalósítani, az alapos, részletes tudásból alapos és részletes alakban fog kikerülni. Mert a magyar népiélek természete éppen nem oka annak, hogy a tudományos filozófia soha nem virágzott. Amely népnek oly példabeszédei vannak, mint a magyarnak, annak lényegében rejlik a filozófiai ösztön, s előbb utóbb győzelmesen fog megnyilatkozni. Különben is a tudomány általában nem ösztönszerűen és nem tudatosan működő népiéleknek, hanem az öntudatos egyéni észnek az alkotása, s ha tehát nálunk a filozófia nem volt képes önálló alakot teremteni magának, akkor ne a metafizikai néplélekre, hanem inkább az egyesek gyengeségére vagy tétlenségére hivatkozzunk.” Ma is helytálló útmutatás szépséges megfogalmazása: „...valamint a madár a légben repül, a hal a vízben úszkál, úgy nélkülözhetetlen közege a szellemnek és egyedüli útja az igazságnak a gondolkozás szabadsága.” Egy ilyen rövid emlékezésben aligha lehet összefoglalni e pályának még csak legjelentősebb állomásait is. Immár azonban érthetővé válik Böhm Károly hatalmas vállalkozásának a hordereje: életét művének, a magyar nyelvű filozófiai rendszer megalkotásának rendelte alá, amellyel egyedülállóvá vált a magyar nyelvű filozófia és kultúra rendszerében. 1867 és 1869 között Göttingenben, majd Tübingenben, a német filozófia fellegváraiban hallgathatta a kor legjelesebb professzorait. 1870-ben nevezték ki a pozsonyi gimnáziumba, valamint a teológiára a filozófia, filozófiatörténet és teológia rendkívüli tanárává. 1872-ben pályázott először - sikertelenül - a kolozsvári Ferenc József-tudományegyetem filozófia tanszékére, ahová akkor Szász Bélát nevezték ki. Böhm pályája akkor más irányba ívelt: 1873-ban a legtekintélyesebb akadémikusok (például Hunfalvy Pál) ajánlására kinevezték a budapesti evangélikus gimnázium rendes tanárává. Ekkoriban kezdődött el széles körű szakmai-tudományos publicisztikai tevékenysége: kritikák, recenziók, tanulmányok tucatjait közölte az Ellenőr irodalmi mellékletében, illetve a Magyar Tanügy című lapban. Mindez természetesen nem jelentette azt, hogy a német nyelvvel és a német tudományossággal megszakította volna a kapcsolatát: 1876 és 1878 között a Lipcsében megjelenő Philosophische Monatshefte hasábjain közölte alapozó tanulmányait, abban a lapban, amelynek a legnagyobb német szellemek voltak a munkatársai, többek között Franz Brentano, Hermann Cohen, Max Dessoir, Wilhelm Dilthey, Rudolf Eucken, Eduard v. Hartmann, Harald Hoff ding, Edmund Husserl, Oswald Külpe, Otto Liebmann, Theodor Lipps, Alexius Meinong Paul Natorp, Karl Rosenkranz, Ferdinand Tönnies, Friedrich Ueberweg, Hans Vaihinger, Karl Vorländer, Wilhelm Windelband és Wilhelm Wundt. Később a Magyar Philosophiai Szemle oldalain is tett közzé német nyelvű írásokat. 1875. július 4-én Böhm szerelmi házasságot kötött Greguss Lujzával, aki azonban 1879 nyarán elhunyt, és követte őt a sírba elsőszülött kisfia, Richárd Imre is. Másik szeretett kisfiát, Ottó Károlyt Cecília nővére nevelte tovább. A nyolcvanas évek elején Böhm - hivatalos felkérésre - a gimnáziumi reform kidolgozásának szentelte magát, lélektani és logikai tankönyveket írt, és a filozófia középiskolai oktatásának rendszerével foglalkozott. Az általa megindított Magyar Philosophiai Szemlében filozófiai szakcikkek százait jegyezte, közben pedig dolgozott fő művén: 1883-ban megjelent Az ember és világa első kötete (Dialektika és alapphilosophia), majd pedig 1892-ben ennek második része, A szellem élete. E mű tartalmi vonatkozásainak a kifejtésére itt nincs terem, röviden csak annyit jegyezhetek meg, hogy Böhm Károly Kant, a pozitív és tudományos szellemet képviselő