Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-07-03 / 27. szám
IO 41 2011. július 3. FÓKUSZ Evangélikus Élet Lelkésziktatás az Öregtemplomban ^ Alig több mint egy hét leforgása alatt a harmadik ünnepi alkalomra gyülekezett az egyház népe június 26-án a győri Öregtemplomba. Az ünnepi események sorát az az istentisztelet nyitotta meg, amelyen az egyházkerület elbúcsúzott a nyugalomba vonuló Ittzés János püspöktől. Ezt követte az elmúlt hét szombatján Szemerei János megválasztott püspök beiktatása. A sort egy nappal később az új püspöknek a győri parókus lelkészi állásba történő beiktatása zárta. Az iktatás szolgálatát ez alkalommal Kiss Miklós, a Győr-Mosoni Egyházmegye esperese végezte. A Magyarországi Evangélikus Egyház 2005. évi VII. törvényének 36. §-a úgy rendelkezik: „A püspöknek egyházkerületében gyülekezeti lelkészi állást kell betöltenie. A hoz. Szolgálatát megbecsülő gyülekezeti közösségeket Tordas-Gyúrón, illetve Kaposváron, ahol lelkészként szolgált. Munkáját elfogadó és segítő kollégákat a Somogy-Zapüspök megválasztásának elfogadásakor annak az egyházközségnek a lelkészi állását is elfogadja, amelyben az egyik lelkészi állás a mindenkori püspök részére van fenntartva.” Mivel az egyházkerület közgyűlése a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület újjászervezésekor Győrt jelölte ki állandó püspöki székhelynek, ezért volt szükséges az elmúlt vasárnap Szemerei János megválasztott püspököt beiktatni a győri gyülekezet lelkészi állásába is. lai Egyházmegyében, ahol két cikluson keresztül volt esperes. Most szolgálatának és életének új szakasza kezdődik, és ebben az új helyzetben az Isten szeretetére és jóságára való emlékezés segítheti őt abban is, hogy felkészüljön az előtte álló feladatokra, és az új kihívások és küzdelmek között erős maradjon. Szemerei János győri parókus lelkészként Ez 47,1-12 alapján mondta el első prédikációját. Az ünnepi istentiszteletet rövid közgyűlés követ-Kiss Miklós esperes Szemerei János konfirmációi áldó igéje - Zsolt 103,1-2 - alapján prédikált: „Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Az esperes igehirdetésében arra emlékeztette Szemerei Jánost, hogy már eddigi élete során is mennyi jót és áldást kapott Istentől. A szerető nagy családot, amelyben hetedik gyermekként felnőhetett. Felesége személyében olyan társat, aki biztos hátteret nyújtott szolgálatúié, amelyen Jánosa Attila espereshelyettes a Győr-Mosoni Egyházmegye nevében, Ócsai Zoltán igazgató lelkész, illetve Ráskai Péter felügyelő pedig a győri gyülekezet nevében köszöntötte a frissen beiktatott pásztort. A köszöntésekre adott válaszában Szemerei János a győri gyülekezet tagjainak, presbitereinek, valamint a Péterfy-iskolának megköszönte az előző napi püspökiktatással kapcsolatos szervezési munkákat is. ■ K.M. A győri Öregtemplomban június 18-án, a hatvanhetedik születésnapján nyugdíjba vonult Ittzés János püspök búcsú-istentiszteletének legvégén került sor a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület történetét bemutató könyv ismertetésére. A nyomdából egyenesen erre az alkalomra szállított kétkötetes munkát D. Keveházi László nyugalmazott egyháztörténész ajánlotta (volna) a népes gyülekezet figyelmébe, ám a kötet vezető szerkesztője - az idő előrehaladtára való tekintettel - csupán néhány alapinformációt oszthatott meg az egybegyűltekkel. Az alábbiakban D. Keveházi László elmondani tervezett előadásának teljes szövegét közöljük, abban a meggyőződésben, hogy A reformációtól - napjainkig / Evangélikus-gyülekezetek, egyházmegyék, kerületek a Dunántúlon című, CD melléklettel ellátott, mintegy 984 oldal terjedelmű kiadvány méltán számot tarthat a kerület határain túl élő evangélikusok érdeklődésére is. A Dunántúli Egyházkerület története ► Többszörös határnaphoz értünk kerületünk életében. A kerület újjászületésének, meghatározó első püspöki szolgálatának bő évtizedes határához értünk. Ugyanez a nap A reformációtól - napjainkig / Evangélikus gyülekezetek, egyházmegyék, kerületek a Dunántúlon című könyv kézbevételének napja is. Négyéves munkánk határához értünk mi is. E történeti könyv kiadásának napján történetekről szeretnék tehát szólni. Maga a könyv ugyanis száztizenhét