Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-07-17 / 29. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2011. július 17. ► 5 Tüzet oltva - tüzet gyújtva Testvérkeresés ^ Folytatás az 1. oldalról Van-e olyan ember, aki őszintén tudja dicsérni az Istent szeretetéért és nagyságáért a vasárnapi istentiszteleten, miután az előző műszakban drasztikusan kellett szembesülnie az értelmetlen halállal, például egy totálkáros autó roncsainál, ahonnan egy család összes tagjának maradványait kellett kivágnia? Fel lehet-e dolgozni azt, amikor az öngyilkos égő teste mellette csapódik az aszfaltba a hídpillér tövében? Nemeshegyi Tamás -Gitárzenével Bosnyák Magdi szolgált sok társához hasonlóan - küszködve kereste a lehetőséget a lelki terhek letételére és feloldására, míg végül ráébredt, hogy csak ott találhatja meg a szabadulást, ahonnan elindult: Krisztus lábainál. S hogy miért jó, ha a keresztény tűzoltók ismerik egymást - hiszen ők sem oltják másképp a tüzet, mint nem keresztény társaik. Mert a kritikus pillanatokban különös erőt ad az, hogy tudhatják, aki mögöttük áll, és akitől sokszor az életük függ, nem csupán bajtársuk, de keresztény testvérük is. A szabadság témájával kapcsolatban talán túl sok szó esik az ember szabadságáról, ezért Orbán Attila másképp tette fel a kérdést: Nem akadályozzuk-e Istent abban, hogy szabadon munkálkodjék? Nem oltjuke sokszor a jó tüzet is, ahelyett hogy szítanánk? Krisztus azt mondta: „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássák a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!” Mi azonban sokszor inkább a pislákoló tűzhöz ragaszkodunk, és félünk attól, hogy igazi láng gyulladjon. Olyan láng, amely belőlünk is kiégeti mindazt a salakot, amely értéktelenné és használhatatlanná teszi az életünket Isten előtt, és amely teljesen átforrósíthatja lényünket. Teljesen, azaz mindent átadva, mindentől megszabadulva, ami felesleges, és mindenre szabadon, amit az Úr akar. Mert az Úr akarja a változást! És ahol engednek az akaratának, ott ma is történnek szabadulások, mert a bibliai idők nemcsak kétezer évvel ezelőtt voltak, hanem most is itt vannak. Itt vannak, amikor a cigány gyerek háromszáznegyven forintos adománya szinte megmagyarázhatatlan módon milliós értékké szaporodik az Úr szolgálatára, amiként a Felvidéken élhették át az elmúlt hónapokban. Vagy - ahogyan a kórházlelkész és a háziorvos gyakran megtapasztalja - amikor ma is szól az Úr Jézus szava a földi élet utolsó pillanataiban: „Még ma velem leszel a paradicsomban” Vagy amikor azt látjuk: nem a kiváltságos meghívottak lesznek részesei a lakomának, hanem a megvetettek és útfélen tengődök, az egyháznélküliek és cigányok. A szabadulásokról szóló bizonyságtételek művészi nyelven is megszólaltak a három nap alatt Banka Gabriella verseiben, a Poézis együttes harmóniáiban, Bosnyák Magdi természetesen őszinte akkordjaiban. Együtt élhették át a jelenlévők, hogy jó volt újra egy kicsit a hegyen lenni, erőt és Lelket kapni a zarándokút folytatására. ■ Győri Gábor Dávid W- Folytatás az 1. oldalról Pénteken, az első teljes napon „nagyüzem” várt a résztvevőkre. Délelőtt dr. Korányi András a nemzedékek egymás mellett élését és az ebből származó konfliktusokat, megoldandó problémákat „gondoltatta végig” a Pestről kilátogatókkal igen szépszámúvá duzzadt gyülekezettel. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense kitért a generációk együttélését különösen veszélyeztető jelenségekre, társadalmi, közéleti, gazdasági, szociális problémákra. Felvetett kérdéseire a hallgatók az előadást követő eszmecsere során keresték a válaszokat. A délután első felében - pódiumbeszélgetés keretében - a magyarországi segélyszervezetek képviselői mutatták be szolgálataikat. A gyors és hatékony segítségnyújtás fontossága megkérdőjelezhetetlen - hangzott egybecsengő véleményük. A siker azonban csak megfelelő összefogással és koordinációval érhető el. Hogy személy szerint miért álltak ebbe a szolgálatba, azzal kapcsolatban talán Pál Sándornak, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnökének kérdésre adott válasza érintette meg leginkább a hallgatóság szívét. Isten ugyanis huszonegy év „meddő” házasság után ajándékozta meg őket egy lánygyermekkel: „Aki ilyen sokat kap Istentől, az sokkal tartozik” - mondotta. A délután Pintér Mihály lelkész Afganisztánról szóló előadásával folytatódott. A volt tábori lelkész diaképein a résztvevők elé tárult a távoli, szélsőséges éghajlatú és geográfiájú ország, megelevenedtek a szinte középkori viszonyok között élő, sokat szenvedett nép mindennapjai. Esti áhítatában Gerőfiné dr. BrebovszkyÉva lelkész az irgalmas samaritánusról szóló példázatot dolgozta fel, kiemelve, hogy ez a „pogány” ember hogyan ismerte fel segítségre szoruló felebarátjában a testvért. Dr. Birkás Antal, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkatársa egy sokat vitatott kérdést boncolgatott: vajon a keresztény ember részt vehet-e a közéletben, a politikában, összeegyeztethető-e a közéleti munka az Isten-szolgálattal? „Kongó napja” szombat volt a konferencia életében. A záró bibliatanulmány után Sumaili püspök ekkor mutatta be részletesebben a hazáját (képünkön). Nagy várakozás előzte meg Victorné Erdős Eszter református lelkésznek a szenvedélybetegek missziójáról szóló előadását. A hazánkban két helyen - Ráckeresztúron és Zsibrikben - folyó munka akkor vált igazán méllyé és átérezhetővé, amikor két egykori drogfüggő mesélte el rabságának és szabadulásának igaz történetét. A konferenciával párhuzamosan zajló evangélikus gyermek- és ifjúsági tábor résztvevői ezúttal is sok mosolyt csaltak a felnőttek arcára. Egyórás műsorukban énekeikkel, jeleneteikkel mutatták be, mivel is foglalkoztak a héten (az ő „konferenciájuk” már korábban, július 3-án elkezdődött). A témához kapcsolódóan szerepjátékokkal szemléltették a testvéri megbékélés lehetőségét - a családon belül, a vallások és a nemzetek között. A konferencia zárónapjának reggelén, vasárnap emlékmorzsákat gyűjtögettek a résztvevők, felelevenítve az előző három nap legszebb, legemlékezetesebb pillanatait, majd pár hozzászólásban ecsetelték a konferencia hatását, üzenetét, az útravalót, amelyet ajándékul kaptak. A záró istentisztelet a piliscsabai gyülekezet tagjaival közösen zajlott. A liturgiát Kézdy Péter helyi lelkész végezte, az úrvacsoraosztásban Sumaili püspök és az EKME lelkészi elnöke, B. Pintér Márta segédkezett. Az igét hirdető Gáncs Péter elnök-püspök az Ézsauval való találkozásra készülő, Istennel megküzdő Jákob alakjára hivatkozva hívta fel a figyelmet arra, hogy a kapott áldással adósai vagyunk a „testvérnek” Vagyis az Istentől kapott irgalmat és szeretetet senki sem tarthatja meg csak magának. Az áldást tovább kell adni. Akire rátalált a kegyelem, az keresi, kinek adhatja tovább. ■ Petrik István „A mi templomaink sehol sem konganak az ürességtől Interjú Kongó evangélikus elnök-püspökével, az EKME nyári konferenciájának fő előadójával ^ RenéMwamba Sumaili püspökkel akkor került kapcsolatba az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME), amikor még csupán a Tanganyika-tavi egyházkerület főpásztoraként szolgált. Egy esztendeje azonban ő tölti be az elnök-püspöki tisztet is a hatvanezer főt számláló Kongói Evangélikus Egyház élén. A piliscsabai külmissziós konferencia egyik szünetében sikerült személyesen is közel kerülni hozzá és például a 2002 óta viselt aranygyűrűjének eredetére is rákérdezni...- Püspökké szentelésem óta viselem ezt az ékszert. A gyűrű három keresztet ábrázol, emlékeztetve hitünk lényegére: mi a megfeszített, de három nap múlva feltámadott Krisztust vagyunk hivatva hirdetni. Számomra tehát nem főpásztori hivatásom szimbóluma csupán, hanem naponta emlékeztet küldetésemre, hogy hirdessem annak az örömét, hogy vein megújulás. A bűneiben halott világ Jézus erejével életre kelhet.- Keresztény családban nőtt fel, mégis többször utalt arra, hogy Önnek is új kezdetre volt szüksége.- Kongóban a színvonalasabb oktatás a római katolikus egyház által vezetett iskolákban folyik. Én is ilyen gimnáziumban tanultam. A keresztény dogmák, a Biblia tehát nem voltak ismeretlenek számomra. Krisztust azonban nem ismertem. Húszéves koromban jutottam élő hitre, de ekkor már a tanárképző főiskolára jártam. Utána mezőgazdasági ismereteket oktattam néhány évig, csak később jelentkeztem a teológiára.- Nem kis áldozatot hozott azért, hogy lelkész lehessen...- Abban az időben még Tanzániába kellett utaznunk, hogy a Makumirai Lutheránus Főiskolán teológiát hallgathassunk. Ritkán tudtam hazalátogatni Kongóba, szűkösen jöttem ki a bajor és a finn testvérek által küldött ösztöndíjból, de hálás vagyok, mert e támogatás nélkül - sok diáktársamhoz hasonlóan - nem lett volna módom felkészülni a lelo készi pályára. £ - Előadásában említette a gyülekezetek által gondozott gyermekeket...- A Kongói Evangélikus Egyház az evangélizálás mellett két területen végez diakóniai szolgálatot. Számos gyülekezetünk tar.t fenn úgynevezett egészségügyi központot, ahol nővérek segítik a beteg embereket. Bajor segélyből gyógyszerek, kötszerek állnak a rendelkezésünkre, és néhány komolyabb orvosi műszert is sikerült már több helyen beszereznünk, hogy a pácienseket megvizsgálhassuk. Újabban komoly kihívás elé állít bennünket az AIDS rohamos terjedése. A másik terület, ahol segíteni igyekszünk, az árvák közötti szolgálat. Hálásak vagyunk magyar testvéreinknek, az EKME tagjainak, hogy adományaikkal ma már százötven árva gyermek iskoláztatását támogatják. A polgárháború és a terjedő AIDS miatt egyre több kicsi marad szülők nélkül. A szomszédok, a távolabbi hozzátartozók ugyan befogadják ezeket az árvákat, de az ellátásukra, különösen pedig a ruháztatásra, iskolába járatásra már nem telik. Ebben próbálnak segítségül lenni gyülekezeteink.- Püspök úr családjában is élnek rokon gyermekek?- Igen, népes a családunk. Egy leányunk van, aki már maga is édesanya. Rajta kívül azonban feleségemmel együtt neveljük elhunyt testvéreink gyermekeit. De hadd mondjam meg, hogy különösen is gondot fordítok arra, hogy a külföldről érkező adományok - így a Magyarországról érkező segítségnyújtás is - az igazán rászoruló családokhoz jussanak el, ne a papok legyenek kivételezett helyzetben, bár sajnos sokan közülük is rendkívül nehéz körülmények között élnek...- Rövid magyarországi látogatásáról milyen emlékeket visz magával?- Elsősorban azt a kedvességet és szeretetet, amellyel a konferencia résztvevői, az evangélikus hívek körülvettek. A magyarok nagyon barátságos emberek. Imponál, ahogyan megbecsülik a történelmi hagyományaikat. Esztergomban és Albertirsán is tapasztaltam, milyen jelentőséggel bír a hitvalló evangélikus ősök példája. Szomorúvá tett azonban, hogy ezekbe a gyönyörű templomokba már csak a hívek töredéke jár vasárnaponként. A mi templomaink sehol sem konganak az ürességtől.- Az alberti idősek otthonában is láttam, hogy picit elkomorodott...- Valóban. Nálunk nem nagyon van szükség ilyen intézményekre. Mert az időseket befogadják a rokonaik, nem hagyják őket magukra. Tudom, itt Európában a rohanó élet akadályozza a fiatalokat abban, hogy gondot viseljenek az öregekre. Ám mégis fájt látnom némelyik idős arcán, hogy bár hatvanöt másik lakóval együtt közösségben él, mégis magányos. Ezért is imádkoztam ott az alberti szeretetotthonban, hogy magyar testvéreimnek legyen idejük egymásra, a nemzedékek tanuljanak meg együtt élni, legyen áldás a családok életén. ■ B. Pintér Márta
