Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-03-20 / 12. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2011. március 20. !► 7 V. evangélikus népzenei találkozó ^ Folytatás az 1. oldalról A hegedűvel, cimbalommal, brácsával, nagybőgővel és tárogatóval kísért nyitóeste fergeteges hangulatához borkóstoló is hozzájárult; a felnőttek - Kovács Tibor borász jóvoltából - Szent György-hegyi bioborokat ízlelhettek meg. Az estét színesítve Rafa huszárharcmodor sajátosságait. Nemcsak a kisebbek, a nagyobbak is ámulva figyelték a díszes egyenruhát és a kor könnyűfegyverzetű lovasainak mindennapjait felidéző prezentációt. Ebéd után dél-alföldi Kossuthnóták kerültek terítékre, Szerényi Béla és családja „szervírozásában” Az esti órákban Bolya Mátyás, Szokolay Dongó Balázs és Andrejszki Judit adott felejthetetlen koncertet. Az általuk megszólaltatott hangszerek között akadt dob, duda, furulya, cselló, koboz, kaval... A vacsorát és az esti áhítatot követően táncház zárta a szombatot, a Pántlikás és a Tönköly együttes, majd Szerényi Béla és fia kíséretével. Akinek kedve tartotta, utána még hosszasan beszélgethetett, együtt dalolhatott régi és új ismerőseivel. Vasárnap is verőfényes napsütés köszöntött az evangélikus népzenei találkozó résztvevőire, akik — citera és tárogató segítségével - az istentiszteleten is megemlékeztek március idusának nemzeti ünneppé lett évfordulójáról, illetve az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról. A délelőttöt a Menyegző Értékőrző Egyesület éves közgyűlése zárta. A helyszínül szolgáló intézményt igazgató elnök, Végh Szabolcs bejelentette, hogy az egyesület idén először evangélikus népzenei, népmű-Andrejszki Judit, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás muzsikál fai Balázs, a soproni Berzsenyi-líceum tanára saját készítésű citeráit mutatta be. Szombaton reggel - Varga Gyöngyinek, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docensének áhítatát követően - Martinovszky István és bandája Kossuth-nótákat, magyar verbunkot és katonadalokat tanított. Szabó Adrien, a Gajdos és a Tönköly zenekar prímása (hazánk egyik kiemelkedő népzenész-tanára) érdekes történeti elemzésben mutatta be a verbunk és a verbunkos zene eredetét, a közös éneklés által pedig mindenki részese lehetett a dalokban rejlő összetartó erőnek. Martinovszky István (tárogató) a Tönköly zenekarral A Fehérvári Huszárok Egyesületéből érkezett Páli Csaba hagyományőrző huszár alezredes ismertette ezután a huszárélet, a huszárviselet és majd dr. Barsi Ernő neves népzenekutató - Kossuth zászlaja alatt címmel - katonadalokról és a katonaéletről tartott előadást. vészeti tábort szervez - természetesen Szárszón. Nem maradt muzsikaszó nélkül a közös vasárnapi (búcsújebéd sem - a Pántlikás együttes egy igazi magyar csárda hangulatát varázsolta a Balaton partjára. „A magyar népdal - írta Kodály Zoltán - az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; a magyarság történelme során kialakult és az évszázados - évezredes - használatban csiszolódott népzenei hagyomány anyanyelvűnkhöz hasonló érték. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket." Nem kétséges, hogy az ötödik evangélikus népzenei találkozón is értékekkel gazdagodtak a résztvevők. A tervek szerint jövőre az érdeklődők a betyár- és pásztorélettel ismerkedhetnek meg közelebbről. ■ P.M. Akcióban a bőgőcitera, aprímcitera és a tenorcitera... Állami kitüntetések Deák térieknek Március 15. alkalmából a Parlamentben hétfőn Széchenyi-díj at vehetett át dr. Sólyom Jenő, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, állami díjas fizikus, az Akadémia Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézetének kutatóprofesszora - a Budapest-Deák téri evangélikus gyülekezet felügyelője — a szilárdtestek elméletében elért eredményeiért, elsősorban a renormálási csoport sokrétű alkalmazásáért, a több évtizedes oktatói tevékenységét összefoglaló, nemzetközi viszonylatban is jelentős, háromkötetes A modern szilárdtestfizika alapjai című tankönyvéért. A kitüntetést a Magyar Köztársaság elnöke adományozza a miniszterelnök előterjesztésére. 9 9 * Dr. Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter a Néprajzi Múzeum aulájában március 11-én a közelgő március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Liszt Ferenc-díjjal tüntette ki - kiemelkedő zenei és előadóművészeti tevékenysége elismeréseként - dr. Kamp Salamon karnagyot, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos egyházzenei igazgatóját, a Lutheránia énekkar vezetőjét, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docensét, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadóját. Kamp Salamon már korábban is számos kitüntetést vehetett át: 1992- ben a magyar zeneművek bemutatásáért Artisjus, 1994-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta művészeti díjban, 2001-ben a főváros Pro Civibus kitüntetésében, 2002-ben Kölcseydíjban és 2004-ben a százéves Lutherániával Magyar Örökség Díjban részesült. M Forrás: Köztársasági Elnöki Hivatal - Evangelikus.hu / Horváth-Bolla Zsuzsanna Jegyzetlapok (Napló, 2011) Olcsó könyvek. Az antikvárium dobozában meglepve fedezem föl Lev Tolsztoj műveinek tizedik kötetét. Rongyos, piszkos borítóval, de ahogy leveszem, tiszta a kék vászonkötés. A Helikon Kiadó válogatása csodálatos olvasmány. Tolsztoj levelezése és naplója napok óta fogva tart, ceruzával aláhúzok sorokat, papírlapokkal jelölök meg oldalakat. „1890. okt. 31. Jasznaja Poljana. Ma korán keltem, és sétálni indultam. Az imádság mindjobban megerősít és ösztönöz. Sok minden gyarapodik bennem, de tisztázódik is.” És még egy rövid idézet, 1910-ből: „Nem lehet milliókat megfosztani attól, ami talán szükséges a lelkűknek. De ha csak a legkisebb valószínűség van arra, hogy írásaim szükségesek az embereknek, akkor nem lehet megfosztani őket a lelki tápláléktól. Végezd a magad munkáját, és ne ítélj!” 9 9 9 Koldus a pályaudvaron. Fiatal és erőszakos férfi, s ahogy nézem, egész jó orkánkabátban kéregét. Kétszázas fémpénzt adok neki, megnézi, és csóválja a fejét. Nem értem, mi lehet a probléma. „Miért tart üyen kopott, rossz pénzt?” - kérdezi hangos elégedetlenséggel. „Próbálna itt lenni egész nap” - folytatja az ostorozást. Azután lök is rajtam, mert egyetemista lányok érkeznek, és őket mindig meg lehet kopasztani ebéd előtt. Budán az utóbbi időben öntudattal kéregetnek, és elvárják, hogy a járókelők rendesen fizessenek. 9 9 9 Bizonytalanság. Mindenütt és mindenben. Állandóan ezt érzem magam körül. Nem bírom megoldani az életemet, mert a világ is pusztul, és forr a gyűlöletben! Határozatlanság itthon és egész Európában. Eddig nem tapasztaltam, de most egyre többször, hogy lényeges döntésekre nincs igazi lehetőség. Széthúzás mindenütt, gáncs és közönyösség. Erről panaszkodik világhírű zongoraművészünk, Kocsis Zoltán. Kifordítják a szavait, itthon és külföldön is. „Végre fogjunk össze! Különben széthullunk!” - mondja szelíd indulattal. „A mi zenekarunkban őszinte barátság van, csodálatos közösségi munka. Legyen ilyen az országunk is!” 9 9 9 Esti kérés. „Mindenható Isten, adj egy kis pénzt!” Hirtelen megállók, mert ilyet még soha nem kértem. De azután gyorsan folytatom, nem magamnak kérek, bár nekem is jó lenne, hogy anyám sírján pótoljam a kidőlt fejfát. Másoknak kérek, gyerekeimnek olyan kicsi kellene, és boldogulnának; aztán néhány közeli barátnak: az egyik meleg kabátot vehetne, a másik jó gyógyszert a beteg szívére, a harmadik a régóta vágyott képzőművészeti albumot, a negyedik Kányádi Sándor verseinek, meséinek új, teljes gyűjteményét. Hajnalban, félálomban összeszámolom a kéréseket. Tényleg nem sok, száz-százötven ember, négy-öt millió forint az egész. 