Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-03-11 / 10. szám
6 ■m 2012. március n. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet „Mi nem paraván itt?” Részletek egy papné titkos naplójából - bábverseny előtt, közben, után Január eleje Ma megjött az Evangélikus Élet, és benne van a bábfesztivál hirdetése! Végre egy jó téma: Családok a Bibliában! És a helyszín a Kolibri Színház. Mondom: színház! Nem gyülekezeti terem, nem pince, nem mozi! Valószínűleg lesz jó akusztika, elég hely a színpadon, „Hawaii, dizsi, napfény”, paraván! Kezdhetem írni a darabot hét percre és hét szereplőre. (Ez utóbbit nem a kiírás, hanem a józan ész diktálja, mert a két felnőtt mellett ennyi gyerek fér el a kisbuszunkban.) Jaj, ez nagyon klassz! És már tudom is, mit akarok írni. Azt, hogy ha Isten bejön a képbe, még mindnyájunkkal történhetnek csodák. Megírom a héten. Január 15. Ma azt hittem, megírom a darabot, de nem sikerült, mert Misuka, a kisfiam hiperaktív volt. Ahányszor leültem, mindig felmászott a hátam mögé a székre, befogta a szememet, és a fülembe kacarászott. Ki akart menni, persze, süt a nap hét ágra. Itt a tavasz, úgy néz ki. Nyílnak a hóvirágok, a madarak örülnek a fénynek. Szóval sétáltunk, látogattunk, ügyeket intéztünk. Szép, tartalmas nap volt amúgy, de azért este felsóhajtottam egy kicsit: „Istenem, egy szép korszak ez itt a pici gyerek mellett, nem is panaszkodom, örömmel csinálom minden percét, csak olykor úgy, de úgy hiányzik egy icipici más! Alkotni, zenélni, tudod: prelúdiumok, concertók, fúgák vagy legalább egy kis bábdarabírás...” Január 20. Reggel úgy döntöttem, a takarítás várhat, Misu viszonylag nyugodtan elpakolászott a cipősszekrényben, nekiülök a darabnak. Szép nyugalmas tíz percet töltöttem a gép előtt, amikor belém nyilallt: túl nagy a csend. Lementem megnézni, mit csinál a kicsi. Először úgy tűnt, minden rendben van. Misu kicsit maszatosan, de üdvözölt mosollyal simogatta a padlót. Azt hittem, a felmosást imitálja, még egy csöpp büszkeség is hatalmába kerített, hogy lám, micsoda klassz kis házias férfit nevelek én az utókornak, de ekkor „aknára” léptem, és megvilágosodtam rögtön. Misunak félrecsúszott a pelenkája, és a tartalmát egyenletesen szétpotyogtatta a házban. Az egyik darabkán álltam, a többivel a kisfiam éppen nagy műgonddal és csodálatra méltó, elszánt alapossággal fugázta a hajópadló réseit. Hirtelen azt sem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. A gyereket mindenesetre letusoltam, és átöltöztetés után letelepítettem a másik szobában. Természetesen végig felmostam az összes szobát, ahol járt a kicsi, majd a végső stádium következett: súroltam, súroltam és ellenfugáztam. Misu egy darabig pakolgatta a DVD-ket, de aztán rádöbbent a rideg valóságra, és üvöltve, bömbölve siratta gondosan létrehozott és éppen megsemmisítés alatt álló művét. Egy meg nem értett zseni fájdalmával és kitartásával. Én akkorra már felmostam, feltöröltem, körömkeféltem, éppen fültisztító pálcikákkal igyekeztem kivarázsolni a maradékot a rések közül, de a dolog reménytelennek tűnt. Vagy már csak én láttam azokat a foltokat, mint Arany János Ágnes asszonya? Mindenesetre ma se írtam darabot. Viszont fugáztam... Január 29. Lám, mégis visszatért a tél. A hóesés csodásán beterített mindent apró, ragyogó kristálycsillagokkal. A gyerekek mind itthon vannak, és a nagyok kivitték szánkózni a kicsiket is. Én nagy önmegtartóztatással benn maradtam jelenetet írni. És csodák csodája, semmi nem jött közbe! Sikerült végeznem. Igaz, az újraolvasás közben már hallottam, hogy a nagyok lenn a fürdőszobában zörömbölnek, locsognak, de minden nyugalmasnak látszott, szóval szépen lekerekítettem a történetet. Míg kamasz lányaim elolvasták édes kis újszülött darabomat, ráleltem egy gondosan előkészített bűntényre. Valaki a fürdőből elcsent szemöldökcsipeszemmel szőrtelenítette az egyik kaktuszomat! A tettes is hamar előkerült. Még a tüskék jó része is, igaz, azok kicsit fájdalmasabban... Február 2. Ma lesz