Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-07-03 / 27. szám
evangélikus hetilap 76. évfolyam, 27. szám ■ 2011. július 3. ■ Szentháromság ünnepe után 2. vasárnap Ára: 250 Ft „Az LCMS másik nagyszabású projektje a Lángolj! (Ablaze) elnevezésű globális evangélikus missziói mozgalom, amelynek keretében 2017-ig százmillió szívet szeretnének megnyerni az evangéliumnak.” Lutherrel lángolni !► 4. oldal „Kéréseiket megfogalmazva egy-két szót vagy mondatot írhattak egy színes lapra, melyekből ki-ki magával vihetett egyet, hogy később otthon imádságban hordozza egy ismeretlen testvér kérését.” Templomnyitás a fasorban !► 5. oldal „Jelzésértékűnek tartom, hogy éppen ma, június 25-én, az Ágostai hitvallás felolvasásának 481. évfordulóján indulhatok új szolgálatomba.” Szemerei János püspöki szélfoglalója !► 8-9. oldal Tanévzáró a teológián ► 3. oldal Márai temploma !► 5. oldal A Dunántúli Egyházkerület története !► 10. oldal A hónap igéje !► 11. oldal Nyitott kapuk Indiában és Piliscsabán ► 13. oldal A 90 éves Pósfay György köszöntése !► 14. oldal „...nem azé, aki akarja, nem is azé, akifut, hanem a könyörülő Istené” (róTM 9,16) Időjárás-változást prognosztizáltak múlt szombatra, de a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület új püspökének, Szemerei Jánosnak a beiktatására sereglett evangélikusok június 25-én e változásnak csupán kellemes hatását tapasztalhatták... A zsúfolásig telt győri Öregtemplomból kiszorultak a Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ udvarán felállított sátor hűsítő oltalmában, kivetítőn kísérhették figyelemmel a Magyar Televízió kamerái által is rögzített, másnap az mi, illetve az m2 csatornán műsorra tűzött ünnepi istentiszteletet. Az iktatás szolgálatát Gáncs Péter elnök-püspök végezte Bencze András dunántúli püspökhelyettes és Smidéliusz Zoltán somogy-zalai esperes közreműködésével. Igehirdetésében az iktató püspök a bibliaolvasó Útmutató aznapi igéi alapján három feladatot helyezett szolgatársa szívére: új hivatalában is maradjon pásztor, tanítvány és csapatjátékos. Ajándékként egy furulyát nyújtott át Szemerei Jánosnak, hogy a hangszer emlékeztesse őt az elhangzott biztató igeversekre és arra, hogy a püspöki szolgálatnak a terhek mellett nagyon sok öröme is van. „...nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róm 9,16) - ennek a püspöki jelmondatául választott igének az alapján tartotta prédikációját az egyházkerület új vezetője. Ez a mondat arra figyelmeztet, hogy az Isten világát a miénktől elválasztó kapu kinyitásához kevés minden emberi erőfeszítés és összefogás - fogalmazott Szemerei János. Maga Isten nyitotta meg számunkra az utat Jézus Krisztus által, aki értünk vállalta az emberi sorsot, az erőtlenséget és végül a kereszthalált is. Ez jelenti reménységünk és erőnk forrását - hangzott az örömüzenet a több mint ezerfős ünneplő gyülekezet felé. Az istentiszteletet követő közgyűlésen elhangzott székfoglalójában Szemerei János felvázolta azokat a terveket, amelyeket új hivatalában megvalósítani törekszik. Legfontosabb átfogó céljaként a bizalomépítést emelte ki. Ezt az irányt szeretné követni egyrészt pásztori szolgálatában, másrészt a sokszínűség őrzésében, harmadrészt a problémás helyzetek kezelésében. Az őszinte, jó hazai és külföldi testvéregyházak képviselői is köszöntötték a beiktatott püspököt. Többek között egyházunk országos felügyelője, Prőhle Gergely helyettes államtitkár, aki hangsúlyozta, hogy egy új püspöki szolgálat egyben új lehetőséget is jelent. Az új vezetőnek pedig azért kell dolgoznia, hogy egyre többen legyenek a templomokban. Dr. Birgit Löwe, a bajor diakónia munkatársa utalt a dunántúli kerülettel régóta fennálló aktív partnerkapcsolatra, majd a gyülekezetek bizalmát és jó tanácsadókat kívánt az új püspöknek, Pápai Lajos római katolikus megyés püspök pedig kifejez-' te abbéli reményét, hogy Szemerei János révén az ökumenikus kapcsolatok is erősödni fognak. MegfoAkik kiszorultak a templomból, az iskolaudvaron felállított kivetítőn kísérhették figyelemmel az istentiszteletet légkör fenntartásának szándéka vezérli a társadalmi közszolgálat végzésében, az ökumenikus kapcsolatokban és a külföldi testvéregyházakkal való együttműködésben is. Ezek után a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselői mellett a galmazása szerint az ökumenizmus lényege az, hogy az igazságot összhangba hozzuk a szeretettel - ez pedig csak az igazság közös szeretete által lehetséges. 1^ Folytatás a 7. oldalon Mi, korinthusiak Prőhle Gergely Az elmúlt hónapok világsajtójában fontos szerep jutott Görögországnak. A görög állam gazdasági megroppanása veszélyezteti az egész euróövezet stabilitását is, ami miatt a válság tünetei messze túlmutatnak a nagy hagyományú mediterrán állam határain. S bár mi, magyarok sem büszkélkedhettünk az utóbbi időben azzal, hogy különösebben jó nemzetközi visszhangja lett volna mindannak, ami országunkban történik, a görög gazdaság kiábrándító, a korábbiaknak nyilvánvalóan ellentmondó adatai, az újabb és újabb hitelcsomagok szükségességének híre Görögországot tette Európa „beteg emberévé” A hellén viszonyok zavarosságáról, a társadalom hozzáállásáról, a helyi „déli” mentalitás megváltoztathatatlanságáról szóló beszámolók már-már az egykori korinthusi gyülekezet állapotait idézik. A világ persze sokat változott, s ahogy a szolidaritás - nyilván a keresztény gondolat ihletése alapján - az európai integráció egyik, ha nem a legfontosabb alapértékévé vált, úgy lesz vagy már lett is egy uniós tagállam baja egy egész kontinens számára kínos közös üggyé. A kérdés így az - s erről szólnak a közelmúlt európai vitái is -, hogy hol is van pontosan a szolidaritás, az egymás iránti felelősségünk határa. S ha mindehhez még hozzátesszük azt is, hogy az Észak-Afrikában bekövetkezett változások, a líbiai polgárháborús viszonyok nyomán Európába özönlő menekültek további sorsa sem csak a mediterrán térség, főleg Olaszország gondja, hanem a légiessé váló schengeni határok következtében mindnyájunk felelőssége, világossá válik, hogyan válik mindannyiunk közös ügyévé az, ami Európa bármely pontján történik. Mi - egyelőre — nem sokat szólhatunk, uniós elnökségünk végnapjaiban is csak arra törekedhetünk, hogy segítsünk megtalálni a közös nevezőt. Nem lehet nem megérteni a gazdagabb államok adófizetőit, akik nem akarják egy másik állam elhibázott gazdaságpolitikáját finanszírozni, vagy nem akarják békés nyugat-európai hétköznapjaikat mindenféle furcsa, idegen kultúrájú és szokású bevándorló „martalékává" tenni. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a kontinens peremén zajló események nem pusztán emberi mulasztás következményei, az egymás iránti felelősség, a szolidaritás kérdése akkor a legégetőbb, amikor nyilvánvalóvá válik az ínség, a másik ember vagy egész térségek rászorultsága. Aki két egymást követő szombaton a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben zajlott püspöki búcsú és a püspökiktatás alkalmából a győri Öregtemplomba érkezett, aligha kerülhette el, hogy magyar evangélikus keresztény életünket egy nagyobb, már-már globális összefüggésben lássa. A házakkal körülvett, torony nélküli épület emlékeztet az üldözöttség vagy legalábbis a megtűrtség állapotára. A padban ülve pedig feltűnik a közvetlenül az oltár mellett elhelyezett világháborús emléktábla - történelmi mementó egy jobb napokat is megélt közösség számára. Az „Insula Lutheranán” megpihenve azonban mégis a Korinthusi és a Római levél sorai, a püspöki igehirdetések alapigéi nyitották meg a horizontot. A kereszt perspektívája, a „nem azé, aki akarja” fúrcsa biztatá.. .hatványozottan fontos a püspöki székfoglalóban hangsúlyozott bizalom, mint ahogy az az apostol által hirdetett fegyelem is. sával, ugyanakkor a magát megsanyargató, küzdelemre alkalmassá tevő apostol tudatosságával és fegyelmével egyszerűen nem engedi, hogy provinciális, kicsinyes ügyekkel teljen az egyház, a keresztény közösség élete. Az ünnepi alkalomból megtelt templomban, a közismert korátokat éneklő hívek több százas közösségében persze nem nehéz érezni ezt a kontinenseket és lelkeket átívelő erőt. A hétköznapok, a gyéren látogatott templomok, az apró szórványok valósága azonban másról szól. S félek, hogy a közelgő népszámlálás sem fog szívderítő eredményekkel szolgálni. Ilyen körülmények között hatványozottan fontos a püspöki székfoglalóban hangsúlyozott bizalom, mint ahogy az az apostol által hirdetett fegyelem is. Ahogy Európa népeit, úgy a hazai evangélikusságot is számos, olykor lényeges, de általában inkább érdemtelenvita, érdekellentét osztja meg. A páli felszólítás fényében és a körülmények nyomása alatt aligha a liturgia, a tényfeltárás vagy az egyházi testületek jogkörének kérdésén múlik az egyház jövője. Melyek bár fontos kérdések, mégis, az elmúlt időszakban mintha olykor ellehetetlenítették volna a lényeglátást. És amikor Pál azt mondja a korinthusiaknak, hogy „úgy futok, mintaki előtt nem bizonytalan a cél” perspektívát ad mindnyájunknak. A Kaposvárról Győrbe vezetőúton, a történelem igazságáért is kiálló nyugdíjas püspök nagy ívű igehirdetéseiben, a magam mindennapi szakmai küzdelmeiben, kelenföldi gyülekezetem békétlenségében s remélhetőleg mindazon tanácstermekben, ahol akár egyházunk, akár Európa jövőjéről, az egymás iránti bizalomról és felelősségről esik a szó. Még az se szegje kedvünket, hogy a görög mitológia szerint Korinthust valaha a más összefüggésben ismert Sziszifusz építette fel... A szerző a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője
