Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-12-11 / 50. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. december 11. » 7 Csipeszek a ruhamezőben Öt gyerekkel sok öröm és sok mosás jár együtt. Szinte nincs is nap, hogy ne kellene legalább valamilyen kisebb ruhácskát kiterítenem. így hát az egyik dolog, amely biztosan szemem elé kerül naponta a tárgyak közül, a csipesz. Jó nagy kosárnyi csipeszem van. Akad közöttük egész régi is, amit még a nagymama vett valamikor Kelet-Németországban. Vannak az első pelenkaszárítónkról megmaradt tizenöt éves csíptetők, ekkorákkor itt-ott vettek, és... Nos, hát van néhány, khm... nem is tudom, honnan került. Az első „került” csipeszek útját még követtem. Vera barátnőm szegény mindig éppen akkor futott be hozzánk egy kis tereferére, amikor teregettem. Biciklivel közlekedett, és a bő szárú nadrág volt éppen a divat, így ahányszor kerékpárra ült, minden alkalommal megcsipeszelte a ruháját, hogy ne legyen olajfoltos a lánctól. A csipeszeket meg rendre nálam felejtette. Kitűntek a sorból, hamar észrevettem és lelkiismeretesen félretettem őket, de ő csak legyintett:- Ugyan, hadd maradjanak! Legalább amikor meglátod őket, mindig imádkozol értem egy kicsit. És így is lett. Vera sárga csipeszei rövid gyakorlás után automatikusan imádságra indítottak. Hát így kezdődött. A következő idegen csipeszek egy gyerekfoglalkozás után maradtak rám. A bibliai történet után barkácsolgattunk a lurkókkal. Festettük, dekoráltuk, ragasztottuk a csipeszeket. Jópofa állatkák, díszes kis ajándékkísérők készültek azon a délutánon. Csak arra nem számítottam, hogy a hittanosok egy része nekem is ajándékoz majd ilyet. Mit csináljak velük? Égen-földön nem fér el annyi kis mütyür, amennyit egy kisgyerekes anya kap, hát még ha a hittancsoportja is csatlakozik az ajándékozókhoz! A csipeszek felkerültek a szárítóra, és Dóri-csipesz, Észter-csipesz, Peti-csipesz, Ági-csipesz lett belőlük. Békés teregetéseim alkalmával legalább biztosan nem felejtettem el egyegy fohászt az ég felé küldeni értük. Kórusvezetőként is kaptam néhányszor csipeszt. Szinte minden szabadtéri éneklés után. Bár a darabokat általában már fejből tudom, mire fellépünk, mégis félelmetes és mulatságos egy olyan karvezető, akinek a szél szanaszét röppenti a kottáit. Szóval a kavarodás ellen már „felcsipeszeit” néhány ismerős. Legutóbb Tercsi, aki amúgy is az egész világot úgy kezeli, mint egy jóságos nagymama a rakoncátlan unokáját.- Majd én rendbe rakom neked ezt a kottatartót - mondta nevetve. - Nem fog itt röpködni mindened világ csúfjára. (Mindenem röpködött?! Én azt hittem, csak a kottáim!) És erős nagy csipeszekkel kipreparálta a kottatartómat. De hát az éneklés is, mint a szó, elszáll, a csipesz meg megmarad. És kikerül a szárítóra - Tercsi-csipesznek keresztelve -, teregetős imáim számát növelve. Ám az igazi nagy „robbanás” csak ezután következett be. A gyerektábor volt az oka, mint annyi mindennek az életünkben. A bibliai történetek, éneklések és sportversenyek között mindenféle tréfás feladatot is adunk a gyerekeknek. A lurkók nagyon szeretnek különböző tárgyakat gyűjteni, a falu népe meg élvezi vidám lármájukat. Megkeresték már a falu legnagyobb gumicsizmáját, esernyőjét, a legrégebbi vasalót, telefont, a legkisebb zoknit stb. Idén a legtöbbféle csipeszt kellett összeszedniük megadott idő alatt. Rohantak, kuncsorogtak, gyűjtögettek, folyt róluk a víz, a faluban az emberek meg nevettek.- Csipeszt? Persze hogy adok, vigyétek csak! És aztán nyerjen a ti csapatotok! Jókora kupac összegyűlt. Számoltunk, ők éljeneztek meg pfujoltak, ahogy az szokás. Aztán amikor vissza lehetett volna vinni a holmikat, csak széttárták a karjukat.- Fogalmunk sincs, melyik kié is volt. Meg amúgy is azt mondták, nekünk adják. A csipeszek tehát maradtak. Véget ért a tábor, és én ott maradtam az udvar közepén a kis kupaccal. Nem kevés csipesz. A környékről valószínűleg mindenki adott. Csak álltam csendben, és automatikusan feltört belőlem az imádság.- Áldd meg, Istenem, ezt a sok embert! Kicsiket és nagyokat. Szomszédokat, ismerősöket és ismeretleneket. Mindenkit, aki csipeszt adott ezeknek a gyerekeknek. Aki örült az örömüknek, aki segíteni akart nekik. Aki segíteni akart nekünk. A te ügyednek. Aki a szíve mélyén szeretne a tied lenni, csak valahogy talán nehezen indul el. Talán nem érzi rá méltónak magát, vagy nem találja még a helyét. Talán mi nem tudunk jól közvetíteni. Bocsáss meg érte, és segítsd, igen, segítsd őket a te közeledbe jutni! Csak álltam a csipeszek fölött a csendben. A lebontott tábor romos udvarán, és állok sokszor ma is a teregetőkosár fölött. A kezemben egy-egy csipesz - egy-egy élet, aki valahogyan éppen most, éppen itt él a közelemben, akiért megtehetek legalább annyit, hogy imádkozom érte. ■ Füller Tímea Olyan jó, hogy várnak... Mindig útba ejtem a nagyszüleimet, ha hazalátogatok a családomhoz. Ha váratlanul toppanok be, magamra vessek, mert akkor zárt ajtó fogad, kereshetem buzgón a kulcsomat; a legtöbbször azonban tudják, hogy megyek, ezért nyitott kaput találok. Már messziről látom ezt, hiszen a nagykapu mindkét szárnya szélesre tárva hirdeti: itt valakit nagyon várnak. Olyankor mindig átforrósítja a szívemet valami különös érzés, és mosolyogva lépek be a házba, mert nagyon jó így megérkezni... Legutóbbi látogatásom után egyszer csak azon kaptam magam, hogy miközben ezen tűnődöm, egyik kedves énekemet dúdolgatom: „Jer, tárjunk ajtót még ma mind!/A legnagyobb király van itt, / Kit Úrnak vall a föld s az ég /De mint Megváltó jő közénk, /Hogy hozzon békét, életet..!’ Hát igen, az egyházi esztendő mostani szakasza valami hasonló élményt kínál, mint amire nagyszüleim nagykapuja tanított. Az adventi napok múlása azt jelzi, hogy egyre közelebb a karácsony, azaz az Úr Jézus jön, itt az ideje szélesre tárni életünkben a kapukat. Számíthatunk érkezésére, közeledésére s a vele érkező ünnep mély üzenetére, ezért - ha eddig nem tettük - most már sürgősen neki kellene látnunk a lelki előkészületeknek, hogy kitárt szívvel fogadhassuk az Érkezőt... ■ Hulej Enikő Szabédi László Minek örülök Mért búslakodnám? Annak örülök, amit az Isten lenni adott. Hogy széles mezőkön száz sugár sürög, s én látom a színt, a fényt, a napot. Hallom a hangot, mit százezer madaracska csicsereg boldogan, csókra csalogatva. Érzem a barna föld részegítő illatát, s hogy idegeimen az élet csap át. Karomat kitárom, féktelenül fütyülök, vidáman vallom: íme, vagyok! Mért búslakodnám? Annak örülök, amit az Isten lenni adott. HETI ÚTRAVALÓ „Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Az Úr jön hatalommal’.’ (Ézs 40,3.10) Advent harmadik hetében az Útmutató reggeli s heti igéiben Isten mennyei s földi hírnökeinek örömüzenetét találjuk. Heti igénkben az Ószövetség evangélistája Isten mennyei küldöttének kiáltását hallja (3. v.); ő pedig Jézus adventját hirdeti, aki „mintpásztor, úgy legelteti nyáját” (11. v.). Keresztelő János is Krisztus hírnöke, útkészítője. „Isten valamennyi ígérete Jézus Krisztusban lett igenné, és általa lett ámenné Isten dicsőségére.” (2Kor 1,20; LK) „íme, a mi Urunk, akit mindannyian várunk, ő megszabadít minket, alleluja.” (GyLK 727) De a börtönbe vetett János az ítélőbírót várta, ezért kérdezte: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Követei saját szemükkel, fülükkel érzékelhették: Isten irgalma megelőzi az ítéletet. Jézus által „szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog aki nem botránkozik meg énbennem” (Mt 11,3.5.6). Luther szerint: „Csak egy örömhír van; az, hogy Krisztus megfizetett bűneinkért, és szenvedésével megváltott az örök haláltól. Az Ő országa és tiszte az, hogy a szegényeknek az evangéliomot hirdesse. Ezekhez jött.” Figyelmeztetése nekünk szól: „Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!” (Mt 24,4) Isten titkainak sáfárai, az örök evangélium üzenetének mindenkori továbbadói felett az Úr fog ítélkezni. Jézus nem ítélte el Jánost kérdése miatt; mi se ítélkezzünk Krisztus szolgái felett, mert ő majd „nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki istentől kapja meg a dicséretet” (íKor 4,5). Az előfutár ugyanazt hirdette, mint majd Ura: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 4.17) Továbbá: „Teremjetek megtéréshez illő gyümölcsöt!” Az adventi hírnök „mellék”-nevét fő szolgálatáról kapta: „Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön (...) Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket!’ (Mt 3,2.8.11) Jézus a két testvér példázata kapcsán János szolgálatára is utalt; s mi is tetteinkkel tegyünk tanúságot hitünkről és Atyánk iránti engedelmességünkről! „Mert eljött hozzátok János az igazság útján, de nem hittetek neki..!’ (Mt 21,32; s lásd Mt 7,21) Ki Keresztelő János Jézus értékelése szerint? Ő prófétánál is nagyobb, s asszonytól születettek között a legnagyobb. „És ha akarjátok, fogadjátok el, ő Illés, aki eljövendő volt!’ (Mt 11,14) Isten követének földi sorsa végül azonos volt azéval, akit megkeresztelt s így ismert fel: „íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” (Jn 1,29) Ura kivégzésének oka három nyelven olvasható a keresztre tett feliraton: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.” (Jn 19,19) Hét nappal szenteste előtt mindig felcsendülnek Isten mennyei hírnökének e köszöntő szavai: „Údvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!” S Gábriel, az Úr angyala e jó hírének mi is örülhetünk: „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak!’ (Lk 1,28.30.31) Kérjük mi is a Magasságos Fiát: „Ádventi csendben téged várunk. / Jöjj, Urunk Jézus, maradj nálunk!” (EÉ 148,1-3) ■ Garai András IX0YC
