Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-02-26 / 8. szám
Evangélikus Élet FÓKUSZ 2012. február 26. 9 ÉV - 2 0 1 2 Versekből világló remény Gondolatok Túrmezei Erzsébet születésének századik évfordulóján jait. És nem az itt-ott döcögő sorait csodáltam, hanem áldozatos életét! Hogyan lehet Jézust és az embereket így szeretni? Ilyen egyszerűen és oltalmasan! Ezt irigyeltem tőle: a tisztaságot, a versekből világló reményt... Eltűnődtem: mi foglalkoztatta szüntelen, mit is akart? Harmóniát a világban, igazi megbékélést. Sokszor elgondoltam, amint a Fébé közösségében végzett egész napos munka után odaült asztalához, és verset írt, fordított, levelet fogalmazott barátainak... Én az énekszerzőt szeretem a legjobban. Több mint száz énekkel gazdagította az Evangélikus énekeskönyvet; nem véletlenül fogalmazta meg róla Reményik Sándor: „Jézus Krisztus igaz poétája.” Túrmezei Erzsébetet nem törték meg a megpróbáltatások. Töretlen szolgálat volt hosszú élete. Nehéz a női sors, s még nehezebb egy nép sorsa, ha gondoktól súlyos. A kettős örökség éget és fölkomorlik. A múltat fölmérni és talpköve lenni eljövendő koroknak - csak a kivételesen tisztáknak adatik meg. Túrmezei Erzsébet hitvalló, áldozatos életével örök példát mutatott. Tenni, teremteni tévedhetetlenül s tudni: nem vállalhatja más helyettünk a feladatokat, csak mi - ez az ember küldetése minden időben. ■ Fenyvesi Félix Lajos Édes Mancikám! Nagyon köszönöm kedves leveledet és a szép bélyegeket. Nagy örömöt szereztél velük, mert így én is sokfelé tudok örömöt szerezni egy-egy szép bélyeggel. Remekül sikerült ez a képsorozat is, mint az előző. Jó gondolat volt művészetünk értékeit így is ismertté tenni a világon. (...) Nekem is vannak ökumenikus kapcsolataim, persze inkább levélben és verseim szolgálatán keresztül. Tudok róla, hogy baptista és egyéb körökben talán még gyakrabban szavalják őket, mint az evangélikus gyülekezetekben. S tudom, hogy vannak ott az Úrnak nagyon kedves, mély hitű, égő szívű gyermekei. Tudom, hogy egy cél felé, egy hazába tartunk, egy Atyánk, egy Krisztusunk van, s az a természetes, ha szeretetben együtt munkálkodunk. De mélyen hiszem, hogy evangélikus egyházunk tanítása mindenben az Igében gyökerezik, hálás vagyok ragyogó, tiszta világosságáért. És meg vagyok arról is győződve, hogy itt a helyem. Ismered az Itt és most című verset? Abban magyarságommal kapcsolatban vallom, hogy „Máshol élni lehetne édes béke. Itt élni - küldetés. (...) Máskor élni lehetne zengőbb ének. Most élni - küldetés.” Ugyanezt vallom azzal kapcsolatban is, hogy Isten evangélikus egyházunkban hívott el szolgálatára. Itt és most. Vajon hogyan fogadnád a hírt arról, hogy baptista vagy szabad keresztyén lettem? Szeretem őket, és tudom, hogy testvérek vagyunk, de nekem itt a helyem. S őszintén megírhatom Neked, Mancikám, hogy nekem itt, Balassagyarmaton annyi alkalmam sincs a közösség gyakorlására, amennyi Neked. Sokszor érzem én is ennek hiányát, hiszen az anyaházi közösség melegéből kerültem ide. De a Jézus Krisztussal való közösség a csendességben és az úrvacsorában, a gyülekezet alkalmain való részvétel és közben testvéri levelezések, beszélgetések, jó könyvek olvasása átsegítenek ezen a hiányon. Thiele-Winckler Éva anya szavaira is gondolok: „Nem az a fontos, hogy a magunk kielégülését keressük, hanem hogy miközben másokat megelégítünk, magunk is megelégedjünk. Nem az a fontos, hogy bennünket szeressenek, hanem hogy mi szeressünk, és mások számára áldássá legyünk. Nem az a fontos, hogy sok ismeretünk legyen, hanem hogy amit felismertünk, cselekedetre váltsuk.” Próbáld Te is ezt gyakorolni, édes Mancikám! S próbáld számba venni, mennyi áldást kaptál már szent keresztséged óta egyházadban! „Légy hű mindhalálig!” (...) Búcsúzom most, édes Mancikám. A mellékelt újévi vers igéivel kívánok Neked és Szeretteidnek áldott, boldog új évet. ImádkoETa gondol Rád és sokszor csókol meleg szeretettel: £ v t Bgjrarmat,1968 jan.ljS-án. Részletek Túrmezei Erzsébetnek Gubek Máriához írt leveléből Mintha a tél is megenyhült volna. Családias hangulat fogadta a budahegyvidéki evangélikus templomba látogatókat. A száz éve született Túrmezei Erzsébetre, a költőre, műfordítóra, diakonisszára emlékeztek hívek és barátok a februári szombaton. Sokáig néztem az oltár fölé kivetített képet: az idős Túrmezeit mutatta. Fáradt, szemüveges arc, de kedves mosoly világolt a sok barázharmincas évekből. (Bármilyen hihetetlen, Túrmezei Erzsébet is volt fiatal. Telve reménnyel és Istennek tetsző tervekkel.) A szólító csöndben belém villant: vajon hogyan fogadott volna, ha huszonöt évvel ezelőtt megkeresem? Mit szólt volna tragédiákkal sújtott írásaimhoz? Istenkereső soraimhoz? Biztos szeretettel fogad, és kérdez, felel bölcs szavakkal türelmetlenségemre. Piliscsaba, ’90-es évek da között. Azután néztem a Túrmezei-évre készített szórólapon lévő fényképet: ifjú, sugárzó nő figyelt a Olvastam (1990-ben) kézzel írt, lapokból összevarrt versfüzetét. Megismertem tevékeny hétköznap-Átragyog-e rajtunk? Benéz a nap a templomablakon. Átragyog a színes ruhájú tizenkét férfialakon. Tarka foltokat vet a padsorokra, s a kisfiúra édesanyja mellett. Az nézi egy ideig álmélkodva a szép mozaik templomablakot, a tizenkét sugárzó alakot. Aztán kérdez, legrosszabbkor talán. Megkérdi: „Kik azok, édesanyám?” Tart még az igehirdetés. Édesanyja csak arra figyel. S a kis kérdezőt súgva, hirtelen egyetlen szóval csendesíti el: „Keresztyének!” S hangzik tovább a prédikáció, szól az orgona, zeng az ének. „Gyerekek” - vetődik fel hittanórán néhány nap múlva váratlan a kérdés: „Milyen emberek a keresztyének? Ki mondja meg nekem?” S a kis csapat nagy igyekezettel töri a fejét a feleleten. Aztán egy kisfiú jelentkezik.- Tanítója ilyen feleletet egyhamar újra aligha kap. - „A keresztyének olyan emberek, akiken átsüt a nap!" Milyen gyermeki, igaz felelet! Lehet-e annál drágább feladat, mint hogy rajtad, rajtam, mindegyikünkön átsüssön - ragyogjon a Nap?! Átragyogjon sötét világba, és beragyogjon sötét szíveket! Nem, ennél szebb feladat nem lehet! Kísérjen hát egyre a kérdés tovatűnő évek alatt: átragyog-e, átsüt-e rajtad, átragyog-e rajtam a Nap?!
