Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-10-09 / 41. szám
io -m 2011. október 9. FÓKUSZ Evangélikus Élet A bonyhádi gimnázium az evangélikus egyházi oktatás centrumában Interjú Ónodi Szabolcs igazgatóval ► Tolna Megyéért kitüntetést adományozott szeptember í-jén a Tolna Megyei Közgyűlés a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumnak. Ónodi Szabolcs igazgatót arról kérdeztem, mit jelent az intézmény életében ez az elismerés.- Több dolog is eszembe jutott, amikor a díjat átvettem. Az egyik a meggyőződésem, hogy nagyon sok tantestület becsülettel teszi a dolgát. De az ilyen jeles pillanatok ráébresztenek, hogy nagy társadalmi odafigyelés övezi a munkánkat, nem csupán belső ügye egy iskolának, hogy mi történik ott. A megyei önkormányzat az egész megye lakosságát képviselve ítélte intézményünknek ezt a díjat, igazolva, hogy érdemes tisztességgel csinálni a dolgunkat, mert figyelnek. Ismerősök, barátok gratuláltak, mert szurkolnak nekünk. A velük való beszélgetés után az volt az első gondolatom, hogy nagyon szerénynek kell lenni. Ezeket a szimpatizánsokat akkor tudhatjuk tartósan magunk körül, ha a földön maradunk. Ha elhisszük, hogy minden nap meghozza a maga kihívását. Tehát ha mi most leülünk, és azt mondjuk, hogy pihenjünk meg, megérdemeljük, hogy szusszanjunk, abban a pillanatban már lefelé megy ez a gimnázium. Odafigyelve kell tovább tennünk a dolgunkat, kellő alázattal és nagy hőfokon. Hozzáteszem, ez az elismerés nagyon jókor jött. Hiszen a nyári szünidő után a szeptemberi első napok mindig nyűgösek a diákok és a tanárok számára egyaránt, most azonban úgy érzem, többletenergiával startoltunk. A kollégáknak újszerű gondolataik vannak; most inkább az a dolga az iskolavezetésnek, hogy egy kicsit mérsékelje ezt a nagy hevületet, nehogy fizikálisán belefáradjon a társaság. Ahogy az olimpiai bajnokok az edzőteremben születnek, nem pedig az olimpiai bizottság előtt, úgy arról is meg vagyok győződve, hogy a tanárok a tanórán érnek be. Az összes többi tevékenységük erősíti, kiegészíti, de nem pótolja ezt.- Az evangélikus egyház 1992-ben lett ismét fenntartója a bonyhádi gimnáziumnak, vagyis a huszadik tanévet kezdték egyházi fennhatóság alatt.- Akkor 2010-ig kellett ütemezni, hogy az egykori egyházi iskolákat milyen sorrendben adja vissza az állam. Amikor besorolták az oktatási intézményeket az evangélikus egyháznál, a tömbben élő evangélikusoknál próbálták ezt minél hamarabb elintézni. Mivel a kitelepítések miatt Bonyhádon szórványban él az evangélikusság, a helyi gimnáziumot nagyon az ütemezés végére sorolták. A helyi önkormányzatnál Krdhling esperes úr - képviselő-testületi tagként - azt mondta, ha finanszírozási gondjai vannak a fenntartónak a gimnáziumot illetően, akkor ő kezdeményezi, hogy az egyház hamarabb vegye át a bonyhádi középiskolát, mint eredetileg tervezte. Az ötletet felkarolta Oroszki István polgármester úr is, és megértésre talált D. dr. Harmati Béla püspök úrnál is. így a kérdés márciusban, a költségvetés tárgyalásakor napirendre került, és szeptemberben már egyházi iskolaként kezdtük a tanévet.- Mennyire volt könnyű ezt megvalósítani?- Csak úgy volt lehetséges, hogy a szándékok egybeestek: a szülők megértették, és a tantestület mögé álltak. Ez üde kivétel volt, hisz az egész magyar oktatásban nagy többségben feszültségek, ellenérzések jelentkezése jellemezte az egyházi iskolává válást. Egyedi a bonyhádi gimnázium ebben a vonatkozásban. Az érvényben lévő jogszabály szerint a szülők szabad iskolaválasztásához garantálni kell egy világi, önkormányzati képzési lehetőséget abban az esetben, ha egy településen egy iskolatípusból csak egy van, és azt egyházi fenntartás alá vonják. Nagy bölcsességgel a bonyhádi gimnázium sorsa úgy alakult, hogy az egyház és a helyi önkormányzat vezetői megállapodást kötöttek: ha az önkormányzat nem indít másik gimnáziumot, akkor a bonyhádi gyerekek felvételével kapcsolatos korábbi hagyományokat megőrzi a gimnáziumunk. A jelenünk szempontjából lényeges volt az is, hogy 2000-ben alapító iskolaként vehettünk részt az Arany János tehetséggondozó programban. Megjegyzem: a huszonkét gimnázium közül egyedüli egyházi intézményként. Mindezek révén - és mivel a szülők elégedettek voltak - folyamatos létszámnövekedésnek lehettünk tanúi: diákjaink száma közel egyharmaddal nőtt az utóbbi húsz évben. Ehhez kellett az is, hogy szigorítsuk a felvételi rendszerünket. A szülők úgy vélték, ha felvételi nélkül kerülnek be a gyerekek a gimnáziumba - holott ők kiválasztást szeretnének —, akkor inkább elviszik gyermeküket Szekszárdra vagy Pécsre.- Mi volt erre a megoldás?- A gimnázium tantestületének korábbi döntése volt, hogy legyen egy általános képzési osztályunk is, amelybe nem kell felvételizni. Aztán 1999-ben úgy határozott a tantestület, hogy felvételiztessünk minden osztályba. Inkább legyen kevesebb gyerekünk, de ne forduljon elő, hogy később vallanak kudarcot a diákok. A felvételiztetést rendkívül jó néven vették a szülők, mivel így erkölcsi kötelessége volt a tantestületnek, hogy a felvételt nyert fiataloknak ne engedje el a kezét. így jutottunk el odáig, hogy hatszáz fölé emelkedett a tanulói létszám, 4,15 körülire emelkedett az iskolai tanulmányi átlag, és minden második gyerekünk kollégista lett. A normatív alapú támogatásnál a diákok ezzel olyan plusz erőt hoztak a rendszerbe, amellyel látványosan tudtuk javítani az oktatás tárgyi feltételeit és környezetét, és el tudtuk kerülni az összezsúfoltságot. A főépületünk eredetileg nyolcosztályos gimnáziumnak épült, aztán tizenkét osztályterem fogadta be a diákokat, majd pedig az úgynevezett B épület átvételével tizenkilenc tantermesre bővült az intézmény. De gazdagodtunk a kollégiumban kialakított termekkel, illetve az atlétikai csarnok épületével is. Amikor 1999-ben beadtam az igazgatói pályázatot, összeültünk nyolctíz vezető tanárral, és végigvettük, milyen rövid távú céljaink lehetnének, amelyek stabilizálnák gimnáziumunk helyzetét. A pedagógiai intézetek megszüntetésekor vállaltuk, hogy a tantestületünkben dolgozó négy szaktanácsadóra alapozva a bonyhádi gimnázium bázis lesz, és szakmai programokkal összefogjuk a megyei kollégákat. Ez máig jól működik, az általános és középiskolák igazgatói, tanárai közül szinte mindenkinek van személyes kapcsolata velünk. Minden patinás, nagy múltú gimnáziumban - így a bonyhádiban is - az öregdiákok többségében garantálták a tanulói utánpótlást, és ezért elkényelmesedtünk. Rájöttünk, ha nem változtatunk ezen a magatartáson, akkor tovább fog csökkenni a gyereklétszám. Ezért személyesen megjelentünk az általános iskolákban - ezzel folyamatosan élünk most is. A kollégáink sokkal nagyobb empátiával fordulnak szeptemberben ezek felé a kisiskolákból érkező gyerekek felé, mert megértik a szorongásaikat. Rájöttünk, hogy ha egy iskola beiskolázási kampánya lerövidül közvetlenül a jelentkezési határidő előtti egy-két hétre, akkor teljesen esetleges, hogy meg tudunk-e szólítani szülőket. Ezért egész évben szervezünk tanórán kívüli programokat: a jeles előadók, rendhagyó órák, első vonalbeli művészek, kiállítások nagy érdeklődésre tarthatnak számot. Minden tavasszal szervezünk egy nagy konferenciát is előre megadott témában. Ezeknek nagyon jó a visszhangjuk megyeszerte. így egyre több szimpatizánsunk lett, akik értéknek tartják, hogy itt mindig történik valami. Végiggondoltuk, ha a felvételi rendszerünkkel homogén összetételű osztályaink lesznek, közel azonos képességű gyerekekkel, akkor nyerünk akár fél évet is, mert nem kell plusz időt fordítani a felzárkóztatásra. Az önhibájukon kívül lemaradt gyerekeknek természetesen segítünk, hogy minél hamarabb utolérjék a többieket. Viszont nagy a kockázata, hogy akik repülőrajttal szerettek volna indulni a gimnáziumban, azokat vissza kell fogni. A homogén összetételű osztályokkal ez a kettősség megszűnt, mindjárt szeptember elején nagy lendülettel lehetett indulni. Ennek azért is jó üzenete volt, mert ezek a gyerekek az első hetekben még visszajárnak az általános iskolájukba, és sztorikat mesélnek, nem csalódásokról számolnak be. így iskolánknak a legjobb propagálói maguk a diákok lettek, hiszen eredményesek voltak és boldogok.- Mindezek megvalósításához megfelelő tanári gárda is szükséges.- Az utóbbi években beérő tanári teljesítmények révén országos hírű eredményeket mondhatunk magunkénak. Több kollégánk a saját szakmájában az országos elithez tartozik, ők a zászlóvivőink, személyük garantálja a minőséget. Fölismertük, hogy ha minden kolléga munkaközösségbe integrálódik, akkor házon és munkaközösségen belül jól meg lehet szervezni a munkamegosztást. Vagyis nem nyomja agyon egy-egy ambiciózus kolléga magánéletét, ha egész éves versenyeztetési rendszerben menedzseljük a gyerekeket, mert megoszlanak a feladatok. így kialakult egy tömeges versenyeztetési lehetőség a bonyhádi gimnáziumban: míg korábban egy-két tantárgyban versenyeztettük, most hat-nyolcban. Az egyre hangosabb diáksikerek viszik gimnáziumunk jó hírét megyén kívül is.- A bonyhádi gimnázium kollégiuma nyáron sem áll üresen. Ezt hogy oldották meg?- A nagy álmunk az volt, hogy ha van egy háromszáz fős kollégiumunk és egy hatszáz fős konyhánk, akkor ezeket a száznyolcvan tanítási napon kívüli időszakban se kelljen bezárni. Itt nincs külön egyházi és oktatási feladat, itt egy egyház van, amelynek létesítményei vannak, amelyek rendelkezésre állnak. így az ország különböző részeiről számoá egyházi személy megfordult már gimnáziumunkban. Egyre több gyülekezet szervezi ide a programját, hosszú hétvégi csendesnapokként. Nagy örömmel hallottam a napokban vezető püspökünktől, hogy a bonyhádi gimnáziumot az egyházi oktatás centrumaként jelölte meg, ahol mindig lehet nagy rendezvényeket szervezni, ahol olyan vendéglátás van, hogy visszavágynak az emberek. Vagyis a minőségi tanórai teljesítményen túl olyan nyüzsgő élet is jellemzi a bonyhádi gimnáziumot, amelynek első számú „javadalmazottjai” a saját diákjaink - mert nagyon sokféle emberrel találkoznak, sokféle hatás éri őket, és ez mind az épülésüket szolgálja. Ezért eljutottunk egy olyan kegyelmi állapotba, hogy sokkal nagyobb lelkifurdalást élünk meg a felvételin amiatt, hogy kiváló képességű gyerekeket nem tudunk fölvenni - nincs több hely tudniillik -, mintsem az lenne a problémánk, hogy a következő évben a csökkenő gyereklétszám a feltételeink, lehetőségeink milyen szűkülését hozza magával...-Az evangélikus jelleg milyen kötelezettségeket ró a gyerekekre, illetve Ön mennyire látja ennekfontosságát és hatását?- Húsz év után talán kikristályosodtak azok a területek, amelyeken össze lehet hasonlítani egy evangélikus egyházi iskolát egy korábbi állapottal. Azt gondolom, ez néhány pontban jól össze is foglalható. Talán a legfontosabb, hogy egyházi iskola nem lehet középszerű, mert abban a pillanatban elnéptelenedik. Egyházi iskolában csak minőségi oktatás lehetséges, hiszen kevés egyházi iskola van, és a szabad iskolaválasztásnál a szülő a gyerekének a boldogulását keresi elsősorban. Fontosnak tartom, hogy állandó és jól artikulálható keresztyén értékrendet közvetítsünk. Ezzel a szülők azonosulni tudnak, elfogadják, és a sajátjuknak tekintik. A történelmi egyházak azért tudtak talpon maradni évszázadokon keresztül, mert ez az értékrend kialakult, és a legváltozatosabb történelmi környezetben is megmaradt. Nagyon fontos, hogy ha nincs szeretetteljes környezet, nem igazán tud kibontakozni a tizenkét és húsz év közötti korosztály. Nálunk rengeteg a mosolygós gyerek, nem jönnek a szülők tanácstalanul, hogy mit tegyenek a csemetéjükkel. Úgy is mondhatnám, hogy gyerekközpontúbbnak kell lenni egy egyházi iskolának, mint egy „hivatalos”, „szolgáltató” iskolának. És nagyon fontos az iskolalelkész jelenléte. Nagyon markánsan megfogalmazza az evangélikus egyház közvetlen vezetése - amit mi a hétköznapi életünkben is megtapasztalunk -, hogy egy ilyen iskola missziót tölt be. A misszió pedig ebben a vonatkozásban úgy fogalmazható meg, hogy pozitív benyomások érjék a gyerekeket az egyházat illetően, de semmiképpen ne hittérítő tevékenység folyjék. Viszont az igényes hitoktatás lehetőséget kínál arra, hogy megismerjenek egy olyan világképet is, amely - ha hitelesen közvetítjük - sok gyerek számára vonzóvá válik. ■ Máté Réka
