Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-02-26 / 8. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 77. évfolyam, 8. szám ■ 2012. február26. ■ Böjti, vasárnapja Ára: 250 Ft „Nem szeretem hasonlítgatni „A társadalmi egyenlőséget hazudó rendszer ötvenegy „Hetvenkét évesen ki merte Amikor támad a tél !► 6. oldal az intézményeket, de gyakran mégis kategóriába sorolja az embereket. Ez egy olyan szamárjelenteni: nem igaz az, hogy Túrmezei-év 2012 !► 7-10. oldal kifényesedik az a hely, ahol az Úrnak létra, amelyen csak lefelé lehet közlekedni. A csúcson a fiatalkori szerelem idősebb A lefékezett idő !► 11. oldal is kaput nyitnak. A hitünk még a gyermektermészetesen az uralkodó Kim család helyezkedik el.” korban szeretetté halványul.” Méregteleníts, böjtölj! !► 12. oldal lélektannak is jobban megfelel.” A kommunizmus 21. századi áldozatai Házasság hete Érden Új presbitériumoknak készítettük... !► 13. oldal Farsangoló !► 3- oldal- Észak-Koreában !► 5. oldal !► 11. oldal Zsoltártörténeti kalandozások 14. oldal Joachim Gauck német államfőjelölt és Angela Merkel kancellár Lutheránus páros Pfarrer, Pfarrerstochter - lelkész és lelkészleány lesz a német állam élén A kevesebb több ■ Prőhle Gergely Gyakran hallani a panaszt, hogy a politikai közbeszédből kifogyott az intellektuális erő, hogy a politikai alkalmasság egyetlen szempontja a megbízhatóság. Nem kétséges, hogy a modern demokráciákban - a média egyre növekvő befolyása alatt - az egyszerű, közérthető üzeneteknek, a finomra csiszolt, könnyen „fogyasztható” közszereplőknek áll a zászló. Az elmúlt héten lemondott német elnök is ilyen volt. Christian Wulff („minden anyósok kedvence” - ahogyan sokan hívták), a sima modorú, mindig jól fésült kereszténydemokrata politikus másfél évvel ezelőtt a papírforma szerint győzött azzal a Joachim Gauckkal szemben, akit akkor - pártonkívüliként - a szociáldemokraták jelöltek az államfői tisztségre. Wulff helyzete korrupciógyanús ügyei, suta magyarázkodása, újságírókat is bosszantó viselkedése miatt néhány hónap alatt tarthatatlanná vált Európa legerősebb országa élén. A lemondás persze nemcsak az ő személyes kudarca, hanem vereség az őt egykor jelölő Angela Merkel kancellárnak és a kereszténydemokrata pártnak is. Az államfő Németországban sem erősebb, mint nálunk, ugyanakkor fontos szerepe van abban, hogy bizonyos témákat a közbeszéd tárgyává tegyen, hogy pártpolitikai ellentétektől mentesen valóban a nemzeti egység kifejezője lehessen. És persze az állam első embereként habitusa, stílusa, egyéni története, személyes példája szükségképpen arcot ad az egész országnak, otthon és külföldön egyaránt. Wulff kudarcát követően tehát nagy volt a tét: miként lehet megtalálni minél előbb azt az embert, aki ilyen zűrzavaros, gazdasági és politikai válságoktól sújtott időkben képes ellátni ezt a feladatot. A németországi politikai kultúra - a föderális berendezkedés miatt - sokkal inkább alkalmas a konszenzus megtalálására, mint a mienk. így vasárnap este nem volt annyira nehéz a kereszténydemokratáknak sem elfogadni a baloldal korábbi jelöltjét, Joachim Gauckot, aki így - a kommunista utódpártot kivéve - minden politikai erő jelöltjeként várhatja márciusi megválasztását. Gauck neve Európa-szerte eggyé vált azzal a hivatallal, mely a kommunista rendszer egyik legrettegettebb titkosszolgálatának, a keletnémet Stasinak az irattárát volt hivatva feldolgozni. A Gauck-Behörde - halovány hasonlóságot mutatva azzal az intézménnyel, amelyet nálunk Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának hívnak - a rendszerváltástól kezdve képes volt következetesen, a személyes diszkréció és a történeti hűség kellő arányának megtalálásával, nagyobb botrányok nélkül feldolgozni a német kommunista rendszer állambiztonsági összefüggéseit. Joachim Gauck annak idején azért került az intézmény élére, mert egyházi polgárjogi aktivistaként hiteles személy volt, alkalmas arra, hogy ezt az érzékeny feladatot elvégezze. Ám sem Németország fontossága, sem az elnökváltás politikai jelentősége nem indokolná, hogy e lap címoldalán ilyen terjedelemben foglalkozzunk az üggyel. A világsajtót is bejáró fenti képen Európa legerősebb államának leendő elnöke és jelenlegi kancellárja látható. Pedig a kép alá azt is odaírhatnánk, hogy egy keletnémet evangélikus lelkész meg egy keletnémet evangélikus lelkész lánya. Erről persze nyíltan egyikük sem beszél, különösen nem közösen. Diszkrét hitvallásoknak olykor tanúi lehetünk, egy-egy beszédből kicseng a biblikus műveltség, de semmi melldöngető kereszténység. Amikor Gauck jelölésének estéjén emberi esendőségéről beszélt, a szabadságból eredő erőről, az ezzel együtt járó felelősségről, akkor nem lehetett nem meghallani a protestáns prédikátor intő, ugyanakkor erőt adó szavait. Azzal a nagyvonalúsággal pedig, ahogyan a kancellár képes volt józanul - az egykori ellenjelölt nagyságát elfogadva - örülni a gyors jelöltállításnak, újból tanújelét adta annak a politikusi nagyságnak, amely az ügyek fontossági sorrendjének megállapításakor nem pusztán politikai lózungnak tekinti, hanem valóban komolyan veszi a német alkotmányban is rögzített felelősséget Jsten és ember előtt. Fontos látni ezt a példát. Joachim Gauck elnökként remélhetőleg újra felébreszti majd a rendszerváltás ethoszát, s ezzel az egész világ figyelmét képes lesz ráirányítani a demokratikus átmenet megannyi ellentmondásosságára, a múlt megismerésének fontosságára. Az a tény pedig, hogy gazdasági elemzők egyre gyakrabban beszélnek a protestáns európai országok gazdasági fölényéről, hogy Svájc, Hollandia vagy a skandináv országok példája számszerűsítve is kifejezhető; az, hogy a bankok hitelezési elveinek kapcsán egyre gyakrabban kerül szóba Luther és Kálvin neve; s most ráadásul az, hogy Németország élén egy lelkész és egy - hogy ne mondjuk - papgyerek áll, nos, ez talán el kell gondolkoztasson minket is: mi, evangélikusok mégiscsak tudhatunk valamit... A szerző helyettes külügyi államtitkár, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője ■ Szabó Lajos Nem véletlenül népszerűek városainkban a lomtalanítási akciók. Ezek nélkül aligha szabadulnánk meg sok limlomtól. Őrizgetnénk és rakosgatnánk tovább, halmoznánk egymásra a kacatokat garázsban, kamrában vagy az udvaron. Eddig megvolt, ezután is elfér. Vágyjon a jól bevált ideológia: ki tudja, hátha jó lesz még valamire! Ha elérkezik a lomtalanítás ideje, és aktívan részt is veszünk benne, akkor új életérzést tapasztalunk meg. A tisztaság és a felszabadult mozgás élményét. Néhány nap után már alig emlékszünk a hosszú évek alatt összegyűjtött sok tárgyra. A lelkünkre is gondolhatunk így az előttünk álló böjti úton... Böjt első vasárnapja a megszabadulást hozza. Nem kell passzívan és szomorúan továbbkullognunk a régi beidegződések meghatározta pályán. Kerülgetni a belénk szorult negatív érzéseket, a folyton-folyvást „mentett” anyagokat. A felhalmozott dacokat. Százszor ismételgetni ősi sérelmeket. Elénekelni sok-sok egyéni sirámot arról, hogy mennyi méltánytalanság ért minket életünkben, pedig egyáltalán nem szolgáltunk rá. Siránkozni azon a sok lehetőségen, amely épp csak a mi számunkra nem nyílt meg. Sokszor már alig látjuk