9 9 9 Öreg festő. Emlékszem az utolsó találkozásra, meghökkentő szavaira: „Becsukom az ablakot. Túl gyönyörű a tavasz!” Fél szemmel kilestem, ott pompázott a meggyfa fehér selyemvirágaival, távolabb a mandula lila lángjaival. Azután töprengtem, miért mondta ezt. Fájó lábbal nem mehet ki? Közel kilencvenedik évéhez, annyi kép után is úgy érezte, nem tudja megfesteni a varázslatot. Talán leheteüen is, egy emberélet kevés hozzá. 9 9 9 Hárman a téren. Öregek, ülnek a pádon, a nagy platánfa alatt, és panaszkodnak. A két férfi lassan kifogy a szóból, de a sötét kendős néne új dolgokat talál. „Már a tél sem a régi” - sóhajt hangosan. És a magas hófalakat idézi, a régi csengős szánokat. „Minden csupa sár, vízben a rét, a temető” - folytatja sopánkodását. „Már nincs kedvem meghalni” - hajol aztán az öregurak felé, és boldogan meséli, hogyan kell a töltött tyúkot jól elkészíteni. 9 9 9 Suhanó idő. Ijesztő, milyen gyorsan eltelik egy nap. Elrepül egy hét. Nyomtalanul ellobban a hónap. Egy pillanat az élet. Emlékszem, mintha tegnap lett volna, hogy apám a jeges téli éjben betakart, mert megint lerúgtam a takarómat. Mintha egy órája történt volna, pedig már ötven éve. Mindig megdöbbent a felismerés, ahogyan József Attila írja töredék két sorában: „Én ámulok, / hogy elmúlok.” 9 9 9 Könyvhalál. A költészet halálát Babits több írásában is fölvetette. Kosztolányi az irodalom pusztulását. Márai a kultúra végnapjait jósolta meg, betemeti a feledés, mint Ninivét a sűrű vörös por. És most itt az újabb rémület: a régóta várt táblaszámítógép, az iPad. A készülékkel filmet nézhetünk, játszhatunk, elektronikus könyveket, újságokat olvashatunk! Egy hónapja másról se hallok, mint erről. Az új évszázadban a mobil legyőzi a számítógépet. A robotok az embereket. Van benne valami, a kis méret a fontos, hogy zsebre lehessen vágni. Mert negyven-ötven éve unatkozik az emberiség, s különösen az utóbbi években. Kell az érintőképernyős telefon-számítógép és a fülhallgató a hangos, vad zenével. így lehet beszélni egymással, szerelmünkkel, igaz, egymás szavát nem értjük. De nem is kell. Nem érdekes a másik ember, a világ. Csak én vagyok a fontos. 9 9 9 Ceruzasorok. Régi följegyzés. Megfakult sorok: „Micsoda öröm, amikor valaki leveti az emberi dicsőség gondját, s nyomban Isten kezébe kerül, milyen könnyen és szilárdan érzi magát.” Mint a szakadékba esett ember, ahogyan kínlódva kapaszkodik föl az éles sziklákon a hegyoldalon, pedig elegendő lenne abbahagyni a kapkodást, és már ott is lenne összehorzsolt lába alatt a biztos talaj. És Isten tenyerében érezhetné magát. 9 9 9 Hiábavaló foglalatosság. A19. század európai írói gyakran panaszkodtak a cenzúra miatt. Irodalmi tevékenységüket hiábavalónak érezték. A legfontosabbat, ami igazolja munkájukat, kivágták és eltávolították. Olyan ez - mondta a nagy orosz író —, mintha az asztalosnak úgy engednék meg a gyalulást, ha nem csinál forgácsot. Nem volt könnyű. De ma is nehéz, csak másképpen. Ma a megfogalmazásra kell vigyázni, százfelé figyelni. Az emberek nagyobb része szinte keresi, hogy mibe tud belekötni, semmi nem tetszik. ■ Fenyvesi Félix Lajos
