Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-08-07 / 32. szám

Evangélikus Élet ' »pfíesbíí ÉRÍ« 2011. augusztus 7. w- 13 „Szakmunkások” az Úr szőlőjében Ősszel indul a presbiterképzés második kurzusa A tavaly elkezdett és sok áldást ho­zó presbiterképzés folytatódik. Az előttünk álló tanévre tervezzük a második kurzust - beépítve az első tanfolyam tapasztalatait. Különösen is hangsúlyos ez a kép­zés most, amikor egyházunk általá­nos választás előtt áll. Ez a választás érinti az egyház egészében - minden önkormányzati szinten - a presbité­riumokat is. Sok testvérünk tele van kérdésekkel, mi is valójában a pres­biter feladata. Vannak hagyományos minták, amelyeket szekularizálódó egyházi helyzetünkben meg kell is­merni, meg kell tanulni. Vannak bi­zonyos pontok, ahol nem lehet már úgy végezni a presbiteri szolgálatot, ahogy apáink, nagyapáink tették. És vannak egészen új kihívások, ame­lyekre fel kell készülni. Mindezek mellett szükséges a lelki, hitbeli, hit­­tani, egyházismereti alapok meg­erősítése, hiszen nem elegendő az, ha egy gyülekezetét vezető felnőtt em­ber tudásában, ismereteiben megre­ked a konfirmandusszinten. Az első országos tanfolyamon vol­tak olyanok, akik most ismerkedtek a presbiteri szolgálat alapjaival és rej­telmeivel, s voltak olyanok, akik évek, évtizedek óta végzik ezt a munkát, de szeretnének még igénye­sebben szolgálni. Éppen ezért szeretettel hívunk minden érdeklődőt, presbitert és presbiterjelöltet a fontos ismereteket és gyakorlati segítséget jelentő tan­folyamunkra, amelyet most is Révfü­löpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban tartunk. A kurzus két részből áll. Az első­re terveink szerint 2011. november 18-20. között kerül sor. A második rész időpontja 2012. február 17-19. Kezdés mindként esetben pénteken 17 órakor, befejezés vasárnap 14 óra­kor. A dupla találkozásba huszonnégy tanítási óra fér bele, ezekhez jönnek minden alkalommal a nyitó és záró istentiszteletek, illetve a reggeli és esti áhítatok. Lehetőség nyílik sok beszél­getésre, tapasztalatcserére, fórumra és ötletbörzére. Teológiában jártas, egyházi életben gyakorlott tanárok és lelkészek tartják az előadásokat, de megszólalnak presbiterek és felügye­lők is. Tantárgyak: bibliaismeret, gyüle­kezetépítés, misszió, egyházunk ta­nítása, egyháztörténet, egyházisme­ret, istentisztelet-ismeret, a presbi­teri szolgálat tartalma, egyházunk rendje. A képzés februári alkalmán felmé­rést (egyszerű írásbeli vizsgát) tar­tunk, amelynek célja nem a szá­monkérés, hanem a tanulás segítése. A második képzés időpontjait úgy terveztük meg, hogy a mezőgazda­ságban dolgozók is - az őszi munkák befejeztével, illetve a tavaszi na­gyobb munkák megkezdése előtt - részt tudjanak rajta venni. Jelentkezni lehet a presbiterkep­­zes@lutheran.hu e-mail címen (illet­ve levélben: 8253 Révfülöp, Füredi út 1). A részvétel költségeit egyházunk állja, az útiköltséget a jelentkezőnek vagy lehetőség szerint a küldő gyü­lekezetnek kell fizetnie. Kérjük mindazokat, akik egyhá­zunkért, annak jövőjéért felelősen gondolkodnak, hogy jöjjenek, hívja­nak, küldjenek testvéreket a presbi­terképzésre. Valljuk, hogy csak a képzett, küldetését tudatosan válla­ló, egyházunkat és tanítását jól isme­rő testvérek tudnak megfelelően részt venni a gyülekezet, az egyház­megye és más egyházi szint vezeté­si munkájában. Nem csak a jó pap ta­nul holtig... A jelentkezéseket várja a presbiter­képzés stábja nevében: ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Eredményes Sarepta-tervpályázat Eredményesen zárult a Sarepta Bu­dai Evangélikus Szeretetotthon új gondozási épületére kiírt építészeti tervpályázat. A fogyatékosok új otthona tervei­nek elkészítésére hat építészt kértünk fel. Öt pályázati terv érkezett be; mind az öt megfelelt - a Magyar Épí­tészkamara által is elfogadott - kiírá­si követelményeinknek. A bírálóbizottság munkájában Ittzés János püspök, Benczúr László kerületi felügyelő, Beszédes Rita ke­rületi főépítész, Buda Annamária, a diakóniai osztály vezetője, Ficzere Ilo­na, az építési osztály vezetője, Hal­mos György kamarai küldött, Szto­­janovics András intézményigazgató és Vincze Csaba, az építési bizottság elnöke vettek részt. A bizottság a döntését szavazati többséggel hozta meg az alábbiak szerint: Az első díjat nyert terv (képünkön) készítője Krizsán András, a második díjat Pottzner Ferenc terve kapta, míg a harmadik díjban Kovács Csa­ba pályázata részesült A tervpályázat célja a végleges tervek készítőjének kijelölése volt. Ennek megfelelően a tervezési meg­bízást az első díjas terv készítője kapja meg. ■ A bírálóbizottság nevében Benczúr László Díszpolgári címet adományozott Csővár község önkormányzata dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész­nek (képünkön középen). Az in­doklásban kiemelik a díjazottnak a településen tíz éven át végzett kö­zösségépítő lelkipásztori és Csővár egészét gazdagító, fejlesztő vezető munkáját. A díszpolgári címet Dián József polgármester - aki egyben az evangélikus gyülekezet felügyelője is (jobbra) - adta át a július 30-ai fa­lunap keretében. Az eseményen jelen volt a térség országgyűlési képviselője, a KDNP frakcióvezető­je, Harrach Péter is (balra). Templom és gyülekezet - a lelkész szemével ^ Az elmúlt évben jelent meg gyü­lekezeti kiadásban Detre János nyugalmazott esperes százolda­las könyve az aszódi evangélikus gyülekezet templomának törté­netéről. A könyv szerzője - aki több mint négy évtizeden át volt aszódi lelkész - kiváló helyisme­rettel és szívből jövő, egészséges elfogódottsággal kelti fel az olva­só érdeklődését a téma iránt. A kötet nem is egy templom szű­kén vett történetét ismerteti, hanem sajátos lenyomatát adja a gyülekezet és a hazai evangéli­­kusság változatos életének is - aszódi perspektíván keresztül. Ami az első oldalaktól végigkíséri az olvasót, az a Detre János személyé­re jellemző elbeszélő stílus - szinte ott érezhetjük magunkat a temp­lompadokban ülve, amint feltárul előttünk egy-egy lelkész habitusa, a változó korszakok anyagi viszontag­ságai, a gyülekezeteink életét jel­lemző, egykori földesúri-patrónusi rendszer világa. Óhatatlan, hogy ne tegyünk köz­ben történelmi kirándulást a törökök, III. Károly, Mária Terézia vagy II. Jó­­zse/korában, az 1848 utáni idők so­kakat egymással szembefordító nem­zetiségi konfliktusaihoz vagy éppen a múlt század világháborús viharai­ba. Az elbeszélő előadásmód így egyaránt alkalmas a középkori legen­dák felidézésére, az 1727-es templom­építés és az azóta tartó renoválások és gyarapodások munkálatainak tényszerű, szinte körülöttünk zajló le­írásához, a nyugalmazott lelkész visszafogott, mégis személyes és át­fogó visszatekintésére a saját szolgá­lati idejében történtekre. A könyv így valójában nem is annyira száraz is­mertetés, hanem sokkal inkább egy szakértő előadás írásban megfor­mált változata. A tanulmány melléklete színes és fekete-fehér képekkel illusztrálva mutatja be a templom jelenlegi be­rendezését, illetve a jelentősebb tár­gyakról részletes, szakszerű leírást is tartalmaz. Aki Aszódra látogat, e könyv segítségével megkapja a lehe­tőséget, hogy az evangélikusok Detre János: Az aszódi evangélikusok temploma templomának meglátogatása ne me­rüljön ki felületes nézelődésben, hanem a régi kövek, festmények, be­rendezések „hitvallása” újra megszó­lalhat Detre János szavain keresztül. Figyelemre méltó, hogy a gyüleke­zet saját forrásból odaállt e munka megjelentetése mellé, felismerve, hogy aki személyesen kötődik a gyülekezet­hez és annak templomához, annak nem csupán ismeretei bővülhetnek ál­tala, hanem identitásában, evangéli­kus hovatartozásában is megerősítést nyerhet. Töltse be ez a könyv is hitépí­tő szolgálatát az olvasók életében! ■ - korányi -Detre János: Az aszódi evangélikusok temploma. Alapítvány az Aszódi Evangélikus Fiatalokért, Aszód, 2010. Megrendelhető az Aszódi Evangélikus Egyházközség címén: 2170 Aszód, Szontágh lépcső 1. Folyóirat-ajánló Megjelent az Ordass Lajos Alapít­vány független evangélikus teológi­ai és kritikai lapjának, a Keresztyén Igazság című negyedévi folyóiratnak az idei második száma. Rövid aján­ló a tartalomból. Bár a gonosz konkolyt hint a bú­za közé, az Úr nyugalma töretlen. Va­jon miért ez a nyugalom, miért ez a A ÍL keresztyén igazság higgadtság? A folyóirat igehirdetése e gondolat köré építi az evangéliumi mondanivalót, mely a búza és a kon­koly példázata alapján szólal meg. Új rovattal gazdagodik a szám: Véghelyi Antal tollából mostantól kezdve a lutheri teológia súlypontja­iról olvashatnak az olvasók. Az a cél ezekkel a rövid írásokkal, hogy álta­luk Luther biblikus látásmódja min­denkihez közel kerülhessen, és ez egyházunk és egyháztagjaink teoló­giai gondolkodásának elmélyülését munkálja. Bizonyára sokan várnak Fabiny Ti­bor tanulmányának második részére, mely az egyház legfontosabb ismer­tetőjegyének, az ige tiszta tanításának kérdésével foglalkozik. A tanulmány­hoz a szerző és a szerkesztők hozzá­szólásokat is várnak. Százötven éve született Payr Sán­dor egyháztörténész, aki sok más ér­tékes munkája mellett a 20. század elején megírta a Dunántúli Evangé­likus Egyházkerület történetét. Éle­tére, munkásságára emlékezik az ezt követő tanulmány, tisztelettel adóz­va tevékenységének, egyházunk javá­ra vált értékes életének. A könyvismertetések között e számban Gémes István igehirdetés­kötetét, valamint Ittzés Gábor Luther bibliaértelmezéséről írt könyvét ajánl­juk olvasóink figyelmébe. A folyóiratszám ára 400 forint. Kap­ható a Huszár Gál papír- és könyves­boltban (1054 Budapest, Deák tér 4., tel.: 1/266-6329), vagy megrendelhe­tő az Ordass Lajos Alapítványnál (1171 Budapest, Lenkeház u. 7.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom