Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-07-24 / 30. szám
IO 41 2011. július 24. FÓKUSZ Evangélikus Élet Reagan bronzszobránál... ► Születésének századik évfordulóján Ronald Wilson Reagan (1911-2004) bronzszoborként jelent meg hazánk fővárosának közepén, a Szabadság téren. Ha valaki nekem, aki a 20. században sok mindent megéltem, évtizedekkel ezelőtt azt mondja, hogy az amerikai követség közelében, a belvárosi forgatagban, a járókelők között lesz majd látható az egykori amerikai elnöknek a gyalogosok közül kiemelkedő alakja, azt gondoltam volna, valami politikai viccet akar elsütni... Mai világunkban, amikor annyi minden változik, már fel sem tűnik az olyan mondat, amelyet a Mai Belváros című független kétheti lap így summáz: „Az elnök különösen csodálta Magyarországot, mert a magyarok felkeltek a szabadságért 1956-ban.” Ezt hivatalos tényező szájából idézi a független újság... ■ D. dr. Hafenscher Károly (id.) Abban a helyzetben vagyok, hogy nemcsak olvashattam, de CD-ről meg is hallgathattam Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült Államok egykori elnöke beszédeinek egy részét. Retorikailag kiváló szónoklatok, de különösebb szimpátiát bennem nem keltenek a szavai. Néhány adat a néhai elnök életrajzából: 1911. február 6-án született Tampicóban, Illinois államban. Dixonban, az Eureka College-ben tanult szociológiát és közgazdaságtant. Diákként aktívan részt vett a színházi egyesület életében, különböző sportokat űzött, tagja volt a futball- és kapitánya az úszócsapatnak. Ugyanakkor önkéntesként tevékenykedett egy életmentő egyesületben, többeket kimentett a Rock River folyóból. Iskolái végeztével kisvárosi rádióállomásoknál lett sportközvetítő, majd 1937-ben Los Angelesbe, Hollywoodba vezetett az útja. Színészvizsgát tett, és több mint ötven filmben szerepelt. Úgy vélte, hogy ügyes szónok, frappánsan tudja előadni mondanivalóját. S minthogy valóban az is volt, színészi múltjának később, a politikusi pályán is sokszor hasznát vehette, népszerűségéhez elnökként is hozzájárult kiváló szónoki készsége. * # * Elnökként rendkívül aktív volt. Nyíltan szólt a kommunizmusról, a gazdasági és hadászati versenyről éppúgy, mint az amerikai kontinenst, az Egyesült Államokat fenyegető veszélyekről. Reagan liberális demokratából vált konzervatívvá; 1962- ben csatlakozott hivatalosan a Republikánus Párthoz. 1966- ban Kalifornia kormányzójává választották, majd 1970-ben újra elnyerte a tisztséget. 1980-ban ő volt a republikánusok elnökjelölt-jelölő konvenciójának győztese, így az elnökválasztáson kihívója lett a hivatalban lévő demokrata elnöknek, Jimmy Cartemek. Miután könnyedén legyőzte Cartert, 1981 januárjában az Egyesült Államok negyvenedik elnökeként Reagan tette le a hivatali esküt. Négy évvel később, a következő elnökválasztáson az ország polgárainak többsége újra neki szavazott bizalmat. £ * * Első elnöksége idején drámai eseményeket élt át. Már 1981 márciusában merényletet követtek el ellene - rálőttek -, és a golyó a szíve közelében hatolt a testébe. Jellemző színészi udvariasságára, hogy a történtekért még ő kért bocsánatot a feleségétől: „Drágám, elfelejtettem felvenni a védőmellényt, ezért történhetett, ami történt.” Elnöksége pozitívumaként említik, hogy csökkentette az adókat és a bürokráciát. Mindkettővel népszerűvé vált, viszont a közvélemény megfeledkezett arról, hogy ugyanakkor hihetetlen mértékben emelkedtek a hadi kiadások, és ezért az ellenzéke joggal kritizálta: „A nemzeti eladósodás spirálja egyre növekszik” - írták. Másrészt az volt a vád ellene, hogy a gazdagoknak kedvez, mert nekik lett jobb soruk, míg az elszegényedésjelei kezdtek mutatkozni a másik oldalon, az egyszerű polgárok között. Külpolitikája egyértelmű volt: a Szovjetunióra koncentrált. Ő nevezte először a Szovjetuniót „a gonosz birodalmának” amely az egész glóbuszt veszélyeztetheti. A szabadságot és az emberi méltóságot féltette a szovjet birodalomtól. A liberálisok felháborodtak a nukleáris fegyverkezés költségein, noha a fegyverarzenál növelésével az volt az elnök célja, hogy olyan versengésbe kényszerítse bele a Szovjetuniót, amelyet az már nem bír gazdasági erőforrásokkal - így kívánta Reagan térdre kényszeríteni a szovjet birodalmat. Biztos volt benne, hogy a versenyben a saját országa marad a győztes. „Robusztus politikusnak” nevezték az elnököt a külpolitikában, és rosszallták az Egyesült Államok és a Szovjetunió elhidegülését. Ezt még a tárgyalások sora sem enyhítette. 