az első próbánk a gyerekekkel. Gondoltam, ebből az alkalomból kedvcsinálónak sütök egy finom áfonyás túrótortát. Nagyon szép lett, és az illata is sok jót ígért. Míg hűlt a konyhapulton, szépen összeszedegettem a bábozáshoz pár apróságot, és bepakoltam az autóba. Ezalatt valaki felmászott egy székre, és gondosan kiszedegetett minden egyes áfonyaszemet a tésztából. Az én gyönyörű szép süteményem úgy festett a végére, mint egy jó érett, lyukacsos sajt. Végül egy zacskó cukorkát bontottunk fel az első próbán. Február 9. Próbáltunk. Ezúttal nálunk. Mivel otthon nem tartok paravánt, az oldalára állítottam egy szárítót, és leterítettem, aztán egy ruhaakasztó állvány is előkerült háttérnek. Erre persze Borsikának is rögtön bábozni támadt kedve. A helyzetet megoldottam, de amikor a bábosokhoz fordultam, csak egy halom könnyezve röhögő kamaszt találtam. Kedves saját gyerekeim vezetésével éppen fuldokolva jegyzetelték le - szerintük - legújabb „aranyköpésemet”: „Miért ne lenne még egy paravánunk? Miért, mi nem paraván itt?” Egyébként minden jó. A jelenet végén van egy dalunk, amelyet már Misuka is kiválóan megtanult. Február 14. Ma kiderült, hogy senkinek nincs egyszínű fekete, hosszú ujjú pólója a csoportban. Pedig most igazán kellene. így hát felkerekedtünk Misukával, és elmentünk turkálni. Nagy nehezen sikerült összeszedni hét sötét felsőt. Az eladónő szánakozva nézett rám:- Részvétem - mondta -, látom, gyászolnak.- Dehogy - nevettem el magam -, csak a Szivárvány bábcsoportnak viszem.- Szivárvány? - kerekedtek ki a szemei. - Akkor miért fekete mind?- Mert báboznak - mondtam ki a magától értetődőt.- Jó, de akkor miért szivárvány? Miért nem inkább mondjuk fekete sereg?- Érdekes gondolat - állapítottam meg. - Majd még megfontolom. Végül megkaptuk a pólókat féláron. Február 20. A gyerekek helyeskék. Heten vannak, de néha legalább nyolcfelé szaladnak. Szépen próbálgatunk. Ha nagyon virgoncak, terelgetem őket, de olyan jó velük dolgozni és látni, hogy minden szépen alakul. Nem is tudom, mikor álltunk ilyen jól utoljára. Egyetlen nehézség, hogy hét közben Kamilla lányom már kollégiumban lakik, és őt olyankor helyettesítenem kell. Az első két nyilvános próbánkat is kénytelenek voltunk így megtartani. A jelenet végi dalunkat egy csöppet kezdem unni. Misuka ezzel ébred, ezzel fekszik. Ja, és a kettő közötti időszakban is ezt fújja: „Dudooom, Jézus zeretengem, dudoooooooooom!” És egész nap tudja. Én főleg akkor tudom, amikor ő alszik. Február 25. Már csak egy hét van vissza a bábfesztiválig, és két gyerek beteg lett. Plusz az én két kicsinyem: Borsika és Misu. Nehézkesen, de azért próbálgatunk. Február 27. Ma már csak ketten voltunk a próbán: Anna lányom meg én, mindketten csöpögő orral és vacogva. „Fekete seregem” többi tagja ágyban, párnák közt készül a nagy napra. Nem tudom, mi lesz velünk. Kicsit reménytelennek tűnik a helyzet. Lehet, hogy a végén el sem jutunk a versenyre? Pedig de jó lenne látni újra a régi, ismerős arcokat, na meg persze szívesen megmutattam volna a tengeliciek töretlen jókedvét is... Március 2. Pár nap szünet után péntek este tartottunk egy végső, stratégiai megbeszélést. Már csak egy gyerek beteg, ő otthon sírdogál, nekünk meg itt lenne kedvünk, úgy sajnáljuk. Új szereposztás, nagy takarékoskodás a szereplőkkel, és összeáll a dolog. Hajrá, Tengelic! Március 3. A nagy nap hajnalán fél hétkor megcsörrent a telefonom: lebetegedett az utolsó fiú szereplőnk is. Először azt gondoltam, menjünk el csak megnézni a programot, de a gyerekek csalódottsága szinte sütött. Megráztam hát magam: igenis, kiállunk. így, ahogy vagyunk, öten. Egy kis fejösszedugás, aztán irány Budapest. Hiszen ahogy megírtam, ha Isten bejön a képbe, még mindnyájunkkal történhetnek csodák! A férjem az úton nagyon jól szórakozott rajta, hogy elvállaltam a beszámolót az Evangélikus Életnek erről a napról. Azt mondta, kíváncsi lesz, mit fogok összehablatyolni a saját csoportomról. Tényleg! Nagy erőfeszítésembe került, hogy fölényes és