Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-12-18 / 51-52. szám
X 24 ◄! 2011. december 18-25. KARÁCSONYI PANORÁMA Evangélikus Élet Karácsonyi jegyzetlapok Gárdonyi Géza Advent. A megszentelt várakozás. Gyerekkorunkban éltünk így, örökös vágyakozásban: az első hóesésre, ajándékkal hazatérő apánkra. Őérte a türelmetlenség, akit kétezer éve hallgatunk sírni a bölcsőben, ügyetlenül ringatunk a kezünk között. Azzal, hogy Isten belépett az időbe, módunkban áll nekünk is kiemelkedni az időből. A mély csöndben egyre tisztábban halljuk az élet fájdalmait, hogy nem szűnik a gyűlölet, fölfaljuk egymást. Milyen csodálatos, az elviselhetetlenbe született bele a mi Jézusunk, hogy e világban is, a szörnyű napokban is nyilvánvalóvá tegye Isten szeretetét. * * * Karácsony éjszakája. Mint az észrevétlenül megeredő hóesés, olyan a várva várt est szépsége. Mária és József alakja az istálló homályában, a bölcsőben fekvő gyermekkel: a család feltündöklő képe. „Ugyanakkor azonban - írja Pilinszky -, szinte észrevétlen fordulattal, isteni költészettel: az örök szüzesség képe is. A család, a termékenység jegyei mögött itt az ember másik magasrendű életformájának, a természetfölötti élet előképének, a szüzességnek is legbensőségesebb »hármasában« gyönyörködhetünk.” A fölsíró Jézus, a törékeny Mária és József alakja, a szent család, a karácsonyi menedékbarlang kimeríthetetlen ajándéka mindenkinek. Egyszerű és egyetemes. Megszentelt gondolat, hogy minden ember fontos láncszeme a történelemnek és Isten végtelen szeretetének. Örökké tartó pillanat ez, ott dereng körötte az eljövendő dráma: Júdás árulása, a kereszt alvó szögei, a bal és jobb lator... A szendergő kisdedet, a háromkirályokat, a türelmetlen pásztorokat kiapadhatatlan odaadással örökítették meg a lepergő évszázadok. * * * A Háromkirályok-oltár. Rogier van der Weyden fájó-szép táblaképe (1460) összegzi Jézus születéstörténetét. A színek tiszta harmóniája, szelíd drámája, az emberi arcok bámulatos megformálása a képzőművészet egyik legnagyobb remekművévé avatja! Az első táblán Gábriel angyal Máriával közli Isten üzenetét. A középső, nagyobb táblán az ámuló Máriát és Józsefet látjuk, a gyermek Jézus az egyik király tenyerében pihen, akinek a szótlan pásztorok is hódolnak. Jobbra a templomi bemutatást csodálhatjuk meg. És ami miatt még különösen kedves nekem, ezen a „legemberibb” a két mellékszereplő: a langymeleget szuszogó szamár és ökör. Kicsit szegényes, széllel bélelt az istálló, de mindent betölt. Weyden tűzmeleg színekbe vonja az olajképet. Jézusból sugárzik minden fény, és az arcokon, a körbeölelő tájon az ő világossága tükröződik. * * * Szenteste. Jézus Krisztus megtestesülésének az ünnepe, de a szereteté is. A szeretet Jézus nélkül is él, de vele halhatatlan. Ez a szeretet átviszi az embert a legnehezebb akadályokon, hogy elérjünk az Atyáig. Ebben a szelíd, hóillatú ünnepben - rejtetten - benne van a húsvét misztériuma is. Tudjuk, mi lesz a Kisded sorsa, mégis most a várakozás, a sejtelem és az öröm az életünk. Jézus isteni származása okán az örök születés szentje. Nem véletlen, hogy a szegényeknek karácsonykor Krisztus a gazdagság. Az egy csillag a betlehemi jászol fölött a világ összes kincsénél fényesebben ragyog. Elcsukló hangon mondom: békesség az embereknek! * * * Ajándék. Karácsonyra kapott könyveim ott vannak egész évben mellettem. Előveszem, átpakolom, végül a legkedvesebbet újraolvasom. Most Kapiller Ferenc riportkötetét forgatom: a Salföldön élő Somogyi Győző festőművészt vallatja. Lassan ízlelgetem az oldalakat, mint finom óbort, s régi szokás szerint aláhúzom a kedvenc sorokat. Ilyeneket mond a festő: „Arra a kérdésre, hogy van-e történelmi fejlődés erkölcsi értelemben, én nemmel válaszolok. Hogy Jézus javított-e a világon, erre csakis igent lehet mondani.” A sötét tónusú grafikákkal illusztrált kötet vége felé újból gyöngyszemeket találok: „Valószínű, hogy a betegek és a szenvedők imája tartja fönn a világot. Az imából misztikus és titokzatos »anyag« keletkezik, amely lelki védőkupolát képez az emberiség fölött, és létben tart