Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-02-19 / 7. szám

Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2012. február 19. » 13 Teológiai est a testi-lelki egészségről ► Több mint két évtizedes hagyománya van Kecskeméten, hogy február és március elején evangélikus-református teológiai estéken gyűlnek össze a hívek. Február 7-9. között Spiritualitás és egészség címmel teológu­sok - evangélikus részről dr. foób Máté -, valamint a Bács-Kiskun Me­gyei Önkormányzat Kórházának vezető főorvosai tartottak előadást és korreferátumot. Az előttünk álló egy-két hónapban be­fejeződnek a gyülekezeti tisztségvise­lő-, így a presbiterválasztások is. Gyü­lekezeteinkben az oltár elé kimennek a megválasztott presbiterek, és esküt tesznek. Fennhangon vagy halkab­ban, de szól majd a - reménység sze­rint - szívből mondott eskü szövege: Én, N. N. esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, egy igaz Isten, hogy presbiterként Jézus Krisztusba, a meghalt és feltámadott élő Úrba ve­tett hitben élek, ezt a hitet és a jó lel­kiismeretet megtartom. Ezeket szóban és cselekedetben képviselem és taní­tom, hogy jó szolgája lehessek Krisz­tus Jézusnak, és magam is az igaz ta­nítás igéjével táplálkozom, amelynek követője lettem. Példája leszek a gyü­lekezetnek és környezetemnek, be­szédben, magaviseletben, szeretet­­ben, hitben, tisztaságban. Bűntől tiszta kezeketfelemelve imádkozom, kételkedés nélkül. Törekszem az igaz­ságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. Ma­gam feddhetetlenül élek, és házam népét igyekszem jól vezetni. A Szent­lélek erejével és segítségével meghar­colom a hit nemes harcát, és megra­gadom az örök életet, amelyre az én mennyei Atyám elhívott. Isten engem úgy segéljen. Ámen. Ha lelkészek vagy újraválasztott pres­biterek is olvassák ezt a cikket, akkor lelki szemeim előtt látom, hogy elsá­padnak. „Mintha nem erre a szöveg­re emlékeznék, mintha az Agendában más lenne" - gondolják, mondják. Igazuk van. Ez nem más, „csak” egy bibliai szövegből összeállított eskü. Esküszünk De hogy a dőlt betűs szavak, monda­tok forrását is megadjam: íTim 1,19a: „Tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet..!’ íTim 2,8: „...a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeketfelemelve imád­kozzanak... kételkedés nélkül’.’ íTim 3,9-12: „...akikben megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. De ezeket is meg kell vizsgálni előbb, csak akkor szolgáljanak, ha feddhe­tetlenek. ...akik a maguk háza népét jól vezetik!’ íTim 4,6: „Ha ezeket tanítod a test­véreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jé­zusnak, hiszen a hit és az igaz taní­tás igéivel táplálkozol, amelynek kö­vetőjévé lettél!’ íTim 4,12: „...légypéldája a hívők­nek beszédben, magaviseletben, sze­­retetben, hitben, tisztaságban íTim 6,11-12: „Te pedig Isten em­bere... törekedj igazságra, kegyesség­re, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhivattál..!’ „Szerencsére” az Agenda szerinti presbiteri eskü hivatalos szövege ez: „Én, N. N. esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, egy igaz Isten, hogy presbiteri tisztségemben egyhá­zunk törvényes rendjét elfogadom és megtartom; gyülekezetünk belső bé­kéjét őrzöm és építem; ebben egyhá­zi elöljáróimat készségesen támoga­tom; magam is példásan élek, és tiszt­ségemmel járó feladataimat legjobb tu­dásom szerint, hűségesen végzem el. Isten engem úgy segéljen. Ámen.” Bennem pedig kérdések születnek. Az Agenda szerinti esküben szá­momra