Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-07-17 / 29. szám

Evangélikus Élet

élő víz

2011. július 17. ► 11

A dicsőítés és hálaadás nagy áldásai

Örömmel olvastam Hans Knöpfet írását, amely számomra áldásul szolgált. Ezért továbbadom tanulságait. Ef 5,20-ban ezt olvashatjuk: „...hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának’.’

Nem nehéz hálát adni, ha minden jól megy. De dicsőíteni és hálát adni, amikor a nehézségek ideje jön - ezt meg kell tanulni. És az Úr ezt kéri tőlünk. Sok baj hamarabb szűnne meg, ha előbb az Úrnak adnánk hálát érte. Az ApCsel 16-ban Pál és Szilász történetét olvashatjuk. Filippiben megverték és kegyetlenül börtönbe vetették őket, lábaikat kalodába szorították. E gyötrelmes helyzetben mégsem panaszkodtak, sőt csodálatos módon még így is dicsérték és dicsőítették az Urat. Ezt a foglyok is hallották.

Hogyan lehetséges ilyen helyzetben dicsérni és dicsőíteni? Az apostolok meg tudták tenni, és mi lett a következménye? Hirtelen nagy földindulás támadt, a bilincsek kinyíltak, és ők szabadok lettek. Az áldás további következménye a börtönőr és háznépének megtérése lett.

Pál és Szilász mindenkor és mindenért hálát adott Istennek. Milyen nagyszerű győzelem követte ezt! Újból átélték az igét: „Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását.” (Zsolt 50,23)

Próbáljuk meg egyszer mi is, hogy Istennek mindenkor és mindenért hálát adunk, minden helyzetben őt dicsérjük és dicsőítjük. Az áldás nem fog elmaradni. Istennek mindennel valami mondanivalója és adnivalója van. Sokan tapasztalták már meg, hogy győzelmet nyer, aki engedelmeskedik, az engedelmesség pedig itt azt jelenti: dicsérni Istent és hálát adni neki.

Ha sokkal többször dicsőítjük Istent, és mindenért hálát adunk, akkor megtapasztaljuk Isten erejét és segítségét minden helyzetben, egész életünkben. De mindent meg kell köszönni, még a kellemetlent is! Ezt tegyük naponként, még ha bizonyos helyzetekben értelmetlennek és képtelennek tűnik is.

Milyen nehéz megpróbáltatások között dicsérte és dicsőítette Jób az

Urat, és ennek jutalmaként a megpróbáltatások után Isten jobban megáldotta, mint addig. Valaki azt mondta: a keresztények dicsérjék és áldják az Urat, akár ad, akár elvesz! Isten igéje pedig így hangzik: .Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét" (Zsolt 103,1) - akkor meg fogod érteni, hogy olyan lesz a te ifjúságod, mint a sasé.

Amikor én is megismertem a dicsőítés és a hálaadás titkát, mindig á zsoltárok szavai jutottak eszembe: .Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van’.’ (Zsolt 34,2) Ennek eredményeképpen nyolcvanhárom évesen olyan szellemi frissességet adott nekem az én megváltó Krisztusom, hogy képessé tett életem első, az ő csodálatos tetteiről szóló, Árvaságtól boldogságig című könyvének megírására. Sokan csodálták ezt, én pedig boldog voltam, hogy könyvemmel az ő dicsőségét szolgálhattam.

Ne felejtsük el azt sem, hogy mi minden jót tett ő már velünk. Amit először rossznak láttunk, az is javunkat szolgálta, mert „...azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van.. (Róm 8,28) Ezért adjunk hálát Istennek mindenkor és mindenért.

Mit lehet Isten dicsőítésével és a neki való hálaadással elérni? Erről olvashatunk a 2Krón 20. fejezetében. Izráel népeit az ellenség részéről nagy veszély fenyegette. Amikor Jósafát király az Úrhoz folyamodott, tudtára adatott, hogy énekesek dicsőítéssel és hálaadással haladjanak a seregek előtt. Amikor ez megtörtént, az Úr tartaléksereget irányított az ellenségre, amely vereséget szenvedett. Itt tehát a győzelmet a dicsőítés és a hálaadás váltotta ki.

Hányszor lehetne győztes lelki életünk, ha hitben többet dicsőítenénk, és hálát adnánk! Az Úr senkit sem hagy cserben, aki gyermeki bizalommal és megbékélt szívvel dicsőíti és áldja őt mindenkor. Ezen az úton újra és újra megérthetjük az ő hatalmát és szeretetét.

Igaz az a mondás is: „Dicsőíteni és magasztalni a hit legmagasabb kifejezése, és arra az Úr kegyes meghallgatással válaszol.”