történet: egy a kerületről, hat az egyházmegyékről és száztíz történet a gyülekezetekről. De természetesen a könyv létrejöttének is megvan a maga története... Ha a magyarországi keresztyénség történetét vizsgáljuk, akkor a Római Birodalmon belüli, 2-4. századi pannóniai s ily módon azóta talán megszakítás nélkül itt élő keresztyénségről sem szabad megfeledkezni. A gyökerek tehát bizonnyal a mai Dunántúlon a legmélyebbek. Ha pedig a reformáció hazai indulására gondolunk, akkor tudván tudhatjuk, hogy az Sopronban és környékén vette kezdetét még Mohács előtt és közvetlen utána - először fraternitásokban. Idetartozik a tolna-baranyai püspökség története. Sztárai Mihály írta 1554-ben: „Hét év alatt 120 egyházat alapítottam Isten segedelmével.” Tegyük sietve hozzá: az első kerületet alkotó zsinat hazánkban nem a zsolnai (1610), hanem a tolnai (Laskó, 1554) volt. A kerület története Mostani kerületünk születése 1576-ban Hegyfaluban zajlott. A krónikák így őrzik emlékét: „Ennek kedig az vallásnak őrizésére és Isten után való oltalmazására s az egész anyaszentegyháznak itt az ti Uraságtok tartományában való igazgatására választotta Superintendensül amaz tudós és istenfélő Zegedi Matthe praedicatort - lelkipásztorok és tanítók serege” Kerületünk 435 éve él és küzd különböző formában. Története első századában mintegy háromszáz volt a gyülekezetek száma, ez az ellenreformáció idejében leapadt ötvenre. Hetven évig tartott püspök nélküli, úgynevezett „babiloni fogsága” de a kerület 1576-tól folyamatosan élt, egészen 1952-ig. Azután 2000-ben - Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület néven - újra felállt. A reformációtól - napjainkig / Evangélikus gyülekezetek, egyházmegyék, kerületek a Dunántúlon című könyv „gerincéhez” tartozik a hat egyházmegye története. Könyvünk szíve azonban a gyülekezetek születése és története: száztíz anyagyülekezet izgalmas, színes élete. Hogy mennyire fontos volt a gyülekezetek számára a templom és az iskola, az istentisztelet és a tanítás? Eszembe jutnak azok a férfiak, akik nyáron bérkaszálást vállaltak templomukért, és emlékezem azokra is, akik hosszú kilométereket tettek meg, hogy részt vehessenek egy-egy „artikuláris istentiszteleten”. Vagy akik először iskolát létesítettek gyermekeiknek, s azután építettek templomot. Nyomon lehet követni a könyvben lelkészek, felügyelők, tanítók életét és szolgálatát is, és nemcsak egy-egy gyülekezetben, hanem a mintegy hétezer-kétszáz nevet tartalmazó névmutató alapján is. Ezek is olyan történetek, amelyekről a könyv szólni szeretne. Nekünk itt Dunántúlon volt egy Payr Sándorunk, aki 1924-ben letette a kerület asztalára az akkori 531 anya- és leánygyülekezet történetét, nagyjából a 17. század közepéig. Az ő forrásértékű munkájára hálás szívvel alapozhattunk. Másrészt folytatnunk is kellett a művét, hogy „minden szinten” és minden gyülekezetben elérkezzünk a máig. Mert idetartoznak a későbbi történetek is: amikor megszülettek a gyülekezetek életét színesítő egyesületek, megépültek a gyülekezeti házak és intézmények. És fontos, hogy rögzíteni tudtuk a 20. század próbái, viharai közepette, „megszüntetések” ellenére a megmaradást, a jelen helyzetet is. A könyv megírásának története 2007 nyarán vagy talán valamivel később naivan körlevelet írtunk a gyülekezeteknek, kérve őket, hogy a jelzett év október 31-ig legyenek szívesek a történeteket megküldeni. Ez természetesen irracionális és kivihetetlen volt. De munkánk ekkor - négy évvel ezelőtt - indult, és a múlt év végéig, az idei év kora tavaszáig érkeztek a dolgozatok, javítások, kiegészítések... A könyv készítése igazi csapatmunka volt. A szerkesztőbizottságban Kovács Eleonóra a Fejét-Komáromi, Jankovits Béla a Győr-Mosoni, dr. Jáni János a Somogy-Zalai, Mastalír Ernőné dr. a Soproni, Rostáné Piri Magda a Vasi, Tóth Béla pedig a Veszprémi Egyházmegyét képviselte, illetve „gondozta”. Hogy mennyire valóság a csapatmunka, annak szemléltetésére szeretném hozzátenni, hogy 154 szerző nevét olvastam a dolgozatokban: 101 lelkész és 53 nem lelkészi kutató, munkatárs dolgozott a könyvön. Hálásak vagyunk a lelkészeknek, de minden felügyelőnek, presbiternek, kutatónak is, aki segítette a munkát. Nem