Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-08 / 1. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2012. január 8. » 15 Mire jó a telefon? Hát hogy ne beszéljünk rajta! Jó messzire jutottunk azóta, hogy Bell találmányának segítségével drótokon keresztül lehessen eljuttatni két földrajzilag különböző helyen lévő ember hangját a másik telefonkészülékbe. A vezetékes típusok után megjelentek a mobilok, amelyek igen rövid alatt zsebben hordható méretűvé zsugorodtak. Jelenleg pedig egy újabb forradalom zajlik, az elterjedt nevén „okostelefonoknak” hívott termékek ugyanis már inkább tekinthetők számítógépeknek, és a felhasználási módjuk is inkább azokhoz hasonlít. 2009-ben jött az első híradás arról, hogy - amerikai telefontulajdonosok között végzett felmérések szerint - az egyes beszélgetések egyre kevesebb ideig tartanak, míg a szöveges üzenetek száma egyre inkább nő. Az azóta eltelt két év az okostelefonok elterjedését hozta, így már nem is meglepő az az adat, hogy idén szilveszterkor csökkent az elküldött sms-ek száma (a Vodafone saját hálózatában mintegy húszszázalékos csökkenést tapasztalt), ugyanis az ilyen készülékekkel újévi jókívánságaikat már inkább a közösségi oldalak alkalmazásaival küldik el a felhasználók. Egyre inkább internetezésre, illetve a világhálóra kötött alkalmazásokkal használjuk a telefonjainkat, és ez részben a megváltozott telefonálási szokásoknak is köszönhető. Már tavaly márciusban Don’t Call Me, I Won’t Call You (Ne hívj, én sem foglak) című riportjában foglalkozott Pamela Paul azzal a kérdéssel, hogy a telefon beszélgetésre való használata mennyire kiment a divatból... A The New York Timesban közölt írás egyik megszólaltatottja, Jonathan Adler belsőépítész például arról nyilatkozott, hogy a gyerekkorában tanult szabály, mely szerint este tíz óra után már nem illik telefonálni, megváltozott: most már egyáltalán nem illik telefonálni. Ő leginkább csak édesanyját szokta felhívni, de elképzelhetetlennek tartja, hogy más beszélni akarna vele, ha pedig mégis keresik telefonon, általában még a hívás elutasítása gombot sem nyomja le, mert abból a hívó fél tudja, hogy éppen a készüléke közelében van. Ez az eset nem egyedi, és jellemzi azt a tendenciát, hogy a tengerentúlon a kapcsolattartás fő területe áttevődött az internetes üzenetek világába. A telefont az üzleti életben is egyre ritkábban használják, és csak akkor, ha az e-mailekben folytatott párbeszédből valami nem válik egyértelművé. Bár a trenddel lapunk főszerkesztője például általában sem ért egyet, de ebben az esetben is udvariassági szabály, hogy írásban kérjük a partner beleegyezését ahhoz, hogy felhívhassuk. A telefonhívás ugyanis zavaró. EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ 1 Rovatgazda: Nagy Bence Mai világunkban az embereknek általában nincsen arra idejük, hogy hosszadalmas beszélgetéseket folytassanak, és ha mégis, akkor annak az időzítése is fontos. Márpedig a telefonhívások többsége esetén a hívott fél nem a saját időbeosztásának megfelelően kényszerül részt venni a kommunikációban. Ráadásul az amerikai stílusú, egy légterű irodák elterjedésével a beszélgetések a többi ott tartózkodót is zavarják. A tendencia hazánkba is rohamosan gyűrűzik be. Ahogyan a telefonokat egyre több mindenre használjuk - internetezés, levelezés, ekönyvek olvasása -, úgy válik egyre kevésbé jelentőssé a beszélgetésekben elfoglalt szerepe, és válik egyre inkább zavaróvá, ha a többi vele végezhető tevékenység közben bejön egy váratlan hívás. 