Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-11-13 / 46. szám
2 -m 2011. november 13. FORRÁS Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ ELŐTTI VASÁRNAP - ÉZS 61,10-11 Reális remény Oratio oecumenica Istenünk! Szeretnénk most csöndben eléd lépni. Te jól látod, milyen utakon jöttünk ma hozzád, milyen gondolatok, gondok, örömök, milyen kérdések lakoznak szívünkben. Hozzád fordulunk most, aki útitársunkká szegődtél, és azt ígérted, velünk maradsz mindennapon a világ végezetéig. Kérünk, hadd érezzük meg jelenléted erejét ma és a hétköznapi pillanatokban egyaránt. Segíts, hogy néped tagjaiként szereteted tanúivá legyünk ott, ahová küldesz és ahol helyünket kijelölöd. Add, hogy ajándékaidat, áldásaidat, amelyekben részünk lehet, szívesen megosszuk, továbbadjuk embertársainknak. Tégy minket követeiddé, akik evangéliumodat hirdetik szóval és tettekkel - otthon, munkahelyen, iskolában és amerre csak járnak. Könyörgünk hozzád a szenvedőkért. Azokért, akik nehéz terheket cipelnek, akiket gondok nyomasztanak, betegségek törnek le. Azokért, akik kilátástalannak látják a jövőt és azokért is, akik számára csak a földi élet valósága létezik. Könyörgünk hozzád azokért, akik természeti csapások, háborúk áldozataivá váltak és válnak, akik elvesztik szeretteiket. Könyörgünk a halál révén állókért, hogy békességet találjanak tebenned. Könyörgünk ezért a felsebzett földgolyónkért, ahol annyi emberi önzés és gyűlölet uralkodik, ahol sok embertársunkat tévesztenek meg hamis célok, eszmék, és nem ismernek föl téged: az élet Forrását, a Menedéket, a Célt. Könyörgünk szeretteinkért: köszönjük, hogy egymás mellett állhatunk, hogy ajándékká, támasszá, rád mutató jellé lehetünk egymás számára. Segíts, hogy minden dolgunk szeretetben menjen végbe. Könyörgünk hozzád saját magunkért: erősíts minket a jóért, igazért való küzdelmeinkben, állj mellénk a szenvedésben és a megpróbáltatások között. Taníts, hogy egyedül hozzád meneküljünk, keresztedre nézzünk, és belekapaszkodjunk irgalmas szeretetedbe. Segíts, hogy komolyan vegyük ítéleted valóságát, de kérünk, légy mellettünk, és szabadíts meg a kétségbeeséstől. Kérünk téged, Istenünk, teljesítsd be rajtunk ígéreteidet! Add, hogy már most átéljük a te egyszerre jelenlévő és majdan eljövendő országod örömét, amikor a te nevedben vagyunk együtt, a te akaratodat cselekedjük, és neked adunk hálát sokféle ajándékodért. Légy velünk, vezess minket, hogy Jézus lábnyomába illeszkedjen az életünk. Békességedet és áldásodat kérjük családunkra, otthonainkra, szeretteinkre, országunkra és az egész világra. Egyedül rád van szükségünk. Jöjj el, jöjj újra el - szabadításodat hozva! Ámen. SEMPER REFORMANDA „A keresztyén ember számára nincs kedvesebb gondolat, mint hogy Istenben éljen. Ezzel van elfoglalva egész életében. így aztán jöhet a nagy nap bármikor, tudja, hogy Ura jön, s megváltást hoz. Ez a vigasztalás azonban egyedül a keresztyént illeti.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó Józseffordítása) Az örömszülők az oltárhoz kísérik gyermekeiket, hogy egy új szövetség köttessék a földön és a mennyben. Örömkönnyek szöknek a szemekbe, mert túlcsordul a boldogság, örömtáncot járunk. A hétköznapok terhe ma nem számít, ma kilépünk a viseltes életünkből. A gyermekek ugrálnak örömükben, majd kiugrók a bőrömből én is. Mindenki szép a legszebb ruhájában, a legszebb ékszereivel, a szívből jövő, gyöngyöző nevetésével. Kimondhatatlan öröm tölti el a násznépet, mindenki eszik-iszik, bőségben ünnepel. Ma ünnepelünk. Ez a szeretet, a kapcsolat, az élet továbbadásának ünnepe. Új szövetség köttetett. Lukács evangéliumának kulcsszava az öröm. Jézus a nyilvános működésének kezdetén - Lukács írása szerint - istentiszteletre ment a saját zsinagógájába, ahol prédikálni kezdett, mégpedig nagy örömöt hirdetett. Ézsaiás próféta könyvéből éppen ezt a (61.) fejezetet olvasta fel, mely így kezdődik: „Uramnak, az Úrnak lelke nyugszik rajtam, mértjeiként engem az Úr. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak és szabadon bocsátásta megkötözötteknek’.’ Jézus ezzel azt mondja magáról, hogy ő a Felkent, a Messiás, a Krisztus, az Isten Fia, a nép mennyei Királya. Ezzel nagy veszélybe kerül, elkergetik, és le akarják taszítani egy szikláról. Kockázatos ilyet állítania otthon, ott, ahol mindenki ismeri őt gyermekkorától kezdve. Kevésbé kockázatos ilyen örömhírt állítani egy újság hasábjain. Hiszen így senki sem kerülhet nagy veszélybe, senkinek sem támad neki az elkese► Elmúlt heti anyagunkban a püspökök szolgálatba állításának elvi kérdéseivel foglalkoztunk, majd rátértünk az ünnepi liturgia első részére. Mivel a püspök a tiszta tanítás őre is az egyházban, a szolgálatba indulásakor egymaga mondja fennhangon a gazdagabb formájú Niceai hitvallást, amelyet közvetlenül a püspöki eskü követ. A püspöki eskü esetében is - mint minden liturgikus esküformulánál - a lényeg a lelkűiét, a szándék: Isten nevének segítségül hívása. Ezt fejezte ki a régies „Isten engem úgy segéljen” és ezt mondja a mai forma: „Isten segítsen erre engem.” Az eskü szövege tömörítve tartalmazza a püspöki szolgálat emberi oldalát, a feladatokat, a készséget, az igyekezetét, a hozzáállást. Érdemes hát végiggondolni a következő mondatok minden egyes részét: „Én.... / esküszöm az élő Istenre, / aki Atya, Fiú, Szentlélek, / Szentháromság egy igaz Isten, / hogy püspöki szolgálatomban / teljes erőmmel / és minden tehetségemmel / egyházunk javát szolgálom. / Egyházkerületünket lelkipásztori szeretettel kormányzom, / a felügyeletem alá tartozó lelkész testvéreimet és munkatársaimat / szolgálatukban támogatom, / testvéri közösségüket építem; / a liturgia rendjén / és az igeszolgálat evangéliumi tisztaságán őrködöm, / egyházi életünk jó rendjét és békéjét / a nekem adott isteni kegyelem / és emberi erő redett közösség ezekkel a szavakkal: „Az élet reménytelen, kiút csak a sír, a fiataloknak esetleg külföldön.” Bármily dühítő ez, Jézus mégis elmondja itt, az újság hasábjain is, hogy milyen a világ jövője: „Belekiáltom a világba az Úr jókedvének esztendejét, Istenünk jóvátételének napját, megvigasztalok minden siránkozót.” Ki merne hazamenni a depressziójáról, szorongásairól elhíresült országba, hogy valami örömhírt mondjon a többieknek? Nem valami olyan gyenge üzenetet, mint amivel az egyik barátom kezdett vigasztalni a minap: „Ha valami bajom van, és már kezdenék elkeseredni, van egy jó módszerem. Azokra gondolok, akiknek még nálam is rosszabb a helyzete. A hajléktalanokra például, az mindig bejön. Rögtön jobban érzem magam!” Ettől néha én is jobban érzem magam, de ez a vigasz nagyon gyenge lábakon áll. Ebben a világban minden relatív. Hamar visszatérnek a nyomasztó gondolatok, mert ez a gyenge vigasz nem remény. Nem felel arra a kérdésre, hogy mi vár rám. Mi lesz velünk? Ki mer még változást ígérni? Ki az, aki remélni mer ebben a gyászos világban? A keserű mondatok zuhogását megállítja egy fiatalember. Szót kér világunkban a helyi ács fia, aki még nem bizonyított semmit, de tele van reménnyel, aki lehetőségeket lát maga előtt. Feláll, odamegy az olvasópulthoz, és ezt mondja: „Én vagyok. Itt vagyok. Szólni merek. Azért szólok, mert örömhírem van, és ezt belekiáltom a világba.” Azért ez bátor dolog. Ez a hit bátorsága. Mert ez a fiatalember reményt hoz nekünk és mindenkinek. mértéke szerint / hűséggel munkálom. / Isten segítsen erre engem.” E szavakra - ahogy az istentiszteleten is minden rész befejezésénél helyes lenne - a gyülekezet mondja rá az áment. Az eskü elmondása után a stafétabot átadásának fontos és szép pillanata következik, amikor a hivatalát letévő püspök kézbe veszi az oltáron fekvő keresztet, és átadja, illetve a beiktatott püspök nyakába akasztja. Az egyház folytonosságából valami láthatóvá válik ebben az eseményben. A nyugalomba vonuló püspök a következő szavakkal teszi mindezt: „Most pedig vedd fel a keresztet! Végezd püspöki szolgálatodat a kereszt jelében, nézz a megfeszített és feltámadott Krisztusra, és vezesd hozzá a reád bízottakat!” Majd ezzel a mondattal zárja: „Krisztus békessége legyen veled, püspök testvérem!” A püspökszentelés liturgiájának „szíve közepe” a kézrátétellel való megáldás. Ez is azt mutatja, hogy fontos az emberi elhatározás, fontos az is, hogy ezt a kérdésekre való feleletben, a kézadásban megerősítik, és fontos az Isten nevét segítségül hívó fogadalomtétel, de a legfontosabb nem ez, hanem az Isten cselekedete rajtunk. Hisszük, valljuk és tapasztaljuk, hogy a közösség választását, az emberi döntést Isten az áldásban pecsételi meg. Ő az, aki Szentleikét adja a kézrátételben, és erejét, ajándékait, mandátumát adja az áldásban. A kulcsmondat tehát Isten szava, amely - a Szentírás tanúsága szerint - elsőként Ábrahámnak hangzott Reményt a reménytelen eseteknek. Reményt annak, akiről mindenki lemondott, aki már eljátszotta az esélyét. Aki már semmire sem jó, senkinek sem kell. Aki templomba jár úgy, hogy nem remél változást. Reményt a sírónak, aki magára vette a siratok ősi hivatását. Akinek minden sírni való szomorúságra szeme van, és megy siratni. Megy gyászolni, és gyászolja mindenben azt, ami valaha tőle veszett el. Valamit elveszítettem, és magam lettem elveszett. Elveszettségébe merülve senkit és semmit nem hall, csukott szemmel zokog, de ez a krisztusi kiáltás egyszer csak kizökkenti a magányából. Fel kell emelnie a fejét. Ki kell nyitnia a szemét. „Szólt hozzám valaki? Fontos vagyok valakinek?” Reményt annak, aki szenvedélyének a foglya, már nem is hall mást környezetétől, csak hogy ez nem mehet tovább, már ő sem tud másra gondolni, de mégis mindig újra és újra ugyanazt a kört futja le. Már szédül, de nem bír megállni. És akkor elér hozzá a hang. Egy komoly és fájdalmas kiáltás, a részvét üvöltése, és akkor meg kell állni. Figyelni kell. Reményt annak, aki megszorult, úgy érzi, hogy anyagi keretei túl szűkösek, pedig mindenki túl sokat vár el tőle, mindenki többet akar, és ez kibírhatatlan. A krisztusi kiáltás átjut a zárt kereteken, és a megszorult ember egyszer csak odalép az ablakhoz, szélesre tárja, mert látni akarja, hogy ki szól. Reményt a szerelmeseknek, akik nem mernek belevágni valami újba, mert annyi bizonytalanság van körülöttük. A tudósoktól hallották, hogy katasztrofálisan összeomlott a jövő. De el ilyen formában: „... megáldalak, (...) és áldás leszel’.’ (íMóz 12,2) A liturgiában pedig így formálódik: „Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére!” Ősi keresztény rend szerint az áldás és a kézrátétel néma csendben zajlott. Mindennél beszédesebb ez a csend. A magasfeszültségben történik valami... ami szavakkal alig kifejezhető. Árad a Szentlélek. Későbbi korokban a szentelést végző püspök kézrátétellel mondta el a szentelési imát (ezt sem hangosan), s a többi püspök néma kézrátétellel adta tovább a szent szolgálat karizmáját az új püspöktársnak. A Liturgikus könyv második kötete kézbe adja az áldó igék gyűjteményét, de úgy, hogy minden ige végén elhangzik az alapvető áldó mondat: „Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére!” Ezeket az igéket - nem rögtönözve, hanem ékes, jó rendben - a jelen levő püspökök és a kerület esperesei, valamint az ökumené egyházvezető szintű képviselői mondják kézrátétellel, az áldás végén pedig a beiktatott homlokára hüvelykujjukkal keresztet rajzolnak. Ezután pedig az összes jelen lévő püspök és ordinált lelkész együtt énekli: „Erősítsd meg, Istenünk, amit cselekedtél értünk...” A Confirma után hangzik az új püspök beköszöntő igehirdetése. A liturgiái bizottság nem örül annak a folyamatnak, amely most már természetesnek látszó módon összemossa a liturgikus és jogi eseményeket. Ezért azt javasolja, hogy a püspöki székfoglaló beszéd lehetőleg külön al-A VASÁRNAP IGÉJE ez a kiáltás biztosan hirdeti, hogy van jövő, hogy lesz tovább, hogy van élet. A kiáltás olyan hangos, hogy nem lehet nem hallani, mert minden szenvedőben Ő kiált, minden élni akaróban, elveszettben, fogolyban és sarokba szorítottban Ő kiált. Jézus Krisztus belekiáltja a világba az evangéliumot akkor is, ha ez dühít némelyeket, akkor is, ha megölik érte. Mert az ő igazsága az, hogy van remény. Mert ez az igazság, ez a valóság, a realitás, mely Istenben gyökerezik. Istenből mint termőföldből sarjad ki. Hozzátartozik az Úr lényegéhez. Erre a valóságra vágyunk. Vágyunk a valóságra, amely nem relatív, hanem reális. Istenben szeretnénk látni a világot. Isten szájából szeretnénk hallani a világot. Szeretnénk valamit megtudni tőle esélyeinkről és lehetőségeinkről, vágyainkról és közös céljainkról. Akkor talán többet tudunk meg önmagunkról, közösségünkről, arról, hogy van-e remény számunkra itt és most. Akkor talán belekóstolhatunk az üdvösségbe. Az isteni szóra, világképre, világlátásra szomjazom, hogy végre kimondhassam: ,JSlagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit.” Ebben a szellemben új szövetség köttetik a földön. Mindenki hivatalos az ünnepre, hogy igyon a túlcsorduló poharakból, és egyen a föld terméséből. Mindenki Krisztusban ünnepel, mert terített asztala hirdeti az örömhírt, az igaz valóság ízét. ■ Bolba Márta RÉGI-ÚJ LITURGIKUS 1 SAROK kaimon hangozzék el. A püspöki szolgálat elején elsősorban Isten igéje álljon, mint ahogy a püspök kiemelt feladatai közé tartozik az igehirdetés, annak végzése és a felügyelete a rábízottak közt. A beköszöntő igehirdetés alkalmat ad arra, hogy Isten küldötteként szólaljon meg, s fogalmazza meg mandátumának lényegét, a neki adott isteni feladatot, azt az ajándékot, amelyet Isten rajta keresztül szeretne szétosztani nyájában. A székfoglaló beszéd, a köszöntők idegenek az istentisztelet lényegétől, műfajukban jelentősen eltérnek a liturgia és az igehirdetés mélységétől. Ezért nemcsak praktikusabb, de az ügyhöz illőbb is, ha az istentiszteleten istentisztelet zajlik, a jogi és udvariassági rész pedig elkülönül attól. Végül hadd álljon itt az ünnepi istentisztelet egyetemes könyörgésének egyik hangsúlyos mondata, amely ebben a helyzetben is segít jól látni az egyház lényegét, küldetésének, szolgáinak, vezetőinek titkát: „Úr Jézus Krisztus! A tied minden hatalom mennyen és földön: tekints gyengeségeivel küzdő egyházadra, és ruházd fel erőddel! Teljesítsd ígéretedet, és küldd el Szentlelkedet, hogy hű tanúid lehessünk szavunkkal és életünkkel!” ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) „Áldás légy sokak üdvösségére”
