Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-11-27 / 48. szám
6 ■m 2011. november 27. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Korálünnep és reformáció ► A reformáció egyik nagy eredménye az volt, hogy a gyülekezeti éneket - más néven koráit - az istentisztelet szerves részévé tette. Egyházunk reformációi emlékbizottsága ezért azt a célt tűzte ki, hogy 2017-ig, a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójáig minden évben szervezzünk egy korálünnepet. A rendezvény lényege, hogy minél többen értékes zenét énekeljenek. Az idei alkalomra november 18-án, pénteken került sor a kelenföldi evangélikus templomban. A házigazda Bence Gábor, a helyi gyülekezet zenei vezetője volt, aki az emlékbizottság tagjaként a korálünnep megszervezését javasolta. Egy népszerű történeten, Muzsikus Péter kalandjain keresztül világította meg, mi is volt a szándéka ezzel a kezdeményezéssel. A mesében Péter hangversenyen vesz részt, és annyira fellelkesül, hogy ő is elkezd énekelni, de a szülei csendre intik. A korálünnepnek viszont éppen az a lényege, hogy itt senki nincs némaságra kárhoztatva: a művek előadásába bárki bekapcsolódhat, aki erre kedvet érez. Ezen az estén öt énekünk került sorra változatos formákban. A zökkenőmentes lebonyolítást az segítette elő, hogy a kijelölt kórusok előre felkészültek a nagyobb szabású művek előadására, így támogatva az összegyűlt közösség éneklését. A Jer, dicsérjük Istent (EÉ 40) - a kétszázadik születési évforduló okán - Liszt Ferenc verziójában (Nun kórusa) és a Stella énekegyüttes adta elő, vezényelt Abajfy Nóra. A közösség a korálversszakok éneklésében vehetett részt. Az Áldó hatalmak oltalmába rejtve (EÉ 355), Dietrich Bonhoeffer költeménye a gyülekezet ajkán csendült fel, Opicz Józsefelőjátékával és orgonakíséretével, a páros versszakoknál Bence Gábor kétszólamú feldolgozásában. A Mi Atyánk, ki vagy mennyekben (EÉ 72) első és utolsó versszaka fogta közre a záróimádság és a Miatyánk elmondását. F. W. Zachow előjátékát és az első strófát Ecsedi Zsuzsa orgonába; a kilencedik versszakot A. Gumpelzhaimer kánonfeldolgozásában a ProFiK néhány tagja szólaltatta meg. A Nagy hálát adjunk az Atyaistennek (EÉ 48) a gyülekezeti énekek idei ünnepének méltó befejezésévé vált. Gárdonyi Zsolt orgonakíséretes korálmotettáját Pál Diana és a kelenföldi egyházközség énekkara adta elő, Bence Gábor vezényletével. A korálünnep hátterét a fóti kántorképző zenei intézetének munkatársai biztosították. A szervezésről Ecsedi Zsuzsa, a kották sokszorosításáról Pócs Miklós gondoskodott. Az este lelkészi szolgálatát Véghelyi Antal, a reformációi emlékbizottság tagja végezte. A bevezető ige (Zof 3,16-17), az imádságok, az evangélium (Mt 24,15-27) és az igehirdetés (Jel 21,5-8 alapján) mind a végső dolgokra, Isten újjáteremtésre vonatkozó ígéretére irányították a figyelmet. A kelenföldi gyülekezet a helyszín biztosításával és a vendéglátással sedanketalle Gott) hangzott fel: orgonáit és a budavári Schütz kórust vezényelte Bán István. Az örök élet vasárnapja közelségében rendezett korálünnep súlypontja a Jézus, boldogságom (EÉ 357) megszólaltatása volt./. S. Bach nagyszabású Jesu, meine Freude motettájában (BWV 227) a hat korálstrófa életről és halálról szóló tételeket fog közre (Róm 8,1-2.9-11). A művet a ProFiK (Protestáns Fiatalok Kamaragítette elő, hogy ez az este sokak számára maradandó élménnyé váljék. Az összegyűlt közösség azzal a reménységgel búcsúzott, hogy az elkövetkező években változatos helyszíneken, egyre több gyülekezeti és kórustagot megmozdítva kerülhet sor a korálünnepre: értékes énekkincsünk és zeneirodalmunk gondos ápolására, az együtt éneklés örömének újrafelfedezésére. ■ - CANTICUM -HIRDETÉS Adventi könyvvásár LUTHER Szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők és a részt vevő kiadók a december 2-án és 3-án, pénteken és szombaton megrendezendő keresztyén adventi könyvvásárra, melynek helyszíne az előző évekhez hasonlóan a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium (1092 Budapest, Kinizsi u. 1-7.). Nyitva tartás: pénteken 14-től 20 óráig, szombaton 9-től 17 óráig. Idén ruhatár és büfé teszi kényelmesebbé a vásárlást. Jöjjön el, látogassa meg a Luther Kiadó standját, és vásároljon 10-50% kedvezménnyel! Kérje regisztrációs lapunkat, hogy Ön is a Luther Könyvklub tagja lehessen, és saját kiadványainkból állandóan 20%-os kedvezményben részesülhessen. Csönd és figyelem Beszélgetés Vasadi Péter költővel Pilinszky Jánosról ► Rákospalota. Szelíd falusi csendesség mindenütt, ősz-arany lombok. A Magyar utcába megyek, nyolc ház csupán. Csengetek a kapun. „Bújj be! Nyitva van!” - kiált ki valaki. És tényleg, a költő nem zárkózik be, szeretettel várja a vendégeket, hogy beszélgessen az élet dolgairól. Vasadi Péter szobájában rend van, polcon a legfontosabb könyvek, képek és fotók a falon, a keskeny asztalon toll és ceruzasor és javításra váró kéziratok. Arcunkat fény járja át, csak a rám figyelő szemüveges pupillapár sötétlik, a távoli emlékekben kutató éber szembogár. Pilinszky János kilencvenesztendős lenne az idén, és harminc éve hunyt el. Először a váraüan halálról kérdeztem a költőt a délelőtti csendben.- Nekem nem halt meg Pilinszky. Gyakran gondolok rá, és azt is mondhatom, itt van velem. Annyira mély benyomást tudott gyakorolni az emberre, hogy szinte „belém nőtt” mint egy szürrealista rajzon. Természetesen nem védekeztem ez ellen, inkább örvendeztem neki. Egyszer nagyon nehéz helyzetben voltam, akkor már régóta ismertem őt. Felhívtam telefonon, hogy szeretnék vele beszélni. „Lehet, lehet, lehet” - felelte az ő furcsa, vékony hangján. „Ma?” „Akár ma.” Elmentem hozzá. Ahogyan hallgatott összeszűkült szemmel, az lenyűgözött. Tudtam, közben azt is vizsgálja, hogy mennyire súlyos a baj. Közben dohányzott persze, fújta a sűrű füstöt.- Hasznos volt a találkozás?- „Mit vársz tőlem?” - kérdezte, mikor befejeztem. „Azt, hogy meghallgatsz.” „Amit föl tudok ajánlani, az az, hogy amikor kell, gyere” - felelte a végén. És hosszú csend következett. Mondott egy feledhetetlen mondatot: „Minél inkább érzed a bajt, annál inkább fordítsd magad ellen!” Ez nagy szó. Ebben minden benne van. Pilinszky nem prédikált az alázatosságról, arról, hogy hagyd abba, ezt ne csináld......fordítsd magad ellen.” Mérlegelés ez: minek vagy oka? Ha ezt teszed, akkor a baj csöndre tanít.- Mi táplálta Pilinszky költészetét?- Költeményei ezekben a mélyrétegekben gyökereztek. Ő nem hivalkodott külső, a versre ráaggatott díszekkel, hanem a saját gyümölcseit teremte. Az, hogy költészete mi, mennyi, mérhetetlen. Fontos lehet mindenkinek, amikor belőle merít valamit, de attól tartok, hogy az egész elvész. Én meg éppen az egészet kaptam meg. Persze előveszem a verseit, olvasom, és visszaemlékezem. Látom a mozdulatait az asztalnál, ahogy olvasott egy verset, és fölnézett. Ezek ajándék pillanatok voltak. „Mert elhagyatnak akkor mindenek.” Ez a sor olyan, mint amikor egy meteor lezuhan, vagy egy angyal elsuhan a fejed fölött. Nem lehet közben megmukkanni. Apokrif! Pilinszky apokrif marad. És az is, amit csinált.- Féltő a zsarnoki korban?- Nem. A prés, amelyről sokszor beszélt, nem olyan volt, mint amelybe én kerültem: nem rendőrségi behívások, politikai vegzálások jelentették a szorítást, hanem létprésben élt. Megérezték, hogy kicsoda ő. Látta, hogy kell is, meg nem is, értik is, meg nem is, jó, hogy van, meg nem is jó. „Igen, igen, igen” - így reagált, de a szemén láttam: pontosan mérlegeli, mi van a dolgok mögött. Amikor dolgozni akart, de hazaömlött a család, behúzódott a sarokba - bezárkózni nem akart -, és átvészelte az időt, amíg csönd lett. Megvárta az estét, hogy mindenki lefekszik, és írt. A költőnek kijáró üldöztetést persze ő is megkapta.- Sokan „szerencsésnek” tartják, hogy fiatalon belesodródott a háborúba.- Egy ilyen zseniális elme nem kiformálódik, hanem már ilyennek jön a világra. A költő születik. A háború élményei megviselték. Magam is tudom, milyen ez. Pilinszky nem került olyan helyzetbe, hogy a fegyverét használnia kellett volna, passzívan szenvedte át a háború időszakát. Ezek a hatások nála később jelentkeztek. Pilinszky János Bár színem fekete Végűi mindig Isten útját követtem, bár színem fekete. Ezért, ha egyszer elfogadtatom, úgy leszek az üdvözültek sorában, mint leeresztett sötét zászló, becsavart lobogó, szótlanúl és jelentés nélkül, és mindeneknél boldogabban.- A hitét hogyan élte meg?- A legmélyebb létárama volt keresztény hite. Főleg Jézus Krisztus szeretete. Ehhez az kellett, hogy zseniálisan átlássa, mit tett Jézus. Bizonyos értelemben az ő Jézus iránti szeretete imádás volt. Csak nem állandó, hanem villámlásszerű. Egyszer mutatta: „Abban a biedermeier székben szoktam imádkozni.” Nekem elég volt, hogy elgondoljam, hogyan is tet■j te. A hite folyton öntisztí- i tást végzett benne, akarta, ’ nem akarta, lehányta róla a terheket. Ő is, én is nagyon szerettük Szent Jánosnál Jézus főpapi beszédét. Egy alkalommal bevallotta, hogy előző nap olvasta, és sírt... Mi az, hogy „ha megőriztek a szeretetetekben, én is < megőrizlek titeket az én m szeretetemben”? Ezt egy I férfi mondta férfiaknak. < Mi a szeretet? És utána [ö megint hosszú csönd kö£ vetkezett. Az örökös prédikációs özönben sokkal több csöndnek kellene lennie. Jézus szavaitól kóvályog az ember: „Én vagyok az élet...” Hát ebben egy életen át el lehet merülni...- Pilinszky és Ön együtt dolgoztak az Új Ember szerkesztőségében.- Mielőtt odamentem volna, már ismertem őt. Fölhívtam a szerkesztőséget, őt kerestem, hogy néhány versemet megmutassam neki. Elolvasta egyiket a másik után, nem szólt semmit, közben egyszer rám nézett, majd letette az asztal üveglapjára. Megkérdeztem tőle: „Ez költészet?” Azt felelte, halkan: „Az.” Tudtam, költővé avattattam...- Pilinszky Jánosnak kettős évfordulója van az idén. Ha élne, most lenne kilencvenéves. Úgy látom, mostanra mindenkié lett.- Közkincs lett a költészete, lassan terjed. Pilinszky hitének a költészet a megtestesülése. Ez a gyönyörű az egészben. Ott is hit van, ahol szó sincs hitről a versben. Küzdött vele, öröm és könny is volt a hite. Az igazi vallásosság sose „lóg ki” az emberből. „Jaj, most én nagyon buzgó vagyok, csak lássák” - nem ez az igazi hit. Erről egyrészt nagyon nehéz, másrészt nem is lehet számot adni. Az embernek a legtitkosabb mélysége ez...- Szétosztotta az életét...- Igen, de ezt köznapi feladatként végezte. Közben barátokhoz járkált, nagy fecsegések, még ivások is voltak. Irányított volt, de szabad ember. Emlékszem a híres londoni költőtalálkozóra, ahová a legnagyobbak mentek el. Van egy kép: másra sem figyel, mint egy mexikói költőre. Az az arc döbbenetes számomra! Figyelmének élessége félelmetes volt. Láttam, hogy lát. Az ilyen nagy formátumú látásnak is a hit a gyökere. És vehetjük a prózáját is, akármelyik írását, benne a költő benső világa a legevidensebben és legtermészetesebben mutatkozik meg. Az a lenyűgöző, hogy a mű életként volt benne. Ezért keresik, ezért olvassák ma is. A nagyság valahogy mindig az istenitől megfogant emberség. Minden élet erre való, de az övé kiáltó módon. Amit teremtett, amit írt, nem múló fénnyel világol ma is. ■ Fenyvesi Félix Lajos