2012 sok szempontból a mobil éve lesz. Hódítani fognak az új készülékek, egyre inkább hordozható asszisztensként fogunk tekinteni rájuk. Akik megijedtek az új idők szelétől, ne aggódjanak. Egy kis készülék is elég nagy ahhoz, hogy egy teljes Bibliát magával hordhasson rajta az, aki a rohanó világban sem akar lelki táplálék nélkül útnak indulni. ■ Nagy Bence EVÉL&LEVÉL „Vándorélet” - Liszt Ferenc nyomában Liszt Ferenc (1811-1886) születésének kétszázadik évfordulója alkalmából „Vándorélet’’ - Liszt Ferenc nyomában címmel zenei-műveltségi vetélkedőt rendezett a Jeunesses Musicales Egyesület középiskolai tanulóknak. A vetélkedő témakörei felölelték a 19. század egyik legjelentősebb zeneszerzőjének, zongoravirtuózának, karmesterének és zenepedagógusának tevékenységét, életének meghatározó állomásait és életművének fontosabb darabjait. A vetélkedő két részből állt: egy tízfordulós on-line elődöntőből (szeptember 21-től november 30-ig) és egy budapesti döntőből. Az elődöntő fordulói egy-egy Liszt életében fontos szerepet játszó városhoz kapcsolódtak. A vetélkedő tartalmi részét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói állították össze. A versenyen százharmincöt csapat indult, az elődöntő feladatainak megoldása után százhuszonegy csapatot pontoztak. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium Bogányi csapata (Bognár Tibor, Berki Zsófi Anna, Fecske Péter, Gaál Eszter, Lukács Roland és Belinszky Etelka tanárnő) a negyedik legjobb pontszámmal került a hatcsapatos döntőbe. A döntő tavaly december 10-én volt Budapesten, a Művészetek Palotájában. A feladatokhoz kapcsolódó zenei részletek tolmácsolásában részt vettek: Vámos Katalin (ének), Bogányi Gergely (zongora), Zsoldos Dávid (zongora), Szabó Ferenc János (zongora) és a Szent Efrém Férfikar (vezényelt: Bubnó Tamás). A zsűri tagjai voltak: dr. Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, dr. Domokos Zsuzsanna, a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója, Farkas Zoltán, a Bartók rádió intendánsa, illetve Hamburger Klára zenetörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. A nagyon színvonalas versengésben végül a második helyen végzett csapatunk. (Mindössze két ponttal előzött meg bennünket az ugyancsak nyíregyházi „Kürt utcai muzsikusok” csapata.) Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár igen nagyra értékelte a nyíregyházi fiatalok teljesítményét. ■ A Bogányi csapat Trecskó Beáta, a vetélkedő egyik szervezője, Belinszky Etelka tanárnő, Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, Berki Zsófi Anna, Lukács Roland, Fecske Péter, Bognár Tibor, Gaál Eszter Magyarul Bárhol járt is atyánkfia az elmúltfél évszázadban, előbb-utóbb szinte mindenütt hallott magyar szót. Igaz, a Kárpát-haza peremvidékein egyre kevesebbet. Legutóbb, Vereckén járva már csak egy Nagyszőlősről odakerült orvossal beszélhetett anyanyelvén. Podolinban meg - Krúdy kedves felvidéki városkájában - éppen ottjártakor került kórházba a még élő egyetlen magyar bácsika... A nagyvilágban, az egykori szállásterületen túl, a legváltozatosabb helyeken és körülmények között szólították meg - magyarul. Egy ideig gyűjtötte is történeteit, hogy más kuriózumokkal együtt majd közzéteszi őket, de rá kellett jönnie, hogy a vele megesettek nyomába sem léphetnek apja vagy nagyapja történeteinek. Ők még nem utazási irodák szervezésében, hanem a múlt század nagy háborúiban járták be a fél világot. Apai nagyapja Olaszországtól Lengyelországig, Szerbiától Ukrajnáig „tájékozódott”, békeidőben meg három évig Ó-Románia vendégszeretetét élvezte egy lovassági garnizonban. Apját a második világégés utolsó hulláma -Ausztria, Németország és Luxemburg érintésével - egészen az Atlanti-óceánig sodorta, majd szabadulásáig harmincezer társával együtt Franciaországban, a Mailly-le-Camp hadifogolytáborban ette az amerikaiak komiszkenyerét. Történt, hogy csupa szálas négerfiúból álló, új tábori csendőralakulat érkezett hozzájuk. Eleinte kellő tisztelettel s tisztes távolból csodálták e marcona különítményt, később hozzászoktak a színes amikhoz. A csendőrök párban álltak őrséget a táborkapu előtt, a váltás mindig egylovas kocsival jött, s ugyanazzal vonult vissza az előző páros is. Egyszer, visszainduláskor lovuk valamitől megbokrosodott, ágaskodott, rúgkapált - egyikőjük a bakról, a másik pedig elölről próbálta megfékezni, mindhiába. Ekkor az egyik néger ékes magyarsággal elkiáltotta magát: „Aggyál néki az ostorral! Az annya istenit, megbolondult ez a lú?!” A fogoly bakák szája tátva maradt a csodálkozástól. Idő telve, miután sikerült a lovat közös erővel megszelídíteni, valaki bátortalanul megkérdezte: „Hát maguk is magyarok?” „A hát - jött