Auguste Comte, valamint Johann Gottlieb Fichte ismeretelméleti elképzeléseinek a felhasználásával dolgozott ki egy olyan filozófiai rendszert, amelyben a valóságot az öntudat projekciójával létrehozott „öntét”-ként kell felfognunk, és a tudat minden jelentéses elemét ebből kell magyaráznunk. Amikor Böhm Károlyt a kolozsvári egyetem filozófia tanszékére (az egyetem tanári karának egyértelmű támogatása mellett) kinevezték, már a magyar filozófiai és tudományos élet vezető tekintélye volt, 1900-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. (Közben 1885-ben sikerült újra családot alapítania: feleségül vette Márkus Margitot. Tőle öt fia született, közülük kettő halt el fiatalon, a másik három viszont szép polgári pályát futott be: Ottó mérnök lett, Dezső tanár az ágostai hitvallású evangélikus főgimnáziumban Budapesten, János pedig orvos. Boldog, békés családi életet élt.) Számunkra itt most a legfontosabbak Böhm Károly kolozsvári évei. Erdély konzervatív fővárosában nagyon visszavonult életet élt. 1906 nyarán azonban ő is az utcára vonult nemzetiszínű kokárdával, amikor az akkori idők egyik legnagyobb botránya, a 48-as függetlenségi és szabadságpárt választási győzelmének megsemmisítése ellen kellett tiltakozni. Nemegyszer hangsúlyozta, hogy a francia gondolkodókban a politikai szabadság legjelesebb képviselőit tanulmányozta. Hallatlanul lelkiismeretes tanárként percnyi pontossággal tartotta óráit, elsősorban a görög filozófia, a kantianizmus és spinozizmus (kritika) tárgykörében, vezette a bölcseleti foglalkozásokat a tanárképzőn. Emellett természetesen folytatta kiterjedt publicisztikai és szervező tevékenységét. Éles tudományos vitákba bonyolódott például Apáthy Istvánnal, híres természettudós kollégájával, nem mellesleg a 48-as párt egyik erdélyi vezéralakjával. Kíméletlenül éles kritikus volt Böhm is, amellett azonban nagy empátiával tompítgatta a tudományos élet személyeskedő vitáinak élét. Kezdeményezője volt a Magyar Filozófiai Társaság létrehozásának, és az egyik első alelnöke is lett (1901- ben). Kolozsváron dolgozott tovább Az ember és világa további kötetein. Közülük az egyik legkarakteresebbik az Axiológia (értéktan) lett. Voltaképpen az értéktani munkásságához kapcsolódtak aztán tanítványai, az erdélyi teológia és filozófia jelesei. Közülük ezúttal csak Makkal Sándor református püspök és író, Tankó Béla vagy Málnási Bartók György (a hagyaték ápolója, maga is jeles filozófus), valamint a fiatalabb nemzedékhez tartozó Tavaszy Sándor és Varga Béla unitárius püspök nevét említem. Mindannyian együtt alkotják azt a szellemi alakzatot, amelyet mind a mai napig kolozsvári iskola néven említünk, s amely rajta van - Böhm Károlynak és halhatatlan művének köszönhetően - a modern magyar filozófia térképén. * * * Böhm Károly nem érte meg az első világháborút, 1911. május 18-án, hosszas betegeskedés után halt meg Kolozsváron. Besztercebányán temették el. Művének kisugárzása ma is megvan, kutatjuk, továbbvisszük az öntudattal, értékkel kapcsolatos gondolatait, Kolozsvár pedig hálásan ápolja a nagy magyar filozófus emlékét, aki a magyar rendszerfilozófia megalkotásával méltó helyre emelte a bölcseletet a magyar művelődésben. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház, annak elöljárói - mint ahogyan Erdély és legfőképpen Kolozsvár értő közönsége is - nagyra becsülik és a magukénak vallják az evangélikus egyházhoz és annak intézményeihez ezer szállal kötődő Böhm Károly emlékét. Mindannyian köszönettel tartozunk Adorjáni Dezső Zoltán püspök úrnak, aki a kezdet kezdetétől messzemenően támogatta az emléktábla-állítás gondolatát.