tudom, előfordult-e evangélikus sajtónk történetében 2500 előrendelés, vagyis egy még nagyobb csapat várja a róla szóló könyvet! A fentiekből következik persze az is, hogy bár rendkívül színes, némiképp egyenetlen is a sok kézből született monográfia. Olykor a szerkesztőbizottság tagjai vállalkoztak egy-egy gyülekezet történetének megírására, az adatok pótlására, hogy senki ne maradjon ki. (Itt illendő megemlítenem, hogy vállalkozásunknak elődje is volt: a dr. Jáni János szakértelmét dicsérő, A Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye és gyülekezeteinek története című kiadvány.) Tisztában vagyunk azzal, hogy könyvünk nem „tökéletes”, több hibája, hiányossága is van. Igyekeztünk tartalmát folyamatosan javítani, „aktualizálni”, de egy adott időpontban a korrektúrázást is le kellett zárni, hogy a könyv mostanra megjelenhessen. Köszönöm Ittzés János püspök úr kitartó, gondos támogatását. Külön köszönöm Ittzés Jánosné hűséges, nagyon türelmes és alapos irodalmi lektori szolgálatát, a szöveg lelkes, szó szerinti gondozását. Meg kell említeni Czenthe Miklós és dr. Kertész Botond szaklektori, majd az Ittzés és az Isó házaspár óriási szupervíziós segítségét is. De nem feledkezhetünk meg Erdélyi Károly testvérünkről sem, aki a szerkesztés, tördelés, nyomdai előkészítés hatalmas munkáját végezte; Menyes Gyula pedig a képek összegyűjtésében volt segítségünkre. Köszönjük a veszprémi OOK-Press Nyomda vezetőjének és dolgozóinak gyors, mégis precíz munkáját is. A történet folytatása?... Egy kérdés marad: milyen története lesz a könyvnek a jövőben - és egyáltalán: a jövőnek? Mindnyájan ismerjük a mondást: „Habent sua fata libelli.” Minden könyvnek saját története van. Az előtörténetről és a történeti tartalomról volt már szó, most az utótörténetre gondolok. Tudom, lesznek jogos kritikák, mégis az a reménységem, hogy minden gyülekezet elfogadja a képviselője által írt történetet; hogy az öröm talán nagyobb lesz, mint a kritika, s hogy a könyv méltó helyre kerül gyülekezeti és egyéni könyvtárakban egyaránt. Remélem azt is, hogy olvasott, forgatott munka lesz. Mert könyvünk ugyan nem mindenben felel meg a tudományos művekkel szemben támasztott kritériumoknak, de merem mondani, hogy mindenki talál benne elég utalást, jegyzetet és irodalmat, ha további kutatást szeretne folytatni. Immár „teljes a sor” - mindhárom kerületünknek, mondhatnánk, egész hazai egyházunknak megvan a története és leírása. A legizgalmasabb kérdés azonban már nem a könyvre, hanem magára a Dunántúli Egyházkerületre vonatkozik. „A kerület pünkösdjében” (idézet egy névtárból) mintegy háromszáz gyülekezet született, amely az ellenünk forduló szakaszban hatodára csökkent. 1924-ben Payr Sándor mégis 531 anya-, leány-, illetve szórványgyülekezetről „tudósított”. Ma - egészen más helyzetben - száztíz anyagyülekezet tartozik kerületünkhöz. Persze a filiák, szórványok jóval megemelik ezt a Számot, de mi lesz a jövő?... Ez a könyv nemcsak emlékeztetés és nemcsak bizonyságtétel szeretne lenni, hanem figyelmeztetés is. Ebből a szempontból eltörpül az a kérdés, hogy mi leáz a könyv sorsa, a lényegesebb: hogyan alakul kerületünk, egyházunk jövője, sorsa? Munkánk a hitet és a missziói felelősséget is szolgálni szeretné. Halljuk meg ma is, amit Payr Sándor a maga idejében könyvében biztatásul leírt, „prédikált”: „Hazánk története tanít meg arra, hogy magyar nemzetünknek az evangéliumból merített szellemi erőkre s ezekből táplálkozó evangélikus egyházunkra a mai, válságos időkben is nagyobb szüksége van, mint valaha. Az evangéliumi igazság volt mindig egyedüli erőnk és fegyverünk. Hosszú, küzdelmes négy századon át a Mindenhatónak erős karja és oltalma fedezte a mi nehéz viharokat átélt anyaszentegyházunkat. Ma is Ő a mi erős pajzsunk és oltalmunk. Ne félj, ne csüggedj kicsiny sereg!Erős vár a mi Istenünk! Ha Ő velünk, ki ellenünk! Sopron, 1924. május hó 25-én.” Ha ezzel a hittel és gondolkozással vesszük kezünkbe a könyvet, akkor annak nemcsak sorsa, de szolgálata is lehet. így tesszük le Isten iránti hálával, ajánljuk olvasásra, erősödésre és kutatásra is a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület könyvét - „a reformációtól - napjainkig” ■ D. Keveházi László
