Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-09-18 / 38. szám
6 -m 2011. szeptember 18. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Oroszé az Arany Oroszlán Az ökumenikus zsűri is a Faustot díjazta ► A 68. velencei filmfesztiválon Alekszandr Szokurov orosz rendező Faust című filmalkotása nyerte el az Arany Oroszlán fődíjat, valamint a Signis, a Katolikus Kommunikációs Világszervezet humanitárius kiilöndíját. E díjat ökumenikus zsűri ítélte oda, melynek munkájában részt vett az IIF (International Interchurch Filmorganisation - Nemzetközi Egyházközi Filmszervezet) két evangélikus tagja is (a szervezetet lapunk múlt heti számában mutattuk be). Darren Aronofszkij zsűrielnök szerint vannak filmek, melyek „álmodozni, sírni és eltöprengeni tanítanak. És vannak, melyek örökre megváltoztatják az életünket.” A Faust - szerinte - ilyen. Filmtetralógia a hatalom korruptságáról Sokak számára meglepetés volt a Faust befutása, hiszen hatalmas nevek és feljövő, ígéretes tehetségek egyaránt ott sorjáztak az augusztus 31. és szeptember 10. között rendezett velencei seregszemlén. Hogy mást ne említsünk: Roman Polanski alkotása szintén esélyes volt, vagy a hongkongi Ann Hui rendezte Egyszerű élet című film, miként a másik kínai rendező, az Ezüst Oroszlánt kiérdemlő Shangjun Cai alkotása is. Az előzetes latolgatásokban az orosz rendező nem szerepelt az esélyesek között, ám Velencét nem véletlenül nevezik a meglepetések filmseregszemléjének. De nem csak erről van szó... A vastapssal kísért múlt szombati díjátvételkor Szokurov csupa öröm volt, maga sem számított ekkora sikerre. Korábbi filmjeinek berlini és cannes-i díjazatlansága után számára (és a kortárs orosz filmművészet számára) áttörést jelentett ez az elismerés. Moszkvai kritikusa, Valerij Kicsin szerint Szokurov alaposan megdolgozott ezért a díjért filmtetralógiájával, „amely hatalmas képfolyam a hatalom korrupt természetéről”. Bruegheli, dosztojevszkiji, bibliai mélységű, tehát orosz ábrázolás A Faust tehát negyedik része annak a sorozatnak, amelyet Szokurov Moloch (1999) című alkotásában Adolf Hitler portréjával kezdett meg, majd Taurus (2000) címmel következett a Lenin-film, és A nap (2004) címmel a Hirohito japán császárról készített alkotás. A sorozat negyedik tagja Goethe Faustjának filmre vitele, amelyben Mefisztó valóságos emberi alakban mutatkozik meg. Az egyik kritika szerint egyedül az ördög az a filmben, aki még hisz Istenben. A Goethe korába visszavetített kosztümös film dosztojevszkiji és bulgakovi hangulatot áraszt. Elképedve láthatjuk, hogy a sátán nevetséges mítosz, akihez képest viszont Faust, Lenin, Hirohito és Hitler valóságos hús-vér szörnyetegek. Van filmkritikus, aki szerint a Faust a tetralógia legjobb része, olyan, mint egy Brueghel-festmény. A már idézett Valerij Kicsin szerint fantasztikus a film kameramunkája meg a zenei hanghatások is, ezekben Wagner, Mahler, Csajkovszkij muzsikája kavarog. Kicsin szerint a filmbeli Faust „cinikus teremtmény, aki mindennel megpróbálkozik, csak hogy megváltoztassa a világot”. A Faust Szokurov epikai alkotásainak a csúcsa, néhol egészen extrém stílusban, máshol misztikus módon, ismét máskor csupa fantasztikus képekkel és bővérű humorral - írja a filmről a nemzetközi sajtó. Európai kulturális együttműködés a filmben Szokurov sajtónyilatkozata szerint a film készítésében harmincnyolc különféle nemzetiségű személy vett részt, ezért a mű az európai kulturális együttműködés egyik remeke. A külső felvételek jó részét Prágában készítették, Faustot a német Johannes Zeiler, Mefisztót az orosz Anton Adaszinszkij játssza. A Signis Katolikus Kommunikációs Világszervezet által életre hívott ökumenikus zsűri talán éppen ezért meg a hatalom korrupt természetét szinte bibliai mélységekig menően feltáró bátorságért ítélhette oda a filmnek, illetve rendezőjének a második „első díjat” az egyházi fődíjat. Az indoklás szerint a filmnek az emberi természetről nyújtott ábrázolása, annak sokrétű árnyalása érdemelte ki a megtisztelő díjat. (Kritika a film túl komótos rendezését és a párbeszédek hosszadalmasságát érte.) A szovjet katonatiszt fiából a független stúdió alkotója Alekszandr Szokurov, az orosz avantgárd filmezés vezéralakja 1951-ben született „valahol Szibériában”. Apja katonatiszt volt. Gyerekkorában keresztbe-kasul utazott családjával a Szovjetunióban, s megismerte belülről a katonai világot (is). így nem volt ideje kialakítani tartós barátságokat, mélyebb emberi kapcsolatokat. Visszahúzódott hát a maga kis világába, s onnan szemlélte, „filmezte” a külső világot, amely gyakran nem volt olyan nagy, mint amilyennek látszani akart. Munkássága 1975-ben kezdődött Moszkvában. Kezdeti alkotásait formálisnak, unalmasnak, tehetségtelennek találta a szovjet kritika. Andrej Tarkovszkij fedezte fel a filmvilágnak. Első nagy sikerét Az emberi szó című alkotása hozta meg 1987-ben, amelyet „kormányellenes tendenciái” miatt nem engedtek vetíteni. Filmjeinek esztétikai és impresszionista szerkezete miatt a rendezőt a történelem és a természet filozofikus megformálójának nevezték el. A 90- es években kezdte el tetralógiáját, amelyet először trilógiának - Hitler, Lenin, Hirohito - szánt a 20. század politikai vezetőiről, ehhez jött a Faust. Ezeken a történelmi figurákon keresztül vizsgálta és mutatta be a film eszközrendszerével az eltúlzott, abszolutizált hatalom embertelen hatásait, pusztító következményeit, aztán a felelősség kérdését s a fokozatokat, mennyire is tudja egy ilyen-olyan személy(iség) befolyásolni a történelmet. Végül Szokurov Szentpéterváron saját filmstúdiót hozott létre Bereg néven a független filmművészet támogatására. Valami történt ismét Velencében, mert valami történt előtte Oroszországban. Nem a sors szeszélye volt, hogy az Arany Oroszlán Díj és a Signis Humanitárius Díj az „orosz” Fausté és Alekszandr Szokurové lett... ■ Dr. B. L. Kulturális örökségünk listáján a mendei evangélikus templomdíszítés ► A szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzéke a napokban három új elemmel bővült - a húshagyókeddi mohai tikverőzés, a húsvéthétfői bólyi Emmausz-járás mellett az evangélikusok pünkösdhétfői mendei templomdíszítése is felkerült az így már tizenegy elemből álló listára. A nemzeti jegyzékbe vett három új „örökséget” hivatalosan dr. Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter hirdeti ki szeptember 16-án Székesfehérváron a kulturális örökség napjait megnyitó ünnepségen. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO közgyűlése az 1972-es világörökségegyezmény továbbgondolása eredményeként 2003-ban fogadta el azt a nemzetközi dokumentumot, amelyhez azóta is folyamatosan csatlakoznak az államok. Magyarország 2006-ban csatlakozott, így lehetővé vált, hogy hazánk 2009 májusában életre hívott nemzeti jegyzékéről nemzetközi szintre terjesszen fel szellemi kulturális kincseket. A mohácsi busójárás is e nemzeti leltárból került 2009-ben az UNESCO reprezentatív listájára. A nemzeti jegyzékbe bármely kézműves tevékenység, szokás, szóbeli hagyomány, amelyet egy adott közösség aktívan ápol, bekerülhet szellemi örökségként. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban működő Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága formai és szakértői értékelés után idén a Pest megyei Mende evangélikus közösségének pünkösdi templomdíszítő szokását is a nemzeti bizottság elé terjesztette. A budapesti Kossuth Klubban szeptember 13-án tartott sajtótájékoztatón Labadics Istvánné gyülekezeti felügyelő fényképes prezentáció segítségével mutatta be, miként is fest az örökséggé nyilvánított szokás. A gyülekezet férfi tagjai pünkösd szombatján a templomban frissen kivágott nyárfákat állítanak föl, majd az asszonyok hímzett térítőkét, fejkendőket (korábban menyecskekendőket) aggatnak rájuk, az oltártér kapuját és a templom különböző részeit pedig virágokkal díszítik. A nyolc nyárfa kitölti a templom két padsora közötti belső teret. Ez alatt a különleges, tavaszköszöntő „erdő” alatt ülve vesznek részt a hívek a pünkösdi ünnepi istentiszteleteken. Ahogyan a felügyelő asszonytól hetilapunk megtudta, az utóbbi években a mendeiek pünkösdhétfőn vendégeket is hívnak: két évvel ezelőtt Tab és környéke evangélikusait, tavaly és idén pedig a szomszédos gyülekezetek küldötteit látták vendégül. ■ BODAZS Civilek éjszakája a Deák téri múzeum pincéjében ► A témához illő helyszínen - homokkal borított, vakolatlan falú, boltíves pincében - szervezte meg a Sztehlo Gábor Gyermek- és Ifjúságsegítő Alapítvány a filmvetítéssel és beszélgetéssel egybekötött estjét szeptember 10-én. Az éjszakába nyúló alkalom első fele Sztehlo Gábornak állított emléket Szántó Erika 1988-ban készített Gaudiopolis - In memóriám Sztehlo Gábor című tévéjátékának levetítésével. Ezt követően a gyermekmentő evangélikus lelkész munkásságának mai aktualitásáról beszélgettek a meghívott résztvevők. Az alkalomra a Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület által másodszor megrendezett, Civilek éjszakája című rendezvény keretében került sor. Mint ismeretes, Sztehlo Gábor a német megszállás után gyermekotthonokban, pincékben bújtatta a menekülteket. Gyakran említette, ha túlélik a háborút, gyermekállamot alapít az árváknak. A háború után az állami otthonok megteltek, és akiknek nem találtak helyet, azokat Sztehlo gondjaira bízták. Közel nyolcszáz gyermek - vallásra és származásra való tekintet nélkül - került így a Budakeszi út 48. szám alatti, általuk csak „Farkastanyának” nevezett zugligeti villába. A beköltözés után néhány hónappal, 1945 szeptemberében megalakult a Gaudiopolis nevű gyermekköztársaság. Az alapító Sztehlo Gábor volt, a köztársaság első államfője Szőke Balázs, miniszterelnöke a későbbi evangélikus lelkész, Keveházi László, kultuszminisztere a felnőtt korában filmrendezővé lett Horváth Ádám. Az „örömvárost” 1950. január 7-én államosították, lakóit különböző gyermekotthonokba szórták szét. A Gaudiopolisban eltöltött évek mégis egy életre szóló erőt és tartást, Sztehlo Gábor személye pedig támaszt és példaképet adott a szerencsétlen sorsú gyermekeknek. Szántó Erika 1988-ban forgatott játékfilmjét egy évvel később a legjobb televíziós filmért járó Európa Díjjal jutalmazták. A Huszti Péter főszereplésével készült alkotást közel hatvanan nézték meg szeptember 10-én éjjel a Deák téren. A közönség soraiban az érdeklődők között nemcsak személyes érintettek ültek, hanem az egyik filmbeli - akkor még gyermek - szereplő is. A filmvetítést követően Merényi Zsuzsanna, a Sztehlo Gábor Alapítvány kuratóriumának elnöke vezette a közel másfél órás beszélgetést. A meghívott vendégek közül elsőként Szántó Erika, a fent említett film rendezője kapott szót. Beszélgetőpartnerei Buda Annamária, a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Osztályának vezetője, Laborczi Géza, a nyíregyházi evangélikus Oltalom Szeretetszolgálat igazgató lelkésze, valamint Diószegi László, a fővárosi Aga Gyermekotthon igazgatóhelyettese voltak. A résztvevők bemutatkozásukban arra is kitértek, hogy munkájuk, szolgálatuk során milyen kapcsolat fedezhető fel a néhai evangélikus lelkész munkásságával. Az érdekes és sokszor tanulságos eszmecserét Merényi Zsuzsanna a következőképpen foglalta össze zárszavában: „A következő gondolatokat viszem magammal Sztehlo Gábor és a meghívott vendégek szolgálatát végiggondolva: hitelesség és az előítélet-mentes nyitottság nélkül nem lehet jól diakóniai szolgálatot végezni. Ebbe a sokszor nagyon küzdelmes munkába csakis közösségben - például gyülekezeti háttérrel - szabad belevágni. A hit nagy erőforrást jelenthet. Végül alapszabály, hogy partnerként tekintsük a másikat, amely a kölcsönös bizalom alapja.” ■ BZs Merényi Zsuzsanna, Diószegi László, Buda Annamária, Szántó Erika és Laborczi Géza
