Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-12-18 / 51-52. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. december 18-25. ► 27 Szív a karácsonyban, karácsony a szívben Olcsó kis faggyúgyertyák vagyunk valamennyien Karácsony ünnepén gondolataim visszaszállnak kisgyermekkoromba, amikor egy nagy teremben a karácsonyfát díszítették, s mi izgatottan vártuk, mikor léphetünk be, és milyen meglepetésben lesz részünk. A karácsonyról beszélgettünk, de ez nekünk akkor csak a karácsonyfát és az ajándékokat jelentette. Amikor kinyílt az ajtó, és megláttuk a gyönyörűen feldíszített, nagy fenyőfát, csodálkozástól kikerekedett szemmel bámultuk. Mindegyikünk kapott egy szerény kis csomagot, és boldogan énekeltük a karácsonyi énekeket, örültünk az ünnepnek. Ez volt akkor a mi árvaházi karácsonyunk. Gyermeki boldogság töltötte be szívünket, hogy nekünk is van karácsonyunk. Arról fogalmunk sem volt, hogy mennyi emberi szív mozdult meg, hogy az árváknak is jusson ajándékcsomag. A gyermekáhítaton megismertük Jézus születésének történetét, sőt arról is szó esett, hogy a mi szívünkben is megszülethetik Jézus, s ez lesz az igazi karácsonyunk. Kicsik voltuk, nem értettük, azon gondolkodtunk, hogyan lehetséges ez. Egy későbbi karácsonyt súlyos betegen kórházban töltöttem. Fiatal gyermek voltam, szorongó érzésekkel gondoltam arra, lesz-e karácsony a kórházban. Amikor aztán a kórterembe behoztak egy feldíszített kis karácsonyfát, lázpírtól égő, fáradt arcunk egy pillanatra felragyogott. Szelíd, boldog mosollyal kezdtük énekelni a karácsonyi éneket: Krisztus Urunknak áldott születésén... Újra eszembe jutottak az árvaházi áhítaton elhangzottak: hogy Jézus megszülethetik a mi szívünkben is, de még mindig nem értettem, a gondolat azonban foglalkoztatott. Örültünk, hogy a kórterem meleg otthonná vált, enyhült a fájdalmunk, és boldogok voltunk, hogy a melegszívű ápolónők szeretete karácsonyt varázsolt a mi számunkra is. Amikor már nagyobbak lettünk, az a gondolatunk támadt, milyen jó lenne, ha mi is örömet szerezhetnénk másoknak. Elhatároztuk, hogy megtakarított pénzünkön karácsonyi csomagokat viszünk megfáradt, megtört, idős emberek otthonaiba. Nagy örömmel fogadtak bennünket, és együtt énekeltük a karácsonyi énekeket. Mi is örültünk, de ez az öröm már nagyobb volt a kisgyermeki örömnél, mert éreztük, hogy szívünkben szeretetet vittünk a szeretetre vágyó magányos, idős embereknek. Akkor azt tapasztaltam meg, hogy a segítőkész emberi szív karácsonyi ünnepet tud teremteni az árváknak, a betegeknek, a szegényeknek, az egyedül élő idős embereknek. Az fogalmazódott meg bennem, hogy egyetlen ünnepünkben sincs olyan nagy jelentősége a szeretetteljes szívnek, mint karácsonykor. Arra gondoltam, hogy amikor a harangok hangjai ünneplésre hívogatnak, akkor megszólalnak az emberi szívek láthatatlan ezüstharangjai is, s arra hívják fel a figyelmet, hogy szívnek kell lennie a karácsonyi ünneplésünkben, az éneklésünkben, az adakozásunkban, a cselekedeteinkben. Mit ér ünnepi énekünk, ha csak hangszalagjaink jönnek rezgésbe, de nem rezdül meg benne a szívünk? Ereznünk kell, hogy a szívünkkel énekelünk. Ugyancsak részt kell vennie szívünknek a karácsonyi adakozásunkban is, ami nem lehet más, mint szívünk hálaadása a felénk hajlott isteni szeretetért. De a karácsonyi cselekedeteinkben is szívnek kell