Vigyáznunk kell arra is, hogy ha előbb adunk hálát a bajokért és a nehézségekért, akkor az Úr kinyilvánítja hatalmát és csodatevő erejét. De azokért az emberekért is dicsőítenünk kell őt és hálát kell adnunk, akiket ránk bízott, akikért fáradoznunk kell, akik sok terhet jelentenek számunkra. Ha ezeket is az Úr kezéből fogadjuk el, és ezért is dicsőítjük, magasztaljuk őt, akkor itt is megtapasztaljuk Istennek csodálatos erejét.

Isten soha, bármilyen súlyos megpróbáltatások idején sem tesz velünk igazságtalanságot! Az övéit megpróbálja, hogy csodálatos módon kinyilváníthassa magát. A mi nehéz helyzeteink mindig az ő alkalmas helyzetei!

Én is számtalanszor megtapasztaltam különböző sorsdöntő élethelyzetekben, hogy dicsérni tudtam Megváltómat. Németországi kényszerkatonai elhurcoltatásom idején a legkritikusabb körülmények között is hálaadó szívvel fogadtam sorsom alakulását, és hálás szívvel dicsőítettem Istent, amiért életveszélyes helyzetekből megszabadított. ígérete is beteljesedett, hazahozott a sok megpróbáltatás után. Árvaházi testvéreimmel örömkönnyek között énekeltük a 264. dicséretünket.

Súlyos megpróbáltatás volt az is számomra, amikor a szülészeten éjjel két órakor vártam fiunk világrajövetelét, és már előre hálát adtam Istennek harmadik gyermekünkért, mit sem sejtve a bekövetkezhető tragikus helyzetről. Csak később tudtam meg, másodperceken múlott, hogy az édesanya és a gyermek élete megmaradt. Könnyek között adtunk hálát az Úrnak életmentő kegyelméért.

Házasságkötésünk félszázadik évfordulóján is szívből jövő dicséretként énekeltük:,

Áldjad őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! / Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. /Nagy irgalmát/ Naponként tölti ki rád: / Áldását mindenben érzed!’ (264. dicséret, 2. versszak)

Figyeljük még meg a 119. zsoltár 164. versét is: „Naponként hétszer dicsérlek téged, a te igazságodnak ítéleteiért.” És mi hányszor tesszük ezt? Érdemes elgondolkodnunk ezen.

■ Szenczi László

HETI ÚTRAVALÓ

„Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét’.’ (Gál 6,2)

Szentháromság ünnepe után a 4. héten az Útmutató reggeli és heti igéi által Isten küzdelemre hív a kísértésekben; valamint földi hivatásunkban a kölcsönös teherviselést és a megbocsátást tanácsolja. „Jó az Úr mindenkihez, és irgalmas minden teremtményéhez.” (Zsolt 145,9; LK) S szeretete és jósága körülöleli életünket, ezért: „Úristen, őrizzük a te beszédedet.” (GyLK 752) Jézus ma is óv a képmutató ítélkezéstől: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg és nektek is megbocsáttatik’.’ (Lk 6,36-37) Pál tanácsa: „Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást’.’ (Róm 14,13) Dr. Luther szerint „a keresztyén ember akkor irgalmas, ha nem keresi csak a maga hasznát, hanem nyitott szemmel járva szerte, egyformán néz mindenkire, barátra, ellenségre, ahogy mennyei Atyánk cselekszik. De ahol ez az irgalmasság nincs meg - ott hit sincsen.” Mivel a béna embert mások hordozták, és hittel Jézushoz vitték, így szólt: „Ember, megbocsáttattak a te bűneid’.’ Ő: Isten; „van hatalma az Emberfiának bűnöket megbocsátani a földön: Neked mondom, keljfel, vedd az ágyadat, és menj haza!” (Lk 5.20.24) A babilóniai fogságból hazatért nép helyreállította Jeruzsálem várfalait, és bűnvalló imádságukban „vallást tettek vétkeikről és őseik bűneiről”: „kegyelmes és irgalmas Isten vagy”, „mipedig hitszegők voltunk” (Neh 9.2.31.33). Jézus ezt kéri: „Higgyetek Istenben!” „Bocsássátok meg ha valaki ellen valami panaszotok vám hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket’.’ (Mk 11,22.25) A gyülekezet: Krisztus teste. Pál javasolja, „hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok” (lKor 12,25). Pilátus „szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe veíve’: Barabbást. És amikor Jézus elindult a Golgotára, „megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után” (Lk 23,25.26). Ő ezt a küldetést szánta a mindenkori tanítványoknak: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem’.’ (Lk 9,23) És mi a Krisztus törvénye? Pál felelete: Isten szeretetét megtapasztalva „szeretetben szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: »Szeresdfelebarátodat, mint magadat.«” (Gál 5,13.14) De mit jelent ez a gyülekezet életében? „Állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz’.’ Pál nekünk is küldi apostoli áldását: „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2l<or 13,11.13) „Atya, Fiú és Szentlélek! / Hiszem, veled célhoz érek, / Örökkön-örökké élek!” (EÉ 251,9)

■ Garai András

IXOYC

...provokál címében egy bulvárportál cikke. Merthogy ez olyan bulváros, könnyed, nyári téma, így júliusban, árnyékban is harmincnégy fokban... A cikkből megtudhatjuk, hogy „Tudósoknak sikerült felfedezniük egy technológiát, amelynek segítségével egy DNS-teszt elárulhatja: meddig él egy ember.” Ezután információkat kapunk a kromoszómaszerkezet hosszáról, illetve az úgynevezett telomerekről, melyek elárulják, „ki mikor távozik az élők sorából” Az összefüggés innentől kezdve világos: minél rövidebb ez a valami, annál hamarabb fog elhunyni az illető - „bár természetesen nem napra pontos az eredmény”.

Ha kamu a hír, akkor csak nevethetünk vagy bosszankodhatunk rajta. Végül is uborkaszezon van. Ha azonban igaz - amire az idézett feltaláló, dr. Maria Blasco, a spanyol Nemzeti Rákkutató Központ munkatársa lehet a garancia, bár az egyszeri újságolvasó természetesen nem tudja eldönteni, milyen szaktekintély és milyen kutatás áll egy ilyen közlés mögött, vagy csak egy világszenzáció, amely lufiként pukkad ki, ha más tudósok más vizsgálatai veszik górcső

Akarnád tudni előre, meddig élsz... ?

alá akkor valami félelmetes dolog kerülne át az Isten kezéből az ember kezébe.

„Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság

unalmas. Lehet, hogy nekem nem érdemes tálcán kínálni az orvostudomány, a rákkutatás, a genetika, a DNS, az emberi élet minden titkát feltáró tudomány újdonságait. Lehet, hogy régimódi vagyok, akire csak leolyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk” - jegyzi meg évezredeken átívelő bölcsességgel a zsoltáros (Zsolt 90,10). Lehet, hogy maradi vagyok és

gyintenek. De nekem 2011-ben is elég a zsoltáros konkrétumokat nélkülöző, számomra mégis elegendő életidő-próféciája. Nem mintha a hívő

ember nem tarthatná tiszteletben és nem becsülhetné nagyra a tudomány eredményeit. Annál is inkább, mert éppen az Istenre figyelő ember látja a leginkább, hogy a teremtett világ mennyivel hatalmasabb és összetettebb, mint azt az ember korlátozott elméjével átlátni képes.

De... egy fájdalmas veszteség terhét hordozva is a kegyelmes Istennek tudom be, hogy az utolsó hétig nem láttam vagy nem akartam látni: meddig tart az az élet, amely nélkül nem tudtam elképzelni a továbbiakat. Ekképpen arra sem lennék kíváncsi, hogy magam mikor távozom az élők sorából.

Nem tudom... Illetve nagyon is: amikor itt az ideje. És ezt az időt az tudja, akinek a kezébe teszem a múltat (ami nagyon fáj), a jelent (ami egyelőre vigasztalan) és a jövőt (amit nem ismerek).

Tehát a bulvárhír végén megismételt - nekem kicsit bátorságpróbára hasonlító - kérdésekkel („Te szeretnéd tudni, meddig élsz? Meg mernéd csináltatni a tesztet?”) nem kell foglalkoznom. Amit én tudok, az elég. Az Isten örökkévaló, az ember múlandó. De míg teste csak az idő egy

pontjáig él, addig lelke Isten kezében van. Megváltónként nem kell sem félnie, sem számolgatnia, hogy meddig tart. Hiszen micsoda a halál? Átkerülés Isten egyik tenyeréből a másikba. Élet vár odaát is.

Azért megnyugtató, hogy egy kiskaput a tudós nyitva hagyott magának: „...nem tudja ugyanis garantálni, hogy azok, akiknek a telomerjei hosszabbak, biztosan tovább is fognak élni.”

Akkor jó. Mert az én forrásom, az Ige, amely alapján tájékozódom, és az Úristen, akiben életem-halálom, szeretteim élete-halála dolgában hitem és bizodalmám van: nem hagy függőben semmi lényegeset. Itt van velem, amíg itt kell lennem, és ő vár ott és akkor, amikor el kell mennem. Addig pedig megszólíthatom, mert jó vele átbeszélgetni a mulandóság-maradandóság témakörét is... Hiszem, hogy végtelen szeretettel hallgat, ha hozzá fordulunk: „Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!” (Zsolt 90,17)

■ K. D.