bennünket; láthatatlan hálójával összekapcsolja az egymástól távol élő embereket Istennel.” # * * A legszebb. A házigazda váratlanul megkérdezi tőlem, melyik volt a legszebb karácsonyom. Visszapergetem az időt, emlékeim között kutatok. Magam is meglepődöm, az 1955-ös esztendő villan elő. Elvettek tőlünk mindent, lezavartak az ablaktalan, huzatos istállóba! Alig pakoltuk le a motyónkat, máris kopogtak. „József és Mária!” - kiáltott föl apám félig komolyan. „Csináljunk gyorsan rendet” - sürgetett bennünket anyám. És lett sürgés-forgás, ámulás. A szakadt tetőn beesett a hó, az apró fenyőfán gyertya lobbant, a jászolban szalmapárnán a kis Jézus feküdt: nagyanyám gyerekkori babája. Mellettük apám hatalmas bőrkabátja: József, az ács; anyám összecsavart nagykendője: Mária... Néhány perc, s már ott álltunk, bátyám szépen, halkan kezdte az éneket: „Csordapásztorok, midőn Betlehemben / Csordát őriznek éjjel a mezőben...” Lassan, botladozva mi is bekapcsolódunk: „Isten angyali jövének melléjök, / Nagy félelemmel telék meg ő szívok.” Annyi évtized távolán át, megdöbbenve, most látom: anyám szemében egyegy fénylő könnycsepp. * * * Költők és versek. Gyertyát gyújtok szenteste előtt, bort bontok, azután föllapozom kedves könyveimet. Keresem a karácsonyi verseket; az első sorokat mondom kívülről: „Tegnap harangoztak, / Holnap harangoznak, / Holnapután az angyalok / Gyémánt-havat hoznak. // Szeretném az Istent / Nagyosan dicsérni...” Ady a gyerekkorát idézi, az 1883- as erdélyi esztendőt. És itt a másik kedvencem: „Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! / Három király mi vagyunk. / Lángos csillag állt felettünk, / gyalog jöttünk, mert siettünk, / kis juhocska mondta - biztos / itt lakik a Jézus KrisztusJózsef Attila Vásárhelyen írta kedvesjátékos rímeit ajándékot váró unokaöccsének. Versek: hóillatúak, versek: békések, derűsek. Babits, Juhász Gyula hívja a jó pásztorokat és bölcs királyokat, Rónay György, Nagy László, Nagy Gáspár az újszülött didergő sírását idézi. És itt van a most legkedvesebb, az alig ismert költemény, Weöres Sándor: Betlehem. Ezt dúdolom, ezt mondom magamban, meg-megállva, hogy zengjenek a sorok: „Ó fényességes / Ó békességes / Ó dicsőséges / Karácsony! // Szénakazlak mellett, / lám, angyal közelget. //Az égből indulva / üzenetét hozza. // Ma született gyermek, / a világ ismer meg! // Ó fényességes / Ó békességes / Ó dicsőséges / Karácsony. // Pásztorok hirdessék, / minden szívnek tessék: // Ő az istállóban / fekszik a jászolban. // Fekhelye gyalult fa, / pelenkája szalma. // Ó fényességes / Ó békességes / Ó dicsőséges / Karácsony! // József és Mária / ajkán zeng ária. // Ökörke, szamárka / kétfelől csodálja. // Világ ékessége, / kezdete és vége!” ■ Fenyvesi Félix Lajos Fel nagy örömre! Fel nagy örömre! Ma született, Aki után a föld epedett. Mária karján égi a fény, Isteni Kisded Szűznek ölén. Egyszerű pásztor, jöjj közelebb, Nézd csak örömmel Istenedet. Nem ragyogó fény közt nyugoszik, Bársonyos ágya nincs neki itt. Csak ez a szalma, koldusi hely, Rá meleget a marha lehel. Egyszerű pásztor, térdeden állj! Mert ez az égi s földi király. Glória zeng Betlehem mezején, Éjét elűzi mennyei fény; Angyali rendek hirdetik őt, Az egyedül szent Üdvözítőt. Egyszerű pásztor, arcra borulj, Lélekben éledj és megújulj! Babits Mihály Karácsonyi ének Mért fekszel jászolban, ég királya? Visszasírsz az éhes barikára. Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt: mégis itt rídogálsz, állatok közt. Bölcs bocik szájának langy fuvalma jobb tán mint csillag-űr szele volna? Jobb talán a puha széna-alom, mint a magas égi birodalom? Istálló párája, jobb az neked, mint gazdag nárdusok és kenetek? Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt: kezed csak bús anyád melléért nyúlt... Becsesnek láttad te e földi test koldusruháját, hogy fölvetted ezt? s nem vélted rossznak a zord életet? te, kiről zengjük hogy „megszületett”! Szeress hát minket is, koldusokat! Lelkűnkben gyújts pici gyertyát sokat. Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk törékeny játékunkat, a reményt.