Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-04-03 / 14. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. április 3. »- 11 A nehézségek előnyei HETI ÚTRAVALÓ Hogy megy mostanában az üzleted? És a karriered hogy alakul? Talán éppen elbizonytalanodtál a jövőt illetően? Küszködsz? Még ha most jól megy is minden, a korábbi években valószínűleg voltak nagy feladatok, amelyekkel szembe kellett nézned. Bizonyára értek csapások is. Csapásokkal mindannyiunknak szembe kell néznünk így vagy úgy, ez az élet része. Persze a bajokat, a nehézségeket nem keressük. Sőt többnyire úgy tekintünk rájuk, mint amik akkor következnek be, ha valami „rossz fát tettünk a tűzre” Amikor keményen dolgozunk, betartjuk a szabályokat, bölcsen döntünk, akkor jólét, nem pedig gond, baj, nehézség kellene hogy legyen a jutalmunk. Legalábbis szeretnénk ezt hinni. Az igazság azonban az, hogy a nehézségek nagyszerű tanítómestereink lehetnek. Sohase felejtem el azt az üzletembert, aki fiatalon találkozott a faji megkülönböztetés különböző formáival. Gerald elkeseredhetett volna, döhös lehetett volna az iránta megmutatkozó előítélet miatt, de ő nem ezt választotta. Gyakran mondogatta: „Köszönöm a nehézséget!” Szembe kellett néznie vele, és ez erősítette a jellemét. Közben rádöbbent korlátáira is, vagyis hogy az őt körülvevő eseményeket nem ő irányítja. Ennek a felismerése révén került tartalmas kapcsolatba Istennel, és ez az egész életét megváltoztatta. Gerald rájött egy egyszerű igazságra, amely akkor is érvényes, ha a kemény valóságról, s akkor is, ha személyes, illetve szakmai sikerről van szó: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Fii 4,13) Az üzleti és a szakmai életben megszoktuk, hogy sok minden a rendelkezésünkre áll: bank, fontos munkatársaink, jól meghatározott célok, stratégiai tervek, tapasztalat és szakismeret, anyagiak. Büszkék vagyunk magunkra, „a saját hajunknál fogva is képesek vagyunk magunkat kihúzni a gödörből” Mégis rá kell döbbennünk, hogy időnként még a legnagyobb igyekezettel sem, minden lehetőséget kihasználva sem vagyunk képesek leküzdeni azokat az akadályokat, amelyekkel szembe kell néznünk. Ilyenkor gyakran visszaemlékszem Jézus szavaira: „..nélkülem semmit sem tudtok cselekedni” (Jn 15,5) Tehát hogyan fogadhatjuk a nehézséget barátként, nem ellenségként? A Biblia a következőket mondja. Tekintsük úgy, hogy a nehézségek építik a hitünket és erősítik a kitartásunkat. Ugyanúgy, ahogy valaki egyre nagyobb súlyokat emel, hogy növelje a fizikai erejét, az élet nehézségei - ahol élünk, ahol dolgozunk - megerősíthetnek bennünket lelkileg. „Teljes örömnek tartsátok, atyámfiái, mikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül” (Jak 1,2-4; Károli-fordítás) A nehézségeket legyőzve lehet megalapozott a bizakodásunk. Reménykedhetünk abban, hogy növekszik az üzletünk, és javul a gazdaság, de rá kell jönnünk, hogy mennyire korlátozottak a lehetőségeink arra, hogy befolyásoljuk az eseményeket. De ha a reményünk azon nyugszik, hogy Isten kegyelmes, szerető és mindenható, akkor békét és örömöt élünk át - még a munkahelyünkön is. „...nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltsága reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által” (Róm 5,3-5) A nehézségek emlékeztetnek bennünket arra, hogy kinek a kezében van a valódi irányítás. A munka világában könnyen megtörténhet, hogy figyelmen kívül hagyjuk, hogy Isten részese a folyamatoknak, sőt érdeklődik irántuk. A Bibliából biztosan tudjuk, hogy ő mindenható, ő irányít, és véghez fogja vinni isteni terveit. „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott’.’ (Róm 8,28) ■ Robert J. Tamasy Forrás: Monday Manna „Ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz’.’ (Jn 12,24) Böjt negyedik hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az élet Kenyerét, Jézust kínálják fel megerősítésül a kereszt felé tartó, félúton lévő zarándokseregnek. Mert mindenkor „az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm” (GyLK 683). Krisztus áldozata a böjti örömünk forrása, ezért: „Örüljetek Jeruzsálemmel!” (Ézs 66,10) Mi „arról ismertük meg a szeretetet, hogy Jézus az ő életét adta értünk” (íjn 3,16; LK). Fedezzük fel, hogy ez örömhír forrását csak „egy számmal kisebb” igehely rejti: az aranyevangélium (lásd Jn 3,16). Jézus Urunk érettünk, helyettünk, miattunk vállalta a búzamag sorsot; tehát „ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is” (Jn 12,26). Az Atya megdicsőítette Fiát, ezért Pál Istent dicsőíti mivelünk: „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja. . ’.’ (2Kor 1,3) Isten jósága minden gyermekét hűségre kötelezi, mert ő a sokéves földi és a negyvenéves pusztai vándorlás során lelki kenyérrel és „mannával táplált (...). így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik.” (5MÓZ 8,3) „...az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak’.’ Jézus így jelenti ki önmagát: „Én vagyok az élet kenyere”, s „ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké” (Jn 6,33.48.51). Jobbal együtt valljuk-e, hogy az Úristennek mindig igaza van? „Igaz, tudom, hogy így van: hogy is lehetne igaza az embernek Istennel szemben?”„Mert ő nem ember, mint én”, és „nincs is köztünk döntőbíró” (Jób 9,2.32.33). Jézus gyülekezetének tagjai megvallhatják, hogy aki a Krisztusban marad, az megmarad a szeretetben. Ez az igazi tanítványság jele és próbaköve is: „...hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. (...) hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen’.’ (Jn 15,12.11) A búzaszem sorsot Pál is ismeri: „... életünkfolyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben’.’ Ő hit által már látja a nagy, örök dicsőséget is, melynek részese lesz; tudja, hogy Isten „Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt” (2Kor 4,11.14). Ez jó pásztorunk e földi küldetése: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem’.’ (Jn 10,17) Az ő juhai hiszik: Jézus a Krisztus, teljhatalmú és engedelmes Fiú Isten, az Atyával egylényegű Úr, aki másik Pártfogót, az igazság Lelkét ígéri az őt szeretőknek: „Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” (Jn 14,20) „S bennem jó helyen vagytok, mert én csupa igazság, élet és üdvösség vagyok. Ti magatokban kárhozottak vagytok, de bennem áldottak és üdvözöltek.” (Luther) „Mindenkor veled vagyok, / Jézus Krisztus, én Megváltóm! (...) // Te tanácsolsz engemet / (...) Szentlelkeddel. // (...) Te vagy egyetlen öröm - / Másban nem gyönyörködöm.” (EÉ 394,1.2.3) ■ Garai András Megmutatkoznak-e a keresztény erények lelki életemben? A diakónusi szolgálatra való felkészülésem során 1946-ban a Kiss Sándor által írt, Péter apostol második levelének magyarázata című könyvet tanulmányoztam (megjelent 1944- ben Pápán, a főiskolai nyomdában; felelős kiadó: Szíj Rezső). Már ekkor különösen megragadta figyelmemet, hogy milyen keresztény erényekkel kell rendelkeznem hívő életem során. Az erről szóló fejezetet akkor különös figyelemmel tanulmányoztam, most pedig újra szükségem volt a benne foglaltak átgondolására. Különösen megragadtak a péteri levél első fejezetének 5-7. versei: „Éppen ezért minden igyekezetetekkel azon legyetek, hogy hitetek erőben mutatkozzék meg erőtök pedig ismeretben, az ismeret viszont önuralomban, az önuralom türelemben, a türelem istenfélelemben, az istenfélelem atyánkfiái szeretésében, az atyafiak szeretete pedig a mindenki iránt való szeretetben’.' Hangsúlyozza ez a szakasz: minden igyekezetünkkel azon legyünk, hogy a lelki kincseinket gyarapítsuk. Mivel Istentől sokat kaptunk, sokat is vár tőlünk. Legfőképpen azt, hogy a nyert kegyelmi ajándékok által továbbfejlődjön, kiteljesedjen lelki életünk. Az apostol a gyakorlati kereszténységre kívánja felhívni a figyelmet. Ha ugyanis kereszténységünk nem hozza magával a lelki életünk megújulását, akkor kereszténységünk nem kereszténység. Az apostol szerint a keresztények hitének erőben kell megmutatkoznia. Aki az Istentől hitet nyert, annak erről cselekedetével, beszédével, egész életével bizonyságot kell tennie. Ez erkölcsi erőt és lelki áldozatvállalást jelent. Erőtök pedig ismeretben mutatkozzék meg - írja tovább az apostol. Azért, hogy bizonyságtételünk erőpazarlássá ne váljék, hanem mindig a legjobb időpontban, megfelelő helyen és alkalmas módon történjék. Ez azt jelenti, hogy meg kell értenünk Isten akaratát, s ahhoz kell igazítani cselekedeteinket. Az igazi ismeret nem szakadhat el Krisztustól, mert a valódi tudomány tudja, hogy képességeinket Istennek köszönhetjük, és ismereteink csupán részismeretek. Ezért az igazi tudás önismeretre sarkall, helyes ítéletalkotásra tanít, és önuralomban mutatkozik meg. Az önuralom pedig alázatossá tesz, mert önmagam legyőzése során juthatok csak hozzá. Aki aratott már győzelmet önmagán, az tudja, hogy a győzelmet kivívni nem lehet máról holnapra - türelem, kitartás nélkül gondolni sem lehet rá. A türelem az önuralom próbaköve. Ki tudok-e tartani az engem érő csapások, csalódások, nélkülözések között, s ellene tudok-e állni a csábításoknak? Ha van türelmem, ha tudok várni a szabadító kegyelemre, akkor a győzelem nem maradhat el. De ha nincs türelmem, ha a „most vagy soha” embere vagyok, akkor biztosan elvesztem. A türelemnek istenfélelemben kell megmutatkoznia. Mi az istenfélelem? Tudni azt, hogy az életem Istentől függ, s ennek mind szóban, mind tettben, imádságban és életmódban kifejezést adni. Az istenfélő ember életének középpontja Isten, akit fél, tisztel, szeret és imád. Az istenfélelemnek embertársaink felé atyánkfiái szeretésében kell megmutatkoznia. Az ebből adódó szeretet minden embert magában foglal, még az ellenségeinket is (Mt 5,44). A szeretet bibliai értelemben sohasem érzelem, nem ábrándos világtestvériség, nem is általános emberszeretet, hanem állandó készség mely arra irányul, hogy felebarátunkkal jót tegyünk, megóvjuk a gonosztól; a szeretet tett és akarat, melynek célja felebarátunknak az üdve, s ezért mindenre készek vagyunk. A szeretet lényege: segíteni felebarátunkat oda, ahova neki Isten akaratából jutnia kell(ene), az üdvösség útjára. Ez a szeretet igazában véve szolgálat mindenki iránt, aki a közelünkben van, akivel találkozunk. A szeretet elsősorban azokra vonatkozik, akikkel érintkezünk. De túl ezen - a missziói parancs értelmében - felelősséget hordozunk olyan emberekért is, akikkel személyesen nem találkozunk. Felelősek vagyunk személyes ellenségeinkért is. Mert a szeretet alapja Isten szeretete, aki Egyszülöttét ellenségeiért is halálra adta. Ezek után jöttem rá, hogy önvizsgálatot kell tartanom, különösképpen a türelem és önuralom tekintetében. Bűnbánó szívvel borultam le mennyei Atyám előtt, és kértem: „Öld meg, oh, Jézusom bennem az ént”( a 133. hallelujaének 2. versszakaszából), így legyen segítségemre, amikor türelmetlenségemmel megzavarom mások békéjét, s önuralom helyett indulatok lesznek úrrá életemen. Tanító Mesterem bűnbocsátó szeretettel ölelt magához, és elindított egy új, megtisztított lelki úton. Legyen áldott kegyelmes lelki helyreigazításáért! Örömmel énekelem a 175. hallelujaének 2. versét: „De hogy lehetsz te győztes, / kit bűn tart foglyául? / Ha téged is legyőzhet / a győzedelmes Úr. / Csak összetörni engedd / kevély, bűnös szíved, / Az Úr keresztjét felvedd, s a győzelem tied.” Vizsgáljuk folyamatosan énünket és lelki életünket! Isten Szent Lelke világosságot fog teremteni szívünkben, pontosan megvilágítja énünket, rámutat óemberünk bűnös maradványaira. Kérjük a Lélek segítségét, hogy vértezzen fel bennünket a hit pajzsával, így győztesek leszünk az óemberünk elleni harcunkban. E győzelem csodálatos boldogságot jelent. Ennek boldog megtapasztalásáról kívántam bizonyságot tenni. Érdemes ezt az utat követni, mert e győzelem környezetünkre is hatással lesz. ■ Szenczi László
