Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-12-04 / 49. szám
2 -m 2011. december 4. FORRÁS Evangélikus Élet ADVENT MÁSODIK VASÁRNAPJA - LK 17,20-30 Köztünk vagy bennünk? Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk, az idő fogságában élünk. Versenyt futunk a percekért. Olyan sűrű, túlterhelt a jelenünk, hogy sokszor se erőnk, se kedvünk a holnapot várni. Szólíts meg minket, hadd halljuk meg szavadat! Add, hogy beleférjen napjainkba egy kis csend, hallgatás, rád figyelés, és észrevegyük közöttünk is növekvő országodat! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, te eljöttél közénk. Szent Fiad által megízlelted a földi lét minden korlátját, terhét. Ittléteddel meg is szentelted vándorlásunkat, megváltó szereteteddel meg is nyitottad előttünk eljövendő országodat. Kérünk, hadd éljünk bölcsen földi időnkkel, készülve a végső találkozásra! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, ne engedd, hogy az ünnepre készülődés forgatagában megfeledkezzünk egymásról. Hadd jusson szeretetünkből, időnkből, mosolyunkból, türelmünkből éppen azoknak, akik mellett már sokszor elmentünk. Te olykor éppen azokon az utakon érkezel, amelyeket egymás felé kiépítünk. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, imádkozunk azokért, akik nem remélik, hogy bármi is megváltozhat, megújulhat az életükben. Azokért, akik tele vannak a tehetetlenség feszültségével, aggodalmaskodnak á jövő miatt. Láttasd meg velük szereteted hatalmát, hogy rád merjék bízni magukat, és elcsituljanak félelmeik. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, a válságok idejét éljük. A létbizonytalanság, önzés, elvtelen kompromisszumok, érdekek hálói minket is fojtogatnak. Válts meg mélységeinkből, hogy terhek hordozására is kész szereteted vezessen minket! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Urunk, a világban annyi ellentét állít szembe egymással és tesz bennünket ellenségekké. Vezess minket a bűnbánat és a megbocsátás útján, hogy örömmel ülhessünk majd egy asztalnál a te országodban Jézus Krisztus, a mi Urunk által. [Gyülekezet:] Ámen. SEMPER REFORMANDA „Mert hogy beszélhet az a Szentlélek műveiről az első törvénytáblában, vigasztalásról, kegyelemről, bűnöknek bocsánatáról, aki a Szentléleknek műveit a második törvénytáblában sem meg nem becsüli, sem hozzájuk nem tartja magát, holott emezeket megértheti, tapasztalhatja, amazokat ellenben soha ki nem próbálta, ki nem tapasztalta. Eszerint bizonyos, hogy bennük nincsen sem a Krisztus, sem a Szentlélek, hogy nem értik, és hogy fecsegésük nem egyéb, mint puszta buborék..., vagyis tanítják is Krisztust, és el is pusztítják azáltal, hogy tanítják.” M Luther Márton: A zsinatokról és az egyházról (Márton Jenőfordítása) „Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá” - feleli Jézus a farizeusoknak, akik azt kérdezték, hogy mikor jön el az Isten országa. Jézus az égi jelenségek megfigyelésére használt szakkifejezéssel él. A zsidók kizárólag az ünnepek idejének megállapítására figyelték az égitestek mozgását. Úgy gondolták, hogy az Isten országának eljövetele a világ számára ítélet, számukra viszont olyan ünnep lesz, amelynek jelentősége a húsvétét is felülmúlja. Ezért feltételezték a farizeusok, hogy ha a húsvét idejét ki lehet számítani az égitestek mozgásából, akkor az Isten országának eljövetelét még inkább. Jézus ezt elutasítja. Azt mondja, hogy akik az eget kémlelve keresik az Isten országa eljövetelének jeleit, azok számára nincs jel. Mert - mint már korábban, Keresztelő János követeinek adott válaszában utalt rá - a jelek itt vannak a földön: Makok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek az evangélium hirdettetik...” (Lk 7,22) Ha a farizeusok ebből sem ismerik fel, hogy küszöbön áll az Isten országának eljövetele, sőt Jézus személyében már el is jött, akkor számukra nincs több jel. Jézus nem helyhez, hanem a maga személyéhez köti az Isten országának jelenlétét. Földi működése idején az Isten országa ott volt, amerre éppen járt, és azok között volt, akik követték, hallgatták őt. Föltámadása és mennybemenetele óta pedig Jézus jelenléte végképp nem köthető földrajzi helyhez. Az Isten országa ott van, ahol legalább ketten-hárman Jézus ► Múlt héten hatalmas témába fogtunk, elkezdtük legalább érintőlegesen felvázolni a liturgia racionális és eksztatikus oldalát. Kifejtettük az egyik oldal ismérveit, s most - kis ismétlés és elmélyítés után - sort kerítünk arra, hogy bemutassuk a másik (sokak számára talán izgalmasabb) oldalt is. A racionalizmus kora ugyan elhitette az emberiséggel, hogy értelmünkkel mindent fel tudunk fogni, de minél jobban tudatosítjuk a liturgia ismereteit, annál több olyan pontra lelünk, ahol megáll a tudományunk: pillanatok, események, folyamatok, amelyek túlmennek az értelmünk befogadóképességén. Ezt nemcsak azért tapasztaljuk, mert az istentisztelet más érzékszervünket is mozgósítja, hanem azért is, mert meg kell hajolnunk a szívünknél, értelmünknél nagyobb Isten előtt, aki - minden kívánságunk ellenére - nem csak az értelmünkön keresztül akar elérni, megszólítani, formálni bennünket. Az istentiszteleten nem csak a fejünket használjuk. Ezt érdemes tudatosítanunk nekünk, protestánsoknak, akik a tanítást, az emberi beszédet különösen is fontosnak tartjuk. Tudjuk, hogy a hit hallásból van, a hallás pedig az Isten igéje által - ahogyan Pál apostol megfogalmazza -, de nem minden fejezhető ki szóban. Isten is használ szavak nélküli (nonverbális) eszközöket, és a mi válanevében gyűlnek össze, hallgatják az ő evangéliumát, és hisznek benne, azaz levonják a szükséges következtetéseket. Mert Jézust a farizeusok is hallgatták, csak éppen rossz következtetéseket vontak le a szavaiból. Ezért akarták elfogni és megölni. Akik viszont a megfelelő következtetéseket vonják le Jézus beszédéből, azok között rejtetten mindig jelen van az Isten országa, mint ahogy rejtetten maga Jézus is jelen van közöttük, miként hallhatták övéinek tett ígéretét: „...én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20) Akik úgy beszélnek az Isten országáról, mint földrajzi helyről vagy helyként is fölfogható - egyházi vagy éppen az intézményes egyháztól elhatárolódó - közösségről, azok számára Jézus felelete ma is az, amit egykor a farizeusoknak adott: „Ha ezt mondják majd nektek: íme, ott, vagy íme, itt van, ne menjetek oda, és ne fussatok utána!... Mert az Isten országa közöttetek van!” Amikor pedig Isten úgy dönt, hogy lejárt a kegyelmi idő, és Jézus kilép a rejtőzködésből, hogy leplezetlenül mutassa meg dicsőségét a világnak, akkor jelenléte - miként a villámlás - egy szempillantás alatt mindenki számára nyilvánvaló lesz. Akkor az Isten országa - minden más királyság és hatalom helyére lépve - az egyetlen ország lesz az újjáteremtett földön. Ám Jézus második eljövetelének és az Isten országa dicsőségben való megnyilatkozásának éppúgy nem lesznek kiszámítható jelei, mint ahogy Nóé idején a világra törő és az akkori országokat elsöprő özönvíznek sem volt kiszámítható jele. Az emberek mit szunk sem mindig szépen megformált szavakból, megszerkesztett, logikus mondatokból áll. A liturgia racionális vonatkozásai mellett komolyan kell hát vennünk egy másikat is: az eksztatikus megnyilvánulásokat. Lehet, hogy e kifejezésre sokan felkapják a fejüket, hiszen vagy afrikai sámándobosok jelennek meg előttük, akik addig verik a tamtamot, amíg a jelenlévők önkívületbe nem esnek; vagy éppen olyan fiatalokra gondolnak, akik valamilyen zenei hatásra, netán stimulálószerek használata nyomán felpörögnek, és a megszokottól eltérő magatartást tanúsítanak. Itt azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy a nagy találkozás kimozdít az élet megszokott egyhangúságából, a bejáratott kerékvágásból. Mózes átélte, hogy mit jelent, amikor a világ általa ismert rendje felborul, és az égő csipkebokor nem ég el. A próféta átélte, hogy bár nem akar szólni, mégsem tud hallgatni, mert a csontjaiba rekesztett tűz nem hagyja. A próféták vagy János apostol látomásai messze túlmennek a mindennapok tapasztalati valóságán. A Jézus megdicsőülését átélő tanítványok olyan felfokozott lelkiállapotba kerültek, hogy rögtön az egész világot át akarták alakítani. Amikor a beijedt, bezárkózott tanítványokra kiáradt a Szentlélek, nem tudtak többé mozdulatlanok maradni, kinyíltak a zárak, de kinyíltak a szívek is, sőt úgy hangzott a prédikáció, hogy áttörte a nyelvi akadályokat, s ki-ki a maga nyelvén hallhatta. Lehetne sem sejtve „ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, egészen addig a napig amíg Nóé be nem ment a bárkába”. Jézus szerint így lesz ez az ő második eljövetele előtt is. „...azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyikfelvétetik, a másik pedig ott hagyatik. Két asszony őröl ugyanott, az egyik felvétetik, a másik pedig ott hagyatik. Kelten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik’.’ -Ezzel Jézus azt jelzi, hogy nem az lesz a döntő, mit csinál éppen valaki, vagy hogy hol tartózkodik. Lesznek, akik az ágyukban pihennek, lesznek, akik virrasztanak, és ugyanazt a munkát végzik, és „az egyikfelvétetik, a másik pedig otthagyatik”. Jézus nem azt mondja, hogy mindenkor készen kell állni, hanem arra figyelmeztet, hogy ami történni fog, arra egyszerűen nem lehet felkészülni. Nem a felkészültségen, hanem a választottságon fog múlni, hogy kit vesznek fel és kit hagynak el az angyalok. Luther jól érti, amikor azt mondja, hogy akkor mindenki oda kerül, ahová tartozik. Akik Istenhez tartoznak, azokért az angyalok jönnek el, hogy elragadják őket. Akik nem Istenhez tartoznak, azokat a pokol szolgái gyűjtik össze. Mert amikor learatják a földet, a menny is és a pokol is megtalálja és elviszi, ami az övé. Az ember hovatartozását pedig nem az dönti el, hogy az „aratás” napján, a szétválasztás és az összegyűjtés óráján éppen hol tartózkodik és mivel foglalatoskodik. Hogy ezt megérthessük, nem szabad elutasítanunk Jézus kijelentésének nyelvtani szempontból elsődleges értelmét: „Az Isten országa bennetek van!” még bőven sorolni bibliai példákat, de idetartoznának az egyháztörténet lapjairól azok az események is, amikor egy-egy embernek vagy közösségnek rendkívüli élményei voltak. Igen, az Istennel való nagy találkozás olyan magas feszültséget jelent, amelyre nem lehet mindennapi módon reagálni; válaszaink, viselkedéses reakcióink eltérnek a „normálistól” Az istentisztelet pedig - ha valóban istentisztelet, és nem csupán emberi tanítás vagy egyházi színezetű „egyesületi taggyűlés” - ilyen magas feszültséget hordoz. Megjelenik, megszólal, cselekszik a mindenható Isten, „mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtője” és ez rendkívüli esemény, rendkívüli következményekkel. Nem hagy hidegen. Megérint, megváltoztat, átformál. A Tudományos és köznyelvi szavak magyar értelmező szótára (http://meszotar.hu/kers/) az eksztatikus szónak ezt a jelentését adja: „Felindult, izgatott, féktelenül lelkes, elragadtatott.” Egyházi szóhasználatunkkal talán másként fogalmaznánk. Azt mondanánk: felemelkedett, lelkes, felfokozott lelkiállapotú, átadott életű. Fiataljaink meg valószínűleg így fogalmaznák meg: feldobott, felpörgött... A liturgiának bőven vannak eksztatikus vonatkozásai. Ez természetesen nem a rendetlenség, a kontrollálatlanság, a káosz irányába mutat, hanem a kibontakozó élet, a kiteljesedő lét jellemzőit hordozza. Nem mindennapi élmény, amikor átélem, hogy itt nem emberek, hanem az Isten a főszereplő. Nem emberek for-A VASÁRNAP IGÉJE Az Isten országa eljövetelének és Jézus visszatérésének napján az angyalok semmit nem fognak kérdezni. Egyszerűen elragadják azokat, akiket Isten a sajátjaként jelölt meg. Senkitől sem kérdezik, hogy elfogadja-e Urának Jézust. Csak kiválogatják és összegyűjtik azokat, akiket Jézus magáénak ismer. Akik őbenne élnek, és akikben ő él. János evangéliumának 17. fejezetében Jézus világosan beszél erről. A protestáns gondolkodás ma olyan mértékben a racionalizmus befolyása alatt áll, hogy Jézus főpapi imádságával nem tud mit kezdeni. Értelmezhetetlennek tartja azt is, amit nyomában Luther a „Christus in nobis”-ró\, a hit által bennünk élő Krisztusról tanít. Hiszen Luther számára a hit nem „üres kardhüvely” hanem maga „Krisztus benne a penge” Luther nemcsak az úrvacsorában, hanem a hitben is Jézus valóságos jelenlétét vallja. A végső napon ez a tanítás fog igazolódni. Mert azok fognak „felvétetni”, akik itt a földön nem utasítják el az igéje és szentségei által nemcsak közöttünk, hanem bennünk is élni kívánó Krisztust, és így megtapasztalják Jézus szavának elsődleges értelmét is: „Az Isten országa bennetek van!” ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Urunk, ha te nem fogadsz el minket, mi hiába vallunk Urunknak. Kérünk, taníts alázatra, hogy amikor eljössz, ne valljunk szégyent, hanem vallást tehess rólunk Atyád és az angyalok előtt. Ámen. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS málják a nagy találkozás liturgiáját, hanem maga az Isten. Ez ezerszer ismétlődve sem megszokható esemény. Mindig rendkívüli, mindig felemelő, mindig emelkedett. Ha átélem, hogy itt nem emberi program kezdődik, hanem minden szó és minden tett az Atya, Fiú, Szentlélek nevében történik, akkor beleborzongok, s nem csak a fejemmel bólintok rá. Ha szívemig ér a személyesen hirdetett bűnbocsánat, akkor azt nem csak az értelmemmel igazolom vissza, az egész valómat átjárja. Ha megtapasztalom, hogy az imádság, a hitvallás, az ének összeköt sok száz millió tanítvánnyal, akkor az az érzés átmelegíti egész testemet. Ha - Ézsaiáshoz hasonlóan - megérint az Isten szentsége, akkor már nem csupán a logikus eszemet használva mondom, hanem lelkesen énekelem: „Szent, szent, szent mennyekben az Isten...” Két hete, a második országos presbiterképző tanfolyam záró istentiszteletén jó néhányan sírtak, az én szemembe is könny szökött. Mert az a közösség - Istennel és emberrel -, amelyet átéltünk, racionálisan fel nem fogható, páratlan élmény volt. Sokan visszaéltek a kifejezéssel: élmény-istentisztelet. Itt azonban nem mi csinálunk show-műsort, hanem Isten jön közénk, ő a nagy Rendező. Mert az istentisztelet nagy ajándékainak egyike az igazi Isten-élmény. S ez túlmegy minden racionalitáson. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Szíwel-lélekkel - és értelemmel... A liturgia racionális és eksztatikus vonatkozásai II.