1987. június 12-én Nyugat- Berlinben, a Brandenburgi kapu előtt Reagan úgy summázta beszédét, hogy személyesen szólította meg Mihail Gorbacsov szovjet vezetőt: „Mr. Gorbacsov, döntse le ezt a falat!” Ez az üzenet személyes jellegű volt, meglehetősen szokatlan és éles, és döntés elé állította Gorbacsovot. Olyan mondat hangzott el, amelyet az új irányt szorgalmazó - „glasznoszty” és „peresztrojka” - szovjet pártfőtitkár nem érthetett félre, hiszen ő is érezte, hogy olyan gát emelkedik a két német állam között - fizikai és szimbolikus értelemben egyaránt -, amely egész Európára kihat, sőt a két kontinensre nézve is állandó feszültséget jelent. Ugyanakkor Reagan emlékeztetett John Fitzgerald Kennedy több mint húsz évvel korábban elhangzott szavaira is. A néhai amerikai elnök- ugyancsak berlini beszédében - utalt arra, hogy ősei között németek is voltak, sőt kijelentette: „Ich bin ein Berliner”- azaz „berlini vagyok”. A német tömeg, az óriási hallgatóság szinte magából kikelve szimpátiatüntetést rendezett az akkori elnök mellett. Gorbacsov 1989-ben megoldotta a gordiuszi csomót, a berlini fal ledőlt. Az említett Reagan-beszéd CD-ről ma is meghallgatható: imponálóan szellemes szónoklat. # % # Utolsó éveit Reagan egyre betegebben töltötte. Alzheimerkórban szenvedett, állapota egyre romlott. Betegségét nem titkolta. Például így nyilatkozott a tévében: „Most kezdem utazásomnak azt a szakaszát, amely életem alkonyához, megsemmisülésemhez vezet.” Népszerűsége lehetővé tette számára, hogy betegen se rejtőzködjék el a közvélemény elől. Megmutatta, hogy ő sem kivétel, és nemcsak színészkedni tud - ahogyan nálunk rendszeresen beállították őt -, hanem szerepe mögött valódi, érző (és éppen haldokló) ember van. A bevezetőben említett budapesti lap közli azt is, amit miniszterelnökünk mondott a Reagan-szobor avatásán. A művet szimbólumnak tartja: „Reagan a szabadság szimbóluma, emléke összefogja a közép-európai népeket.” Majd így folytatja: „Mindez azért sikerülhetett, mert vettük a bátorságot, hogy határozottan különbséget tegyünk jó és rossz, igaz és hamis, értékes és talmi között... és ha vállaljuk, ahogyan Reagan elnök is vállalta, a jó és rossz közötti különbség kimondásával járó felelősséget és következményeket.” Orbán Viktor szerint Magyarországon ma még falakat kell lebontani ahhoz, hogy kiszabaduljunk a múlt hibáinak fogságából, és mi is erős, sikeres és büszke országgá váljunk. A miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt történelmi ténynek nevezte, hogy a szovjet megszállás alóli szabadulást három embernek köszönhetjük: spirituális értelemben II. János Pál pápának, politikai értelemben Reagannek és Gorbacsovnak. A szerző nyugalmazott evangélikus lelkész, teológiai tanár, a Magyarországi Evangélikus Egyház ökumenikus szakértője Személyes köszönet Ronald Reagan néhai amerikai elnöknek ■ D. dr. Harmati Béla Születésének századik évfordulóján hadd csatlakozzam magam is az emlékezők sorához személyes köszönetemmel. 1980 őszétől a Lutheránus Világszövetség genfi központjának teológiai-tanulmányi osztályára, a szociáletikai titkárságra kaptam - nemzetközi pályázat alapján - meghívást. Feladatom volt, hogy a világszövetség tagegyházainak teológiai-tanulmányi intézeteit, szakembereit megkeresve és bevonva nemzetközi tanulmányi konferenciákat szervezzünk helyi-nemzeti, kontinentális és világviszonylatban, majd ezen tanulmányi munka eredményeit könyvekben, folyóiratokban tegyük közzé. Többéves programok indultak a tanulmányi osztály választott nemzetközi tanácsadói bizottságának felügyeletével. 1980 végére hat új programot terjesztettem elő a bizottságnak, például a következő témákban: A keresztyén etika és a tulajdon kérdése; Az egyház szerepe a nemzetépítésben, különös tekintettel az új afrikai államokra (Zimbabwe, Dél-Afrika stb.); illetve A környezetvédelem etikai kérdései. Egyetlen javasolt tervemet utasították el azzal, hogy Az egyház és a „civil religion” téma nem időszerű, mert a 19. században Svájcban Ragaz és Kutter professzorok és a fiatal Kari Barth már foglalkoztak ezzel. 1981 elején hivatalba lépett az új amerikai elnök, Ronald Reagan. Amikor elolvastam beköszöntő elnöki beszédét, azonnal riasztottam kollégáimat és a nemzetközi tanácsadó bizottságot: „Még hogy ne lenne időszerű tanulmányi téma a »civil religion«? Figyeljenek az új amerikai elnökre, és kérem a civil religionről beterjesztett tervünk jóváhagyását!” Mit is jelöl ez a nehezen magyarra fordítható kifejezés, a „civil religion”? A fogalmat Robert N. Bellah amerikai társadalomtudós tette ismertté egy 1967-ben megjelent tanulmányában. Arról a „civil” társadalmi vallásosságról van szó, amely nem kapcsolható szorosan egyik egyházhoz vagy valláshoz sem az egyes társadalmakban, de felhasználja a meglévő vallásos kötődéseket. Az ezzel kapcsolatos tanulmányi munkába bekapcsolódók számára megfogalmaztunk egy olyan munkadefiníciót, amely érthetővé teszi a kifejezést: „A civil religion olyan szimbólumok, gondolatok és cselekvési módok szövevénye, amelyek a társadalmi intézmények tekintélyét igazolják. Tájékozódást jelent azon alapvető értékek területén, amelyek együttes nyilvános cselekvésre kötik össze a népet. Vallásos annyiban, amennyiben elkötelezettséget jelent, és egy egységes világszemléleten belül kifejezi egy nép alapvető érzékét saját értékére, azonosságára és sorsára vonatkozólag. »Civil« (társadalmi) annyiban, amennyiben olyan alapvető nyilvános intézményekhez van köze, amelyek egy társadalomban, nemzeten vagy más politikai egységen belül a hatalmat gyakorolják. A civil religion ismertetőjegyei lehetnek szertartások, ünnepek, szent helyek, dokumentumok, történetek, hősök vagy más jelenségek, hasonlóan az ismert történeti vallásokhoz. A civil religion tartalmazhat bizonyos körülmények között olyan elméletet is, amely ideológiaként kerülhet előtérbe. A társadalom egyes tagjai saját civil religionjüknek különböző mértékben lehetnek tudatában. A civil religiont a népesség messzemenően vagy korlátozottan fogadhatja el, miközben az a társadalmi intézmények igazolását mint központi funkcióját tölti be.” Miről is szólt Ronald Reagan programja? Meghirdette, hogy az amerikaiak „a választott nép” (choosen people), ahogyan azt az Ószövetségben Izraelről olvassuk. Minden amerikai dolláron ott a jelszó, „In God we trust” („Istenben bízunk”). Amerika „az ígéret földje” „az új Izrael” Ezzel szemben a hidegháborús ellenfél, a Szovjetunió „a Gonosz birodalma” Nyolcéves elnökségének sikereit, a „vasfüggöny” túlsó oldalán levő hatalom legyőzését - más gazdasági-stratégiai okok mellett — éppen a civil religion meghirdetésének köszönhette. A Lutheránus Világszövetség nemzetközi tanulmányi programjai között éppen ez, a civil religionről szóló volt az egyik legsikeresebb. Ötvenkét ország egyházai és intézményei vettek benne részt, és a Vallásszociológusok Nemzetközi Konferenciája is több éven keresztül foglalkozott a kérdésekkel. Számos könyvet, cikket tudtunk publikálni róla. A téma messzire enged kitekinteni, például a nálunk jól ismert szocializmusban tapasztalt kvázivallásos elemekre, a társadalmi névadásokra, házasságkötésekre és temetésekre. Vagy épp a pártkongresszusokra mint az egyházi zsinatokhoz hasonló rendezvényekre a sajátos hierarchiával - a csúcson a „csalatkozhatatlan” főtitkárral stb. Van olyan vélemény is, hogy előbb vagy utóbb minden országban, közösségben kiépül valamiféle „civil religion” azaz - ahogyan az egyik német professzor asszony vélte -: „Minden kor minden »hatalma« szívesen veszi körül magát kultusszal!” Harminc év után, 1981-re emlékezve, köszönöm, Ronald Reagan! A szerző nyugalmazott evangélikus püspök Ronald Reagan elnök mellszobra a városligeti Churchill sétányon