lennie, hogy Isten dicsőségére cselekedhessünk, ne csupán önző módon önmagunkért. Igaza lesz akkor a költő Szabolcska Mihálynak, aki ezt írja egyik versében: „Mit ér a hozsánna / Az Úrhoz, a mennyhez: / Ha szivünkben nincs szeretet /Minden emberhez” Tap*asztaltam, hogy mennyi csomagot, levelet adnak postára karácsony ünnepe alkalmából. Minden egyes csomag, minden egyes levél valakinek a szívét, szeretetét viszi. Milyen nagy forgalom van a pályaudvarokon, az utakon az ünnep táján! Bizonyára otthonukba vágyakozó szívek térnek ilyenkor haza. Igaza van a költőnek, amikor ezt írja: „Ha soha egyébkor eszembe se jutna, /Karácsony estéjén hazaszállnék mindig /A mi kis falunkba’.’ Később megértettem Isten karácsonyi üzenetét. Rádöbbentem, hogy mindennél fontosabb: van-e karácsonya a szívnek? Isten azt akarja, hogy az emberi szívnek is legyen karácsonya. A szív széppé, örömteljessé és áldottá teszi a karácsonyt, de ez nem elég. Nem elég, hogy szív legyen a karácsonyban, hanem karácsonynak kell lennie a szívben is. Mit jelent ez? A karácsony Krisztus születésének ünnepe. Azt zengi ajkunk: Krisztus megszületett. Vagyis akkor lesz igazi a karácsonyunk, ha Krisztus a mi szívünkben is megszületik. Jézus Krisztus a maga születésével az Isten országát hozta le a földre. Amikor a farizeusok megkérdezték őt, hogy miként jön el az Isten országa, így felelt: „Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: ímé itt, vagy: ímé amott ott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van’.’ (Lk 17,20-21) Most már komolyan elgondolkodtam: Hol keressem hát a karácsonyt? Keressem fényes ünneplésekben? A templom csendjében? Keressem ünnepi élvezetekben, lakomákban? Rádöbbentem, hogy ha csupán ezekben keresem, akkor nem találom meg. Keresnem kellett mindenekelőtt a szívemben. Ezt Isten igéje világította meg nekem. Rámutatott arra, hogy az én szívem üres, nincs benne a betlehemi jászolbölcső a benne a megszületett Jézussal, a világ Megváltójával. Mindezeket többször végiggondolva, 1943-ban számomra is eljött az igazi karácsony. Ekkor értettem meg a lényeget: nem a kapott vagy a másoknak adott ajándékok jelentik az igazi karácsonyt. Isten azért küldte el az ő szent Fiát, hogy megváltson bennünket bűneinkből. Istennek ezt a megváltó szeretetét elfogadtam, és ezzel az Úr Jézust befogadtam a szívembe. Ez tette igazán áldottá a karácsonyomat. Megtapasztaltam, hogy ővele boldogabb lett az életem. Ez a karácsonyi öröm véglegessé tette számomra, hogy megváltó Krisztusom van, aki megszabadított bűneimből, szabaddá tett az ő szolgálatára. Azóta véle járok, szívem csak érte ég. így lett örökös karácsonyom. Kívánom, legyen szív a karácsonyunkban, és ami ennél fontosabb: ne hiányozzék szívünkből az igazi karácsony, hogy nagyon sokan boldogan énekelhessük: „Nagy örömmelfogadunk, /Jöjj, siess, te szent követ!/Mi hideg jászol helyett / Szívünkben adunk helyet’.’ Adjon a mi Urunk mindnyájunknak ilyen áldott karácsonyt! ■ Szenczi László Örömmel adjuk hírül, hogy az Evangélikus Élet Élő víz oldalán is gyakorta publikáló szerzőnknek, Szenczi Lászlónak a napokban újabb kötete látott napvilágot. Az alábbiakban a szekszárdi Babits Kiadónál megjelent könyv ajánlásaként írt előszót közöljük, az evangélikus körökben is jól ismert nyugalmazott református lelkipásztor tollából. Jézus Krisztus egyszer azt mondta: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom’.’(Jn 5,17) Erről szólt már Szenczi László első könyve is, az Árvaságtól boldogságig de ennek illusztrációja ez a második is. Isten munkája a történelemben, az egyháztörténetben és egy hozzánk hasonló ember életében. Ez a könyv azonban egy kis enciklopédia is. Hol van Kiskoszmály; mi volt a Béthel mozgalom; kik voltak a kis Timóteusok és kis Tábiták; miért nem tűnt el egy 16 éves gyerekkatona a világháború káoszában; miért veszélyes egy nagyváros főterén felállított tenyérjósgép használata; hogyan lehet több kedvvel és eredményesebben olvasni a Bibliát; miért akar egy tanár az oktatáson túl nevelni is; hogyan gondolkodik egy 83 éves nyugalmazott tanár a konfirmációról, miért szereti annyira a mai fiatalokat; miről prédikált Szenczi Molnár Albert húsvétkor; csakugyan vannak mélyen hívő, világhírű természettudósok; hogyan maradhat tartalmas és boldog egy házasság fél évszázadon át is...? Ezekhez hasonló kérdésekről olvashatunk ebben a könyvben, közben pedig több olyan remek hitépítő mű rövid ismertetését kapjuk, ami kedvet csinál ezek elolvasásához is. A végén pedig még egy kis fogalmi szótárt is ad Spurgeon igehirdetéseiből. Korabeli dokumentumok, életformáló olvasmányokból vett találó idézetek, a szerző színes stílusa, őszinte és alázatos lelkülete, de legfőképpen a megváltó Krisztus iránti szeretete és embertársai iránt érzett felelőssége teszi igazán értékessé ezt a könyvet. Valóban olyan szikrák ezek a beszámolók, amelyek lángra lobbanthatnak sok szívet. De végső soron mindegyik arról szól, hogy Isten cselekszik, Isten mindenható, Isten kimondhatatlanul szeret bennünket. S akinek az életét ez a szeretet újjáteremtette, annak „egész élete hálaáldozat”. Ennek a hálának jó illata érződik az itt olvasható bizonyságtételen. ■ Cseri Kálmán „A gyertyát elfújták. És a gyertya kialudt. Olcsó kis faggyúgyertyák vagyunk valamennyien.” A sajnálatos módon kevéssé ismert erdélyi író, Karácsony Benő (eredeti nevén Klärmann Bernát, 1888-1944) regényében, a Napos oldalban hangzik el e néhány mondat - egy halálesettel kapcsolatban. Az egyszerű, őszinte szavak mélyen szíven ütöttek most, az év vége közeledtével, a meleg szobában, egy pohár forró tea mellett ülve, miközben számot vetettem magammal, visszanéztem a mögöttem lévő esztendőre, és arra gondoltam, vajon mit tartogathat nekem az új év, 2012... Mert számomra a december mindig ilyen. Elsősorban visszatekintést jelent, és igen, egy kicsit talán tervezgetést is. Idén azonban nem csupán magam összegeztem és ábrándoztam bizakodva. Ráhagytam ezt másra. Egy méltatlanul elfeledett szerzőre, aki egykor papírra vetette a nagy igazságot: Olcsó kis faggyúgyertyák vagyunk valamennyien... Születünk, élünk, szeretünk, szenvedünk, meghalunk. Hiszen csak olcsó kis faggyúgyertyák vagyunk valamennyien... Vagy ahogy Luther mondta egykor: Koldusok vagyunk, ez az igazság... Koldusok, akik életre, fényre, szeretetre vágynak... Megbékélést és örömöt keresnek mindannyian... Egy helyet a világban, amelyről azt mondhatják: ez az otthonuk... És néhány olyan embert, akikről úgy érezhetik, hozzájuk tartoznak.. . Mert ha szeretnek, már van miért élniük. Legigazabban és legmélyebben talán azok érezhetik át ennek a mondatnak a súlyát, akik úgy tartják, ők „emberektől elhagyottak” Magányosak. Érzéseikre, gondolataikra senki sem kíváncsi, szavaik nem lelnek nyitott szívre és halló fülekre. Olcsó kis faggyúgyertyák valamennyien. Az óév végén, az új év közeledtével azt kívánom nekik, érezzék meg és éljék át, hogy csendben, puha léptekkel melléjük lép, és atyai szeretetével átöleli és vigasztalja őket, apró teremtményeit az erős, élő, hatalmas Isten. ■ Gazdag Zsuzsanna HETI ÚTRAVALÓ December 25-31. „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét’.’ (Jn 1,14a) Karácsony hetében az Útmutató reggeli s ünnepi igéi Istenünk Jézusban megjelent örökkévaló szeretetét hirdetik; ez „abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát elküldte a világba, hogy éljünk őáltala” (íjn 4,9; LK). Ezért: „Az Úrnak énekeljetek, és mindennap áldjátok az ő szent nevét!” (GyLK 734) Üdvözítő született ma nektek, az Ige testté lett - hirdet nagy örömöt az angyal, de nem csak a pásztoroknak, akik erről személyesen is meggyőződtek: „Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket.” S az angyali seregekkel együtt zenghetjük a nagy glóriát: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség és az emberekhez jóakarat’.’ (Lk 2,16.14) Azon az első karácsonyon „megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete”- de miért? Pál nem marad adós a válasszal: „...hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek’.’ (Tit 3,4.7) Jézus valóságos Isten, egylényegű az Atyával, s az idő teljességében eljött e világba, s „akik befogadták, azokatfelhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében” {Jn 1,12). Luther szerint: „Nem illet meg senki mást a belévetett hit dicsősége, csak Istent egyedül. Ezért jött Isten maga, lett emberré, és adta oda magát, hogy hitre önmagához vonjon.” Isten tökéletes kijelentése Fia által történt: „Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása’.’ (Zsid 1,3) A szeretet apostola névünnepén azt kéri, „hogy szeressük egymást. Ez a szeretet pedig azt jelenti, hogy az őparancsai szerint élünk’.’ (2jn 5.6) S Isten szeretete új életre indít ma is. Az „aprószentek” szava Heródes gyermekgyilkosságára utal, s ő bosszúból „megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket”, mert az Egyiptomba menekített Jézust nem érhette el (Mt 2,16; lásd Jer 31.15). Isten szeretete az ünnepek után sem múlik el; „...és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket’.’ (íjn 4,16) „Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban megmarad az Isten, és ő is az Istenben.” (íjn 4,15; LK) A Szentírás ezt tanítja az angyalokról: „szolgáló lelkek mind, akik azokért küldettek szolgálatra, akik örökölnifogják az üdvösséget”. S év végén a Fiúról így szól az írás: „A te trónusod örökké megáll, ó, Isten”; „te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el”. (Zsid 1,14.8.12) Az óév éjféli óraütés is, ezt hirdeti: „Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy’.’ (Zsolt 103,8) Urunk ekkor is vigyázásra int: „Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megérkezik, virrasztva talál. Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok!” (Lk 12,37.40) Övéit semmi, az idő múlása sem szakíthatja el Isten szeretetétől, „amely megjelent a mi Urunkban” (Róm 8,39). „Most is egy év határánál / Áhítattal állunk. / Hálaadás oltáránál / Hozzád száll fohászunk.” (EÉ 175.2) „Isten, áldd meg a magyart..." ■ Garai András IX0YC