a talányok a következők: Miért csak a presbiteri tisztségben kell egyházunk törvényes rendjét el­fogadni, megtartani stb.? Az „átlag” gyülekezeti tagnak nem kellene? Ha igen, akkor miért kell ezt külön hangsúlyozni a presbiterek felé? Egyházunknak mi a törvényes rendje? Ki tudja? A zsinati törvények gyűjteménye? Mi van akkor, ha az egyház törvé­nyes rendje egyszer úgy módosul, hogy bibliaellenes lesz? Akkor mi van az eskümmel? Ha gyülekezetünk belső békéje hamis béke, akkor azt miért kell őriznem és építenem? Nekem mint presbiternek kik az egyházi elöljáróim? Hol van ez leír­va? (Tapasztalataim szerint a Ma­gyarországi Evangélikus Egyházban szolgáló presbiterek nem tudják, kik az egyházi elöljáróik.) Mik a tisztségemmel járó felada­taim? Jelentkezzen az a presbiter, aki­nek ezt már megmondták! Egyébként pedig senkinek semmi köze hozzá, hogy Jézus Krisztus szemé­lyes megváltómmá vált-e vagy sem - következhet az agendabeli szövegből. Gondolkodjunk! Ama napon szívből jövő eskümon­dást, a következő hat évre pedig ál­dott szolgálatot kíván: ■ Garádi Péter leköszönő felügyelő és presbiter A hallgatóság többségében laiku­sokból állt, akiknek az egészségügy a beteg vagy a hozzátartozó oldaláról ismerős. Hasznos volt megismerni a gyógyító-segítő foglalkozásban állók tapasztalatait s megtudni egyik-másik doktorról keresztény elkötelezettségét. Szó volt arról, hogy a lelki bajok testi tüneteket is okozhatnak; hogy a Krisz­tus-hitnek a gyógyulásban milyen szerepe lehet; és hogy milyen ténye­zők vezethetnek kiégéshez. Néhány érdekesség az elhangzott példákból: egy megvakult nő vissza­nyerte látását, miután szervi ok híján a pszichoterápia feltárta vakságá­nak lelki hátterét: nem tudja elvisel­ni, hogy harmadik, legkisebb gyerme­két is felvették az egyetemre, és így egyedül marad. A kecskeméti kórház­ban régóta működnek olyan klubok, amelyek a radikális műtéten átesettek számára nyújtanak lelki támaszt. Pél­dául azok, akiknek a vastagbelét kive­zették, vagy akik elvesztették az em­lőjüket, egymás között könnyebben megnyílnak. Segítséget jelenthetnek a túlterhelt kórházi személyzetnek az önkéntesek, akik megfelelő irányítás mellett a be­teglátogatásba kapcsolódhatnak be. Feltétel a hosszabb távú elkötelezett­ség, hiszen a beteg számára fontos az állandóság. Aki csak nyári szabadsá­gából szeretne egy-két hetet felajánla­ni, az például a daganatos gyerekek „bátor táborába” jelentkezzen. Kecskeméten a rendszerváltás óta van lehetőségük a betegeknek a lel­kigondozás igénybevételére. Ez a szol­gálat - a helyi lelkészek esetenkénti látogatása mellett -15 éve szervezett keretekben, református kórházlelké­szekkel zajlik. A jelenlegi fejlesztések eredményeként folyamatban van az ökumenikus kápolna kialakítása. Könnyeket csalt a szemekbe az egyik idős, súlyos beteg hallgató hoz­zászólása, aki arra buzdított, hogy ne várjunk emberfeletti tetteket az orvo­soktól, de tekintsük őket Isten eszkö­zének, imádkozzunk értük, és bízzunk tapasztalatukban, szaktudásukban. ■ Hulej Enikő Vigyázat! Frissen festve! ► »Vigyázat! Frissen festve!” - akár egy ilyen szövegű táblát is ki lehetne tenni a budapest-zuglói evangélikus gyülekezet templomának hatalmas, oltár előtti boltívére, amely egyházunkban - legalább látásból - csak­nem mindenkinek ismerős lehet. Ha máshonnan nem, akkor a legújabb kiadású, bordó kötésű énekeskönyvünk elülső borítóján található képről. S hogy miért kell a festésre figyelmeztető tábla? Mert, mintha csak egy modern kori mesébe