Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-11-20 / 47. szám
Evangélikus Élet Élő víz 2011. november 20. *■ 7 A gyermekeknek is joguk van Istenhez A tudomány ünnepe a teológián W- Folytatás az 1. oldalról L Élek-zet címmel tartotta meg irodalmi összefoglalóját a magyar költészetben és prózában előkerülő lélekfogalmakról Kiss Zsuzsa irodalom- és drámatanár. Az irodalmi idézetekkel megtűzdelt prezentáció felüdülést jelentett a néha száraznak tűnő tudományos előadások között. Tömény történelmi ismertetőt adott Jakab Attila, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kelet-Európa Története Tanszékének adjunktusa az egyház Szentiélekről szóló tanításának kialakulásáról. Amint mondta, a dogmák a keresztyénség tömegesedési krízisei közepette megfogalmazott válaszok voltak. A Szentlélekkel kapcsolatos tanok vizsgálatánál fontos megismerni a kontextust, megérteni magát a háttérben zajló folyamatot - hangsúlyozta az előadó -, majd aktuális kérdésekre áttérve így folytatta: a tömegkeresztyénség ideje lejárt, a mai keresztyénségnek újra kell gondolnia magát. Ma már nem elvont teológiai és filozófiai kérdésekről kell beszélnünk, hanem az emberről, a közösségről mondani valamit. Végül feltette az elgondolkodtató kérdést: „Milyen dinamikája van egy olyan vallásnak, amely már sem reformereket, sem disszidenseket nem tud felmutatni, és ahol a teológiai viták egy egyre szűkülő kört érdekelnek csupán?” Két rövidebb előadás következett ezután. Percze Sándor győr-ménfőcsanaki evangélikus lelkész Luther lelkigyakorlatos praxisáról szólva arra biztatott, hogy merjünk „megbarátkozni a sárkánnyal”: teret engedni a spiritualitásnak, a vallásos megtapasztalásnak az életünkben. Luther szerint két útja van annak, hogy Istennel találkozzunk: a meditáció, vagyis a Szentírással való foglalkozás és a tentáció, azaz kísértés - fogalmazott. Dr. László Virgil, az EHE doktorandusza Hová lett a spiritusz? címmel szintén a spiritualitással kapcsolatos problémákra világított rá. Elmondta, hogy az egyik problémát a terminológiai tisztázatlanságok jelentik. Másrészt a külső, hangosan megjelenő lelkiség (például az úgynevezett „dicsőítés”) nem azonos a valódi, csendben történő megtapasztalással. Fontos a saját gyökereink keresése, azoknak a formáknak a felfedezése, amelyek már a pietizmusban vagy Jacob Böhménél megjelentek. Ezeken keresztül utat találhatunk az evangélikus spiritualitáshoz - állapította meg az előadó -, amely nem más, mint az Isten országának keresése. Jézus ezt az egyetlen igazi feladatként állítja követői elé. Az előadások közötti szünetekben dr. Finta Gergely, az EHE Egyházzenei Tanszékének vezetője, orgonaművész Liszt-műveket adott elő zongorán. Énekkel az egyetem énekkara szolgált Kinczler Zsuzsanna vezetésével. A gazdag program az ebéd után bábjáték-bemutatóval és workshoppal folytatódott. Granasztói Szilvia művésztanár rövid bevezetőt tartott a bibliai bábjáték műfajáról, majd Krista Anita és Tatai Zsolt bábművészek A nap és a hold meséje című afrikai történet előadásával szemléltették az elhangzottakat. így mindazoknak, akik a hosszú nap során végig kitartottak, pihentető, lélekfrissítő szórakozásban lehetett részük. ■ Adámi Mária NEGYVEN ÉVE TÉRT VISSZA TEREMTŐJÉHEZ ISTEN EMBERE Három különös imádság ► Isten embere, Túróczy Zoltán - akit egyházunk népe háromszor választott meg püspöknek a nyíregyházi gyülekezet lelkésze 1946. március í-jén szabadult ki a nyíregyházi börtönből, s első útja a Nagytemplomba vezetett néma hálaadásra. Utolsó imádságát is egy nyíregyházi hittestvér jegyezte fel. Pontosan egy hónappal a templom felszentelésének emléknapja (október 22.) után, november 22-én emlékezhetünk halálának negyvenedik évfordulójára. Túróczy Zoltán 1893. október 23-án született Arnóton, és 1971. november 22- én hunyt el Győrben. Az alábbi három idézet legyen jelképes főhajtás a templom s egyháza hithű papjának máig köztünk élő emléke előtt, amelyet ezután a nyíregyházi evangélikus általános iskola is őriz: a Nagytemplomban október 21-én, a püspök születésnapja előtt tartott ünnepi istentiszteleten az intézmény felvette Túróczy Zoltán nevét. • * * A püspöki konferencia 1946. január 23- i ülésén osztatlan örömmel fogadta a hírt, hogy az igazságügyi miniszter napirendre tűzte a Túróczy-ügy újrafelvételét, illetve a bizonyítás kiegészítését. Rá egy hónapra, február 25-én a Népbíróságok Országos Tanácsa elrendelte Túróczy Zoltán püspök szabadlábra helyezését, és ez megerősítette a reményt, hogy ügye új irányba terelődik. A nyíregyházi börtön kapuja 1946. március í-jén nyílt meg számára. Szemtanúk vallották, hogy amikor híre ment, hogy a püspök a börtöncellájából kiszabadul, a börtön előtt hatalmas tömeg sereglett össze. Kapi Béla püspök visszaemlékezésében ezt olvashatjuk: „Csodálatos nap volt. Mielőtt még az ügyészség megkaphatta volna a minisztérium hivatalos iratát, Nyíregyházán híre futott, hogy Túróczy püspök visszanyerte szabadságát. A fogházépület alatt percek alatt olyan tömeg ember sereglett össze, hogy hazabocsátása nem volt lehetséges. Az ügyészség vezetője kijelentette, hogy a rendeletet csak a tömeg szétoszlatása után hajtja végre. A rendőrökön kívül presbiterek és egyházi emberek kérve kérték a tömeget, hogy oszoljanak szét, s tegyék lehetővé a püspök hazatérését. Végre ez sikerült, s a püspök munkatársai kíséretében hazaindult. Első útja a templomba vezetett, melyet zsúfolásig megtöltött a hívek serege. A püspök némán az oltár elé ment, s annak zsámolyán térdelve imádkozott. Egyetlenegy szó nem hangzott el. Nem volt hallható imádság és nem volt ének. És mégis tele volt a hatalmas templom imádsággal és hálaadó énekkel. Azután megkondultak a harangok, először az evangélikus templom harangja, aztán harang csendült fel a református templom tornyából, aztán sorban minden katolikus templom tornyából. Harangzúgás töltötte be Nyíregyháza városát, és mindegyik kongás imádság és hálaadás volt. Az utcák pedig megteltek ujjongó tömeggel: »Kiszabadult a püspök! Kiszabadulta püspök!«” Mikler Erzsébet visszaemlékezéseiből Zoli bácsi 1971-ben már alig beszélt néhány szót, csak amit feltétlenül szükséges volt. Nyártól kezdve már egyáltalán nem szólt, csak a tekintetével és a kézmozdulatával közölte velem, amire szüksége volt. Már csaknem egy éve esténként hangosan olvastam neki az igét, az imádságomra csak fejbólintással reagált, s csak kézszorítással fejezte ki: köszönöm. Egy késő nyári estén váratlanul megszólalt, és hangosan így imádkozott: „Uram, ahol Te vagy, ottfényesség és világosság van, s Te ebbe a fénybe és világosságba viszed el a Tiéidet. - Kérlek, vígy el engem is ebbe a fényességbe, ahol most Te vagy, s nemcsak engem, hanem mindnyájunkat. Hadd láthassuk a Te ragyogásodat, és a fényben hadd dicsérhessünk Téged. - Köszönöm, hogy megteszed azért, mert Te kegyelmes vagy. Ámen!’ Többé nem hallottam szólni. Ezt gyorsírással írtam le az íróasztalánál. Kovács Géza temetési igehirdetéséből Utolsó úrvacsoravétele után megkérdeztem: jelen helyzete egészen ellentmondani látszik a kegyelemnek. Egész életében szíwel-lélekkel hirdette a kegyelem evangéliumát. Vallja-e most is? Elfogadja-e, hogy a szenvedés is kegyelem? Elég-e most is a kegyelem? Fölemelte tekintetét, és könnyes szemmel vallotta: Elfogadja, és most is elég számára a kegyelem. Újtemplomi utolsó igehirdetésében mondotta, hogy egyetlen vágya van: tartsák őt Isten emberének. Ez neki elég. Isten embere volt. íme, a megkegyelmezett élet! íme, a megkegyelmező Isten! Túróczy Zoltán, szolgálj most már örökké a megkegyelmezettek seregében! Zengd szüntelen a megöletett Bárány dicséretét! Ámen. * # • Az idézeteket az Isten embere - Túróczy Zoltán evangélikus püspök című, a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség kiadásában 2002- ben megjelent kétkötetes munkából válogatta: ■ Garai András Jóllehet a földön mintegy 2,2 milliárd gyermek él, az egyházak sem északon, sem délen nem tettek még meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy megismertessék velük Istent és Jézus Krisztust. A gyermekeknek pedig szükségük van lelki tartalékokra, erőforrásokra, olyan történetekre, jelképekre, melyek lelkűkben reményt, szeretetet, hitet ébresztenek. Ennek érdekében az Egyházak Világtanácsa (EVT) nagyszabású világprogramot készít elő. Teológiai konferencia Afrikában a gyermekspiritualitásról A genfi központú egyházi világszervezet arra ösztönzi tagegyházait, próbáljanak még többet tenni azért, hogy a gyermekek megismerhessék Istent. Ennek a gyermekek jövője, lelki fejlődése szempontjából döntő felismerésnek és törekvésnek a tudatában az EVT Ökumenikus Teológiai Képzés Programegysége emlékeztet arra, hogy a teológiai képzésnek és továbbképzésnek szerves részét kell, hogy képezze egyfajta „gyermekteológia”, azaz a gyermekekről szóló teológiai tanítás. Erről szólt az a konferencia is, amelyre idén tavasszal került sor Kenyában, a Daystar Egyetemen, ahol a résztvevők a gyermekspiritualitás kérdéseivel foglalkoztak igen behatóan. A tanácskozáson előadást tartott dr. Dietrich Werner lelkész is, a programegység vezetője Most és ezután címmel. A résztvevők megvitatták a gyermekteológia számos aspektusát, az egyházak missziói tevékenységében elfoglalt helyét, s részletesen meghatározták azokat az eszközöket, módszereket, melyek segítségével az egyházi szolgálatba készülő hallgatók már a lelkészképzés idején szakismereteket kapnak a gyermekek spirituális fejlesztésének tudományából is. A konferencia szervezői, a program támogatói között van több más világszervezet is, így például a Világevangélizáció Szövetsége, a Lausanne-i Mozgalom, a Gyermekteológia Mozgalma, a Compassion International. Ez utóbbi vállalta, hogy 2011 végére Now and Next (Most és ezután) címmel kézikönyvet ad ki az afrikai konferencián elhangzott legfontosabb ajánlásoknak, szempontoknak, előadásoknak a közkinccsé tétele céljából. Világprogram lesz a gyermekmisszió Előadásában Werner igen fontos feladatként szólt a vasárnapi iskolai mozgalom tevékenységének továbbfejlesztéséről, hiszen hosszú idő óta ez az egyik legfontosabb gyermekmissziós munka, s valóban felekezetek közötti módon működik. „Itt a legfőbb ideje, hogy az egyházak még szervezettebben és hatékonyabban fogjanak össze a gyermekek pásztorolásában, a vasárnapi iskolai és a gyermek-istentiszteleti mozgalom, rétegmisszió erősítésében. Ez nem választható el az egyház lététől, sőt ez Isten országának az egyik legérthetőbb jele és jegye” - hangsúlyozta a programegység-vezető. Emlékeztetett Jézus igéjére: „[Jézus] kézenfogva egy kisgyermeket közéjük állította, átölelte, majd ezt mondta nekik: »Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.«” (Mk 9,36-37) Werner lelkész annak a reményének is hangot adott, hogy az Egyházak Világtanácsának 2013- ban a dél-koreai Busanban megtartandó tizedik világgyűlésére olyan programajánlással érkezhetnek, amely hosszabb távra hatékony világprogrammá teszi, a gyermekekről szóló teológiai tanítás gyakorlati módszereinek az elterjesztését, a gyermekek világmisszióját. Ugyanis minden gyermeknek joga van hallani Istenről és megismerni Jézus Krisztust. Ez a gyermekek személyiségfejlesztésének szempontjából központi fontosságú. Olyan fontos és közös feladat, amelynek a vállalása, ellátása gyakorlatilag felekezeti különbség nélkül egyesítheti a földön élő valamennyi egyházat és mozgalmat, legyenek történelmi egyházak vagy éppen a legújabb kori evangélikál mozgalmak. Az egyházakban már a kezdetek óta központi feladat volt a gyermekmisszió a katekézis, a konfirmációi oktatás és más rétegfoglalkozások formájában, s olyan pedagógusok munkássága révén vált ez az egyházi iskolarendszer szerves részévé, mint nálunk egykor a Lorántffy Zsuzsanna református fejedelemasszony által 1650-ben Sárospatakra hívott s ott egy ideig oktató Comenius Ámos János, a „nemzetek tanítója” vagy a világszerte ismert svájci református nevelő, Johann Heinrich Pestalozzi (1746-1827) és mások. Ugyanezt szolgálta - az 1780-as évek óta - a Robert Raikes (1736- 1811) anglikán laikus gyermekmentő szolgálata nyomán Angliából világszerte elterjedt vasárnapi iskolai mozgalom, amely elsőrendű céljának a gyermekek lelki táplálását, a tényleges Krisztus-követést, a bibliaismeretet és a gyermekspiritualitás fejlesztését tekintette fő céljának. Ezt a világmozgalmat 1972-ben az Egyházak Világtanácsa integrálta programegységei sorába. Hiányzik a spirituális jogok deklarációja Az afrikai konferencián többször utaltak dr. Vinay K. Sámuel anglikán kanonokra, a Missziói Tanulmányok Oxfordi Központjának alapítójára és első igazgatójára, aki sokszor rámutatott arra, hogy a modern világ gyermekekről alkotott legkülönbözőbb koncepcióinak hatalmas hiányosságuk van. Nevezetesen: „Ezek az elméletek foglalkoznak ugyan a gyermekek fizikai, pszichológiai, értelmi, szociális, gazdasági szükségleteivel, a morális és a spirituális szükségletekről azonban alig vagy egyáltalán nem szólnak.” A gyermekek spirituális jogai még az ENSZ 1999-ben elfogadott gyermekjogi egyezményében sem szerepelnek. Márpedig ezek a jogok és szükségletek meghatározók azon gyermekjogok szempontjából is, amelyeket a világszervezet deklarált. E súlyos hiányosság miatt is, meg az egyházakban századok óta folyó gyermekmunka hatékonyabbá tétele érdekében is alapvető jelentőségű az a dokumentum, amelynek a koreai világgyűlésre való előkészítése - Gyermekek, egyház és misszió címmel - már most zajlik. Ezután remélhetően a gyermekjogok és a gyermekek lelki fejlesztésének kérdése is világszerte a helyére kerül, s a gyermekek Istenhez való elemi joga és szükséglete tényleges megelégítésre lel. ■ Dr. Békefy Lajos