önmagunkat a sok felhalmozott ócskaságtól, ránk tapadt furcsa nehezéktől. Ezek a kívülről érkezett, de belsővé vált terhek teszik nehézzé a lépéseinket. A lelkünk is telítve van velük. A fölösleges, nagy terhek cipelése közben fontos dolgokat veszítünk. A nyitottság és a közvetlenség, amelyet még nem is olyan régen sok turista a mi sajátosságunknak, magyar specialitásnak minősített, ma már egyre nehezebben lelhető fel országunkban. Szomorú, de valóságos diagnózist írt le a napokban Parti Nagy Lajos egy novellájában: „Magyarországon, ha egy járókelő megállít egy ismeretlen másikat, harmadikként ott ácsorog velük a szorongás.” Idősek bibliaóráit délelőtt tartjuk, mert a sötétedéssel már nagyot csökken a biztonság. Kisgyerekek szüleinek pedig jól szervezetten kell megoldaniuk az utakat az iskolába vagy éppen a gyülekezeti gyermekfoglalkozásra... Ha nagy ritkán a morcos bizalmatlanság ellenkezőjét tapasztaljuk, alaposan elcsodálkozunk. Az elmúlt hetek egyik zord napján a metró lépcsőjén nagy vágtával előzött meg egy két-három fős, hamisítatlan mai húszévesekből álló, hangos csapat. Lefelé futottak a lépcsőn. Én sem álltam, hanem gyalogoltam a mozgólépcsőn, de ők sebesebbek voltak. Nagy zajjal kerülgették azokat, akik nehezen húzódtak jobbra, hogy elengedjenek minket, lassabban vagy gyorsabban menetelőket. Lent a lépcső alján meglepetésemre megálltak a fiatalok, és megvártak. Azt hittem, most valami atrocitás következik, de legalábbis kioktatás. Ehelyett barátságos vállveregetést kaptam tőlük: „Látja, végül csak mi győztünk, ha nehezen is tisztult előttünk a terep ezektől a bénáktól.” Erre a „kedvességre” végképp nem számítottam, főleg a ruházatuk és a hangerejük alapján nem. A bennem lévő szorongás mindenesetre másodpercek alatt elszállt. Böjt első vasárnapja a megszabadulást hozza. Nem kell passzívan és szomorúan továbbkullognunk a régi beidegződések meghatározta pályán. Kerülgetni a belénk szorult negatív érzéseket, a folyton-folyvást „mentett” anyagokat. Az író korrajzának igazságát épp az ilyen kivételek igazolják. Ha szemtől szemben állunk ismeretlenekkel, mindig ott lapul bennünk a szorongás. De jó lenne szabadulni tőle! Mit hozhat számunkra ma a böjt? Ráébredhetünk: a kevesebb több. Ha lemondunk valamiről, és nem terheljük vele az életünket, nem telítjük vele a lelkünket, akkor leszünk gazdagabbak. Ha testünknek kevesebb fölösleges táplálék jut, akkor lesz a lelkünk is erősebb és egészségesebb. Ha lemondunk a kalóriadús étkekről, a sok szénhidrátról, a pluszenergia beviteléről, frissebb lesz a fejünk, mélyebbek az érzéseink, és magunk is gyönyörködünk tiszta gondolatainkban. Önmagunk szebb és kellemesebb arcát ismerjük meg. A kevesebb úgy is több, ha egyszerűbb dolgoknak is újra tudunk örülni. Ha nem várunk másoktól túlméretezett ajándékokat vagy teljesítményeket, hanem a természetesnek, a közvetlennek, a kevesebbnek is tudunk örülni. A böjti „pusztába” se kalandra vagy ralishow-ra zarándokoljunk! Inkább azért, hogy megtapasztaljuk a fájdalmas, fanyar, küzdelmes, de valóságos böjti ízt, amelyet Weöres Sándor így fogalmaz meg: „Nem nyúlsz le értem, Istenem, / kezem hiába tartom. / De én mindig szólítalak, / mint gerle, hívó hangon.” A csendben pedig szinte ugyanakkor szólaljon meg a mai vasárnap névadó zsoltárának biztató szava is: „Angyalainakparancsolfelőled, hogy őrizzenek minden utadon. Kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben’.’ (Zsolt 91,11-12) Az utcán, a lépcsőn, meleg szobában vagy templom belsejében. Ahol járunk és ahova lépünk. A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora
