Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-09-11 / 37. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2011. szeptember 11. » 15 A teremtett világ iránt érzett tudatos(abb) felelősségvállalásra, a tradicionális és az innovatív értékek átgondolására és a mindennapi életvitelbe történő beemelésére buzdít a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) TIÉD-programja. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programja keretében megvalósuló Tradicionális és Innovatív Értékek Dialógusban című programsorozat részleteiről szeptember í-jén - az ortodox naptár szerint a teremtés ünnepén - a MEÖT székházában számolt be a sajtó képviselőinek D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a MEÖT elnöke, Kalota József ortodox érseki vikárius, a MEÖT alelnöke, Béres Tamás egyetemi docens, a program szakmai vezetője, Gadó György Pál természetvédelmi szakmérnök, a program munkatársa és Bóna Zoltán MEÖT-főtitkár, a programfelelőse. Ez év februárja és októbere között országszerte tizenkét helyszínen szerveztek, szerveznek többek között előadásokat, bibliatanulmányokat, interaktív műhelymunkákat, kerekasztal-beszélgetéseket, lakossági fórumokat és helyi értékeket megismertető termékbemutatókat. Az eddigi nyolc alkalmon közel hatezer ember fordult meg, köztük sok iskolás gyermek. Az alábbiakban a program tartalmi összefoglalása céljából kiadott huszonnégy oldalas füzetből idézzük Béres Tamás írását. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Tradicionális és innovatív értékek dialógusban (TIÉD) programjának legfőbb törekvése, hogy lehetőséget adjon a tradicionális értékek és a jobbítás lehetőségeinek összevetésére. Nem minden régi érték értékes a jövő számára, és nem minden innovációs szándék állja meg az életminőség már kialakult standardjainak próbáját. Ezért keresünk a ma és a holnap szolgálatába állítható, időtálló hagyományokat. A ma együtt élő két-háróm generáció között szemléletben óriási különbségek vannak. A középgeneráció utódainak egyéni boldogulási készségei és képességei rendkívül távol állnak a szüleiknek az életstílusában egykor megjelent elengedhetetlen elvárásoktól. Aki akár csak a természetes emberi emlékezet alapján gondolja végig a számára eligazító erejű életmodelleket, hamar ráébred, hogy a konkrét értékek és kialakítandó képességek nem abszolútak, nem függetlenek az időtől, hanem azok megszerzéséért mindenkinek egyénileg kell etikai erőfeszítést tennie. Az életstílusok dialógusa áll ennek az etikai folyamatnak a középpontjában, ahogy a közösségileg elfogadott és használt morálból, egyéni morális döntések során létrejön az egyénileg elfogadott és vállalt világszemlélet. Az etikai döntések alapsémája a kibernetikában is honos van-kell értékpáros. Vannak tradicionális értékeink családi, közösségi, társadalmi, nemzeti és globális szinten. A modern világ ÜZENET AZ ARARÁTRÓL életstílusa számos módon ütött vissza a közelmúltban. Ezt a fenntarthatatlanságot először ösztönösen a régi életformákhoz való visszatérés szándékával próbáljuk meg el- “ lensúlyozni. Annak felismeréséhez is kell idő és kellenek megbízható információk, hogy nem minden jó, ami régi. Számot kell vetni a tradíció mint önérték kérdésével is. A „kell” oldalon a „jövőképesség” a fenntartható értékek, a folyamatos informálódás áll. A van és kell értékek közti etikai folyamatot a megismerés, tudatosítás, mérlegelés, döntés, változtatás, új életmód és életstílus kialakítása, majd helyességének ellenőrzése és a döntés megerősítése kíséri. Kézenfekvő példaként említhető a húsfogyasztás kultúrájának területe. Léteznek a húsfogyasztástól való teljes vagy részleges tartózkodásnak kulturális, vallási és egészségiéletmódbeli indokai is. A globális problémákkal való szembesülés ennek egy újabb aspektusát adja. Miután a világ népessége rohamosan növekszik, és a legnépesebb országok gazdasági fejlődése is erőteljesen halad előre, egyre több ember étkezőasztalán szerepel napi rendszerességgel hús. 1990 és 2005 között a világon megtermelt összes hús mennyisége százhetvenmillió tonnáról kétszázhatvanhétmillió tonnára nőtt. Ha figyelembe vesszük, hogy százszor nagyobb mezőgazdasági termőterület kell ugyanakkora mennyiségű hús Rovatgazda: Sánta Anikó előállításához, mint répa termesztéséhez, és az ember húsfogyasztás nélkül is gond nélkül fenn tudja tartani biológiai életét, hatalmas luxusnak tűnik a folyamatosan állati eredetű ételekkel való táplálkozás. Ha ehhez még a globális élelemhez jutás korlátozottságát és a növekvő vízhiány problémáját is hozzátesszük (egy átlagcsalád naponta kettő-öt liter vizet fogyaszt ivásra, egy-öt hektolitert minden másra, miközben húsz-ötven hektoliternyi vizet von el áttételesen környezetétől az elfogyasztott élelmével), akkor a személyes életstílus kialakítását formáló morális döntések közt szerepelnie kell a húsfogyasztás ethoszának is. A globális összefüggések megismerésével járó megértés, azonosulás és szolidaritás elvezethet az önként vállalt részleges húsböjthöz. Eközben tovább növekedhet az egyéni életben az önmérséklet, a tudatosság foka, a testi és szellemi jó közérzet. Ezek közvetlen hatással vannak a már társadalomstatisztikailag is mérhető jól-lét, életminőség növekedéséhez. A folyamat a megbízható információkra épülő vankell értékpárosokban meghozott morális döntések során valósult meg. ■ Béres Tamás Kinek a pap, kinek a papné - azazhogy kinek a keresztyén, kinek a keresztény. Bár a magyar protestantizmusban kétségtelenül az előbbi alaknak van nagyobb hagyománya, az Evangélikus Élethez érkezett már olyan olvasói észrevétel is, amelynek szerzője éppen a keresztyén használatát hibáztatja, és a keresztény mellett tör lándzsát. Az alábbi írás lapunk 1992. május 24-i számában jelent meg; szövegét az eredetinek megfelelően, betűhíven közöljük. Érdekes a cikk utóélete: a benne foglaltakkal kapcsolatban helyesírásunk elvi és gyakorlati kérdéseinek egyik szaktekintélye, Pásztor Emil nyelvész nyilvánított véleményt - egyúttal helyesbítve a tárgyi pontatlanságokat - a Magyar Nyelvőr című folyóirat 1993/1 ■ számában, három teljes oldalon. KriszTYus? Évekig harcoltam az Akadémia nyelvészeivel azért, hogy a helyesírási szabályzatban ne vegyék vagylagosnak a „keresztény” és a „keresztyén” szavakat. Mindkettőt megengedte a szabályzat. Végre 1986-ban egyértelműen a „keresztény” szót írja elő kötelezően a szabályzat. Hála Isten! Tisztelettel kérdezem: nem vette észre ezt a kötelező előírást az evangélikus és református sajtó? Ez ugyanolyan helyesírási vétség, mintha a „vetés” szó helyett következetesen és makacsul „vetyést” írnánk és mondanánk. Mert miről van szó? Mi az etimológiája a „keresztény” szónak? Tudjuk, hogy az első Krisztus-követőket Antióchiában nevezték el Mesterükről „krisztusiaknak”, („cristiani”). Tehát a „Krisztus” szóban „t” hang szerepel, nem „ty”. (Nem Krisztyus!) Hogyne tudnám, hogy volt erre a szóra egy szlovák hatás, mely a „t”-t „ty”-re lágyította. Régi írások - Pázmány is - használták a „keresztyén” szót. De ez a szlovák beütés bennünket ne kössön meg! Kérem az Egyházvezetést és a sajtót, menjünk vissza az értelemszerű „krisztusi”-hoz, „keresztény ”-hez. Az emigrációban élő protestáns honfitársaink ezt már évekkel ezelőtt megtették. Az ökumenizmus korában ne csak a Miatyánk és a Credo legyen közös szövegű. Ne különcködjünk azzal, ami értelmetlen „csakazértis”! ■ Dr. Szatmáry Antalné nyelvész, ny. tanárnő EVÉL&LEVÉL Miért keresztény, ha keresztyén? Tisztelt Szerkesztőség! Felemelő volt részt venni a Szilágyi Dezső téri közös protestáns Szent István-i ünnepségen: Egy híján húsz. Jó volt hallgatni Gáncs Péter püspök világos igehirdetését. Ezek után olvastam egyházunk honlapját, majd az Evangélikus Életet, ami miatt most írok! Míg a többi híradás jól írja, hogy Gáncs püspök úr keresztyént mond, addig nálunk keresztényt olvasok. Lehet, hogy a szöveg leírója rosszul hall, és ezért ír keresztyén helyett keresztényt? De akkor a korrektornak kellett volna észrevennie a hibát, mert a szövegben hangsúlyozza a püspök, hogy a keresztyén szó nem a kereszt szóból, hanem a Krisztus szóból ered. Ezen elgondolkodva megnéztem két-három évre visszamenőleg a mi újságunkat, ahol következetesen keresztényt írnak a protestáns keresztyén szóhasználat helyett. Eszembe jutott, hogy: talán az ötvenes évek helyesírási szabályát követik még nálunk? Valóban, az ötvenes években a helyesírási szabályzatban csak a keresztény szót engedélyezték, és más írásmódot hibásnak mondtak. De én még emlékszem, hogy Bottá István, Csepregi Béla, Pálfy Miklós és mások, főleg reformátusok, irodalmi kapcsolataikon keresztül, hogyan mozgatták meg a Magyar Tudományos Akadémia Helyesírási Bizottságát, s bizonyították a keresztyén szó történeti eredetét. El is érték, hogy újra teljes értékű, elfogadott lett a keresztyén szóhasználat. így is van ez a mai napig a Magyar Tudományos Akadémia által gondozott, A magyar helyesírás szabályai című könyvben. Voltak azonban a protestánsok közt is, akik megmaradtak a keresztény szó katolikus írásmódja mellett, azzal az indoklással, hogy ez „segíti az ökumenét”. Sajnos ennek eredményét nem látjuk. Az Evangélikus Élet a nyolcvanas években a párhuzamos szóhasználatot alkalmazta, vagy-Tisztelt Lelkész Úr! Hogy a végén kezdjem: a levelében foglaltakkal alapjában véve egyetértek; magam is úgy gondolom, hogy nyelvi-helyesírási szempontból nincs ok a keresztyén alaknak az újságból való száműzésére (a kérdés teológiai-egyháztörténeti vonatkozásaival - nem lévén szakembere e területeknek - nem foglalkozhatok). De lássuk sorjában! Kétségtelen, hogy A magyar helyesírás szabályai ma hatályos - 1984-ben megjelent 11. - kiadásának szótári részében, illetve a szabályzattal összhangban lévő egyéb helyesírási kézikönyveinkben is megtaláljuk mind a keresztény, mind a keresztyén alakot. (A vagylagosság egyébként nem valami új módi, már 1901 és 1954 között is megvolt mindkét forma a szabályzatokban.) Vagyis egyik sem hibás, mind a kettő használható. Ezzel a ténnyel szerkesztőségünk szöveg-előkészítői - e sorok írója, illetve a korrektor - is tisztában vannak, nem úgy áll tehát a helyzet, hogy „az ötvenes évek helyesírási szabályát követik még nálunk” miként természetesen arról sincs szó, hogy bárki „uniformizálni akarja az emberek gondolkodását”; még csak nem is a hibás vagy elavult számítógépes helyesírás-ellenőrző program van a háttérben (legyen szabad megjegyeznem: nagy baj lenne, ha azok, akik azért - is - kapják a fizetésüket, hogy az újság helyesírása lehetőleg kifogástalan legyen, helyesírási kérdésekben a gépre hagyatkoznának a fejük helyett). Akkor hát miért is keresztény? Nos, arról, hogy lapunkban ezt az írásmódot követjük, nem a korrektor vagy az olvasószerkesztő, még csak nem is a főszerkesztő vagy a szerkesztőségi kollektíva döntött, hanem a munkánkat felügyelő testület, az Evangélikus Élet szerkesztőbizottsága határozott. Hogy milyen megfontolások húzód(hat)tak meg az akkori döntés mögött, az elolvasható 2003/21. (május 25-i) számunk Keresztény vagy keresztyén? című vezércikkében dr. Hafenscher Károly tollából (az interneten: http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2003/21/13). Tehát a szerkesztőség számára kötelező testületi döntésnek teszünk eleget, nem a saját fejünk után megyünk, amikor a kéziratok keresztyéned következetesen „keresztényesítjük”. is rábízta annak írásmódját a cikkírókra, s a kéziratban leírtak szerint használta a keresztény vagy keresztyén szót. Nem tudom, hogy később mikor és miért tértek rá csak a keresztény szóhasználatra, amikor a katolikus sajtó is - ha protestánsokat idéz - használja a keresztyén kifejezést. Azt gyanítom, hogy a számítógépek által programozott helyesírás-ellenőrző programok elterjedésével vált ez nálunk gyakorlattá, amikor egy hibás változatot telepítettek a számítógépükre. És most is ezt használják? Nem kellene ezt az elavult helyesírási módot korrigálni? Hisz önhatalmúlag korlátozza ez a rossz helyesírási program az igehirdetők vagy szövegírók személyi szabadságát-szóhasználatát. Sőt uniformizálni akarja az emberek gondolkodását! A protestánsok tudatosan a Krisztus szóból eredeztetik a keresztyén kifejezést, és mégis mást adnak a szájukba! Vagy a keresztény szó kizárólagos szóhasználata újságunkban esetleg egy szűk kör tudatos döntésének eredménye? Elődeink már eredményesen protestáltak, amikor hitbeli kérdéseknél szótöbbséggel akartak „mások” elintézni dolgokat (Speyer, 1529). Az Akadémia A magyar helyesírás szabályai című könyvének elején, az Általános tudnivalók fejezet 2. pontjának c) szakaszában leszögezi: „A magyar írás hangjelölő, mert betűi legtöbbször a szóelemekben valóban kiejtett hangokra utalnak...” Ezért a beszédben keresztyénnek kiejtett szót kereszténynek leírni a magyar helyesírás szerint szabálytalan! Kérem, hogy az újságunk is vegye figyelembe ezt a szabályt, amikor a keresztyén szót írásba foglalja. Lehet, hogy az egyháztörténészeknek ezt már rég szóvá kellett volna tenniük. Tisztelettel: Missura Tibor nyugalmazott lelkész (Budapest) Illetve... nem is olyan következetesen! Hiszen mindig marad a keresztyén a tulajdonnevekben (például Keresztyén Ifjúsági Egyesület, Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség - intézménynevek; Jer, örvendjünk, keresztyének! - könyveim), marad a szó szerinti bibliai idézetekben; a református interjúalany szájába sem adunk keresztényt (lásd például a Balog Zoltán lelkésszel készített, Belsőleg szabadon című interjúnkat a 2011. június 12-i szám 8. oldalán), sőt a református lelkész szerző írásában is keresztyén olvasható ( Békefy Lajos: Pünkösdi értékrendünk honfoglalása, 2011. június 12., 5. o.). És éppen az idén további keresztyénekre is bukkanhatott a figyelmes olvasó: a május 29-i és a június 5-i szám Új nap - új kegyelem rovatában találkozhatott velük. Ez - be kell vallanom - voltaképpen az én kötelességszegésemnek a következménye. Ugyanis tudatosan figyelmen kívül hagytam a föntebb említett szerkesztőbizottsági döntést - tudniillik a szerzők kifejezetten kérték a kísérőlevélben, hogy írásaikban hagyjuk meg az általuk használt formát, én pedig méltányoltam a kérést... Néhány szót még a keresztény/keresztyén szó etimológiájáról, minthogy Lelkész úr ezt is említi (,,...a szövegben hangsúlyozza a püspök, hogy a keresztyén szó nem a kereszt szóból, hanem a Krisztus szóból ered”, illetve „a protestánsok tudatosan a Krisztus szóból eredeztetik a keresztyén kifejezést...” - írja). Nos, a keresztény alak az eredetét tekintve ugyanúgy a görög Khrisztianósz, illetve latin Christianus szóra vezethető vissza, mint a keresztyén - végső soron tehát ugyancsak Krisztus neve rejlik benne, e tekintetben nincs különbség a két változat között. * * * Lapunk szerkesztőbizottságának jelen lévő tagjai szeptember í-jei ülésükön újra megtárgyalták a keresztény/keresztyén írásmód kérdését, és 3 : 2 arányban (a főszerkesztő tartózkodása mellett) úgy döntöttek, hogy a jövőben a lapban - a belső, szerkesztőségi anyagokat kivéve - a szerzők által a kéziratban alkalmazott írásmódot kell követni. Dobsonyi Sándor olvasószerkesztő