a válasz eredeti szatmári tájszólásban -, én Mónár Laji vagyok, a meg az öcsém ott, a Jani!” Mint kiderült, a református Molnár szülők fiatal házasként még a századfordulón vándoroltak ki a Paládok (Kis-, Nagy- vagy Bot-) valamelyikéről, de Pennsylvaniába kerülve nem az iparban vagy a bányászatban találtak boldogulást, hanem a mezőgazdaságban. Idővel kis farmot vásároltak, szépen gyarapodtak, csak hát... Nem lehetettgyermekük. Segítségnek egy néger cselédlány ragadt náluk karon ülő fiacskájával, majd újra „megesett”, s most már ketten lábatlankodtak körűié. Röviddel ezután valami csúnya mellbetegségben kiszenvedett szegény, s ott maradtak az árvák másfél meg háromévesen. Molnárék is jól benne voltak a korban, se rokonuk, se ismerősük a maguk fajtájából, gondoltak hát egyet, s nevükre vették a lurkókat, sajátjukként nevelték fel protestáns hitben, s kitaníttatták mindkettőt, végül a birtokot is rájuk íratták. így lett anyanyelve a csokoládébarna Molnár Lajosnak meg Jánosnak a magyar. Míg élt édesapja, atyánkfia gyakran szóba hozta a néger magyarokat. Vajon megvannak-e még - tűnődött legutolsó alkalommal -, olyan egy korúak lehettünk... S vannak-e gyermekeik? Ha igen, tudnak-e magyarul? ■ OZSVÁTH SÁNDOR HIRDETÉS__________________________________________________________________________________________________________________________________________ „Hová vezetnek a szálak” Polgár Rózsa Kossuth-díjas kárpitművész életmű-kiállítása január 12-én, csütörtökön délután 18 órakor nyílik meg az Iparművészeti Múzeumban (Budapest IX., Üllői út 33-37.). A kiállítás védnöke dr. Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter. Köszöntőt mond dr. Takács Imre főigazgató. A kiállítást megnyitja dr. Keserű Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész és Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész. Közreműködik Regős Júlia (viola da gamba) és Szászvárosi Sándor (viola da gamba). A kiállítás megtekinthető február 19-éig, hétfő kivételével, 10-től 18 óráig. A kiállításról katalógus jelent meg. Bonyhádi bravúrok Eredményt hirdettek a középiskolák megyei matematikaversenyén A Tolna megyei középiskolák 2011. évi matematikaversenyén 489 tanuló vett részt. Közülük 185-én írtak továbbküldhető dolgozatot. Kétlépcsős értékelés után a következő tanulók értek el dobogós helyezést: 9. évfolyam: 1. Nemes György, 2. Bősze Zsófia, 3. Matus Boglárka és Szász Norbert (valamennyien a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanulói, tanáruk Simonná Krum Eszter). 10. évfolyam: 1. Kacz Dániel (Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, tanára Csötönyi Nóra), 2. Arnold Balázs és Fehér Zsuzsanna (mindketten a szekszárdi Garay János Gimnázium tanulói, tanáruk Straubingerné Kemler Anikó). 11. évfolyam: 1. Bősze Zsuzsanna (Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, tanára dr. Katz Sándor), 2. Bor Julianna (Vak Bottyán Gimnázium, Paks, tanára Árokszállási Eszter), 3. Barczel Nikolett (Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, tanára dr. Katz Sándor). 12. évfolyam: 1. Tekeli Tamás, 2. Varjú János, 3. Halász Dániel (mindhárman a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanulói, tanáruk dr. Katz Sándor). Január 12-én Pécsett Baranya, Somogy, Tolna, Zala megye matematikaversenyén Tolna megyét a 11. és 12. évfolyam első hat-hat helyezettje képviseli. ■ Katz Sándor szaktanácsadó SZERETETVENDÉGSÉGRE Almás-diós kenyér Hozzávalók: 20 dkg reszelt alma, 2 tojás, 10 dkg porcukor, 10 dkg darás liszt, 1/2 csomag sütőpor, 5 dkg Rama margarin, 1 csomag vaníliás cukor, mazsola, fahéj. Elkészítése: a meghámozott és reszelt almát összekeverjük a fahéjjal és a mazsolával. Állni hagyjuk addig, amíg elkészítjük a tészta többi részét. A tojássárgákat jól kikeverjük a cukrokkal és a margarinnal. Hozzáadjuk az almát, a lisztet és a sütőport, végül belekeverjük a kemény habbá felvert tojásfehérjéket. Sütőpapírral kibélelt, 31 cm-es őzgerincformába öntjük a masszát, és előmelegített sütőbon kb. iöo fo-Kon féf óráig sütjük. Eta klkult. tetszés szerint bevonhatjuk csokimázzal,v FOTÓ: BODA ZSUZSA