csöppentünk volna, a gyülekezet egyik tagja gondolt egyet, és úgy döntött, hogy - különösebb teketória és fizetség nélkül - kifesti a templomot. A közösség és lelkészei, Tamásy Tamás és Tamásy Tamásné persze örömmel vették a felajánlást, és min­dent megtettek, hogy a hirtelen jött lehetőséghez biztosítva legyen min­den feltétel. S mert - úgy látszik - nemcsak a rossz, de a jó példa is ragadós, a vállalkozó alkalmazottai közül is többen örömmel, fizet­ség nélkül vállalták el a feladatot. Interjúalanyunk: Balogh Csaba szobafestő, aki sógorával, Németh Zsolttal együtt főszereplője volt ennek a szokatlan sikertörténetnek- Hogy jött az ötlet, hogy elvállal­ják ezt a nem kis munkát?- Januárban-februárban nem na­gyon szokott munkám lenni, s már vagy két éve nézegetem, hogy nincs túl jó állapotban a templom festése. Tavaly, ahogy elnéztem a falakat, megint eszembe jutott, hogy meg kel­lene már csinálni, de mivel akkor érettségiztem - korábban csak szak­munkás végzettségem volt -, nem maradt rá idő. Idén azonban már a karácsonyi asz­talnál is erről folyt a szó, s megemlí­tettem, hogy januárban nekilátnék. Csak kértem a sógoromat, Zsoltot, hogy adjon kölcsön állványt, hiszen hatalmas a felület, nagy a belmagas­ság, ezeket a falakat nem lehet létrá­ról elérni, ide komoly állványzat kell. A válasza az volt, hogy kölcsön nem ad, viszont elvállalta, hogy beállvá­nyozza nekem. Enélkül nem is tudtuk volna elvégezni a munkát.- Önök mindketten vállalkozók?- Igen.- Az embereit is a saját zsebébőlfi­zette?- Akit ki kellett fizetni, azt igen, de az igazság az, hogy amikor az embe­reim megtudták, hogy hol és hogyan vállaltam el a munkát, a legtöbbjük úgy döntött, hogy munkadíj nélkül is megcsinálják ők is, vagyis nem kel­lett nekik fizetnem.- Külön köszönet érte, hiszen ők - ellentétben Önnel - még csak nem is tagjai a gyülekezetnek, tehát aligha kötődnek ehhez a templomhoz. Ön vallását gyakorló, evangélikus család­ból származik?- Hívő keresztyén családban nőt­tem fel, de nem evangélikusként, mivel engem reformátusnak keresz­teltek Erdélyben, ahol születtem, s ahol a gyermekkoromat töltöttem. Ott is konfirmáltam. Csak amikor megnősültem, akkor települtem át Magyarországra. S mivel a feleségem ebbe a templomba járt, így ide kerül­tem én is, a zuglói gyülekezetbe.-Ebben a nehéz gazdasági helyzet­ben, amikor a vállalkozóktól oly sok panaszt hallunk, Önök fizetség nélkül elvállaltak egy ekkora munkát. Ennyi­re jól megy az üzlet?- Köszönöm, nem panaszkodom, de nem ezért vállaltam el! Úgy vagyok ezzel, hogy az egyházadót így is, úgy is fizetni kell. Én azonban soha életemben nem úgy fizettem, ahogy a Bibliában elő van írva - vagyis hogy mindig minden keresetemből szigo­rúan befizettem volna a kapott pénz tíz százalékát -, hanem mindig úgy, ahogy módom volt. Most viszont adódott egy lehetőség, s úgy gondol­tam, hogy kicsit visszabillentem‘a­mérleget. Vagyis kifizettem egy kis egyházadót...- Milyen érzés lesz mostantól be­lépni abba a templomba, amelyik nemcsak megújult, megszépült, de az Ön keze munkájának nyomát viseli?- Igazából nem lesz más érzés. Nem tartom én ezt olyan nagy dolog­nak, s nem is azért csináltam, hogy most valami nagy tettet hajtsak vég­re. Egyszerűen bántotta a szememet a „rendetlenség” Isten házában. Más­részt meg: elég bűnt követ el az em­ber ahhoz, hogy néha valami jót is cselekedjen! - tette hozzá végezetül hamisítatlan erdélyi bölcsességgel Balogh Csaba. ■ Gyarmati Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom