Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-09-18 / 38. szám

Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2011. szeptember 18. » 7 „Bétölteni reménységgel a világot...” Shakespeare-breviárium Udvaros Béla szellemi szelencéje ► Ha igaz - és miért ne lenne az hogy a szerelemnek és a filozófiá­nak nincs életkora, akkor a Shakespeare-breviárium a legfrissebb ol­vasnivalóval szolgál. Udvaros Béla színházi rendező, akit nagyon ko­rán foglyul ejtett Thália, szívből reméli ezt. Talán azért is, mert hite (és Shakespeare-példázatai) szerint az író, a színész, a rendező három­szögében végre kell hajtani a legfontosabbat, amelyre az ember megbízást kapott. ► Udvaros Béla színházi rendező januárban töltötte be 86. élet­évét. Mint mondja, egy lépéssel odébb állt, hogy átengedje leg­utóbbi „gyermeke” az Evangéli­um Színház vezetését a követke­ző nemzedéknek. Ám aki egy­szer is beszélget vele, ráérez, mindez csak amolyan összeka­­csintós nyugdíjba vonulás a ré­széről. A művész otthonában tett látogatásunk is ezt igazolja. A Határőr úti társasház tetőerkélyé­ről lenyűgöző a város látképe. Buda­pest szó szerint aranyfüst ruhát ölt a napfürdőben. Udvaros Béla hunyor­gó szemekkel söpri végig kézfejét a lá­tóhatáron.- Életem egyik legjobb lépése volt, amikor negyvenöt évvel ezelőtt kiválasztottam ezt a telket leendő ott­honunk számára. A domboldal még beépítetlen volt, de már akkor tud­tam, ezt a látványt egyetlen jövendő épület sem veheti el tőlünk. A nappali falain őrzött mementók sokaságát két női arc dominálja. Az egyik a felesége, Dévay Camilla szí­nésznő, a másik Dorottya lányáé, aki édesanyja nyomdokába lépve napjaink egyik legismertebb magyar színművésze. Tekintetemet követve a flamand szakállat viselő rendező elmoso­lyodik.- Éppen tegnap hívtam meg őt egy étterembe vacsorázni. Nagyon jól ki­jövünk egymással. A Dorottya név a görög Dorothea szóösszetételből származik, Isten ajándékát jelenti. Udvaros Béla valóban így tekint egyetlen gyermekére. Mégis, a kez­det kezdetén sok keserű pirulát kel­lett lenyelnie apai büszkesége zálo­gául. A Rákosi-korszak csúcspontján, 1951-ben fejezte be főiskolai tanul­mányait. Az éra elvárásai szerint vi­déken kezdett volna színházgya­kornoki munkát. Ám úgy tűnt, a szerencse a frissen végzett rendező­palánta mellé állt. Éppen akkor épült fel romjaiból a Vígszínház, amelyet moszkvai mintára - a Vö­rös Hadsereg Színháza után szaba­don - a Magyar Néphadsereg Szín­házának neveztek el a kultúra akko­ri cárjai. Várkonyi Zoltán főrende­ző kétéves szerződést ajánlott a fi­atal Udvarosnak.- Egri István első asszisztense voltam, legemlékezetesebb darabunk a Cyrano Szabó Sándor főszereplésé­vel. Azóta sem tudta senki úgy meg­­rezegtetni a rivalda légterét, mint ő: „Mert magamat kigúnyolom, ha kell, / De hogy más tegye, azt nem tűröm el!” Saját első rendezésem Moliére Tartuffe-jének második szereposztá­sa volt, szintén Egri mellett. Gáti Jó­zsef volt az „én” Tartuffe-om Békés Italával mint Dorinával. Nagy siker­nek bizonyult! Dévay Camillával, a kistarcsai in­ternálótáborból hazatérő fiatal szí­nésznővel 1953-ban ismerkedett meg. A feljövőfélben lévő rendező azonnal beleszeretett a világszép nőbe. Camil­­lának politikai priusza, Udvaros Bé­lának viszont (még) tiszta lapja volt, így elnézték nekik, hogy összeköltöz­tek. Hamarosan azonban érkezett a kis Dorottya, és erkölcsi érzéke úgy diktálta, házasodjanak össze. A há­zasságot be kellett jelentenie a szín­ház párttitkárának. Az igazgató, Hor­váth Ferenc rövidesen az irodájába hí­vatta, és kijelentette: „Sajnos ez így nem fog menni...”- A következő fizetésnapon kap­tam egy levelet arról, hogy raciona­lizáltak... Magyarul kirúgtak a Víg­színházból. Ezzel együtt kikerültem a pályáról is. Ott álltam, szépremé­nyű karrierem romokban, egy kisba­bával és Aczél „elvtárs” feleségemnek küldött üzenetével, miszerint soha többé nem léphet színpadra. Ca­milla főiskolás korában a Nemzeti Színházban játszotta Tündét a Cson­gort alakító Básti Lajos mellett! Az ifjú férj az ’56-os forradalom napjáig a Népművelési Intézetnek és a vidéket járó Déryné Színháznak dolgozott. Abban az időben az állam erőteljesen támogatta az üzemi kul­túrát, minden gyárnak, intézetnek és nagyvállalatnak volt ének- és táncka­ra, valamint műkedvelő színtársula­ta. A kegyvesztett rendező az orszá­got járva oktatóként segített a kultúr­­csoportok szervezésében, előadása­ik színpadra állításában. Az ötszörö­sét kereste, mint a „Vígben”, de a munka nem elégítette ki a szakmai éhségét. Egy évet kellett még várnia, mire az enyhülő politikai légkörben újjászervezett kulturális struktúra lehetővé tette, hogy egyszerre három vidéki színház is érdeklődjön Udva­rosék iránt. Szeged, Szolnok és Kecs­kemét közül az utóbbi ajánlatát fo­gadták el.- A Katona József Színházban lettem rendező, mi több, a feleségem is színpadra léphetett, kirobbanó si­kerrel. A minisztériumban kénytelen­kelletlen lenyelték a békát, mivel Camillának érvényes szerződése volt. így hallgatólagos beleegyezéssel nem firtatták az ügyet, habár véglegesen csak 1975-ben rehabilitálták. Az országosan ismert színigazga­tó, Radó Vilmos fénykorára esett ti­zenhat éves kecskeméti tartózkodá­suk. Udvaros ötvenhárom premiert rendezett többek között olyan patinás szerzőktől, mint Csehov, Capek, Brecht, Lorca, Madách, Arthur Mil­ler, Sarkadi és természetesen Shakes­peare. Legnevesebb szubrettje Galam­bos Erzsi volt, de a stábhoz tartozott a bájos Medgyesi Mária is, Szirtes és Bessenyei filmpartnere a Dúvadban. Bertolt Brecht Koldusoperájában ő szólaltatta meg hosszú eltiltás után először Bárdy Györgyöt, rögvest Bics­ka Maxi szerepében. De a legkedve­sebb emlék Szophoklész Elektrája, amelynek címszerepében felesége, Camilla telt házak sorát vonzotta.- Radó Vilmos 1973-ban megbe­tegedett, nyugdíjba küldték, az új igazgató magával hozta az embere­it, és nem hosszabbította meg a szerződésünket. Egy évvel később Bé­késcsabán a Jókai Színházba nevez­tek ki rendezőnek. A következő tizen­két esztendőben huszonhat bemuta­tóm volt, köztük a kedvencem, Gar­da Lorca Vérnász című darabja. Amikor az előadások már maguktól „futottak” az országot jártam, irodal­mi esteket rendeztem, kedvenc szer­zőim Németh László és az atyai jóba­rát, Tamási Áron voltak. Udvaros Béla nyugdíjba vonulása idején Camilla már a mennyei társu­latok egyikének üdvöskéje volt. Föl­dön maradt párja csupán öt évig él­vezte, mint mondani szokás, a jól megérdemelt pihenést. A rendszer­­váltás évében ifjabb Bartók Béla és Szentágothai János segítségével meg­alapította az Evangélium Színhá­zat, ezzel megkezdődött a máso­dik, kötöttségektől mentes szakmai élete, amelyre hite szerint eleve ren­deltetett. Az első előadás, Lessing Bölcs Náthánjának bemutatója 1990. ok­tóber 26-ra esett, a hírhedt taxisblo­kád napjára. Budapesten aznap es­te egyedül az Evangélium Színház játszott. Két évvel később kerültek befoga­dó otthonukba, a Duna Palotába, „székfoglaló" darabjuk Tamási Áron Hegyi patak című drámája volt. Eb­ben hangzik el a mondat, amelyet Udvaros a mai napig az ars poeticá­jának vall: „Bétölteni reménységgel a világot, amely minden percében a kezdet és a vég.”- Mi a színházat Thália templo­mának tekintjük, a közreműködők Thália papjai. Ezért van az, hogy az Evangélium Színház két évtizedes működésének csúcspontját Madách Az ember tragédiájának a bemutató­ja jelentette. Úgy adtuk elő, aho­gyan azt a szerző megírta: keményen, konzervatívan, hagyományos esz­közökkel. Megrendítőnek tartom, hogy Bánffy György Kossuth-díjas színművész nálunk lépett fel életében utoljára, az Úr szerepében. Most, a kilencedik iksz felé halad­va csak elérkeznek a pihenés évei... - érdeklődöm búcsúzóul. Megrázza a fejét, elmosolyodik.- Shakespeare-breviáriumot szer­kesztek, kiemelem a szerző műveiből azokat a gondolatokat, mondatokat vagy szemelvényeket, amelyek a ma emberének is érvényes bölcsessé­geket tartalmaznak. Újraolvastam mind a tíz királydrámáját és ugyan­annyi tragédiáját is. Most friss szem­mel látom, mennyire igaza volt Pető­finek: „A teremtés fele Shakespeare...” ■ Somogyvári D. György Megjelent a Hegyvidék című buda­pesti önkormányzati lap 2011. június 2í-i számában Mire kap megbízást a rendező? Ta­mási Áron szerint arra, hogy a színi istennő templomában a léleknek új ruhát kell öltenie. Persze mindenkor kéznél van néhány könnyelmű jelző, ha az em­bernek kedve támad a színház kül­detéséről filozofálni. Ám Udvaros a fellengzős szentenciák helyett (túl nyolcvanötödik esztendején) kézbe vette a „teremtés felét” - ahogy Pe­tőfi méltatta Shakespeare zseniális munkásságát és termékeny türe­lemmel, gondossággal ismét elolvas­ta mind a harminchét színi alkotást, hogy a drámák cselekménymozga­tó bölcsességeit, a szeretet esztéti­kájának esszenciáit, „a színház az egész világ” filozófiájának érték­­tartalmát kihüvelyezze belőlük. Bátorságot és elvárható hitelessé­get Udvaros Béla életműve szolgál­tatott e nagy munkához. A vígszín­házi tanulóévek, a kecskeméti és a békéscsabai színháznál végzett több évtizedes művészi szolgálata, majd az Evangélium Színház megalapítá­sa, mindenekelőtt pedig számos Shakespeare-mű értő rendezése. Egy érvényét vesztett világban töretlen hittel kereste azoknak a szerzőknek az alkotásait, akik hite­les emberábrázolásuk révén a vilá­gosság fáklyáit hordozták, s ellenáll­tak a rendezői önmegvalósítás erő­szakának. Hogy mit is kínál ez a különleges breviárium? Üssük fel, és tegyünk próbát: mire „rímelhetnek” a shakespeare-i aranyigazságok. A Hamletben (Arany János fordítása) ez hallható: „Erény se ment a rágal­­mas fullánktól.” A Magyar Nemzet június 27-i számának egyik publi­cisztikájában olvashattuk: „Ma­gyarországot sokan csodálják, utá­nozzák, mások naponta lökdösik az EU szégyenpadjára." (Czakó Gábor) A Julius Caesarban (Vörösmar­ty Mihály fordítása) lelhető fel e bölcsesség: „A nyílt, egyszerű hű­ség nem ismer áltatást.” E sor lehe­tett volna mottója például a Heti Válasz június 30-i számában olvas­ható, ifj. Béres Józseffel készült in­terjúnak: „Szeretem Bartókot idéz­ni: a legfőbb célom a magyar nem­zet és a magyar haza szolgálata.” A Macbethben (Szabó Lőrinc fordítása) mondja a drámaköltő: „Hazug szív sikeréhez hazug arc kell.” A volt kormányfő regélte a Klubrádióban június 23-án: „Az Orbán-kormány első évében, dacá­ra annak, hogy elnökök voltunk az unióban, egyetlen jelentős külföldi politikus nem volt itt.” Scheffer János atyát Szatmárné­meti főterén boldoggá avatják, ad­ta hírül a Magyar Nemzet július 2- án. E hírhez a Macbethből meríthe­tő a mottó: „A hű szolgálat jutalma önmaga.” Az Athéni Timonban (Szabó Lőrinc fordítása) a sok kö­zött van egy különösen jó mondás, amely akár szállóigévé is válhat: „Az ördög nem tudta, mit cselekszik, amikor politikussá tette az em­bert; magának ártott vele.” A Ma­gyar Nemzet június 5-i publiciszti­kájából való ez a merítés: „A volt miniszterelnök jellemrajzához áll­jon itt egy újabb adalék. 2004 no­vemberében, alig két hónapos kor­mányfőként így szónokolt az EU szabályairól: »Rugalmasan értel­mezzük a szabályokat, időnként van vastag bőr a képünkön, hogy tudatosan nem alkalmazzuk egyik­másik szabályt.«” A makrancos hölgyben (Harsányi Zsolt fordítása) Shakespeare a ze­néről elmélkedik. „Isten miért te­remtette a muzsikát? / Azért, hogy lelkünk fáradtságait / Vagy más bajait azzal pihenje ki.” Ehhez te­mérdek, mottóra érdemes írás tár­sítható. ímhol egy Hegyi Zoltán Magyar Nemzet-beli jegyzetéből: „A cimbalom, a bőgő, a dobok és a csövek úgy szólnak, olyan fájdalma­san szép egységben, mint egy való­di (igazi) érintés. Dresch varázsló és csodálatos tettestársai ismét nyomot hagytak. Odakint még szé­pen látszik [Ábrahámhegyről] a déli part. Öröm és boldogság." A Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékban korbácsütésként csat­tan e sor: „Nagy kutyák a szavak, mióta az a sok elírás meggyalázta őket.” ( Radnóti Miklós fordítása) Az idézetet akár Eperjes Károly színművész is kölcsönvehette vol­na, amidőn a kultúrkormányzattal vitázott (Magyar Nemzet, július 5.) „Van egy (...) jobboldali kormá­nyunk, és van egy magát szabad­gondolkodónak mondó kultúrfő­­nöke. Nincs olyan komoly kulturá­lis koncepció, amely mögött komoly jobboldali hatástanulmány lett vol­na.” Shakespeare a Periklészben (Áprily Lajos fordítása) találóan mondja: „A szépség hatalom, / Fel­gyújthat vagy megölhet szabadon.” Erre „rímel” a távirati iroda egyik emlékező írása: „Molnár Csilla, Magyarország szocialista korszaká­nak első szépségkirálynője tragikus halála óta immár huszonöt éve nyugszik a kaposvári Keleti temető­ben. (...) Magyarország szépe kilenc hónappal megválasztása után halá­los adag gyógyszert vett be.” Végezetül a könyv és a szépség harmóniája, a Rómeó és Júlia (Kosz­tolányi Dezső fordítása): „E könyv, mit a szépség tolla írt, / Figyeld e sorok kedves vonalát, / Egyik a másnak csak tartalmat ád. (...) Hi­szen a könyv is úgy kívánatos, / Mi­kor arany-szót zár arany-kapocs.” Juhász Ferenc költő e rajongást továbbfokozza: „Ó, milyen gyö­nyörű ihlet-csodák, látomás-míto­szok, ihlet-megvalósulások a fen­séges betű-halmazokban, a szent­­séges könyvekben. Hogy beléjük hullhatok, mint a meteoritok lán­golva, elégve a szerelemben és a ha­lálban!” (Balatonfüredi Napló, 2011. 5. szám) A Shakespeare-breviáriumot, amely rövidesen elhagyja a nyomdát, bízvást felfedező örömmel forgathat­ja, idézheti majd az olvasó, értéktisz­teletre buzdíthat vele tanár, diák, po­litikus és a bölcselkedésre nem rest polgár. Mindezek által a bölcsesség­­gyűjtemény a szépség, az emberség, a jóra való hajlítás szellemi szelen­céje is szeretne lenni. ■ Párkány László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom