Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-04-24 / 17. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. április 24. » 11 Elaludtam az istentiszteleten... A táncos Az istentisztelet a szokott rend szerint zajlott. Énekeltek, imádkoztak a hívek, mondták hangosan a hitvallást, majd figyeltek buzgón az igehirdetésre. Egyszer csak különös hang hallatszott. Mi lehet ez? Mintha valaki horkolna... Az egyik asszony riadtan pattant fel a pádból: „Jaj, Istenem, ez az én uram!” És máris szaladt fel a karzatra, hogy felébressze szundikáló férjét. Emlegették ugyan a faluban egy darabig az esetet, de senki nem vette a szívére, hiszen ismerték a bácsit. Ő ilyen - ha leül, menten elalszik. Ez valami betegség lehet nála... Mielőtt megszólnám - így sok év távolából - a bácsit, elgondolkodom: vajon én nem aludtam még el az istentiszteleten? Úgy, ahogyan ő, biztosan nem. De úgy, hogy ellankadt a figyelmem, vagy csak testben voltam ott a templomban, de gondolatban, lélekben máshol jártam, vagy teljesen kikapcsoltam - ilyen sajnos előfordult már. Április hónap igéje juttatta eszembe ezt. „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” (Mt 26,41) Hiszen azon az éjszakán, amikor Jézus gyötrődött a Gecsemánékertben, szeretett tanítványait többször is elnyomta az álom. Pont az a három ember, aki a legbensőbb tanítványi körhöz tartozott - Péter, Jakab és János -, aki a megdicsőülés hegyén saját fülével hallotta Isten kijelentését szent Fiáról, most a kritikus órán nem tud erőt venni magán. És Jézus - függetlenül az ő helyt nem állásuktól - megy tovább a Golgotára vezető úton, és életét adja értük. Szíven üt az üzenet: mennyire szeret az Úr Jézus! Pedig de sok bűn, bukás, kudarc, rá figyelni nem tudás van az életemben! De sokszor nem tudok virrasztani és imádkozni, amikor pedig nagyon fontos lenne, mert amiről szó van, az nem valami apróság, hanem az üdvösségemről szól. Azt hiszem, ez eszembe jut majd, ha legközelebb „aludni készülök” egy gyülekezeti alkalmon... ■ Hulej Enikő Milyen áldást jelentettek számomra a húsvéti üzenetek? Hatvan évvel ezelőtt a húsvéti ünnepekre készülve Szenczi Molnár Albert húsvéti prédikációját tanulmányoztam abban a - dr. Incze Gábor szerkesztette - kötetben, amely a jeles lelkész, fordító, nyelvtudós nevét viselte címeként, és 1939-ben jelent meg. Nagy hatással volt rám, sok áldást kaptam általa. A húsvét ünnepén mint felvidéki magyar menekült örömmel mentem Isten házába, mert csüggedt lelkemnek vigasztalásra volt szüksége. Éreztem, hogy üres az életem, egyedül vagyok. Jövőmet is reménytelennek láttam. Vártam a vigasztaló szavakat, megerősítő üzeneteket. Azért imádkoztam a templomba érkezésemkor, hogy Isten adjon vigasztalást igéjével, és nyissa meg füleimet a hallásra. Arra vágytam, hogy megbizonyosodjam arról, hogy a feltámadt Jézus az én élő Megváltóm, aki velem jár, nem hagy el, velem marad mindenkor. Imádkozó szívvel készültem az igehirdetésre. Felidéződött bennem Szenczi Molnár Albert húsvéti prédikációjának egy részlete: „Mert senki sem ülheti igazán a Húsvéti ünnepet, aki noha a Húsvéti bárányból, a Krisztusból enni akar, de mérges, irigy és háborgó szívet hoz vele a templomba és meg olyannal megyen ki is” Ezért teljes alázattal, bűnbánó szívvel az igehirdetésre fordítottam figyelmemet. Alapigéje Lk 24,15 volt: „És lön, hogy amint beszélgetének és egymástól kérdezősködének, maga Jézus hozzájuk menvén, velük együtt megy vala az úton’.’ Megértettem, hogy Isten kegyelmének nagy ténye, Krisztus feltámadása újul meg lelki szemeim előtt ezen a napon. Ismét Szenczi Molnár figyelmeztető szavai elevenedtek meg előttem: „Ha érzed, hogy a te szíved melegül és kedved jő a gonosznak eltávoztatására és a jónak követésére, bizonyos jeled legyen az tenéked, hogy a Krisztus tebennedfeltámadott.” Tehát húsvét ünnepén már a feltámadott Krisztus üzen nekem, s ezeket az üzeneteket meg kell hallanom. Az első üzenet: Nem hagylak magatokra benneteket. Ne gondoljátok, hogy engem el lehet temetni. Ne gondoljátok, hogy azzal a lepecsételt kővel minden el van intézve. Ne gondoljátok, hogy az a katona, aki őrzi a sírt, megakadályozhat engem abban, hogy Isten ígéretei beteljesedjenek. Ne gondoljátok, hogy árván és egyedül maradtok. Ne úgy jöjjetek el az én síromtól, mint ahogy egyébként el szoktatok jönni a temetőből. Töröljétek le könnyeiteket, és lássatok meg engem, mert én veletek vagyok, és veletek megyek az úton. Ezzel kezdődött az igehirdetés. Megértettem, hogy számomra ez a húsvéti ünnep egyik áldott üzenete. Nagy szükségem is volt erre a biztató üzenetre! Jó volt már addig is megtapasztalni, hogy az Úr velem van, de ez az üzenet ezt megerősítette számomra: hozzád megyek, és veled leszek az úton. A második üzenet: Jézus velem jön az úton. Életem útját nekem is végig kell járnom. Hogy milyen lesz ez az út, azt előre nem tudhatom. Mindnyájunk számára váltakozó. Egyszer szép sima úton haladunk, máskor töviseken, göröngyökön kell menni. Egyszer felfelé halad az út, máskor lefelé. A terheink is különbözők. Van úgy, hogy gondtalanul, vidáman megyünk, mint akiknek semmi terhük nincsen, máskor meg görnyedezünk a terhek súlya alatt. Van olyan teher is, amely sokkal nehezebb annál, mint amelyet a vállainkon cipelünk. Ez a teher a szív terhe. Milyen nagy teher tud lenni a fájdalom, a szenvedés, a csalódás! Ezeket nem lehet átadni másoknak. Csak egyvalaki tud segíteni: Jézus. Ő az, aki mellénk szegődik, mint az emmausi tanítványok mellé, és biztat bennünket. Boldog öröm töltött el, hogy az én életutamat sem kell egyedül járnom. Ő velem jön, s az én utam is könnyebb lesz, mert ketten járjuk végig. Az életúton azonban egyszer minden útitársunk elhagy. Csupán egyetlen társ van, aki végigkísér bennünket, aki mindvégig velünk jöhet, sőt aki az országhatáron is átléphet, átsegíthet a vámon, és beléphet velünk az új országba, a mennyeknek országába. Ez Jézus. Ez volt számomra e húsvétnak igazán nagy isteni üzenete: menjek csak bátran az életutamon, mert van egy áldott, isteni útitársam, aki mindvégig együtt jön velem, átsegít a végállomáson is, hogy beléphessek az örökkévalóság új és dicsőséges országába. Végül a harmadik üzenet: Ti, akik együtt haladtok az életúton, beszélgessetek egymással a lelkek és az üdvösség dolgairól, beszélgessetek az Úrról! Ni emmausi tanítványok nem haszontalan dolgokról beszélgettek az úton, hanem az Úr nagyságos dolgairól, azokról, amelyek a közeli napokban történtek Jézussal. Milyen jó dolog, ha nemcsak a földi terhek hordozására nézve vagyunk egymásnak útitársai, hanem tudunk egymással beszélgetni a lélek dolgairól, az üdvösség kérdéseiről! Van-e kedvesebb beszéd, mint mikor az életút együtt haladó két vándora beszélget az élet fejedelméről, Jézusról? Arra kaptam ezúttal megbízatást, hogy beszélgessek másokkal is nagy szeretettel Jézusról. Tapasztalni fogom, hogy amikor róla beszélgetek, máris ott van velem, nem megyek egyedül, ott van a szívemben, és betölt mennyei békességgel. Az üzenetek befogadása elhatározásra késztetett. Úgy menjek tovább az életutamon, hogy ha Isten megajándékoz hívő házastárssal, akkor vele is sokat beszélgessünk majd őróla, sőt leendő gyermekeinkkel is. Ezt az elhatározásomat Isten megáldotta, s ma már három gyermekünkkel és nyolc unokánkkal rendszeresen beszélgetünk az Úr dolgairól. Megtapasztaljuk, hogy így sokkal örömteljesebb, boldogabb az életünk, mert Jézus együtt jön velünk. Azért is hálát adtam Istennek, hogy nem hagyott magamra bűneimben, nyomorúságomban, hanem olyan szabadítót küldött, aki diadalt vett a halálon és a bűn hatalmán. Bizonyossá vált előttem, hogy élő Jézusom van, aki mindig velem lesz, amikor elcsüggedek, amikor életutam göröngyökön és töviseken vezet keresztül, mert ő lesz életem vezére, útmutatója. Eddig sokszor megtagadtam őt, szégyelltem róla beszélgetni, hálátlan voltam jóságával szemben, de ő nem nézte gyarlóságomat, megmutatta, hogy csak akkor lesz boldog az életem, ha őt birtokolom, ha a szívemben fog lakozni. Arra kértem az én megváltó Uramat, hogy akkor is legyen segítségemre, hajönnek a kísértések, megpróbáltatások, hogy győzelmes lehessen életem. Kértem, hogy vezéreljen igéjével, hogy az mutassa mindig a helyes irányt. Kérésem meghallgatásra talált. Ezek a húsvéti üzenetek egyenessé tették lelki életemet. Bizonyságtételemet Szenczi Molnár Albert húsvéti kívánságával zárom: „Ez az én Húsvéti kívánságom is a mai ünnepnapon, hogy amiképpen mi mostan nagy számban egybegyűltünk, ózonképpen nagy sereggel egymást megláthassuk az utolsó örvendetes, dicsőséges és örökkévaló Húsvét napján. Erre segítsen minket az életnek hercege, az Úr Jézus Krisztus, kinek legyen dicséret és dicsőség mindörökké!’ Ezt kívánom én is minden húsvétot ünneplő evangélikus testvéremnek! ■ Szenczi László Fáradtságom ellenére elkapott a blues sajátos lüktetése. A gyerekeknek is tetszett, szépen, hangosan énekeltek velem. Az óvoda tornaszobájában ültünk vagy húszán. Ők a pádon, én egy tornazsámolyon. Csütörtök délután volt. Lassan hazafelé indulnak majd, nekem is a sokadik órám volt már. A jól ismert gitárakkordok közé beillesztettem néhány fortélyt, főképp a magam szórakoztatására. A dal felénél járhattunk, amikor a szemem sarkából észrevettem, hogy egy kislány hirtelen felugrik. Láttam, hogy nincs baja, talán csak mozdulni szeretne. A többiek tovább fújták, ő eltűnt mögöttem. Sehol nem tanítják, hogy kell énekelve és gitározva fegyelmezni, így békén hagytam, és csak azért fohászkodhattam, nehogy mások is kövessék a példáját. De ők vagy túlságosan fáradtak voltak, vagy nagyon rendesek: mindenki veszteg maradt. Újra belefeledkezhettem a húrokba. Néhány sor után azonban mégis arra lettem figyelmes, hogy egyedül éneklek. Felnéztem. Az óvodások tágra nyílt szemekkel néz tek mögém. Volt, amelyiknek még a szája is tátva maradt. Folytatva a pengetést fordultam én is arra. Mögöttem a kislány táncolt. Gyönyörű, lassú mozdulatokkal, forgásokkal, hajlongásokkal követte a zene ritmusát. Színes, hosszú szoknyájában, lobogó kese hajával olyan volt, mint egy erdei tündér. Talán észre sem vette, hogy mindenki elhűlve csodálja. A dalnak vége lett. A csend hirtelen szétszakította a varázslatos pillanatot. A gyerekek nem szóltak, én sem tudtam, mit mondjak hirtelenjében. A lányka abbahagyta a kerengést, leeresztette a kezét, sóhajtott egy kicsit, és visszaült a helyére. Olyan volt ez, mint egy imádság. Talán az is volt. Valami titokzatos gyermeki nyelven, amelyet majd néhány év múlva lehet, hogy végleg elfelejt, elmondta azt, amit akkor ott gondolt és érzett. Törékenyen és bensőségesen tárta ki titkait. Arra gondoltam, hogy lesz egy világ, amelyben éppen az lesz a szép, hogy mindenki a maga nyelvén, a maga eszközeivel imádkozhat, és gyönyörködünk majd egymás imádságában. Nehézkesen feltápászkodtam a zsámolyról. A következő fél órában menyegzős házat kellett vatornaszobából. Igazi lakodalomra készültünk. Arra, ahol a názáreti ács a vízből bort teremtett, hogy az emberek örömét megtartsa. ■ Koczor Tamás HETI ÜTRAVALÖ Krisztus mondja: „Halott voltam, de íme élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai!’ (Jel 1,18) Húsvét hetében az Útmutató reggeli és ünnepi igéi hirdetik: „Az Úr feltámadt! Az Úr valóban feltámadt! Dicsérjük az Urat! Halleluja!” (Agenda) Jézusunk feltámadt megigazulásunkra; ő a húsvéti hit Teremtője! „Három ellenség támadt rá egyszerre: halál, bűn és ördög. S íme, mind a három ellensége lábánál hever. E dicső győzelmet ünnepeljük ma. Minden erőnk abban van, ha Krisztus húsvéti győzelmét csakugyan a szívünkre vesszük, és rendíthetetlenül hisszük.” (Luther) „Ez az a nap, mit az Úr szerzett nékünk." (GyLK 751) Egy fehér ruhás ifjú örömhírt mond: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt.” (Mk 16,6) „Áldott az Isten, (...) aki nagy irgalmassága szerint újjászült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által.” (íPt 1,3; LK) A tanúk közül Pál volt az utolsó: „Legutoljára pedig mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is.” Mi az ő küldetésük? „.. .prédikálunk, és ti így lettetek hívőkké’.’ (íKor 15.8.11) És mit hirdetnek? „Krisztus legyőzte a halált, és világosságra hozta az el nem múló életet az evangélium által.” (2Tim 1,10; LK) A halál legyőzője ezt kérdezi mindenkori tanítványaitól: „Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” És „elmagyarázta nekik mindazt, ami az írásokban róla szólt’.’ Azok Emmausból visszamenve Jeruzsálembe elbeszélték a tizenegynek, „ami az úton történt, és hogy miként ismertékfel őt a kenyér megtöréséről” (Lk 24,26.27.35). Pál ezt üzeni minden feltámadást tagadónak: „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje’.’ (íKor 15,20) Csak ezért mi is feltámadunk: „Mindenki a maga rendje szerint: (...) az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi!’ (íKor 15,23) Pál az írás alapján tanítja: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké. (...) És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is.” (íKor 15,45-49) Pál a titkot is feltárja: „...nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan elfogunk változni. Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra.. ’.’ Amikor a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor lesz „teljes a diadal a halál fölött”. Ezért: „... hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk (...) által!” (íKor 15,51-57) Egy hete történt:,,...« mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott.” Ezért mi ezentúl „a tisztaság és igazság kovásztalanságával” ünnepeljünk (íKor 5,7.8)! „Üdvösség és szabadulás kelyhét veszem, és az Úr nevét éneklem.” (GyLK 750) Pál azt hirdeti, „hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül". Igaz beszéd az üdvösség reménysége: „Ha vele együtt haltunk meg vele együtt fogunk élni is.” (2Tim 2.8.11) Mert: „Élet, halál Ura ő már, (...)/ Száll örömének: / Miénk az örök élet!” (EÉ 214,3) ■ Garai András