lekicsinylő pillantásommal elhallgattassam. Nem muszáj neki tudni azt, hogy most éppen igaza van. A színház csodálatos. A szervezés remek. Minden könnyedén és gördülékenyen halad, rengeteg az ügyes segítő, mindenütt felbukkannak, ahol csak kellenek. Pál Marietta és csapata kiváló munkát végzett. (A zsúfoltnak ígérkező nap mindvégig dicséretre méltóan lendületes volt.) Jól lehet látni és hallani a nézőtéren, frappánsak voltak az áhítatok, és Róka Szabolcs is rendkívül talpraesetten, rutinosan koordinálta a történéseket. És nem ért csalódás sem bennünket: Nagy Pankáék idén is igazi mesebeli teret varázsoltak a bábjaik köré, és igazán tisztán-szépen énekelte meg József történetét a kolozsvári Hatház Rebekka. Érdekes volt a nagytétényi csoport álarcos jelenete, és... (hát igen, ha ezt most nem én írnám, akkor az állna itt: humoros és kedves a tengeliciek előadása; de persze egy ilyen szerény teremtés, mint én, nem írhat le ilyet, álljon tehát csak annyi:) előadták darabjukat a tengeliciek is, és élvezték. A tamási csoport sokat fejlődött a tavalyi első próbálkozás után. Zenéstáncos produkciójuk folytatást kíván. A zuglói csoport megszokott karakteres és szeretni való bábjaival szépen betöltötte a játékteret. Kár, hogy a jelenet hamar véget ért, még el tudtuk volna nézni. A bátonyterenyei csoport humoros élő szereplői felejthetetlen percekkel ajándékoztak meg bennünket, reméljük, a jelenet ifjú szerzőjének még sok hasonlóan jó írás kerül ki a keze alól. A csoportok játéka és az ebéd után a Deák téri evangélikus templomba vonultak a résztvevők, ahol megcsodáltuk Róka Szabolcs interaktív meséjét, és a zsűri is szót kapott. Nem tévedtem nagyokat. Piliscsaba a legjobb színpadképért, Kolozsvár a legjobb zeneiségért, Nagytétény az ötletes és szép maszkokért, Tengelic a hiteles játékért, Tamási az összmunkáért, Zugló a legjobb bábszínházi térhasználatért, Bátonyterenye a humoros élőjátékért kapott elismerő oklevelet. A napra a Kaláka Bábszínház előadása tette fel méltóképpen a koronát. Játszottak,, és mi megfeledkeztünk a fáradtságról, együtt örültünk télnek, nyárnak, madárnak. És tulajdonképpen ezért is jöttünk: játszani. Aki pedig idén kimaradt, az se búsuljon, hiszen bábfesztivál lesz jövőre is, és nyitott kapuval várja a majdani jelentkezőket. Nem kell hozzá sok minden, csak egy kis játékra való készség. A többi adódni fog, hiszen - hogy „klasszikust" idézzek - tulajdonképpen „mi nem paraván itt”? ■ Füller Tímea HIRDETÉS Válogasson az első magyar platformfüggetlen online újságosstand kínálatából, olvasson számítógépen, táblagépen vagy okostelefononl DIGITALSTAND www.digitalstand.hu Olvassa az Evangélikus Elet digitális változatát! www.digitalstand.ht Csatlakozzon hozzánk a Facebookon isi f rsg 3 ■ • * 1 * —* Találkozó Az Északi Evangélikus Egyházkerület találkozót szervez az egyházkerülethez tartozó, evangélikus kötődésű őstermelők, gazdálkodók és borászok részére. Cél a kapcsolatok erősítése és a további - adott esetben intézményes - együttműködés alapjainak megvetése. A találkozó helyszíne az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatala (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24.). Ideje: április 18. (szerda), 14 órától. Szeretettelvárjuk az érdeklődők jelentkezését a hivatal elérhetőségein (eszaki.kerulet@lutheran.hu; 06/1/394-2448). Dr. Fabiny Tamás és Benczúr László, az egyházkerület elnöksége HIRDETÉS__________________________________________________________________ Meghívó Áldássá válni - szűkülő távlataink Isten tágas terében címmel Nyugdíjas papnék és papnők országos találkozóját tartjuk március 31-én 9.30 órától a Budapest-Deák téri gyülekezet első emeleti termében. Az alkalomra nyugdíjas és özvegy papné testvéreket várunk, de a nyugdíjba készülő vagy még aktív papnék is hivatalosak. A jelentkezést kérjük a Magyar Evangélikus Egyház Női Missziójára eljuttatni. Postacím: 1085 Budapest, Üllői út 24.; e-mail: marta.pinter@lutheran.hu; illetve telefon: Szebik Imréné 20/824-3441.
